A Holmes üstökös a Napnál is nagyobb
2007. november 18. 11:49, vasárnap
Az elmúlt hetekben egy üstökös tartotta lázban az amatőr csillagászokat, melynek kiterjedése egy váratlan kitörés következtében ma már nagyobb mint a Napé.

Hirdetés

Szülőcsillagunk persze még mindig a Naprendszer legnagyobb tömegű objektuma, részecskéi az összes bolygóra hatással vannak, azonban a hozzá képest porszemnyi, mindössze 3,6 kilométeres maggal rendelkező Holmes üstökös annyi gázt és port bocsátott ki, hogy kómájának átmérője meghaladja a Nap átmérőjét, amit jól mutat a mellékelt montázs.


Baloldalon a 3,6 méteres Canada-France-Hawaii Teleszkóp felvétele a Holmesról, mellette összehasonlításként a Nap, illetve a Szaturnusz

"Folyamatosan terjeszkedik és jelenleg már a Naprendszer legnagyobb objektuma" - jelentették be a Hawaii Egyetem csillagászai. A kóma átmérője a legutóbbi, november 9-i mérés szerint 1,4 millió kilométer volt. Rachel Stevenson, Jan Kleyna és Pedro Lacerda, az egyetem csillagászati karának munkatársai a Canada-France-Hawaii Teleszkóppal végezték el az észleléseket. A Nap átmérője megközelítőleg 1,392 millió kilométer.

Időközben a Hubble is lefotózta a terjeszkedő üstököst, a felvételen egy különös "csokornyakkendő" szerkezet figyelhető meg a mag körül. Az üstökös főként mikroszkopikus részecskékből álló kómája a Nap fényének visszaverésével éri el ragyogását. Sötétedés után a Holmes szabad szemmel is észlelhető, magasan az észak-keleti égbolton egy elmosódott csillagként köszön vissza a szemlélődőkre. Az alábbi csillagtérkép segítségével viszonylag könnyű rábukkanni. Az objektum bár a városokból is látható, igazán a fényektől távoli területeken csodálható meg.


A Holmes elhelyezkedése különböző időpontokban egy amatőr csillagász felvételén

"Jelenleg a sötét égbolton egy rendkívül figyelemre méltó köralakú felhőként jelenik meg" - magyarázta Joe Rao, a SPACE.com rovatszerkesztője. Rao szerint a legjobb ha még a most következő napokban próbáljuk megtalálni az üstököst, mielőtt a Hold komolyabb tényezővé válna az égbolton. A jövő héten az amúgy rendkívül távoli, a Földtől 240 millió kilométerre elhelyezkedő üstökös várhatóan már veszíteni fog fényességéből, de látható marad az elkövetkező két-három hétben.

"A következő hetekben és hónapokban a kóma és a csóva tovább növekedik, a por szétoszlásával azonban az üstökös halványulni fog" - írja Stevenson beszámolójában. A Spaceweather.com weboldala szerint a Holmes üstökös hétfőn egyedülálló látványosságot szolgáltat, amikor áttetsző kómájával át siklik az Alpha Persei csillag előtt, látszólag felfalva az égitestet. Az észleléshez már kell egy kisebb csillagász távcső is. Mivel a nagy üstökösökkel ellentétben a Holmes nem rendelkezik hosszú csóvával ezért nem olyan egyszerű felfedezni.


A baloldali képen látható a koncentrikus porrétegekből összetevődő kóma és egy halvány csóva, a jobboldali kép a Hubble felvétele, ezen figyelhető meg a csokornyakkendő-szerkezet

Azt senki sem tudja miért tört ki az üstökös, de 1892-ben már bekövetkezett nála egy hasonló robbanásszerű fényesedés. A mostani eset október 24-én kezdődött, a Hubble csillagászainak spekulációi szerint egy nagyobb darab törhetett le a magból, ez mállott szét parányi porrészecskékre, miután eltávolodott a nukleusztól, a távolság miatt azonban az űrtávcső sem tud perdöntő bizonyítékot szolgáltatni.

