RTL Klub: amíg élünk, biztosan lesznek tv-reklámok!
2007. november 15. 01:18, csütörtök
Médiatörvény, digitális átállás, tévénézési szokások, internet vs. klasszikus média. Tömören ezek a témák foglalkoztatták az IIR által szervezett Tele.hu 2007 konferencia előadóit és résztvevőit. Az előadások nagy része a szűk szakma számára jelenthetett csupán élvezetet: a nagy konvergencia jegyében a médiamunkások technológiákról, a jogászok pedig törvényekről okították egymást.

Hirdetés

Az egyik legérdekesebb téma, ami viszont a fogyasztót vagy éppen felhasználót is aktívan érdekelheti, az a reklámpiac jövőjét boncolgatta egy kerekasztal beszélgetés keretein belül. Az asztaltársaság az eredetileg meghirdetetthez képest komolyan módosult, gyakorlatilag egyetlen ember maradt a programban szereplő listából. Ennek ellenére - vagy éppen ennek köszönhetően - marketinges közhelyektől viszonylag mentes, érveket, ellenérveket, motivációkat és magyarázatokat felsorakoztató kulturált és konstruktív beszélgetés bontakozott ki az asztalnál.

Az eredeti pakliban is benne levő Kocsis Attila, Viasat igazgató mellett egy ismert név, Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója és a T-Online színeiben megjelenő Megyeri Tibor szállt ringbe igazáért. A felállás tökéletes, hiszen a nézettségéből egyre jobban veszíteni kénytelen legnagyobb klasszikus televíziós kereskedelmi csatorna mellett egy kisebb, ámde szorgalmasan kapaszkodó kábelcsatorna, és az új időket hirdető IP-alapú médiáért lobbizó T-Online viszonylag ritkán ül le beszélgetni egymással nyilvánosan.


A vitaindító kérdés arra irányult, hogy vajon kik lesznek az átalakuló médiában a nyertesek vagy épp a vesztesek, mennyire szippantja be a nem-lineáris média a klasszikust. Lineáris média alatt egyébként a szakértők azt értik, mikor a tartalom csak folyik ki a csövön, és a néző (!) csak néz, míg a nemlineáris média alatt az interaktív, dinamikus tartalmat értik, ahol a fogyasztó (!) aktív részese az eseményeknek. Az előbbire természetesen a tv, rádió a jó példa, míg az utóbbira az IPTV mellett a webes felületek, hír- és közösségi szájtok. A konfliktusforrás az, hogy egyesek évek óta pánikoltatják a régi vágású médiumokat, hogy ha eljön a Kánaán és a felhasználók végre mindent maguk választhatnak meg, legyen a szempont idő, tartalom, forma vagy bármi, akkor a legtöbben nem fogják a reklámot választani, ha át is lehet azt tekerni vagy éppen el is lehet tüntetni.

A posztjában lassan megöregedő Kolosi Péter természetesen ezt a pánikkeltést már kezdi megszokni, és véleménye szerint érdekes, hogy 3-4 éve is azt mondták, hogy azon nyomban vége van a klasszikus reklámozásnak. Akkoriban jelent meg a PVR, később pedig az IPTV és az online tartalmak fejlődtek, ehhez képest még jelenleg sem mutatható ki markáns visszaesés. Kolosi szerint "a teremben lévő emberek élete végéig biztosan lesz lineáris hirdetési piac", sőt véleménye szerint a az interaktív médiában is nagyon sokan megmaradnak a klasszikus felhasználói viselkedésnél. Szerinte hiába lehet megállítani, shiftelni, tekergetni a tv-műsort, a legtöbben mégsem teszik meg ezt.


Azt persze nem tagadja, hogy az elektronikus médiából szép lassan vándorol át a pénz az online-ba, de ezért nem feltétlenül a technológiai fejlődést teszi felelőssé, hanem egyértelműen a szabályozó hatóságok ormótlan lassúságát. Mivel az online technológia olyan szinteket dönget már ma is, ami egyenértékű adást tesz lehetővé a klasszikus analóg tv-vel, de közben plusz lehetőségei is vannak, ezért Kolosi fontosnak látja, hogy a törvények is felzárkózzanak.

