Hasonszőrű amerikaival barátkozott interneten a finn ámokfutó
2007. november 13. 16:27, kedd - Forrás: MTI
Volt iskolája ellen fegyveres támadásra készülő amerikai diákkal barátkozott az interneten a finn gimnazista, aki a múlt héten megölt nyolc embert, majd főbe lőtte magát.

Hirdetés

A finn rendőrök a vérengzés után átvizsgálták a tettes számítógépét és rájöttek, hogy Pekka-Eric Auvinen kapcsolatban állt Dillon Cossey philadelphiai magántanulóval, akit októberben tartóztattak le, mert támadást tervezett volt iskolája ellen. Az amerikai hatóságok aztán átkutatták Cossey gépét, és ugyancsak találtak nyomokat a két tinédzser kapcsolatáról. Kiderült, hogy nyáron ismerkedtek össze a YouTube videomegosztó portálon. "Videókat küldözgettek egymásnak és számítógépes játékokról meg honlapokról csevegtek" - mondta Cossey ügyvédje.

Az egyik honlap a Colorado állambeli Columbine középiskolában 1999-ben elkövetett mészárlás tizenéves tetteseit dicsőítette. Ők 12 tanulót és egy tanárt lőttek le, majd végeztek magukkal. A 18 éves finn és a 14 éves amerikai gyakran cserélt eszmét Columbine-ról, ez volt az egyik fő közös témájuk, de Cossey védőügyvédje szerint kliensének "fogalma sem volt róla, hogy Auvinen miket forgat a fejében és egy szóval sem bátorította ilyesmire."

A philadelphiai magántanuló egy diák bejelentése nyomán került a rendőrség látókörébe. A szobájában találtak puskát, kardot, késeket, összebarkácsolt kézigránátokat, bombagyártó-kézikönyvet és számos videofelvételt a Columbine-mészárlásról. A tinédzser megpróbált rávenni egy másik diákot, hogy közösen törjenek az iskolára, ahol korábban tanult, de a megkörnyékezett fiú inkább a rendőrségre ment. Cossey a fiatalkorúak börtönében ül, már be is vallotta, hogy mire készült.

