PlayStation 3 mint jelszófejtő
2007. november 30. 20:54, péntek
A Kiwicon nevű új-zélandi hackerkonferencián Nick Breese biztonsági szakértő egy olyan új megoldást mutatott be, amelynek segítségével a Sony konzolja akár jelszófejtési célokra is felhasználható.

Hirdetés

A projekt stílusosan a Crackstation nevet kapta. A szakember a Security-Assessment biztonsági cég munkatársaként dolgozik és az az ötlete támadt, hogy a PS3 lelkének számító Cell processzortechnológiát más alternatív feladatok elvégzésére is lehetne használni. Az első tesztek mindenesetre őt igazolták. Az első kísérleteknél Breese egy Linuxot alkalmazott az úgynevezett Message-Digest Algorithm 5 (MD5) optimalizálási munkáihoz.

"Jóval többről volt szó, mint egyszerű játékról, hiszen számos protokoll épül az MD5-re és már történtek támadások az MD5 ellen. Breese munkájában semmi újdonság nincs, csak az, hogy az ő módszere jóval gyorsabb a korábbiaknál" - hangsúlyozta Stefan Lucks, a Weimari Bauhaus Egyetem professzora.
Lucks példaként a levelezőszervereknél használt POP3-protokoll APOP-jelszóhitelesítéseket említette. A biztonsági szakértő szerint a PlayStation 3-ra épülő megoldásának segítségével körülbelül százszor gyorsabban tudott 1,4 milliárd MD5 számítási műveletet elvégezni, mint egy Intel processzora épülő rendszerrel.

A fő különbség a Cell processzor képességeiben rejlik, hiszen képes egyszerre akár több számítási feladatot is elvégezni és több úgynevezett Synergistic Processing Elements (SPEs) elemmet is tartalmaz. Ugyan a szakember nem foglalkozott több PS3 összekötésével, de mint ismeretes, októberben arról számoltunk be, hogy a konzol bevált a kutatási programokban (például a Stanford Egyetem Folding@home projektjében). Ez ösztönözte Gaurav Khanna asztrofizikust, a Massachusettsi Dartmouth Egyetem Gravitációs Csoportjának tagját arra, hogy saját kísérleti projektet indítson, amelynek során összesen nyolc PlayStation 3-ast kötött össze és ezekből egy valóságos miniatűr szuperszámítógépet hozott létre.

Érdekesség, hogy az ElcomSoft orosz vállalat pedig a grafikus chipek számítási teljesítményére épülő hardveres-szoftveres jelszófejtő csomagot hozott létre.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Dzson  
2007. dec. 03. 15:56 | galéria | válasz | #62
Te beszélsz, a copy-paste érveiddel? Ezt írod mindenkinek haver csak a nick változik. :)))) LOLLER
NEXUS6  
2007. dec. 03. 14:49 | galéria | válasz | #61
Csak most, csak neked, akár én is megpróbálkozom ezzel!;)))

"Osszesen hany jatek jott ki idaig ami fut a ps2 kompatibilitas nelkuli europai verzion?"
Mi a kérdés valójában? Minden PS3 játék fut a 40 GB-os verzión is!!!

"Ezzel szemben egy olcso pc-vel minden jatek jatszhato amit az elmult 25 evben pc-re kiadtak, legfeljebb az utolso 1 ev jatekai nem. Viszont az 5 ev mulva vasarolt ugyancsak olcso (tesco gazdasagos) pc-vel mar azok a jatekok is menni fognak."
Aha, söt ha az 5 év múlva megjelenő PS4-et veszszük, azon meg futni fognak a csúcszuper PS4 játékok, amihez az akkori tecsógazdaságos PC-hozzá sem tud szólni! Csak a miheztartás végett!!!;)))
Ja, árban meg kb ugyanott lesznek, mint ahogy most is.

"Ha 3 gep kell (ps2, ps3, pc) ahhoz hogy az ember jatszhasson az osses uj es meglevo jatekaval es az internetet is elerje, akkor az mar regen rossz. Ennyi penezert mar erdemesebb venni egy darab rendes kozepkategorias pc-t. Jatszani az is jo, legalabb annyira mint a ps3."
Ki tart vissza, de akkor sürgősen elfelejteni, a Mass Effectet a box oldalról, Unchartedet, Ratchetet, vagy a Zeldát.

