Megnyílt itthon az első Real D-moziterem
2007. november 28. 00:37, szerda
Forradalmi technika érkezett el végre Magyarországra, idehaza is kialakították az első Real D Cinema technológiát alkalmazó mozitermet.

Csütörtöktől itt mutatkozik be a Beowulf című animációs film. Azon kiválasztottak, akik szemtanúi lehettek az eseménynek, bizony az állukat keresték a földön. A budapesti Palace Cinemas Westendben lévő mozijának 3-as termét alakították át úgy, hogy az alkalmas legyen a Real D, digitális technológiával készült filmek vetítésére, de persze nem csak a látványos háromdimenziós vetítéseket támogatja a terem, hanem egyéb filmek digitális kópiái is láthatóak lesznek.


Az első hazai "áldozat" Robert Zemeckis animációs filmje lesz, melyet november 29-től 3D-ben láthatnak az érdeklődők. Legutóbb itthon a Kémkölyköket lehetett speciális szemüveggel megtekinteni (a film eleve három dimenziósnak készült), de a Real D technológia a régi piros-zöld vagy egyéb szemüvegestől eltérően nem két, hanem mindössze egy projektor használatát veszi igénybe, az sugároz két, magas frekvenciájú (2 x 72 kép/másodperc) képet a vászonra.

A Kémkölykök moziélménye csak szemüveggel volt élvezhető, azonban a Beowulf kétdimenziós kópiákkal is moziba került. Az Amerikában bemutatójának hétvégéjén 3153 moziban 27,5 millió dollárt összekalapozó brutális harcoseposz bevételének 40%-a a 742 darab amerikai 3D-s moziteremben, magas áron eladott jegyekből jött össze. Megközelítőleg 8 millió dollár jött be a 638 Real D-teremből, míg 3.6 millió dollár a 3D-s IMAX-vetítésekből (84 vászon). Ezek szerint a Beowulf bemutatója volt odakint a legszéleskörűbb Real D-bemutató, hiszen ezzel megelőzte a 484 vásznon játszott Robinson család titka című animációs filmet, mely nyitóhétvégéjén 7.1 millió 3D-bevételt tudhatott magáénak.


November 27-én egy demo- és filmvetítéssel egybekötött bemutatón ismertették a sajtó munkatársaival, hogy mire képes az új technológia. Bizony a régi Ugocsa mozi és egyéb hirtelen nyíló, majd viharos gyorsasággal bezáró hazai 3D-s vetítőhelyeken, valamint a jó pár külföldi IMAX-mozin edződött szempárok is elhomályosultak, amikor a realisztikus animációs filmet 3D-ben megpillantották az ezüstvásznon. (A régi fehér vásznat ti. lecserélték ezüst színűre.)

Nyilvánvalóan az élmény ecsetélésére a szavak nem elegendőek - nem a szuperlatívuszok miatt, hanem egyszerűen, mert a látványt nem olvasni, hanem valóban látni kell. Ha egyszerűen akarnánk fogalmazni, akkor természetesen a klasszikus polarizált szemüveges, 3D-s, képből kinyúlós mókára kell gondolni, ami azon a ponton lép túl a nálunk is ismert régi technológián, hogy nem csak filmeket, hanem koncerteket, reklámokat, egyéb prezentációkat, sőt, élő sportközvetítéseket láthatunk 3D-ben. Ez utóbbi a bemutatott amerikai focis demó alapján már-már utópisztikusnak tűnt.


A technológia bár mindenkinek szól, de mégis tipikusan visszarepíti az embert a gyerekkorába, s épp ezért sajnálatos valahol, hogy éppen a gyerekek nem élvezhetik idehaza (legalábbis jobb, ha egyelőre nem élvezik). A Beowulf a meztelenkedésével, olykor parázna képeivel, és valóban nagyon grafikus, véres felvételeivel nem a kisdedeknek való, azonban az élethű animáció a háromdimenziós élménnyel összekötve tényleg nagyon hatásos volt. (A film is remekül sikerült, erről majd hétvégi kritikánkban bővebben.)