A ragyogás az elmúlt hetekben a nukleusztól másodpercenként 0,5 kilométeres sebességgel távolodó anyag miatt már megkopott, ebből a porhalmazból azonban hamarosan egy tekintélyes csóva fog kialakulni a napszél hatására.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. márc. 16. 17:57 | válasz | #19
Jelentem a 2007es világvége elmaradt
Thrawn  
2007. nov. 20. 08:45 | válasz | #18
A haladási irány nem állapítható meg az üstökös csóvájának irányából. A csóvát a napszél és a Nap sugárnyomása hozza létre és mindig a Nappal ellenkező irányba mutat. Tehát ha az üstökös fejét vesszük "elejének", akkor a Naphoz közeledve "előre" halad, a Naptól távolodva "farol".
plamex  
2007. nov. 19. 22:16 | válasz | #17
Nekem valahogy a Homeless ugrott be ...
2007. nov. 19. 19:31 | válasz | #16
T. Dickinsen fotóján egészen tisztán kivehető az üstökös haladási iránya.
2007. nov. 19. 17:04 | válasz | #15
Ez fékez baze :)
Thrawn  
2007. nov. 19. 10:16 | válasz | #14
Csak neked, csak most: kattints rá

Egyébként nem káka tövén csomót keresés, hanem egy pontatlanság felfedése. Ha már üstökösről van szó, akkor ne planetáris ködöt tegyenek be.
2007. nov. 19. 09:38 | válasz | #13
Áh, csak az új interplanetáris fényreklámokat tesztelik de úgy látszik még nem tökéletes mert nem tudták kiírni vele, hogy kokakóla meg mekdonálc
2007. nov. 19. 09:37 | válasz | #12
Tényleg csak halkan jegyezd meg, hacsak nincs linket, amivel igazolni tudod, ez inkább kákán csomót keresés.
Thrawn  
2007. nov. 19. 09:33 | válasz | #11
Csak halkan jegyzem meg, hogy a főlapon a cikkre mutató link melletti fotó nem az üstököst, hanem egy szép planetáris ködöt ábrázol.
Delac  
2007. nov. 19. 07:58 | válasz | #10
körülbelül
neoG  
2007. nov. 18. 20:54 | válasz | #9
fel akarták venni a kapcsolatot, csak látták mi folyik itt, aztán begyújtották a rakétákat
Balu0  
2007. nov. 18. 20:46 | galéria | válasz | #8
No Para, a cucc elfele megy a a naptól és tőlünk. Nem az UFO-k jönnek (hanem mennek):D

Bár lehet bele volt fagyva valami idegen hajó ami szépen kiolvadt, és elposszant a reaktora :D XD
nothes   1 db büntetőpont 
2007. nov. 18. 19:11 | válasz | #7
Először azt hittem azért a cím, mert olyan közel jön, hogy nagyobbnak látszik majd mint a Nap.

Laza:)
trogi  
2007. nov. 18. 18:24 | válasz | #6
Egy jegyet kérnék a Gliese 581-re. Hogy-hogy nincs?
djukel  
2007. nov. 18. 17:17 | válasz | #5
Lehet csomagolni, jön a világvége.
Tetsuo  
2007. nov. 18. 15:42 | válasz | #4
meg a nemetek, osztrakok, amcsik, ausztralok..
neoG  
2007. nov. 18. 13:58 | válasz | #3
a japók nemhiába tolják földalatti bunkerekbe a gépeiket
2007. nov. 18. 13:54 | válasz | #2
én tudom: jönnek az ufo-k és leigázzák a földet
2007. nov. 18. 13:13 | válasz | #1
"Azt senki sem tudja miért tört ki az üstökös"

bekapcsolták a hajtóműveket? :D