"Es meg valami, pc-n van 3d gyorsitas desktop-on is, tehat ha valaki veletlenul nem eredeti blueray filmet akar nezni, hanem annak divx-es valtozatat, akkor erre ps3-on nem sok eselye van."
Hát ez nem talált!!!
Divx támogatás bejelentve, csak olvasgatni kellene a netet. De Linux alatt én már rengeteg filmet megnéztem, a nagyfelbontású tartalmakhoz meg nemsokára cellre optimalizált lejátszó is lesz, meg RSX támogatás, szal bocsi!!!!

"Az, hogy majd lesz ra szoftver az kb. olyan hogy akkor majd vesznek az emberek, kiveve ha addigra a pc-k nem hagyjak le. (es ez tobbnyire kb. egy even belul megtortenik)"
Azért otthonra, nem játék pécének a Linuxos PS3 szerintem elég. Nem gyors, de nem kell a desktopra minden hülye csicsát rárakni (egyelőre).
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. dec. 03. 14:13 | galéria | válasz | #60
Hát persze hogy nincs kedved, mert nem is tudnál megcáfolni semmit. Ennyi ésszel nem. Éppen elég megterhelőek neked a szarpc, szarwii, szarxbox jellegű hozzászólások is.
NEXUS6  
2007. dec. 03. 12:04 | galéria | válasz | #59
Bőséges téveszme-rendszerrel vagy megáldva ahhoz, hogy már egy szakember is érdemesnek találjon arra, hogy foglalkozzon veled. De lehet, hogy csak nem tudsz, vagy lusta vagy olvasni, vagy másokkal kommunikálni.
;)))
2007. dec. 03. 09:06 | válasz | #58
ez az előző hozzászólásom egy feldobott kérdés lenne, nem kijelentés!!
2007. dec. 03. 09:05 | válasz | #57
De most maradjunk a hír igazi mondanivalójánál. a vga-s törés ( gyorsabban keresi a jelszót ha használjuk számításra a vga-nkat, vagy a ps3-at), elvileg összepakolható olyan rendszer, amivel AES256-al kódolt rendszert belátható időn belül lehet törni ( jelenlegi fejlesztgetés mellett a jelenlegi kb sokprocis rendszerek kb 1000 éven belül törnek-- tehát kb 5 év múlva a 1000 lecsökkenhet 1-re)
Dzson  
2007. dec. 02. 20:51 | galéria | válasz | #56
A sok hülyeségedre nincs kedvem egyenként megírni a cáfolatot. Na meg ha felvilágosítalak hol marad a mások öröme, ahova még beírkálod ezeket? :))))))
2504  
2007. dec. 02. 18:46 | válasz | #55
ez tetszik nekem megint ez a civakodás:D
X360-at akaratm venni 1 éve de annyi meghibásodott gép volt a haverjaimnak hogy inkább lemondtam róla:D
dez  
2007. dec. 02. 17:39 | válasz | #54
"Egyebkent meg az xbox360 csak egy sima 3 magos pc. (csak ppc-s nem x86-os) A videokartyaja pl. a az eszaki hidban van, mint a legtobb integralt chipsetnel. Mondjuk az meg igy is veri a ps3-aset, amiben csak egy sima gf7900-as van."

'Egyébként' ez egy sor butaság.
dez  
2007. dec. 02. 17:37 | válasz | #53
Savanyú a szőlő, kis MS-bajnok?
2007. dec. 02. 16:19 | válasz | #52
De most tényleg mióta wiin megy az internet, azóta a pc torrenten és dvd írásom kívül tényleg csak a helyet foglalja.
2007. dec. 02. 16:18 | válasz | #51
Miért nem fér el szerinted a tv alatt egy divxes dvd felvevő, egy wii, egy ps3? Ez így már tényleg mindenre jó (még nincs ps3mam, de lehet hogy lesz, és akkor végre kivághatom a pcmet XD) mellesleg japán cucc alig van pcre, és emiatt pc játékplatfornak nálam szóba sem jöhet.
kvp  
2007. dec. 02. 13:17 | válasz | #50
"Miért égetitek magatokat ilyen lamer beszólásokkal? Fingotok sincs a PS3 játékkínálatáról."