Korábban is készültek filmek a Real D-technológiát alkalmazva: a Csodacsibe, a Rém rom, a Hangyaboy, az említett Robinson család, sőt a Tim Burton-féle Karácsonyi lidércnyomás is megtekinthető volt 3D-ben (is). A jövő azt mutatja, hogy egyre több (főleg) animációs film fogja alkalmazni a módszert, a Dreamworks például 2009-től minden animált filmjét így fogja prezentálni.

Klikk ide!

A filozófia hátránya, hogy a sok 3D-s ábrázolás miatt filmekbe kerülő snitt, látószög, egyéb trükk a hagyományos 2D moziban érthetetlen vagy felesleges lehet és így bizony meglehet, hogy a 2D-sek és 3D-sek másképpen fogják megítélni a filmeket. (Jelen sorok írója el sem tudja képzelni, hogy milyen lenne a 3D varázsa nélkül a Beowulf. Tippje szerint sokkal szegényesebb.)

Bár az amerikai Real D-elterjedtség egyre nő, nálunk egy ideig csak a Westend mozi 3-as termében lehet 3D-élményhez jutni (tervbe van véve a bővítés), így a vidéki versenyzők máris hátrányba kerülnek. De akinek megéri vagy aki budapesti, annak azt javasoljuk, hogy a Beowulfot nehogy más moziba nézzék meg - és legyen bármennyire is szégyentelen ez a kijelentés, valóban nem a reklám helye, hisz jó bornak még sajtóvetítéskor sem kell cégér.

Klikk ide!

A szokásos mozijegy árakhoz képest a 3D-élmény 50%-kal fog többe kerülni. 1750 forintos jegyárakkal kell számolni, ami a januárban az Aréna Plázában megnyíló, nagyrészt csak 45 perces filmeket adó IMAX-mozi 1400 forintos áraihoz képest teljesen korrektnek mondható, az élményt figyelembe véve pedig pláne. A hazai Beowulf-premier után a film sokáig műsoron marad, és a későbbiekben újrabemutatásra kerülhetnek a fent említett, nálunk már 2D-ben vetített animációs filmek is - ezúttal Real D-ben. Sőt, az Amerikában februárban bemutatandó U2-koncertfilm is minden bizonnyal eljut majd a Westend 3-as termébe.

A jövő tehát megérkezett, a Beowulfot csakis 3D-ben ajánljuk - és reméljük, mire a Steven Spielberg - Peter Jackson-féle Tintin-mozi, a Dreamwoks-ös Monsters vs Aliens vagy James Cameron Avatarja hozzánk is elér, már nem csak egyetlen pesti moziban láthatjuk a filmeket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 09. 19:30 | válasz | #54
A Final Fantasy -t a cikk író figyelmébe szeretném ajánlani:) az mennyivel szebb volt mint ez a mesés megjelenítés:P
2007. dec. 09. 10:54 | válasz | #53
sajnálhatod. mármint, hogy nem 3d-ben láttad.
maga a file erős közepes. szép 3d, szép modellezés. szinte tökéletesen átjöttek az érzelmek a karakterek arcairól.
nekem az volt a gondom, hogy a shaderek túl fényesek voltak(igen, így lehetett mindent szépen látni, de nem volt valóságos. a valóságban több a sötét és a fekete. íy szebb, de kevésbé valóságos.

A történet hulla. az első 20 percből bárki levághatja a maradék 2 óra storyját.
De nem unalmas, nem elalvós. Élvezhető, de nem maradandó élmény.


Ellenben a 3D... tekintve, hogy szinte minden lehetségeset elolvastam már az imaxről meg a realD-ről, nem sejtettem, hogy EKKORÁT fog ütni... Felejthetetlen élmény. Olyan, mint ha az elejét a beowulfnak szegezett lándzsa tényleg 2 cm-re állna meg a fejedtől... hihetetlen. Maga a film effektusai is erre lettek kihegyezve.

