Decemberben jön az új olcsó GeForce
2007. november 19. 20:06, hétfő
Az nVidia a 8800 GT után a már szintén korábban beígért olcsó megoldással újítana, amelynek végre a hivatalos neve is ismert: a G98 GeForce 8400 GS néven érkezik majd decemberben.

Hirdetés

A DigiTimes szokásához híven tajvani forrásokra hivatkozva számolt be a közeli időpontról, illetve az újabb részletekről. Ezek szerint az új 8400 GS egészen pontosan december 3-án rajtol el, leváltva a jelenlegi változatot. A korábban G98, illetve most már D8M kódnéven is jelzett chip a nyolcadik generáció olcsó példányaként jelenik meg.

Az GeForce 8400GS memóriavezérlője mindössze 64 bites, és a vezérlő összesen 8 stream processzort foglal magába. Ezzel természetesen nem számíthatunk nagy teljesítményre, de itt nem is ez a legfontosabb, hanem az ár. Ez utóbbi minden bizonnyal 100 dollár alatt marad, vagyis a vékony pénztárcájú felhasználók is bevásárolhatnak a 8000-es családból, igaz - ahogy az lenni szokott - ez a néven kívül nem sok mindent jelent majd. A kártyák a harmadik generáció PureVideo motor mellett PCI Express 2.0, valamint DisplayPort támogatást is nyújtanak.

A 65 nanométeres chipet az nVidia eredetileg januárban dobta volna piacra, ami nagyon közel esett volna az AMD hasonló megoldásának, az RV620 tervezett megjelenési időpontjához. A jelek szerint ez most előrehozták, ám a cég az esetleges hiánytól, illetve az időhiánytól tartva a TSMC mellett annak riválisát, az UMC-t is megbízta a sorozatgyártással. Azt még nem tudni, hogy milyen kereslet mutatkozik majd az olcsó változatokat iránt, ám a család eddigi sikerei alapján minden bizonnyal nem lesz majd panasz e téren sem.

December 3-án egyes pletykák szerint még egy további változat, az átdolgozott 8800 GTS is megjelenik majd. Erről mindössze annyit tudni, hogy 512 MB memóriával látják el, néhány forrás pedig a stream processzorok számának növelésére is számít - néhány héten belül meglátjuk, mi igaz ebből.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 03. 23:48 | válasz | #22
Ez is jó a semmire.:) Pixel tologatás alapfokon.:)
2007. dec. 03. 12:38 | válasz | #21
Öreg, számítógépen nem csak játszani lehet.
tom..  
2007. nov. 20. 14:16 | galéria | válasz | #20
áá megint rosszra mentem, bocs arty. Inquisitornak szól.
tom..  
2007. nov. 20. 14:14 | galéria | válasz | #19
azt nemtom ebben mit tud a purevideo. ATI(HD2400Pro)-m van, abban jól müxik.
Játékokhoz meg visszatérve, nem kell temetni ezeket, nálam cod4 1280*720 mediumon elmegy szépen.. Dehát nem is erre lettek ezek kitalálva.
jin  
2007. nov. 20. 14:02 | válasz | #18
A 64 bites memóriavezérlőjével szenvedni a szűrőkkel telipakolt játékokkal. Minden low.
dez  
2007. nov. 20. 12:28 | válasz | #17
"(van rajtuk spdif bypass a hdmi-hez)"

Bocs, de a bypass szó használata indokolatlan itt, mivel a HDMI-nek semmi köze az SPDIF-hez.
2007. nov. 20. 12:20 | válasz | #16
Hmm hát HD videozásra biztos jó lesz, azon kívül nemhiszem h másra is.
Bár ahogy látom ez már G98-as chippel jön, nem 80-assal mint az eddigi 8as séria. És a 8800GT is ugye G92-es chip....Hát a fene tudja...
Ill. sz.tem "dez" tudná megmondani, hogy mennyit is ér ez a G98-as chip a G80hoz képest ilyen mutatókkal amilyen ennek a 8400GS-nek van.
Az biztos, hogy én inkább kiadok 100 ezer Ft.-ot egy elég jó cuccra, mint akár csak 20 ezret egy gagyira!
2007. nov. 20. 11:41 | válasz | #15
"a lényeg a purevideo-n van"

Kenjék a hajukra! Be lett harangozva, hogy az új PureVideoban (2?) lesz HW VC1 is, mint az ATI HD szériában, erre a tesztek szerint sz*art sem ér. :(
arty  
2007. nov. 20. 11:20 | galéria | válasz | #14
nem vagy képben. a geforce7300 teljesitményét már a 8500GT a maga 16 streamprocijával sem hozta, nemhogy ez a 8 stream processzoros ...

