![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Játékokban is hirdetne a Google
2007. november 9. 11:02, péntek
A keresőcég egyelőre nem hajlandó részleteket elárulni tervezett hirdetési platformjáról, ám egyes források szerint a játékokra koncentráló megoldás még idén megjelenhet. Ezzel asztali számítógépeken is megjelennének a hirdetések.
Azt jól tudjuk, hogy már jó néhány évvel ezelőtt megtörténtek az első próbálkozások - idősebbek emlékezhetnek arra, hogy a kilencvenes évek elején-közepén is találkozhattunk reklámokkal egyes játékokon belül. Az érdeklődés azonban most az online hirdetések felé irányul, amelyek a folyamatos internetelérés révén bármikor frissülhetnek, a magát, illetve termékeit reklámozó cég vagy szervezet kívánságai szerint. Az új konzoloknál ez többé kevésbé már megoldott, ám az asztali számítógépek legalább ilyen fontos piacot jelentenek, amelyért most indul a versenyfutás. A Microsoft tavaly a Massive megszerzésével indított és azóta már megoldotta a feladatot az Xbox Live platform keretein belül. A Google egyelőre nem akar részleteket közölni megoldásáról, ám az biztos, hogy készülnek valamivel, hiszen már februárban felvásárolták a játékokra szakosodott AdScape céget. A keresőcég mindössze annyit árult el, hogy jelenleg a tesztelési feladatok zajlanak, ám azt nem tudni, hogy ebből mikor és hogyan lesz valami. Azt fontos eldönteni a partnerekkel, hogy mely demográfiai csoportokat szeretnék elsősorban elérni és mindezt úgy, hogy ne befolyásolják a játékok élvezhetőségét. A kiadók és játékfejlesztő cégek ugyanis egyetlen feltételt támasztanak az online hirdetések bevezetésével szemben. Kívánalmuk szerint ezek nem hathatnak hátrányosan a játékokra, vagyis ne legyen zavaró az online reklámok betöltése és frissítése, a játékosok ne vegyenek észre semmit a műveletből. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|