Meg ami jó még a polarizált lencsében, hogy nem fáj tőle az ember feje. (ami azért nem teljesen igaz, mert a filmben olyan mozgások vannak, hogy ihaj. 200 km/h-s sebességell mozog a kamera, mikőzben átfut a ló lábai alatt végta közben, majd a nyílvessző útvonalát követi, de a következő másodpercben megint máshol van. és mindezt teljesen élethűen, mintha tényleg ott lenne minden.... ha velem ennyi minden megtörténne 2 óra alatt, hát a végére bizony az én szemem is jójózna... így a fejfájást nem a technika, hanem a gyors mozgások számlájára írom, hisz 3d-ben látnk mi amúgy is, de nem süvítünk az éterben 300-al:S ahhoz nincs hozzászokva a városi ember se:D)

Talán valami lightosabb 3d-s műnél a jövőben lem lesz ilyen fejfájós dolog(egy Shrek pl nem kapkodja nagyon a kamerát:D)

A film most nagy dobás a 3d miatt, de hamar süllyesztőbe kerül majd ha több ilyen is jön, mert nem nagy szám. De addig is... aki kihagyja ezt a 3D-s élmányt bánni fogja.... Komolyan.. 1750ft-ért életem leghatalmasabb moziélmányét kaptam. (még ha a film nem is volt no1)
2007. dec. 05. 20:49 | válasz | #52
Ugyan 3d-ben nem láttam a filmet csak sima moziban, de csatlakozok Broafkahoz. Valóban eszméletlen gyenge a film. Én se értem amúgy az "úú én nem is hittem, hogy ez animációs film" kijelentéseket. Egész jól meg vannak csinálva a mozgások, de lehet még hova fejlődni. Amúgy meg inkább megnéztem volna a Blizzard összes videóját, és akkor még élveztem is volna a mozit.
2007. dec. 05. 11:45 | válasz | #51
Sziasztok, kételyek eloszlatása végett szeretnék pár szót szólni:

1. születésem óta a bal szememre 2 dioptriával gyengébben látok,
ráadásul orvosi meghatározás szerint "tompa látás"-om van a bal szememre,
ami annyit tesz, hogy se olvasni, se fókuszálni nem tudok jól, viszont azért látok vele. ENNEK ellenére a film 97%-át tökéletesen élveztem, minden nagyon átjött, ( meg a vászonról le ) mindent full 3D-ben láttam, és a film eleján majd besz@rtam a látványon.

2. A film nézéséhez szemüveg kell, de nem a hagyományos "piroskékjojózikaszemed"
hanem egy hasonló stílusú szemüveg, mint ami Gordon Freeman-nek van. , Ennek a szemüvegnek a lencséi normál fénynél nézve teljesen átlátszóak, és színtelenek, bizonyos szögből nézve, pedig sötétlilák.

3. A film vetítéséhez 1 Db digitális projektort használnak, a képfrissítési frekvenciákról meg csak annyit, hogy nemtom

4. A filmet jelenleg tudomásom szerint Magyarországon egyetlen moziban, Budapesten a Palace Westend 3-as termében vetítik, 1800 Ft jegyáron.

Röviden, tömören ennyi, remélem velem könnyebb volt szótérteni
trogi  
2007. dec. 03. 20:55 | válasz | #50
Nnna, ez az a téma, illetve megoldás, amit még ha akarnék sem tudok bírálni , mivel soha nem fogom megtudni, milyen 3d-ben filmet látni... Sajna nekem nincs binokuláris látásom... és már nem is lehet.
uniu  
2007. dec. 03. 10:05 | válasz | #49
a Real D technika olyan szempontbol valoban gyengebb, h a gyors mozgasok szinte kovethetetlenek:((
2007. dec. 02. 01:38 | galéria | válasz | #48
hát emberek, ez k*rva szar film volt! :D
winnie  
2007. dec. 01. 16:29 | válasz | #47
"nem animációs filmet nem tudnak 3d-ben felvenni:D"

már hogyne tudnának. real d-ben sportot is közvetítenek, koncertet is adnak - ld. jövőre a U2-koncert. azok nem animációk.