A cannes-i éves nagy műsorvásáron ma már nemcsak a tv-társaságok ászai futnak össze, hanem ott vannak a mobilosok, az internet szolgáltatók és sokan mások. A baj ott kezdődik, mikor a T-Online is ugyanúgy megveheti a Lostot és kirakhatja IP-alapon a nappaliban lévő LCD tévére, mint az RTL Klub, csak éppen az utóbbi nyakán nem ül senki. A tévének óránként 6-12 perc reklám engedélyezett, sárga karikáznia kell és az ORTT minden szívdobbanását figyelnie kell, nem helyezhet el termékeket, szponzorációt, mert az azonnal burkolt reklám lesz. Eközben a netszolgáltatóra nem vonatkozik szinte semmilyen tartalomszabályozás, kedve szerint alakíthatja a dolgokat, így persze, hogy előbb-utóbb a hirdetőknek, és nem utolsósorban a nézőknek is édesebb lesz a új portéka.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Ferrer  
2008. júl. 11. 22:03 | válasz | #35
A műsorok csak figyelemfelkeltésre valók, a csatornák a reklámokból élnek. Ezért is kereskedelmi csatornák. Szerintem ez tök világos. Ha valakinek ez nem tetszik, ne nézze.
2007. nov. 28. 15:21 | válasz | #34
A médiamarktos "hülye" szlogentől én is kiakadok!
Ezt a szót nem lehet használni egy hirdetésben, ráadásul teljesen eköré építik az egész marketingjüket.
Viszont a bankos reklám, gondolom a lelekesemesésre gondolsz szerintem baromi jó!! Te nem mennél be oda azért mert nem tetszik a reklámja??
2007. nov. 16. 14:26 | válasz | #33
figy nem rajtam múlik, én pl ha ilyen hülye telefonálós játék is megy nyomban kapcsolok át agy ki a TV-t. Azért nem szűröm ki mindegyik reklámot. Nem Adblock Plus vagy egyéb webszűrő vagyok.
De ezzel, hoyg emlékszem rá csak az adott termék vagy szolgáltatás jár rosszul. Mert pl, ha banki kölcsön vagy akármilyen bankkal kapcsolatos dolog kell nem fogok az adott bankokhoz menni. Csak mert barmok. Másik példa a Média Markt "hülye aki nem ünnepel" szlogenjük. Hát asszem 3 hónapja már az üzletbe se voltam, de akkor se vásárolni, csak sok áru ki van rakva és megnézem élőben aztán csá.
2007. nov. 16. 14:03 | válasz | #32
zserrbo, ahhoz képest hogy nem nézel reklámokat tudod mik vannak és véleményed is van róla tehát emlékszel is rá...
2007. nov. 16. 02:29 | válasz | #31
Én egyszerűen szűröm már most is a tv-reklámokat. Megnézem a tv- újságot a port.hu-n aztán amikor megy valami jó a tv-ben bekapcsolom szünetekben meg sound off, azaz kikapcsolom a hangot, esetleg rárakom a képújságot, hoyg ne is lássam :D
Annyi idióta reklám van. Most épp az a csaj jutott eszembe a mittomén miylen bank reklámjában. Hogy jönne oda dolgozni és iylen ötletei vannak. Hát akkora barom volt, aki csinálta azt a reklámot.
2007. nov. 16. 02:27 | válasz | #30
Ki van az építve, de érdekes eset állna fennt, ha azért nem lehetne leölteni a szerverekről vagy épp megnyitni weblapokat, mert a kedves torrentező júzer épp seedel 8-18Mb-el. Érted? Ez fordítva is igaz egy szerver se fog letölteni ezerrel, helyette neki fel kell tölteni, hoyg a másik ldalon elérhető legyen az adat/tartalom.
2007. nov. 16. 00:28 | válasz | #29
miért mindenhol ezt az asszimetrikus ADSL-t épetítték ki? Miért nem lehetett szimetrikus 8mbps/8mbps -es netet kiépíteni? orbitális szopás torrenten, megőrülök mire visszatöltögetem néha az arányokat..
2007. nov. 16. 00:17 | válasz | #28
Tv-t többnyire nem nézek, néha discovery és ngc, de azokat is inkább torrent-ről lekapom. Filmek nem igazán mennek ezeken a csatornáok amelyek nézhetőek, pláne ilyen gány szinkronnal. Azt a néhány filmet, amelyet szeretek, általában megveszem eredetiben (kevés iyen van), az egyszernézősök meg torrent és utána delete (úgyse venném meg soha eredetiben, néha még a sávszélességet is sajnálom rá, olyan szarok). Netezés közben adblock és társai. Újságot ritkán olvasok, max néha szaklapokat, amelyekben olyan cikkek vannak amelyekhez neten nem lehet hozzáférni, amúgy hírekhez és a fontosabb infókhoz/cikkehez neten is hozzá lehet jutni - reklám nélkül (lásd adblock). Innentől kezdve, kb szinte sohasem kerülök kontaktusba reklámokkal. Ki nézi ezeket a reklámokat?
2007. nov. 15. 23:21 | galéria | válasz | #27
Na de kerem, minek szerkesztgessek musort, ha magatol is meg tudna csinalni hogy kivagja azt a retek reklamot a gep ? Akar realtime ban is..
2007. nov. 15. 22:42 | válasz | #26
Ha jól t'om, van rá valamilyen törvény, hogy amit a TV-ben leadnak, az közkincs, azaz szabadon terjeszthető, de nyugodtan javítson ki valaki, ha tévedek!
shabba  
2007. nov. 15. 21:43 | válasz | #25
"még a legtöbb helyen analóg telefonközpontot használnak. külföldönezeket már a 80-asévvégén kidobbták."

