Újabb torrent oldalak a kínpadon
2007. november 12. 11:36, hétfő
Folytatódik a torrent tracker oldalak elleni nemzetközi hadjárat: Kanadában a Demonoid.com szolgáltatója hátrált meg a fenyegetések hatására, míg Prince és az IFPI a Pirate Bay ellen készül.

Hirdetés

A Demonoid.com rövid üzenetben közölte, hogy a Canadian Recording Industry Association (CRIA) megfenyegette szolgáltatójukat, amely ennek hatására lépett és lehetetlenné tette az oldal további működtetését. A tracker oldal igen népszerű fájlcserélő körökben, hiszen számos új alkotás itt bukkan fel először, köszönhetően az itt megosztók jó kapcsolatainak. Valószínűleg éppen ez zavarta a szórakoztatóipart, amely minden módon igyekszik megakadályozni az illegális torrentek terjedését.

A CRIA illetékesei vélhetően nem olvasták azt a nemrégiben kelt jelentést, amely szerint az illegális fájlcserélés többek között Kanadában is növeli az eladásokat, vagyis kimutathatóan hozzájárul a CD-eladások növeléséhez. Ők inkább azt tartják szemük előtt, hogy a kalózmásolatok igen nagy népszerűségnek örvendenek és terjedésüket csak a népszerű oldalak felszámolásával lehet lefékezni. Persze ezúttal is csak ideiglenes állapotról van szó, hiszen már most több olyan nyilatkozat hangzott el, miszerint az oldal hamarosan ismét elérhető lesz, mint ahogy az a legutóbbi összeütközéskor is történt. Akkor hat napra sikerült elnémítani a Demonoidot, utána azonban minden ment tovább a megszokott módon.

Prince eközben a svéd Pirate Bay ellen készül benyújtani panaszt, mégpedig egyszerre több országban, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Svédországban. Akcióját természetesen az zeneipar is támogatja, amely maga sem marad tétlen az ügyben. Az IFPI megszellőztette, hogy legkésőbb január 31-ig mindenképpen panaszt nyújtanak be az oldallal szemben, és a vádak között a szerzői jogsértések elősegítése is szerepel majd.

A portál adminjai közül egyelőre egy szerepel név szerint az aktában, ám ez természetesen változhat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 28. 08:44 | válasz | #22
Nekem úgy tűnik, pont Te kezdtél(!) azon személyiségek fikázásába, akik nem csak a komolyzenét szeretik. Mondjuk a fikázás burkolt volt, ez tény, mivel éppen csak leszemetezted azt amit Ők szeretnek. Ez kb. olyan mintha azt mondtad volna, hogy aki a fehér autók mind szemetek (típustól függetlenül). Nyílván erre néhány fehér autó kedvelő felkapta volna a fejét, mert hidd el olyanból vagy vegyes zenei izlésűből több van, mint kizárólagos szépművészet rajongóból.

A #17-ben ("Évekig éltem úgy az életem, hogy szégyelltem, hogy komolyzenét hallgatok, hogy szépirodalmat olvasok, és hogy számomra a szórakozás a színház-, opera- és múzeumlátogatás.") mondottak alapján kérdezték tőled, hogy komplexusod van-e, ennek az idézetnek mi köze is van a demonoid torrent témához???