Hany strategiai program van ps3-ra? Hany mmorpg? Osszesen hany jatek jott ki idaig ami fut a ps2 kompatibilitas nelkuli europai verzion? Hany jatek jott ki ezalatt xbox360-ra vagy pc-re? Osszesen melyik platformra van a legtobb jatek: xbox360, ps3, wii vagy pc? Ha jol szamolom a ps3 eseten van vagy 100 jatek ami elerheto europaban is, amibol kb. 10-12 exkluziv. Ezert a 10 jatekert nem erdemes megvenni a konzolt, csak akkor ha van kozte 1-2 olyan ami mindenkeppen kell valakinek. (es akkor is eleg draga otelet) Ezzel szemben egy olcso pc-vel minden jatek jatszhato amit az elmult 25 evben pc-re kiadtak, legfeljebb az utolso 1 ev jatekai nem. Viszont az 5 ev mulva vasarolt ugyancsak olcso (tesco gazdasagos) pc-vel mar azok a jatekok is menni fognak. Azert egy 25 eves platform es egy 1 eves ujdonsag jatekkinalata elegge elter. Ez tartja eletben a wii-t is, mivel a multiplatformos uj jatekok mellett ok is foleg a regi nintendos jatekokat aruljak az interneten at, fillerekert. A ps3-bol kihagyni a ps2 kompatibilitast eleg rossz otlet volt. Ha 3 gep kell (ps2, ps3, pc) ahhoz hogy az ember jatszhasson az osses uj es meglevo jatekaval es az internetet is elerje, akkor az mar regen rossz. Ennyi penezert mar erdemesebb venni egy darab rendes kozepkategorias pc-t. Jatszani az is jo, legalabb annyira mint a ps3. A szamitasi teljesitmeny pedig igazabol senkit nem erdekel, en pl. soha nem hagyom bekapcsolva a gepemet ha elmegyek otthonrol. (lasd: villanyszamla) Es meg valami, pc-n van 3d gyorsitas desktop-on is, tehat ha valaki veletlenul nem eredeti blueray filmet akar nezni, hanem annak divx-es valtozatat, akkor erre ps3-on nem sok eselye van. (kiveve, ha eleg neki az 1-2 fps) De egy sima kepszerkeszto program is pillanatok alatt megeszi a 256MB ramot, meg a PIII-assal vetekedo teljesitmenyu ppc-t. Az, hogy majd lesz ra szoftver az kb. olyan hogy akkor majd vesznek az emberek, kiveve ha addigra a pc-k nem hagyjak le. (es ez tobbnyire kb. egy even belul megtortenik)
Dzson  
2007. dec. 02. 11:34 | galéria | válasz | #49
Miért égetitek magatokat ilyen lamer beszólásokkal? Fingotok sincs a PS3 játékkínálatáról. Olvastatok egy éve egy hírt, és ezt szajkózzátok a pécés haverokkal a suliban. De jobb is, mondjátok csak, mindenki számára nyilvánnvalóvá teszitek, hogy a pécések eleve dilettánsok. :)))) Már annak, aki eddig nem tudta. :))
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 02. 11:32 | galéria | válasz | #48
" A masik gond, hogy ha megterhelik a konzolt akkor kiolvad a videochip. Egyebkent meg az xbox360 csak egy sima 3 magos pc. (csak ppc-s nem x86-os)"

Ettől még alkalmas számításigényes feladatokra is,az más kérdés hogy a konstrukció elég gyalázatos lett. Elég erős moddolást kell végrehajtani a dobozon hogy utánna már csendben és megbizhatóan üzemeljen akár ilyen folding@home project en is. Ez a konstruktőrök sara nem a hardver hibája.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 02. 11:27 | galéria | válasz | #47
""Milyen jó, hogy mindenre jó ez a PS3, csak éppen játékra nem:D"

Csak egy picit szamolta el magat a sony. Neha mindenkivel elofordul. Pl. igy jart annak idejen a sega is. Jatek pedig van es lesz, csak az a kerdes mennyi es mikor. Jelenleg a pc es az xbox360 vezet jatekellatottsagban. A wii meg aranyos es viszi az osses regi jatekot. (es szvsz. a metroid iranyithatobb mint a tobbi konzolos fps)"