Analóg telefonközpontot talán múzeumban látsz. 2 éve a teljes Tíkom hálózat digitális.
Búcsúznak az analóg központok

Lehet hogy nyugaton a 80-as végén kidobták az analóg központokat, de nálunk még csak akkor telepítették a legelsőt.
http://sajtoszoba.magyartelekom.hu/process?action=news&id=724

Egyébként nem hiszem hogy a 80-as végére a nyugati országokban 100%-os lett volna a digitális központ arány. Biztos hogy jóval magasabb volt mint nálunk, de az kistelepülésekkel ott is biztos hosszú ideig tartott a váltás.

A finneknél az 5/8 M/s mint alapcsomag azért túlzás. 256/256 kbps, 512/512 kbps, 1/0.5 Mpbs, 2/0.5 Mbps, 8/1 és 24/1 Mbps-es ADSL csomagjaik vannak ahol ezek természetesen elméleti maximum értéke, a valós sebességet a vonali jellemzők határozzák meg ahogy mindenhol. Az 1 Mbps-es csomag 25 euro, az up to 24 Mbps-es 50 euro. A finneknél a szélessávú kapcsolódások 85%-a ADSL alapú.

Az hogy a németeknél a 3 éve működik a HDTV DVB megint túlzó. 2 éve indult el a kereskedelmi Sat1 és Pro7 amik a legelsők voltak. Az elején nagyon lassan indult mert DVB-S2-es STB-ből hiány volt. Gyanítom a fölfelszíni utána követte, de a német DVB-T-ről nem sokat tudok. Egész európában a HD elég gyerekcipőben van még, a legelső lépéseket alig 2 éve tették meg és csak azt követően indult el a többi project, angoloknál is alig 1 év indult el a HD. Európa HD terén nagyon le volt maradva USA-tól, japántól és még ma is igen nagy a lemaradás, még a nyugati országok esetén is.
2007. nov. 15. 18:05 | válasz | #24
Sose leszünk értelmes élőlények ha filmeket teszünk a reklámok közé


Széljegyzet:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Tudom h írtam már más forumon, nem kell emlékeztetni

2007. nov. 15. 17:26 | válasz | #23
A magyar országgyűlés elfogadott egy olyan törvénythogy3évmúlva digitálsis adás szórás lesz. ebből le telt 2év. nem láttni hogy neki álltak volna fejleszteni a hálozatott. Magyar mentalitás várjuk meg az utoló pillanatot. ki bukik nagyobbat rajta. Érdekes modon USA Németek már 3 évemükődik hdtv DBV. Csak mi nem tudjik megcsinálni. És ehhez hozzzá tartozik a magyar jogrendszer az ORTT-nek nemtetszik a dolog jogi kifogásai vannak. A hálozatról meg annyit hogy finneknél az alapcomag 5/8 M/s. ennyi az a baj hogy mindenki nagyonprofit orientált igy sose fogunk előrébbjutni. erre példa: még a legtöbb helyen analóg telefonközpontot használnak. külföldönezeket már a 80-asévvégén kidobbták.
lerboy  
2007. nov. 15. 16:46 | válasz | #22
Az IPTV-t addig el lehet felejeni, amíg a telefonvonalak nem bírják rendesen el a min. 5/8 megát...

