Megjelent a Firefox 3 béta 1
2007. november 20. 13:45, kedd
Hivatalosan is megjelent a népszerű böngésző harmadik kiadásának első bétaverziója. A program már számos nyelven letölthető, de a fejlesztők szerint még bőven akadhatnak benne hibák.

Hirdetés

A Firefox 3 béta 1 legfontosabb újdonsága a Places alkalmazása, amelynek segítségével az eddigi könyvjelzők és a History, vagyis a korábban megtekintett weblapok listája egy közös adatbázisban egyesül, amelyen belül természetesen kereséseket indíthatunk. Ezenkívül jelentősen növelték a biztonságos böngészést segítő funkciókat, javult például a weboldalak felismerése, a kártevőkkel szembeni védelem, sőt a szoftver már azt is jelzi, ha egy nem stabil kiegészítőt akarunk telepíteni.


A szakemberek javítottak a kiegészítők telepítésén: a Firefox 3 már új letöltési menedzsert kapott, amelybe akár meglévő vírusirtónkat is integrálhatjuk, így már letöltések közben ellenőrizhetjük a fájlokat. További újdonság az egyetlen kattintással megvalósuló könyvjelző-mentés, emellett az eddiginél jóval könnyebben kereshetünk könyvjelzőink között, lehetőség van akár egészoldalas nagyításra és jelentős mértékben gyorsult az oldalak betöltése is. A Firefox legújabb verziója a Gecko 1.9-es motorra épül és már teljes mértékben támogatja a Windows Vista és a Mac OS X operációs rendszereket.

A cél az volt, hogy a szoftvernek köszönhetően még egyszerűbben, könnyebben és biztonságosabban böngészhessenek a felhasználók a világhálón anélkül, hogy a gyorsaságról és a stabil működésről le kellene mondaniuk. Ugyanakkor a fejlesztők nem véletlenül hangsúlyozták néhány nappal ezelőtt, hogy már 11 ezer hibát azonosítottak és javítottak ki az elmúlt időszakban, de a béta verziók és a végleges változat még mindig körülbelül 700 kisebb hibát tartalmaznak majd, amelyeket utólag orvosolnának. A Firefox 3 végleges változata a tervek szerint várhatóan 2008 első félévében jelenik majd meg.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 21. 13:49 | válasz | #19
nekem iszonyatosan belassítja a gépet iwiwnél... amúgy gyors nagyon
Axon  
2007. nov. 21. 12:50 | galéria | válasz | #18
Megjelenés 2008 első félévében??
Ez sajnos 2008 június 30-át is jelenhet...
2007. nov. 21. 11:52 | galéria | válasz | #17
Minden gond nélkül. :)
2007. nov. 21. 00:05 | válasz | #16
Én feltettem, minden beállítást átvett, alig érzek valami különbséget, talán amokir az url első pár betűjét írom be akkor az automatikus kitöltés elég furcsán viselkedik, de más bajom nincs vele.
DjDano  
2007. nov. 20. 21:54 | válasz | #15
Fel lehet tenni 2.0 mellé vagy összeakadnak?
2007. nov. 20. 21:48 | galéria | válasz | #14
Szerintem is nagyon jó. Ezerszer gyorsabb mint a 2+. Azért van benne egy-két dolog amit majd remélem javítani fognak. Pl. a könyvjelzők kezelése sem úgy néz ki mint a fenti képen. 3.02pre
2007. nov. 20. 19:43 | válasz | #13
Akkor ha mar ilyen sok a szakerto itt, akkor a 2-esben hogy lehet beallitani, hogy a jelszavas proxyra ne kerdezzen ra mindenegyes ujrainditaskor? Mert igaz, hogy a passwd manager miatt csak egy "OK"-ot kell nyomnom, de idegesit, es nemtudtam meg kikapcsolni.
2007. nov. 20. 18:54 | válasz | #12
Nekem bejövős nagyon
2007. nov. 20. 18:17 | galéria | válasz | #11
hmm ez tényleg brutálgyors - meglátjuk ilyen marad-e egy hét múlva is :)
2007. nov. 20. 17:23 | válasz | #10
Majd használom, ha elkészül a végleges. Addig is megteszi a 2.x verzió.
2007. nov. 20. 16:40 | galéria | válasz | #9
fuh ez beteggyors. :) nekem már most tetszik
2007. nov. 20. 16:18 | válasz | #8
Nalam kevesebbet eszik, mint a 2-es
2007. nov. 20. 16:14 | válasz | #7
de viszont sokkal több memót is eszik :( de sebaj van még bőven szabad :P
2007. nov. 20. 16:12 | válasz | #6
húúúú sokkal gyorsabb az egész grat foxi
2007. nov. 20. 16:02 | válasz | #5
jo es villamgyors, de gondja van a java appletekkel (legalabbis nalam)
- a sakk.hu appletje megfagy azonnal
2007. nov. 20. 16:00 | válasz | #4
Szuper! Csak így tovább!
2007. nov. 20. 15:21 | válasz | #3
"a Firefox 3 már új letöltési menedzsert kapott, amelybe akár meglévő vírusirtónkat is integrálhatjuk, így már letöltések közben ellenőrizhetjük a fájlokat."

Ez tetszik!
sly007  
2007. nov. 20. 15:02 | válasz | #2
Csöndben megjegyzem, hogy egy gyorsabb grafikusmegjelenítőt is építettek bele (Cairo). Támogatja a 3D kártyák hardveres 2D lehetőségeit, így a felület jelentős gyorsabb lett. :-)
2007. nov. 20. 14:59 | válasz | #1
Nah, gratulálok a fejlesztőknek, ki is fogom mielőbb próbálni!