Pekka-Eric Auvinen a múlt héten szerdán a tuusulai gimnáziumban agyonlőtte hat diáktársát és két iskolai alkalmazottat, majd magával is végzett. Sturmgeist 89 néven régóta regisztrált felhasználó volt a YouTube portálon. "Cinikus egzisztencialista, antihumánus humanista, antiszociális szociáldarwinista, realista idealista és Istennel egyenlő ateista vagyok" - áll Sturmgeist 89 bemutatkozásában. Számos alkalommal részletezte tervét a portálon, utoljára a vérengzés előtt alig néhány órával. "Én, természetes kiválasztóként meg fogok semmisíteni mindenkit, akiről úgy látom, hogy alkalmatlan, az emberi faj szégyene és a természetes kiválasztódás kudarca" - áll utolsó blogbejegyzésében.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. máj. 23. 13:18 | válasz | #24
Csak annyit szeretnék, hogy ma azért kerestem rá ilyen Iskolai mészárlásokra, mert tegnap egy ,,Osztály,, című filmet néztem, ami igaztörténet alapján készült, arról szólt h a Iskola ,,naggyai,, , vagyis annak tartották magukat, mert Apuci gazdag volt , állandóan Vertek, és mindenféle perverzségekre Kényszeritettek, egy Okos, Szegény családból származó visszahúzódó,de jó tanuló Diákot, aki a sok terror után Bepszihult és lelőtt 6embert a filmben. Lehet hogy ez csak egy film, de elgondolkodtatott azon h amikor mi itt Szlovákiában és Magyaroszrágon a Hírekben csak annyit hallunk h egy pszihopata agyonlőtt 5-10 diákot, de hogy mivan a hátterében, gyakran nemtudjuk .... Köszi :)
uniu  
2007. nov. 17. 11:11 | válasz | #23
Nem a kiképzésről van szó. Valószínű az egész ideológiát magának érezte, meg persze Columbine suliban is igy cselekedek a srácok.
Persze hogy elmebeteg volt ez a fickó.
AzUs  
2007. nov. 15. 19:44 | válasz | #22
Jaa, igen, a finn srác is biztosan porosz meg japán katonai kiképzésben részesült a tettei végrehajtása előtt...
Semmi köze nincs a haza védelmének, és mások szimpla elmebetegségből való leölésének.. (SZERINTEM)
2007. nov. 14. 16:39 | galéria | válasz | #21
Itt nem arról van szó, hogy trendy, vagy nem trendy. Ez a fiú embert ölt.
Aki ilyenre vetemedik, annál a nem-trendiség cikizéséből adódó érzésen túl is valami komoly gondja lehet, olyan gondja amit semmiképp nem neveznék a társadalom által elfogadhatónak. --> gumiszoba, pszichiáter, kezelés, odafigyelés, motiválás, de semmiképp nem hagynám felügyelet nélkül az utcán kóborolni, mert az ilyen gyilkos szándékú egyedek nem oda valók.
2007. nov. 14. 16:25 | galéria | válasz | #20
Nem akarom az iskolatársait védeni, de aki képes ilyen tettre, az talán rá is szolgál a kiközösítésre. Csak mondjuk nem csúfolással kellett volna, hanem muszájdzsekivel, gumiszobába.
2007. nov. 14. 16:24 | válasz | #19
Marha nagy f#arokság, amit írtál.
Kb. a hozzád hasonlóktól kattanhatott be a gyerek...
Ettől még természetesen maximálisan elítélem, amit csinált, de te attól még farok vagy.
k9duli  
2007. nov. 14. 15:54 | galéria | válasz | #18
Eggyes emberek, mint énis, olyanok hogy mindent düht lenyelnek, és csak halmozódik halmozódik, és jön egy szikra, lehet nem komoly dolog de mégis tele lesz a pohár.
Ezt már nem így müködik nálam, de régen nagyon így volt.Aztán lehetett magyarázkodni...
2007. nov. 14. 15:44 | válasz | #17
Ezek az agyament gyilkosok is nagy marhák, meg azok is akik szeint a kiközösítés okés dolog. Egyáltalán nem az. Tapasztalatom szerint (mivel felénk is volt 1-2 gyerek az évfolyamon, akit a többség cinkelt), akit kiközösítenek társaik, azokból egy magukbaforduló ember lesz (és nem a játékok és filmek tehetnek róla!!!!), akinek elég egy szikra és kitör belőlük minden elfojtott düh. Ez legtöbbször testi erőszakhoz vezet.
Csak az a baj, hogy ezekben az esetekben nemcsak azok látják kárát a dühöngésnek, akik kiközösítenek.

Pl engem is folyton szívattak általánosban, mikor 11-12 éves voltam és mikor elborult az agyam, nem néztem, hogy ki kicsoda, még a tanárt is lezúztam aki meg akart állítani. Szerintem azért nem lett belőlem tömeggyilkos felnőtt koromra, mert a középsuliban, majd a fősulin egy nagyon korrekt közösségbe belecsöppentem, ahol megtanultam én is másokhoz illeszkedni, meg minden. Nincs kiközösíés->nincs idegeskedés, elfojtott düh->nincs mit kiadni magadból pl erőszak útján.