Elkénemár felejteni ezt a berögződést. Jelenleg is elég sok játék érhető el a PS3 platformra. Nem kellene már ezen a régi csonton rágódni.
2007. dec. 02. 09:58 | válasz | #46
Nekem wiire a wiisports meg a wiifit az a "nahaggyámá" kategória, de jó lesz a final fantasy crystal chronicles, a monster hunter3, a tales symphonia 2, biztos lesz egy új zelda, a mario galaxy mindjárt meglesz, mint a resident evil u.c., (eddig a metroid és a zelda hatalmas volt). Ps3ra is vannak jó játékok, de x360ra nem tudok (talán csak a blue dragon, de az nem nagy szám), pc-re meg még úgy sem.
m4G1c  
2007. dec. 02. 03:10 | válasz | #45
"Okosabb lett volna ha filmnéző, netező, jelszótörő, cd-író meg mittodomén mit csináló gépnek építik és egyedül a játéklehetsőséget hagyják ki belőle. Akkor nem tévesztik meg a gyanútlan felhasználókat, akik így szomorúan konstatálják megvétel után, hogy milyen fasza dolgokat tudnak csinálni vele, csak éppen egy épkézláb játék nincs rá." + "fura, hogy senki nem próbálja a microsoft hasonló termékét számításigényesebb feladatokra hasznáni."

ez a két mondat szerintem elejét is veheti az összes konzolanyázó-hypeoló beszólásnak, mert megint a szokásos témát veszik elő. tessék ezen a két mondaton elgondolkozni, értelmesebb, mint a pc-t a konzollal szembeállítani. (mintha közülük ebből valakinek is haszna származna...)
kvp  
2007. dec. 02. 01:23 | válasz | #44
"Tehát meg lehet csinálni, hogy ps3 linuxon torrentel letöltesz ps3 játékokat/hd filmet, usb blu-ray íróval kiírod, csippelt ps3mal futtatod."

Tudtommal nincsennek chip-elt ps3-ak. Ezzel szemben az olcso wii-hez van chip es a gyartot nem igazan erdekli, mivel nekik a hardveren van a hasznuk, tehat minel tobb gepet vesznek annal jobb nekik.

"fura, hogy senki nem próbálja a microsoft hasonló termékét számításigényesebb feladatokra hasznáni"

Hasznalnak az emberek, de ket gond van: Egyreszt a microsoft nem engedi, meg azt sem hogy a fizetos jatekokhoz a keszitok ingyen adjak a patch-eket. A masik gond, hogy ha megterhelik a konzolt akkor kiolvad a videochip. Egyebkent meg az xbox360 csak egy sima 3 magos pc. (csak ppc-s nem x86-os) A videokartyaja pl. a az eszaki hidban van, mint a legtobb integralt chipsetnel. Mondjuk az meg igy is veri a ps3-aset, amiben csak egy sima gf7900-as van.

"Milyen jó, hogy mindenre jó ez a PS3, csak éppen játékra nem:D"

Csak egy picit szamolta el magat a sony. Neha mindenkivel elofordul. Pl. igy jart annak idejen a sega is. Jatek pedig van es lesz, csak az a kerdes mennyi es mikor. Jelenleg a pc es az xbox360 vezet jatekellatottsagban. A wii meg aranyos es viszi az osses regi jatekot. (es szvsz. a metroid iranyithatobb mint a tobbi konzolos fps)

ps: Egyebkent a balance board oriasi, mar az amiga fele joyboard is jo szorakozas volt. (atari mellett ment a legtobb regi microszamitogeppel)
2007. dec. 02. 00:24 | válasz | #43
hm, lehet, hogy VPN endpointnak jól lehetne hasznáni.

fura, hogy senki nem próbálja a microsoft hasonló termékét számításigényesebb feladatokra hasznáni.
2007. dec. 02. 00:06 | válasz | #42
Milyen jó, hogy mindenre jó ez a PS3, csak éppen játékra nem:D
Okosabb lett volna ha filmnéző, netező, jelszótörő, cd-író meg mittodomén mit csináló gépnek építik és egyedül a játéklehetsőséget hagyják ki belőle. Akkor nem tévesztik meg a gyanútlan felhasználókat, akik így szomorúan konstatálják megvétel után, hogy milyen fasza dolgokat tudnak csinálni vele, csak éppen egy épkézláb játék nincs rá.

dez  
2007. dec. 01. 22:26 | válasz | #41
Voltak (ma már asszem nincs) vinyó nélküli X360-ak is. De ettől még szerintem nem mondanak le a vinyósokról is, akik valószínűleg jóval többen vannak. Ha kell patchelési lehetőség, sziveskedjen beszerezni a user.