RTL-ék meg szopjanak le a gagyi analóg adásukkal. Adhatnának végre digitálisan min. 720p-t
Petys  
2007. nov. 15. 16:43 | galéria | válasz | #21
Én szoktam TV csatornát nézni az egyesült államokból (netnek köszönhetően :D) és hát én csak azt kívánom, hogy nehogy ada jussunk, ami az amcsiknál van, hogy egy sorozatot úgy kerekítenek ki egy órára hogy KB 5x megszakítják reklámmal... (intro-reklám-1.rész-reklám-2.rész-reklám-3.rész-reklám-4.rész-reklám-jövőheti rész bemutatója)
Jah meg volt szerencsém sportot is nézni ilyen csatornáról, szal egyszerően leesett az állam mikorszinte félbevágták a képet mikor becsúszott alulról egy jó nagy reklámcsík! (asszem ezt már az RTL-is alkalmazza F1 közben, de azért egy picit más ezt látni egy focimeccs közben, mikor épp támad a csapat...)
Szal adjanak reklámokat, célzottan és megfelelő mennyiségben, nah és persze minőségben...

2007. nov. 15. 15:49 | galéria | válasz | #20
Jó mosipornak nem kell reklám, épp ezért mocsok drága is. Sajnos.
qwas  
2007. nov. 15. 14:38 | válasz | #19
Egy mosóporéert bőven elég ha megkérdezed muterodat hogy neki az elmult harminc évben mi vált be. Vagy mondjuk az utolsó tízben. És ennyi.
2007. nov. 15. 14:09 | válasz | #18
Egy mosóporért is? ;)
2007. nov. 15. 14:00 | galéria | válasz | #17
Na, ha ÉN venni akarok valamit (már ideáig eljutottam), akkor alaposan körülnézek a piacon, mi van, mennyié, mit tud, mik a vélemények, mind profi, mind pleb szinten, milyen a szervízszolgáltatás, hol van közel stb.-stb. Ellenem igen gyengécskén hat a közvetlen reklám szándékú reklám.
2007. nov. 15. 13:45 | válasz | #16
A reklámnak nem (feltétlen) az a célja, hogy azonnal elrohanj a boltba és megvedd a terméket...
Hanem mikor szükséged lesz rá és elmész egy boltba, akkor "ismerős" legyen. Téged is ugyanúgy befolyásolnak a reklámok ;) ha nem a tévében látod őket akkor máshol, ez van
2007. nov. 15. 13:30 | válasz | #15
Nem tom mit lepődnek meg. Én kb egy héten 3-4 órát nézek TV-t max. A többi az hogy discovery, national, spektrum megy a háttérben, és gépezés közben hallgatom, néha rápillantok. A többi TV egy nagy rakás trutyi a nethez képpest. Még ezt az oldalt sem nézegettem 2 hétig miután reklámokat láttam minden oldal közepén a cikkekben, nemhogy TV ami csak reklámról szól kis filmes körítéssel. A duva hogy a jó reklámokat a videóportálokra is felteszik, és jókat röhög rajtuk mindenki. A gagyik meg maradnak a TV-ben.

"Eközben a netszolgáltatóra nem vonatkozik szinte semmilyen tartalomszabályozás, kedve szerint alakíthatja a dolgokat, így persze, hogy előbb-utóbb a hirdetőknek, és nem utolsó sorban a nézőknek is édesebb lesz a új portéka."