...viszont, ha 12 évesen lőfegyverhez jutottam volna...
arty  
2007. nov. 14. 15:24 | galéria | válasz | #16
csak mig mondjuk védeni a hazárt dicsö tett, s igy az öngyilkosságuk is indokolhato, itt szimplán az a gyávaság vezet az öngyilkossághoz, h utolag felelősségre vonják :)
uniu  
2007. nov. 14. 12:20 | válasz | #15
sztem halvány gőzöd sincs, hogy miről beszélsz. Inquisitornak adok igazat, a trendnek nem megfelelő embereket közösítik ki ami nem épp jó 5let. A börtönökben is hasonló a helyzet. Ha pl bekerülnél, és mint új fiú mindenkinek a köcsöge leszel, akkor nem közösítenének ki, "remekül" ellennél. De sztem ez nem éppen természetes dolog, mégha számodra ez mégis az...
uniu  
2007. nov. 14. 12:14 | válasz | #14
Tévedsz. A porosz katonai hagyományokhoz hozzátartozott, hogy a bátor katona ha vesztésre áll, öngyi lesz. (Mint pl a Japánoknál)
2007. nov. 14. 11:29 | válasz | #13
Hát nem semmi zakkantak az tény..ugyan már játékok,attól aki kinyir egy fél iskolát az agyament.
2007. nov. 14. 11:28 | válasz | #12
"a diákok nagy része még őszinte, nem képmutató köcsög,"
Nagyjából 7-11 éves korig, bár már ott is érhetik "jó" hatások őket, amúgy nyilvánvalóan nem így van.

"ergó aki rászolgál azt kiközösítik, ez természetes"
Nem az. Ráadásul itt megint az van, hogy ki dönti el? Ki normális? Ki lóg ki?
Ha egy suliban kiközösítenek, mert nem trendi sportcipőd van vagy nincs iPodod az neked normális és természetes? Ha valakit vallási, származási vagy kultúrális okokból kiközösítenek, mert a t szülők vagy rokonok ráhatása miatt a gyerek is így "gondolja" (Mi mind önálló egyéniségek vagyunk!), akkor az természetes?
2007. nov. 14. 11:20 | válasz | #11
Fogadjunk, hogy ezt is az FPS játékokra fogják, majd pedig ez csak egy hibbant náci volt.
2007. nov. 14. 09:47 | válasz | #10
Nyilván azért ölik meg magukat is, mert gyávák és ostobák is. Egy biztos a sorrenden kellene változtatniuk. Először magukat!!!! Utánna nyilván nem lenne probléma velük! K*cs*g*k!!!!!
2007. nov. 14. 09:13 | válasz | #9
A finn hatóságok azonnal meg is emelték a fegyvertartási engedély alsó korhatárát. 15 évről 18-ra....

Én azt értem, hogy esetenként jön a maci hammázni az emberekből, és kell a puska, de akkor is.
2007. nov. 14. 09:00 | válasz | #8
Ez így van. Mi is azokat közösítettük ki, akiknek alapjáraton volt egy kis bajuk. Az most más kérdés, hogy mi is csináltunk nekik néhányat :)
angol  
2007. nov. 14. 08:46 | válasz | #7
bocs az előbbit természetesen DjDano-nak címeztem
2007. nov. 14. 08:44 | válasz | #6
Ezt a fenti képet ki készítette vajon? És miért úgy ahogy?
angol  
2007. nov. 14. 08:43 | válasz | #5
a diákok nagy része még őszinte, nem képmutató köcsög, ergó aki rászolgál azt kiközösítik, ez természetes, aztán a sok kiközösítettből megalakul pl. a magyargárda :)
2007. nov. 14. 05:16 | válasz | #4
az is erdekes hogy min1ik vegul magaval is vegez. valyon miert?
DjDano  
2007. nov. 14. 00:26 | válasz | #3
Isten ments, hogy ezt a patkányt védjem, de az iskolájában állandóan csúfolták, kiközösítették! Remélem most magukba néznek egy kicsit azok akik baszogatták, mert közvetve ők is felelősek a tragédiáért!
2007. nov. 13. 22:38 | válasz | #2
véres tette után rájött hogy tévedett, és hogy ő az emberiség igazi kudarca (jelenleg, mert szerintem mindig lesznek ilyen nyomik..., csak vannak akik fegyverhez jutnak, és vannak akik nem)
2007. nov. 13. 22:26 | válasz | #1
"Én, természetes kiválasztóként meg fogok semmisíteni mindenkit, akiről úgy látom, hogy alkalmatlan, az emberi faj szégyene és a természetes kiválasztódás kudarca"

Hát akkor magát is jól kiválasztotta...csak a sorrenden kellett volna változtatnia