Mint írtam, konzolon is felinstallálódik pár dolog a vinyóra. A program onnan fut, lemezről a nagy terjedelmű adatot veszi. Bár lehet, hogy nem minden programnál van így, nem tudom. Mindenesetre a patchelés automatikus.
dez  
2007. dec. 01. 22:20 | válasz | #40
Egy apró javascript fut le a (lokális) gépen, PC-n nem tölti újra az oldalt, csak a beviteli mezőre ugrik, és megjegyzi, hogy mire megy a válasz. De lehet, hogy mobilon máshogy megy.
2007. dec. 01. 20:59 | válasz | #39
Hát igen, kisebb vinyós x360-akat kivéve, vagyis innentől kezdve az egész x360 kiesett, mert nem építhetnek arra, hogy mindenkinek van winchester-e. Konzolon a patchelés meg amúgy is egy eléggé furcsa dolog, mert míg PC-n eleve fel van installálva a cucc, elég azokat frissíteni, konzolon viszont csak a lemezről megy a játék, így kicsit vicces, hogy a videók, képek, zenék mappák mellett lehet külön játék patchek mappát nyitni ott :)
2007. dec. 01. 20:55 | válasz | #38
Kösz nem, mobillal és opera minivel vagyok, és akkor újratölti az oldalt. (asszem a szerver hajtja végre a szkriptet, és azért) gprsel az kb 10 másodperc, tehát maradok ennél.
Válasz erre: 37 d[^_^]b
dez  
2007. dec. 01. 20:41 | válasz | #37
"Válasz erre: 32"

Használd inkább a "válasz erre" 'gombot' a jobb felső sarokban. :)
dez  
2007. dec. 01. 20:40 | válasz | #36
Amúgy a konzolosok, legalábbis a PS-esek nem az FPS-eket nyomják állandóan, hanem pl. PS2-re volt egy csomó másfajta, hangulatos játék, és nyilván PS3-on is lesz.
dez  
2007. dec. 01. 20:38 | válasz | #35
"A patch-ek is éppenhogy előnyt jelentenek: ha konzolra bugos vagy elszart játékot adnak ki (amiből egyre több van), utólag nem bírják korrigálni."