Ezzel csak azt érik el amit már kifejtettem azt a honlapot mellőzöm, és megyek át máshová. Minden témáról van kismillió honlap, úgyhogy érdemes válogatni. Majd megszokják hogy csak pár döntésképtelen birka fog maradni nálluk.
2007. nov. 15. 13:26 | válasz | #14
Háát nekem ebből nem lesz problémám úgyérzem :)
Szinte soha nem nézek Tv-t. Mármint RTL vagy Tv2 höz hasonlót. Nemazért, mert teccik ez a csiri csálé felhozatal, amikor a piripócsi kisból előtt szült kutya hírét is úgy felsztárolják mintha épp a 3. VH kezdődött volna el.
Csak egyszerűen semmi olyan film nem megy ami érdekelne vagy amit még ne láttam volna. Egyedül a hiradót nézem meg, bár ezt is inkább neten keresztül, mivel adásidőben pont más dolgom van. Amúgy meg Discoveryt meg National-t szoktam Tv-ben nézni. Mást nemigazán. Filmeket meg vagy letöltöm vagy kölcsönzőből.
Szal abszolút nincs gondom a reklámokkal a TV-ben :D
De ha adnának normális filmeket, és kevesebb Balázs showt meg mónika shówt, ahol magyarország mocska felvonul, akkor talán még nézném is.
De pl karácsonykor szinte minden évben budspencer filmeket adnak. De már évek óta...Nem volt az olyan rossz film, talán valamikor a 90-es években láttam utoljára, de minden évben leadni egy 20 éves filmet...nevetséges... Nembeszélve a gagyibbnál gagyibb sorozatokról...És akkor ottvannak az értelmetlen idióta vetélkedők...ááh kész :) Régebben legalább ez színvonalasabb volt pl a Mindent v. semmit-re gondolok.... De azóta csak a felhajtás megy, minnél látványosabb minnél nagyobb hűhót csapni azt kész...
Rocko  
2007. nov. 15. 13:09 | válasz | #13
"Az meg álszent szöveg, hogy a fogyasztó majd képes mindent önállóan megválasztani, eldönteni. A nagy többség ehhez egyszerűen bocsánat de ostoba."
Jah igaz, főleg hogyha hozzáveszed, h Európa közepén állunk egy posztkomcsi országban, ahol 20 év alatt ez emberek nem szoktak hozzá, h lehet választani... Nem hogy ekkora áruáradathoz.
2007. nov. 15. 12:44 | galéria | válasz | #12
Végülis nem baj a reklám, de akkor jó nők nyalják falják egymást benne (jó, tőlem lehetnek benne jó kocsik, szép tájak, menő házak, kedves kis és nagyállatok stb.-stb.), enyhén pornográf helyzetekben. A terméket akkor sem fogom megvenni, amit rám akarnak sózni, de legalább a reklám miatt nem fogok felháboroni! :D Pornót a népnek és mehet a jöhet. Mindenki meghalt és szenved worldwide jellegű híradók után/közben kis felüdülés... :DDD
2007. nov. 15. 12:26 | válasz | #11
Maga lesz a döbbenet ha majd a reklámot megszakítják néha 5 perc műsorral...Önmagában szeretem a reklámokat ha ízléses, igényes esetleg valamiféle művészi élményt nyújt (jó a zene, szépen fényképezték, ötletes stb.) Ilyet hébe-korba látni csak. Persze nehéz is nehéz minőségit alkotni, tarol az igénytelenség minden téren és tömegtermelés rulez. Tehát amikor a fogkrémreklámot szinte szavanként vágják össze, azért az fáj. Ha színész az ipse akkor rettenetes ciki, de kétlem, hogy egy fogorvos se tudna elmondani 3 sort összefüggően.
Az meg álszent szöveg, hogy a fogyasztó majd képes mindent önállóan megválasztani, eldönteni. A nagy többség ehhez egyszerűen bocsánat de ostoba. Nincs kritikai hozzáállása, nem tud úgymond a sorok között olvasni.
2007. nov. 15. 11:53 | válasz | #10
a probléma abban leledzik, hogy te egy senki vagy az mediával szemben. ugyanis ők abból élnek, hogy azt tudja mondani a cégnek aki a reklámokért fizet: hogy meg is nézik azt a reklámot a prison break alatt. ehhez az kell, hogy minden egyéb illegálisan (?) beszerezhető prison break-ot eltakarítson az ismert világegyetem színéről
angol  
2007. nov. 15. 11:21 | válasz | #9
kolosi & rtl nagyban hozzátesz hogy Mo. egy nagy prolisziget legyen, tőlem megdögölhet az összes kereskedelmi adó ... ööö meg a többi is
2007. nov. 15. 09:04 | galéria | válasz | #8
Sőt vannak karik, amiknek a szoftvere már a guide-ból szedi ki a műsorok címeit és leírását, így ha beírod, hogy rögzítsen minden filmet amiben pl. Angelina Jolie szerepel, akkor megteszi neked, stb. Otthon sem kell legyél, de szépen gyűlnek az infók. Ez a 33. század :D
2007. nov. 15. 09:01 | galéria | válasz | #7
Mer csak. Videóra is felveheted reklámostúl, de ha továbbadod, akkor máris illegalitásba vonultál. Ez egy hülyeség, de ez van. :D
Stonee  
2007. nov. 15. 08:49 | válasz | #6
ez rendben van, de a reklámok közé azért néha berakhatnának 1-1 értelmes műsort is...
2007. nov. 15. 08:49 | válasz | #5
Én csak azt nem értem, miért legálisabb az, ha én egy TV tunert programozok be minden héten hogy vegye fel a Prison Break-et az RTL-ről (ami ráadásul egy évaddal le van maradva attól amit én nézek) mint az, hogy letöltöm fájlcserélőről?
2007. nov. 15. 08:24 | galéria | válasz | #4
Így van. Veszel egy HVR, vagy régebbi PVR kártyát és akár az egész napi adást 7x24 órában veszi neked, ami kell megtartod belőle, ami nem kuka. Kéttuneresekkel (amiből van két hardware ecoder-es verzió is) pedig akár két csatornával tudod megtenni ezt 1xxre is akár és így tovább. Kell egy nagy HDD ami már bagó, meg egy ócska régi P4-es és haller. Agyő reklámok, agyő összevissza kezdő/csúszó műsorkezdések. ÉS legális. (igazából egy kéttuneres már 5-10 csatira is bőséggel elég, ha programozod és nem kell a párhuzamos 7x24 óra)