"a technológia az IMAX butítása amúgy tudtommal. Szimplán annyi, hogy az IMAX egy olyan követelmény(szabvány), amiben többek között egy HATALMAS vászon is benne van."

az egyik analóg, a másik digitális. az egyik kétvetítős, a másik egyvetítős. az egyiknek alacsonyabb a frekvenciája, a másiknak magasabb. szóval nem butítás, max javítás.

az imax nagy vásznas és olykor vannak rá 3d filmek is, de ott nem a 3d a lényeg.
2007. dec. 01. 15:49 | válasz | #46
Kis összefoglaló (nem linkelek, mert más portálról van:D)

Az IMAX halott?

A West Endben most beavatott mozi messze nem egyenlő az Aréna Plázában készülő IMAX-mozival, ami elvileg október végén nyitott volna, de januárra csúsztak. Ott hatalmas analóg vetítőket használnak, és gigászi vászonra vetítenek. A West Endben a vászon normál méretű, a vetítő digitális, és a filmeket egy szerveren tárolják. A Real D-re keresztelt 3D-s vetítőrendszerhez új termet nem kellett építeni, az átállás így 50-70 ezer dollárba került (nagyjából tízmillió forintba). Ami a két moziban közös, hogy 3D-s szemüveg mindkettőhöz kell.

Ebben minden benne van.
Real D - IMAX
Kis kép - Nagy kép
Digitális - Anagól (filmszalagról - "vinyóról")

technológiailag ugyanaz (polarizált szétválasztós)
2007. dec. 01. 15:44 | válasz | #45
nem animációs filmet nem tudnak 3d-ben felvenni:D csak animációkat lehet így bemutatni. (kivéve esetleg ha feltalálnak hozzá valami 3d-s digitalizálós felvevőkamerát:D)

a technológia az IMAX butítása amúgy tudtommal. Szimplán annyi, hogy az IMAX egy olyan követelmény(szabvány), amiben többek között egy HATALMAS vászon is benne van. a westendi moziba meg az bele se férne.

Akit érdekel az IMAX tech, az kukkolja meg ezt itt ni.
Aki nem tud angolul, az meg itt olvasgathat.
winnie  
2007. dec. 01. 14:30 | válasz | #44
hmm, gyengébb? az imax nem csak 96 fps, míg ez 144? vagy az egyik osztandó kettővel?
Lame  
2007. dec. 01. 10:44 | válasz | #43
Kicsit felemas erzeseim vannak a film utan.
A 3D-s megjelenites gyengebb mint az IMAX-nel. Mondjuk megneznek egy nem animacios filmet is rajta.
Itt csak a vaszon sikjatol a nezoter fele volt meg a 3D, erzesre a vaszon mogotti sikban mar nem volt semmi. Talan 2.5D nek pontosabb lenne az elnevezes :)
Erdekes, hogy nekem az elso fel ora volt faraszto inkabb utana mar nem.
A story addig tetszett amig nem jott a Jolies resz. Azert egy ilyen szuper hostol tobbet varna az ember :)
Azert nem rossz ez a technika es gondolom sokkal olcsobb mint az IMAX.
2007. dec. 01. 04:07 | válasz | #42
nekem a látvány tetszett.de a story az lehetett volna jobb is.
2007. dec. 01. 01:44 | galéria | válasz | #41
Istenem, néha olyan marhaságokba bírsz belekötni.Ráadásul, totál feleslegesen okoskodtál, mert ha megfigyeled idézőjel közé írtam az ordít szót, mintegy jelezve az erős költői túlzást.De ettől eltekintve azt már csak halkan jegyzem meg, hogy az első mondatod gondolatmenetét követve, én miért ne érezhetném úgy hogy igenis ordított (tehát idézőjel nélkül, a szó szoros értelmében).
2007. nov. 30. 20:45 | galéria | válasz | #40
holnap éjjelre nekünk is megadatik :D
Radi  
2007. nov. 30. 18:42 | válasz | #39
Szerintem jó hogy van ez a mozi, most gondoljuk bele, ha nem lenne akkor meg mindenki azon nyavajogna hogy ha külföldön van akkor kis hazánkban miért nincs.

