Dél-Korea is hozzáférést akar a légiutas-adatokhoz
2007. november 30. 12:31, péntek
Japánban ujjlenyomatokat szkennelnek be, Dél-Korea viszont ragaszkodik ahhoz, hogy megkaphassa az amerikai és az európai légiutas-adatbázisokban tárolt információkat.

Hirdetés

Japánban két ujjlenyomatminta levételén kívül le is fotózzák az utasokat, valamint egy rövid interjút is készítenek velük. A szabály egyaránt vonatkozik a beutazó és a szigetországban élő külföldiekre, legyenek turisták vagy üzletemberek. Kivételt egyedül az évtizedek óta Japánban élő külföldiek, valamint a 16 évnél fiatalabb gyerekek képeznek. Az adatokat 70 évig tárolják és adott esetben megosztják más országok hatóságaival is.

Érdekesség, hogy eközben sok helyi állampolgárról a hatóságoknak még fényképük sincs, a fotót is tartalmazó személyi igazolvány bevezetését célzó kormányelőterjesztést ugyanis a japán alkotmánybíróság tavaly elutasította. Dél-Korea eközben bejelentette, hogy szeretne idén decembertől a meglévő amerikai és a majdani európai légiutas-adatbázisokban tárolt minden információhoz hozzáférni. Érthető, hogy az adatvédelmi szakemberek és a civil szervezetek mindkét országot élesen támadták.

"Egyre több olyan kísérlet van a világ országaiban, hogy minden emberi mozgást nyomon kövessenek a bolygón és ebben az Egyesült Államok élen jár" - jelentette ki Barry Steinhardt, az Amerikai Amerikai Polgári Szabadság Unió (ACLU) igazgatója. "2001. szeptember 11-e óta Japánban - a terrozimus elleni harcra hiovatkozva - minden lehetséges emberi jogot kíméletlenül megsértenek. A külföldieket érintő mostani lépés pedig nem egyéb rasszizmusnál" - nyilatkozta Makoto Teranaka, az Amnesty International Japan főtitkára.

Peter Schaar német adatvédelmi biztos szerint Dél-Koreának semmilyen joga nincs egy ilyen lépésre, ráadásul az adatok kiadása ellentétes lenne a hatályos európai joggal. Emellett Dél-Korea nem garantálná, hogy betartja az adatvédelmi előírásokat, így senki nem tudná, mely országoknak adná tovább a birtokába került információkat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 03. 09:26 | válasz | #3
USA és az EU miért akar adatbázist csak úgy?
kvp  
2007. nov. 30. 17:53 | válasz | #2
A japanok nem kedvelik az idegeneket, ezt tudjuk. A kinai munkaero beengedese helyett fejlesztik a technikat. Korea pedig csak valszolni akar a japan lepesre, mivel a ket orszag viszonya nem tul baratsagos. Egymasnal talan csak a kinaiakat utaljak jobban.

Egyebkent a japanokat es az angolokat sem igazan ertem, ha nem tudjak azonsitani a sajat allampolgaraikat, akkor semmi ertelme figyelni a kulfoldiekre, mert attol, hogy valaki nincs benne a beleptetesi adatbazisban, meg nem biztos, hogy japan. (lehet pl. illegalis bevandorlo is eszak koreabol...)
2007. nov. 30. 15:19 | válasz | #1
hova tart ez a világ... korea meg miért akar adatbázist csak úgy? mindenkiről... azért jóval kevesebb usa turista megy koreába.