Dehogynem. Ma már alap a vinyó (kisebb Xbox360-akat kivéve) (amire feltelepedik a program, és egyes gyors elérést kívánó adatok), és az online kapcsolat. Viszont nem nagyon "divat" a patchelgetés itt.
2007. dec. 01. 20:35 | válasz | #34
Amiket felsoroltál azok mind amerikai játékok (még egy ea játék is volt benne XD), de elég nézd meg hogy hogyan jönnek ki a final fantasyk, Dragon Questek, Resident Evilek stb... (vagy egyáltalán nem vagy csak sok év múlva, optimalizálás nélkül) Meg az exkluzív konzolcímek a legjobbak, azt teljesen az adott gép hardveréhez, irányításához tudják tervezni. A hc konzolosok meg mind tudják hogy az ea játékai nem éppen a minőségükről híresek, csak a pcseknek minden jó, ami normálisan megjelenik pcre.
Válasz erre: 32
2007. dec. 01. 19:31 | válasz | #33
Egyébként nincs bajom a PS3-al sem, de ennyire nem kéne elfogultnak lenni.
2007. dec. 01. 19:31 | válasz | #32
Csak gondoltam szólok: 8600GTX nem létezik, az a 95% talán fordítva megállja a helyét: 95% félévente nem fejleszti a gépét. Azt aktuális patchek, driverek is gyenge kifogások, mert aki havonta nem hajlandó feltenni egy drivert, az meg is érdemli, hogy ne tudjon játszani. Mellesleg ha nem egy 3éves őskövület drivert használsz, akkor minden ugyanúgy működni fog vele. A patch-ek is éppenhogy előnyt jelentenek: ha konzolra bugos vagy elszart játékot adnak ki (amiből egyre több van), utólag nem bírják korrigálni. Arról meg, hogy a PC-s játékipar agyhalott 4-6 éve: gyakorlatilag 1-2 überexkluzív címen kívül minden lényeges dolog megjelenik PC-re is. (pl. UT3, Bioshock, PES 2008, COD4, NFS, stb., stb. és már ezek közé tartozik a "nagy" x360-as "húzócím" Gears of War és Lost Planet is). Ellenben vannak játékok, amik konzolra soha nem fognak megjelenni és nem véletlenül, és ezek a játékok kicsikét többet jelentenek nekem, mint egy agyonhájpolt haló3 vagy gírsz of vór, ezek közé tartozik csak hogy párat említsek: Crysis, S.T.A.L.K.E.R., Hellgate London, Starcraft.
2007. dec. 01. 17:22 | válasz | #31
Egyébként sokoldalúságból annyit, hogy 256 mega pcn is csak a vistához, és játékhoz kevés, linuxhoz, open officehoz, opera/firefoxhoz, torrenthez elég (az a 256mega ram igen gyors, többszálú). Tehát meg lehet csinálni, hogy ps3 linuxon torrentel letöltesz ps3 játékokat/hd filmet, usb blu-ray íróval kiírod, csippelt ps3mal futtatod.
2007. dec. 01. 17:14 | válasz | #30
Nem tudom megnézni az eladásokat, mert ha van konzol eladási toplista, ott van hogy miből hány darabot adtak el, míg ha jön pc toplista, ott nincs, tehát nem tudom a kettőt összehasonlítani. Egyébként a játékipar már régóta agyhalott, régóta csak a teljesítmény hajsza megy, ebből a szempontból csak a nintendo keres és talált kiutat.
Válasz erre: 19
dez  
2007. dec. 01. 16:58 | válasz | #29
Akarom mondani 2000.
dez  
2007. dec. 01. 16:44 | válasz | #28
Végülis óránként kb. 20000 PS3 kel el világszerte. (És még csak most jön a karácsonyi szezon.)
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 01. 16:33 | galéria | válasz | #27
Ehehe, 4 órája irtam a postom és azóta 35 team lépett be a nagy folding közösségbe.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 01. 16:28 | galéria | válasz | #26
Köszönöm! Üdv a csapatban..
dez  
2007. dec. 01. 14:44 | válasz | #25
Bla bla bla.
dez  
2007. dec. 01. 14:44 | válasz | #24
Pedig igaza van, ezt a játékfejlesztő stúdiók is kiadóik nem is tagadják. Nézd csak meg az eladásokat.
dez  
2007. dec. 01. 14:43 | válasz | #23
A Niagara nem tündököl mat.szám.telj.-ben, az egy sokszálas szerverproci.

Mi a bulvár azon, hogy 100x gyorsabban megy a törés a PS3-on, mint egy PC-n?
Dzson  
2007. dec. 01. 13:49 | galéria | válasz | #22
Csatlakoztam én is. :)
Dzson  
2007. dec. 01. 13:39 | galéria | válasz | #21
A cell az sony-ibm-toshiba fejlesztés. Általános célokra ugyanúgy jó mint szerverbe. A PS3-ba ráadásul a legkisebb teljesítményű került, de még így is veri számítási kapacitásban az x360-at és simán bírja a pécén külön kártyát igénylő fizikai számításokat.
kvp  
2007. dec. 01. 13:10 | válasz | #20
Nem meglepo, hogy az ibm altal szuperszamitogepekhez kitalalt cell 100-szor jobb szuperszamitogepnek mint egy pc. Ezzel szemben jatekra nem sokkal jobb.

Szvsz. erdemesebb lett volna a ps3-ba valami pc feleseget szerelni, mondjuk 4 darab 3Ghz-es powerpc-s maggal, akkor siman verne az xbox360-at es a legtobb mai pc-t is. Igy viszont csak az olcso cell blade kategoriaban indulhat sikeresen, abbol is csak a legegyszerubb feladatoknal, mert keves a memoriaja. (a linux alatt elerheto 256MB ma mar keves)
szivar  
2007. dec. 01. 13:06 | válasz | #19
"A pécés játékipar agyhalott zombi vagy 5-6 éve."