Én személy szerint kipróbálom aztán ha tetszik akkor ha jön nagyobb látványos film akkor ott nézem.
2007. nov. 30. 16:57 | válasz | #38
Engem megfogott a hír, igaz az alap mozijegy se olcsó számomra, de biztosan ki fogom böjtölni ezt a "3D"-sebb csodát :D egyszer belefér mindenkinek aztán amximum aztmondja h szar és tesz magasról a továbbiakban rá :) Személy szerint nagyon kíváncsi vagyok. predakon amúgy ez mekkora beszólás már?!: A film egy guriga taknyot sem ért :DDDD mézesbarack rulez! :D
2007. nov. 30. 16:26 | galéria | válasz | #37
A film egy guriga taknyot sem ért, de a látvány fasza volt... kb 1 órán keresztül.. utána a szar történet kerekedett felül és alig vártam, h vége legyen.
1700ért inkább vegyetek mézes barackot, a hatás maradandobb és többet is röhögtök.
brueni  
2007. nov. 30. 15:10 | válasz | #36
azonban a Beowulf kétdimenziós kópiákkal is moziba került.

aszittem minden film kétdimenziós. max 3d-s a hatása
2007. nov. 30. 15:10 | válasz | #35
Hurrá Újra lesz "értelme" a mozinak!

A szemnek semmivel sem lesz fárasztóbb mint a régiek. Ugyanaz a "megterhelés" éri, csak a két szemnél eltérő ütemben.

Félszeműeknél a térlátás nem megoldott, mint ahogyan a mono hallókészülékkel sem a térhatású hang...
2007. nov. 30. 14:38 | galéria | válasz | #34
Jöhetne már vmi HDrip.

Egyébként ha úgy alakul vizsgaidőszakban, akkor én sztem megnézem ezt a 3d-s mozit. Utoljára vmi tengeri természet filmet láttam 3d-ben.
winnie  
2007. nov. 30. 14:07 | válasz | #33
szerintem simán belefér. 1200-nál drágábbnak kell lennie, ez korrektnek tűnik.

ráadásul a beowulfot kábé értelmetlen 2d-be megnézni, szóval én inkább mondanám, hogy mindig teltházas lesz a terem. (ami persze tuti, hogy nem igaz, de hátha.)
Atisz  
2007. nov. 30. 13:49 | galéria | válasz | #32
A magyar "jó" fogyasztó... hidd el hogy sokan meg fogják nézni (már csak a technológia miatt is).
2007. nov. 30. 13:34 | válasz | #31
1750Ft-os jegyárakkal nem biztos hogy túl sikeres lesz ez a fajta mozi.
Atisz  
2007. nov. 30. 13:31 | galéria | válasz | #30
Hmm azért azok nem törekednek ennyire a realisztikusságra, ergó ott nem szégyen a filmre nézve ha vki egyből kiszúrja hogy rajzfilm (mondjuk sztem itt sem) :D