/me pl. egy Hauppauge HVR 1300-as hybrid-et szerváltam be, ami azonfelül, hogy hardware encoder-es, még digitál/analog hibrid is, azaz 1xrre kezeli a digitális és analog csatikat is (meg persze set-top box-okat stb.)
Kaadi  
2007. nov. 15. 07:09 | válasz | #3
A TiVo nem hagyja ki a reklamot! Sot, az uzemelteto megosztja a demografiai adatokat a hirdetokkel hogy azok jobban tudjak mit reklamozzanak. A felhasznalo maga ugorhatja at a musor egyes reszeit - reklamokat - a keresovel (seek bar) 15/30 sec ugrasokkal. Ezt te is megteheted Windows XP MCE / Vista Home Premium/Ultimate-al, vagy egyeb PVR szoftverrel.
Cat  
2007. nov. 15. 03:06 | galéria | válasz | #2
Azt olvastam több hírben is, hogy viszont a TiVo amerikában már nagyon erős (merevlemezre felveszik a műsört, az pedig kihagyja a reklámokat), már komolyan megérzik a tévétársaságok is. Szóval túl optimistának tartom Kolosit, hiába van ez napirenden több éve, viszont a technológia csak mostanra jutott el odáig, hogy tömegek számára is elérhető. A sávszélességek növekedésével kapcsolatban szintén túl optimistának tartom, hisz Magyarország 16%-a már szélessávon ül - ezzel ugyan nagyon utolsók vagyunk, de ez is azt mutatja, hogy csak egy eszközt kell ezen emberek kezébe adni, amit használnak, és máris ennyivel csökken(het) a tévék nézettsége.

De persze felesleges egy olyan adóról vitázni, amely az alacsonyan képzett tömegekre hajt: Győzike, Balázs, Mónika stb. nem lesz nézett a képzettebb, jobban keresők körében sosem, és lehet példálózni, hogy x százezer/millió ember látta a műsort, ha azoknak nincs pénzük. Lassan már most jobban megéri egy százezres honlapon hirdetni, mint ilyen műsorok környezetében.
2007. nov. 15. 02:39 | galéria | válasz | #1
IPTVnel legalabb automatikusan kapcsoljon at reklamrol masik csatornara pl. Ennyi elonye legyen