ez egy totál ocskavas, semmi keresnivaloja gépben. ahova illene, ott alaplapi VGA kellene, h dolgozzon ...
kvp  
2007. nov. 20. 01:51 | válasz | #13
Ez a chip gyakorlatilag egy gf7300-as teljesitmenyet hozza, csak dx10 kompatibilisan. Vista ala gui kezeleshez vagy videozashoz tokeletes. Az erre epitett kartyak nemelyiken van svideo vagy hdmi port is, sot meg hangot is kepesek kiadni. (van rajtuk spdif bypass a hdmi-hez) Az ugyanezt az aramkort hasznalo masik valtozat a hibatlan chipeket kapja, ezert 16 (2*8) alu es 128 (2*64) bites memoriainterface lesz rajta (1/8-ad g80-as, dupla annyi texturatolto egyseggel). Ez utobbi mar akar egy kisebb gf7600-as teljesitmenyet is hozza, persze dx10 tamogatassal egyutt. Nem tul gyorsak, de legalabb olcsoak lesznek.
neoG  
2007. nov. 20. 00:38 | válasz | #12
úgy odavagytok, mintha valami hatalmas újdonság lenne ez a végletekig butíttás.
csak egy gyors példa: gef4 széria.MX család.az még a DX8.1et sem tudta, de gef4 volt.aztán egész jól fogyott.irodába netre nagyon faja volt.
az a réteg aki nem játszik, az örülni fog ennek.akinek meg power kell az vesz mást. mintha nem lenne választék...
2007. nov. 20. 00:17 | válasz | #11
Ezek a gyártók mind azt hiszik, hogy a régebbi modellek a kukában kötnek ki?
A tavalyi és azelótti menő-manó vasakat is felszippantja a piac.
Hova lett a ménkű sok 2mx400, R9000, 4mx440, r9600, 5200, 6200, 6600 stb.stb?Nem hiszem, hogy aki most venne egy 8400gs-t nem elégedne meg 3/4-ed annyiért egy 6600gt-vel!

dez  
2007. nov. 20. 00:06 | válasz | #10
Jaja, jó lesz HD-s videozásra (ha nem lesz annyira lebutítva, hogy még arra se legyen jó).
dez  
2007. nov. 20. 00:04 | válasz | #9
Az én chipsetemben pl. nincs integrált.
dez  
2007. nov. 20. 00:04 | válasz | #8
Hát, nyilván nem azért adják ki, hogy a "sznob csórok" (ha lennének ilyenek, bár talán vannak) is lecserélhessék a korábbi hasonlóan gyenge kártyájukat újabbra, csak hogy elmondhassák, hogy 8-as széria, hanem akinek egyszerűen kell egy olcsó kártya. (Vagy a jobb videos képességek miatt.) A régi gyártását amúgy is befejezik, ez lesz helyette.

De amúgy igazad van, attól hogy olcsó, nem kell végletesen sz@rnak lennie.
Kaadi  
2007. nov. 19. 23:52 | válasz | #7
A szamozas majd jol mutat az olcso gepek adatlapjan es talan atveri a tudatlan felhasznalok nagy reszet, akik csak azt latjak hogy utolso generacio, meg sok ram...
Zoli007   2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 
2007. nov. 19. 23:42 | galéria | válasz | #6
100 dollár ezért a sz@rért?
tom..  
2007. nov. 19. 23:29 | galéria | válasz | #5
nem Neked ment hanem eggyel feljebb, bocsi :)
tom..  
2007. nov. 19. 23:23 | galéria | válasz | #4
a lényeg a purevideo-n van. aki nem játszani fog(rengeteg játék igy is elfog menni rajta), de szeretne majd HD-zni, annak tökéletes. ha a HD 2400Pro körül lesz árban és teljesitményben jó vétel lesz.
2504  
2007. nov. 19. 23:20 | válasz | #3
osztom a véleményed:D ez már röhely hogy ennyire le kell butítani egy 8 serial karit és az integráltal kb uygan azt éri el az ember vele:D
2007. nov. 19. 23:02 | válasz | #2
Hát ekkora poént is régen olvastam :D

"Az GeForce 8400GS memóriavezérlője mindössze 64 bites, és a vezérlő összesen 8 stream processzort foglal magába. Ezzel természetesen nem számíthatunk nagy teljesítményre, de itt nem is ez a legfontosabb, hanem az ár."

Vagyis tök mind1, hogy mennyire ratyi gagyi kártya lesz a lényeg hogy olcsó :D pfff. És persze támodatja majd a Dx10-et is mivel 8as séria, de persze egyetlen Dx10-es géjm se fog menni rajta. Ez egyszerűen röhej :D Mi értelme van kiadni egy ilyet? Ott a 8600-as, az se egy nagy szám, de legalább lehet vele kezdeni valamit, és nem olyan vészes az ára. De ez ?
Mi értelme van kihozni egy végletegik lebutított kártyát amit persze kajak olcsón adnak majd ha az ember semmire nem megy vele ? Ha meg nem játékra használja az ember, akkor egy integrállt megoldás is bőven elég...
Vorpal  
2007. nov. 19. 22:44 | válasz | #1
Minek olcsóbb ha 120% al jobban élünk.
Megvárom a jólétet azt veszek SLI t.