Egyébként meg fantasy lesz ez kérem szépen, mert a story-line kb. csak a szereplők nevében egyezik az eredeti skandináv legendával...
winnie  
2007. nov. 30. 09:43 | válasz | #29
attól, hogy te úgy láttad, még más láthatta másképp, nem? ez mindössze megnyugvást adhat neked, hogy profi vagy, te kiszúrod, mert ordít róla. (az más kérdés, hogy ha ez ordít, akkor egy shrek mit csinál, vagy egy tom és jerry. lehet, hogy kissé elszállt a jelző:)
2007. nov. 30. 08:41 | galéria | válasz | #28
Nem tudom milyen előzetest láttatok, de már több helyen olvastam, hogy "hűű..húú..észre sem vettem, hogy animációs".Én akármelyik előzetest néztem-tény, hogy profin van megcsinálva-de "ordított" róla, hogy animációs.
2007. nov. 29. 22:58 | válasz | #27
felveszi a szemüvegét a másikra. vagy fordítva. a lényeg h lehet egyszerre 2 rajtad.
Mice  
2007. nov. 28. 23:31 | válasz | #26
"nálunk már 2D-ben vetített animációs filmek is " kicsit bővebben?
iceage v. shrek??
winnie  
2007. nov. 28. 23:04 | válasz | #25
gondolom, mint máshol simán feltolják a vászon tetejére, mivel alul nem lehetnek.
Cat  
2007. nov. 28. 22:26 | galéria | válasz | #24
feliratos? akkor a feliratok a vásznon 3Dben vannak, mint a gagyi Word effektben? :D
Atisz  
2007. nov. 28. 21:06 | galéria | válasz | #23
Hát akkor lehet hogy be voltak rúgva, mert elég nyomi a mozgásuk...
Satipo  
2007. nov. 28. 20:22 | válasz | #22
A színészek sokkal többet edtak, mint csak a hangjukat: a film motion capture technológiával készült. Engem leginkább az érdekel, hogy mennyire zavaró, he egy ilyen 3d-s film feliratos. Csak mert a Beowulf ne mszinkronnal megy.
2007. nov. 28. 18:28 | válasz | #21
És mi van, ha valakinek az egyik szeme rosszabb, mint a másik? Ő gondolom nem sokat tud élvezni belőle...
2007. nov. 28. 17:31 | galéria | válasz | #20
szerintem rettenetesen fárasztó a szemnek és fáj egy idő után az ember feje ha sokat néz egy filmet 3D-ben, szóval lehethogy a kíváncsiságtól hajtva betoppanok és megnézem, de attól félek ki fogok jönni róla! :(
Atisz  
2007. nov. 28. 17:06 | galéria | válasz | #19
Igaz, akkor inkább már kb. monda, legenda. De akkor is a fantasy-vel arra akartam kilyukadni hogy ezt a hullámot a Gyűrűk Ura filmváltozata indította el.
winnie  
2007. nov. 28. 16:43 | válasz | #18
más, mint az imax. én technikailag láma vagyok, de az imax a bitang vászonról szól - a reald meg a 3d-ről. a 3d pedig szemüveges. az imax-es 3d filmek is szemüvegesek.

amúgy a beowulf meg kábé annyira fantasy, mint a toldi.
Atisz  
2007. nov. 28. 16:18 | galéria | válasz | #17
A technológiáról: ez a real-d akkor most jobb vagy rosszabb mint az imax? Valamint kell-e hozzá szemcsi? Emlékszem imax-ben nem kellett. Én egy idióta rajzfilmet láttam anno (mást ugyanis nem adtak :/), így nem volt vmi meghatározó élmény.

A filmről: annyi jó fantasy sztori van, nem tudom miért pont ezt kellett filmre vinni. Kíváncsi vagyok hogy a színészek mekkora tiszteletdíjat kaptak mert a hanguk alapján (gondolom a mozgásuk animálva van, mert elég béna a bemutató alapján) mást nem nagyon adhattak a filmhez.

