Peking 2008: menesztették a jegyfelelőst
2007. november 30. 11:23, péntek - Forrás: MTI
Menesztették Zsung Csünt (Rong Jun), a jövő évi pekingi olimpia jegyértékesítésért felelős igazgatóját az egy hónappal ezelőtti botrány miatt.

Hirdetés

Október végén négy óra elteltével káoszba fulladt a belépők eladása, ugyanis az internetes rendszer összeomlott. Az első órában csaknem 8 millióan próbáltak meg jegyhez jutni a világhálón, a telefonos ügyfélszolgálatra pedig kétmillió hívás érkezett. Zsung akkor bocsánatot kért, és azt mondta: alulbecsülték a keresletet.

A vizsgálatok lezárultak, ezt követően bocsátották el Zsungot, akinek utódja Csu Jan (Zhu Yan) lett. A márciustól augusztusig rendezett első szakasz során 1,6 millió belépőt adtak el, a második periódusban pedig a tervek szerint 1,85 milliót tudnak értékesíteni a helybéliek és a kínai lakhellyel rendelkező külföldiek körében.

A szervezők ezúttal is sorsolással döntenek majd a belépők sorsáról, és nem a jelentkezések sorrendjében osztják ki a jegyeket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 30. 16:05 | galéria | válasz | #1
Alábecsülték...

Mégis mit gondoltak, hogy majd egy-két kóbor netező fog feltévedni a honlapra?