Mondjuk úgy látom ezekre már nem szeretnél magyarul válaszolni... Nem is túl nagy baj azt hiszem.
2007. nov. 15. 19:17 | válasz | #21
exxile-nak teljesen igaza van. Nekem pl. semmi bajom azzal, hogy komolyzenét hallgatsz, annak nagyrésze igényes cucc. De miért kell a többit élből lefikázni? Ezzel nem a popzenét mentem (bár abból is van minőségi, mégha én nem is szeretem), sokkal inkább az azzal egy kalap alá vett rockot. Persze abból is van szemét, de olyan szinten általánosítani, ahogy te tetted... enyhén szólva is necces. Gondolom, aki nem színházba meg operába jár, mint te, hanem mondjuk moziba, azt is lenézed...(!?)
Nem személyiségi probléma ez, egyszerűen csak tahóság.
2007. nov. 14. 09:23 | válasz | #20
Azért nem fogok magyar fórumokon soha többé hozzászólni semmihez, mert egyből a z ember vélt személyiségjegyeivel kezd el mindenki foglalkozni, nem pedig a témával. Tehát: nincsenek komplexusaim, csak a minőséget szeretem, a magas művészetet. A demonoidon ez hatalmas mennyiségben rendelkezésre áll, és rengetegen vagyunk még a nagyvilágban, akik így gondoljuk, és ehhez a "komplexusaimnak" semmi köze.
Ez volt az utolsó hozzászólásom magyar oldalon.
Operatio accomplita (vulgo: operation accomplished)
2007. nov. 14. 01:40 | válasz | #19
igen, az utolso valasza utan, mar biztos, hogy komplexusa van!
exxile  
2007. nov. 13. 23:57 | válasz | #18
Miert kellett volna szegyenkezned? Netan valami komplexusod van? Ettol fuggetlenul szemetnek nevezni azt ami neked epp nem tetszik, eleg eros.
2007. nov. 13. 15:59 | válasz | #17
Igen, önmagamat minősítettem. Évekig éltem úgy az életem, hogy szégyelltem, hogy komolyzenét hallgatok, hogy szépirodalmat olvasok, és hogy számomra a szórakozás a színház-, opera- és múzeumlátogatás. Nem, nem vagyok hajlandó szégyenkezni többé amiatt, hogy a klasszikus zenét szeretem - egyébként rengetegen vagyunk még, hála az Égnek!
2007. nov. 13. 14:12 | válasz | #16
"tam-tam, bub-bum popnak és rocknak nevezett zaj-szemetet nem hallgatok"
Ezzel magadat minősítetted... és ezt ne vedd dicséretnek. ;)P
2007. nov. 13. 14:09 | válasz | #15
Meg lemászni a zeneipar orbitális kukijáról. ]:)P
2007. nov. 13. 10:37 | válasz | #14
Én két éve vagyok tagja a ddmonoidnak, igen jó oldal, szinte az egyetlen, ami hatlamas, és minőségi komolyzenei szekcióval rendelkezik (tam-tam, bub-bum popnak és rocknak nevezett zaj-szemetet nem hallgatok). A két év alatt már ötször zárt be rövidebb időre, de mindig visszatért. Reméljük, hogy az oldal tulajdonosának lesz annyi esze, hogy nem Kanadába, hanem Oroszországba, vagy Kínába viszi a szervert, és többé nem kell leállni.
2007. nov. 13. 10:03 | válasz | #13
Ezekkel az akciókkal szerintem csak 1 dolgot érnek el: tovább erősítik a nagy torrent oldalakat. Hiszen megtanulják így a trükköket a való életben is, amivel ki lehet az ilyen akciókat gyorsan védeni.
És ráadásul a naiv újságírók meg gyorsan meg is írják mint bazi nagy hírt. Természetesen nevén nevezve az oldalt, így ingyen reklámot adva nekik. Tehát szerintem kizárólag maguk alatt vágják a fát.
Ha egyszer valaha bármilyen előre haladást akarnának elérni a kiadók, akkor szerintem az ilyen nagy oldalakkal kellene leülni tárgyalni, mint egyenlő fél, és egy megoldást keresni rá, hogy hogyan lehetne legalizálni a dolgot. De egyenlőre nem tartják nagyobbra az ilyen oldalakat a szemétnél amit naponta kidob mindenki.

kadar1  
2007. nov. 12. 20:17 | válasz | #12
Hány olyan filmhez és zenéhez lehet hozzá jutni mit nálunk nem is lehet kapni,vagy ritka.Filmet se vennék úgy hogy előbb nem nézzem meg.Minden szara nem adok ki pénzt(zenével is így vagyok)
enkido  
2007. nov. 12. 19:48 | válasz | #11
Kedvenc oldalam volt... most ezt miert kellett? Nem eleg, hogy a BH halott, meg ez is... meg jo, hogy a DS mukodik
2007. nov. 12. 19:08 | válasz | #10
Prince inkább megtanulhatna ismét zenélni.
2007. nov. 12. 18:06 | válasz | #9
Ezzel a húzással szerintem az ellenkezőjét érik el. Még népszerübb lesz a torrentezés. A negatív reklám is reklám.
2007. nov. 12. 16:48 | válasz | #8
Nem bánnám, ha ajánlanál olyat amelyik nem egy rakat a$va...
őőőő kaki.
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. nov. 12. 14:27 | galéria | válasz | #7
ize

" hiszen számos új alkotás itt bukkan fel először "
ezt melyik okos talalta ki ?:) demonoid rakat kaki volt mindigis nagy szemetdomb ahol nemmondom kincset is lehettt lelni de hogy elsokent ? :) lal
2007. nov. 12. 14:13 | válasz | #6
Igazából a zeneipar (főleg a hatalmas majorkiadók sony,bmg stb.)tehet róla, hogy mindenki inkább letölti, mint hogy megvegye az adott kedvence új lemezét.Annyi pénzt kerestek azóta,mióta cd-n kerülnek ki az új lemezek,hogy megvehetnék országunkat a zsebükből.És még ők vannak felháborodva?
Ilyen árak mellett nagyon kevesen vesznek cd-ket.
avman  
2007. nov. 12. 13:48 | válasz | #5
közel sem kellene, mert értelmetlen. inkább az értékesítési stratégián kellene változtatni.
2007. nov. 12. 13:44 | válasz | #4
LOL! Szerintetek akik a demonoid felhasználásáaval töltenek le, azok hány %-a rohan majd a boltokba vásárolni, míg nem megy az oldal újra? Ez az egész cirkusz nevetséges és leginkább felelsleges, mert nem fogja elérni a célját. Pár lemezkiadó kezd már észbe kapni és a digitális forgalmazás felé nyit. Csak hát ugye így nincs meg az extra profit, ami a CD-k forgalmazásán még megvolt a '90-es évek elején.
2007. nov. 12. 12:55 | válasz | #3
bizony, hogy meg kell... A szolgáltatóknak (zeneipar) rengeteg pénze van, amit erre áldozhat. Gondolom a "behajtó" osztály egy 6 napos Demonoid bezárást követően ki is tudja mutatni a megtérülést. XD
AE
winnie  
2007. nov. 12. 12:38 | válasz | #2
lehet, de attól még meg kell vívni.
Alec  
2007. nov. 12. 12:35 | válasz | #1
szélmalomharc