Ha kihagyjuk a "pécés" szócskát, akkor valóban fedi a valóságot...
2007. dec. 01. 12:54 | válasz | #18
> A szakember a Security-Assessment biztonsági cég munkatársaként dolgozik és az az ötlete támadt, hogy a PS3 lelkének számító Cell processzortechnológiát más alternatív feladatok elvégzésére is lehetne használni.

Ezek utan mar konnyu kitalalni, hogy kovetkezo Nagy Hir az egy Sun T2 lesz amelyiknel megoldottak az evszazad nagy talanyat es adatbazis-szerverkent uzemeltetik.

> PlayStation 3, mint jelszófejtő

Lattunk egy ujabb bulvarhirt 0 mondanivaloval.
dez  
2007. dec. 01. 12:51 | válasz | #17
A vinyó cserélhető (jótállás megszűnése nélkül). Az USB portokra is lehet dugni külső házast.
dez  
2007. dec. 01. 12:50 | válasz | #16
'Az én apukám akkor is erősebb!'
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 01. 10:44 | galéria | válasz | #15
Hát igen a mi "kis" csapatunk is elég jól áll benne.

HUNGARIAN PS3 USERS

89148 csapatból mi az 1029 helyen vagyunk jelenleg. Azért ez nem kis teljsítmény!

Hungarian PS3 Users Team
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. dec. 01. 10:40 | galéria | válasz | #14
És még azt mondják hogy csak egy játék konzol Több is mint hinnéd!!

Dunkey  
2007. dec. 01. 08:38 | válasz | #13
Azért az aláírásodban befigyel a konfigod. Vered itt rá a nyálad, közben meg nyomod a nagy álszent dumát.
Dzson  
2007. dec. 01. 02:35 | galéria | válasz | #12
Magamból nem indulok, a pécét nem játékra tartom. Majd ha hülye leszek, a tucat klón szarokkal nyomulni, kergetni az aktuális patcheket meg drivereket. :))) A pécés játékipar agyhalott zombi vagy 5-6 éve.

De te ezt úgysem értheted, hiszen nem játszol a gépeddel. :))
2007. dec. 01. 02:17 | válasz | #11
nem tudom mi igaz belőle, de valami olyasmit hallottam már, hogy belefér a 3,5 ös vinyó is... ha ez igaz akkor talán még 1TB os vinyó is belemehet..
2007. dec. 01. 01:38 | válasz | #10
És mekkora/hány vinyót lehet belerakni az 1 db-on kívül ami 40 vagy 80 giga???
2007. dec. 01. 00:11 | galéria | válasz | #9
Miért is,
Játszani tudok rajta, van film, kép, zene lejátszási lehetőség, telepithetsz rá linuxot , amivel egy kolléga cd is írt már, lehet netezni , Ps3 nem egy egyszerü konzol csak , egy media Center
Mberke  
2007. nov. 30. 23:55 | válasz | #8
Szeritnem a 95öt szépen írd át 20ra és ne magadból indúlj ki.
Dzson  
2007. nov. 30. 23:05 | galéria | válasz | #7
A sokoldalúbb PC otthoni usereinek 95%-a játékra tartja és fejleszti félévente a gépét. :) És táplálja a "miért fagy a nfs" és "miért rángat 8600GTX-en az aktuális konzolos FPS átirat" topicokat. :)
2504  
2007. nov. 30. 22:05 | válasz | #6
igaz de a PS azért lett fejlesztve hogy játszani lehessen rajta!
elsősorban:D
2007. nov. 30. 22:00 | válasz | #5
Akkor is csak konzol marad , egy PC sokoldalubb mint ez
dez  
2007. nov. 30. 21:42 | válasz | #4
Éppenséggel a Folding@Home kapacitásának felét PS3-ak teszik ki.
2007. nov. 30. 21:34 | válasz | #3
A jövő héten egy ilyen cikk is meg fog itt jelenni :
A SETI a géppartkját lecseréltem PS 3 ra

2007. nov. 30. 21:33 | válasz | #2
Hmm, réges régi hír: Saddam PS2-eseket vásárol, több ezres nagyságrendben :) A játékkonzolok jók, mert mélyen áron alul adják őket a játékgyártók, és általában high-tech-et nyomnak bele hogy évekig kitartson.
2007. nov. 30. 21:05 | válasz | #1
na igen.. van benne számítási potenciál..