Egyébként meg nem fogok csak a technológia miatt filmet nézni (az imax-nél már elég volt), amíg nem jön jó film, addig éljen kőkorszak :P
2007. nov. 28. 12:33 | válasz | #16
szemcsivel, moncsik, frekije...
Jészusom...
2007. nov. 28. 12:28 | galéria | válasz | #15
Igen, ennek rém 1xű legenerálni a 3D-s verzióját, mivel full digit anim. :D
2007. nov. 28. 12:23 | galéria | válasz | #14
Szemenként akkor is 72Hz-et látsz (annyiszor zárja és nyitja a szemed előtt az LCD lencse a fény útját) és az a lényeg.
winnie  
2007. nov. 28. 12:17 | válasz | #13
ez egy 2d film, ami a westendben 3d lesz.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. nov. 28. 12:07 | válasz | #12
3D-ben minden film nagyobb élményt jelent (még egy ratyi is). Ugyanúgy, mint egy 5.1-es hangzás is nagyobb élmény, mint egy sima stereo. Ettől persze nem lesz jobb egy film sem, csak az élvezeti értéke nő.
Egy jó film 2D-ben, stereo hangzással is üt. Mindez 3D-ben és sokcsatornás hanggal még nagyobbat.
2007. nov. 28. 11:45 | válasz | #11
Az a 2x72 kép gyanúsan 144Hz, és nem 72Hz. :)
Seth   2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 04. 14. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. nov. 28. 11:44 | galéria | válasz | #10
Egy angliában "kintrekedt" jóbarátom megnézte múlt héten, csupa jót mondott róla, pedig nagy film kritikus, azon belül is elsősorban az effektekkel szemben. Vannak gagyi megoldások is benne azért, de összeségében jó kis mozi, így 3d-ben meg mégjobb . Szóval aki majd otthol nézi meg,annak abszolut nem ugyanolyan élmény lesz, hiába nézi mondjuk falméretre kivetítve ^^ Szóval mozira fel, ott kell megnézni hogy üssön ^^
2007. nov. 28. 11:15 | galéria | válasz | #9
Szvsz. ez a vagy a szokványos polarizált fényes, vagy a képváltogatós módszer. A leírás alapján az utóbbi. Azaz a szemcsivel kitakarják az egyik szemed, majd a másik szemed és vissza (LCD technológiával). Persze mindig pont azt a képet vetítik a vászonra, amelyik szemeddel átlátsz a szemüvegen. Régi megoldás, de PC-ken nem jött be igazán jól, mert kicsi a moncsik maximális frissítési frekije és egy 120Hz-es kép kell ahhoz, hogy szemenként 60Hz-et bámuljál és attól bizony még bőven kifolyik az ember szeme, rohadt fárasztó. Ha ezek a 72Hz-et tartják, ahogy írták, az valamivel jobb, bár én a 2*100képet támogatnám, mivel 100Hz mégiscsak kevésbé készít ki.
hapi  
2007. nov. 28. 10:34 | válasz | #8
tehát akor ez szemüveg nélkül látható 3D-ben? vagy csak nekem nem egyértelmű ez a cikkből?
2007. nov. 28. 10:26 | válasz | #7
Avatart nagyon várjuk, de állati messze van még 2009 tavasza. már ha addigra kész lesz.
Nem baj, legalább lesz sok-sok 3D mozi is. Vagy nem. ;)
t0ma  
2007. nov. 28. 10:06 | galéria | válasz | #6
ocsem, ez telleg animacios :D
eleg brutal. eszre sem vettem...
t0ma  
2007. nov. 28. 09:55 | galéria | válasz | #5
ez egy animacios film????
mert az elozetesekben teljesen igazi emberkeket lattam. Jolie is, meg Hopkins is. bar mintha lattam volna valami animalt temat is.
valaki megvilagositani ez ugyben?
KoS  
2007. nov. 28. 09:22 | válasz | #4
SonicBoomnak igaza van. Ilyennel kell az embereket moziba csabitani, nem pedig a letoltes demonizalasaval.
Viszont en ezert valszeg nem fogok Pestre utazni. Jo lenne ha a nagyobb videki varosokban is lenne erre lehetoseg, mert 100%, hogy a Beowulfot igy neznem meg.

Skeez  
2007. nov. 28. 09:19 | válasz | #3
Fikázás: Így majd a méggagyibb filmeket is el lehet adni, mert 3d-s és fúú...
Tehát egy időre megnyugodhatnak a zs-é katgóriás filmesek.
Nem fikázás: Amilyen "idióta" vagyok, én is kicsengetem a belépőt és megnézek vmilyen 3d-s filmet, mert érdekel. Nem kimondottan a film, hanem az élmény. Néhány éve szó volt róla, hogy lesz valami új technika, ahol speciális, 3d-s kamerákkal veszik fel az egész filmet. Például az SW III-at. De ezek szerint az nem volt begyere.

2007. nov. 28. 09:09 | válasz | #2
megpróbáltam kihámozni a cikkből, tehát akkor ehhez a real d-hez is kell szemüveg, ugye?

Ha ezt a technikát nyomnák a többi filmnél is, még esetleg visszacsábíthatják az embereket a moziba, mert otthon ilyen még egy ideig nem lesz.

Gyadi  
2007. nov. 28. 02:02 | galéria | válasz | #1
Végre fejlődnek a hazai mozik is, halvány reményfolt ebben a szürkeségben.