Tömeges szerverlefoglalás Magyarországon
2007. november 9. 00:53, péntek
A nemrégiben lefoglalt brit Oink! torrentlap ügye csak piskótának számít a hazai fájlcserélő társadalomnak a csütörtök késő délutántól megindult lavinához képest. Az előzetes információk szerint több, mint 80 szervert foglaltak le órák alatt az ország különböző szervertermeiben.

A BIX (Budapesti Adatkicserélő Központ) adatforgalma a szokásos esti 60 Gbps-ről szinte azonnal 45-50 Gbps-ra esett. A lefoglalt szerverek között ugyan több teljesen ártatlan, legális szerver is van, de elesett többek között az egyik legnagyobb forgalmú hazai torrent oldal, a Bithumen is, mellette a Bitlove, Independent, Moobs, Insane, Evolution, Revolution szerverek is halottak. Két másik nagyobb szájt pedig elérhetetlen, de ezeket az üzemeltetők állították le a botrány kitörésével egy időben.

Szerkesztőségünk publikus fórumokon és chat szobákban követi az eseményeket, amikor is az online társadalom egy megzavart hangyabolyra hasonlít. Aki él és mozog, az próbál információt gyűjteni és megtudni minden részletet. A lefoglalások nyilvánvalóan nem egyediek, hanem egy jó ideje tervezett és szervezett akció keretében valósultak meg, hiszen a fent említett torrent oldalak proxy szervereit és több, feltöltésre szolgáló szervert is lefoglaltak.


Habár csak néhány tucat szervert foglaltak le, ez egyértelműen látszik az ország internetforgalmának csökkenésén

Warez körökben jól bevett szokás, hogy az illegális szolgáltatásokat egy teljesen legális álcaszerver mögé rejtik, így a lefoglalások biztosan érinteni fognak egyéb szolgáltatásokat is. Egyelőre az ORFK nem válaszolt megkeresésünkre, de a Bithumen üzemeltetői több fórumon megerősítették, hogy szervereiket valóban lefoglalták. Az akciók érintettek nagyobb szerver- és internet-szolgáltatókat is: Interware, GTS-Datanet, Deninet, CFM, Giganet. Egyelőre ezen szolgáltatók termeiben arattak a hatóságok, de tekintettel arra, hogy az események mindössze néhány órája zajlanak, ez a sor még bővülhet.

Az aktuális razzia - ahogy a fentiekből is kiderül - főként a torrentoldalak ellen irányult, igaz több FTP szerver is horogra akadt, melyek sok ezer ember számára szolgáltatták a napi film, zene, játék betevőt. Ezek viszonylag nagynak számítanak, habár ezek sehol nincsenek a Bithumen - információink szerint - 20-30 ezer aktív felhasználójához képest. Ennek ellenére számos további hazai torrentlap továbbra is zavartalanul üzemel, bár több, mint valószínű, hogy mindenki igyekszik rövid ideig megbújni, pihentetni a szervert, elkerülve, hogy ő is sorra kerüljön.

Hámon Krisztina, a GTS-Datanet PR menedzsere szerkesztőségünknek megerősítette, hogy a rendőrség valóban lefoglalt szervereket helyiségeikben. Kiegészítésként elmondta, hogy ők a tartalommal kapcsolatban nem tudnak felvilágosítást adni, hiszen co-location szolgáltatóként nem tekinthetnek bele a náluk elhelyezett szerverek tartalmaiba. Ebből kifolyólag arról sincs egyelőre információjuk, hogy mely cégeket érinti a lefoglalás, és milyen arányban foglaltak le legális, illegális vagy éppen mindkét féle szolgáltatást futtató szervert. Egy bennfentes elmondása szerint az egyik vidéki szolgáltató Datanetnél elhelyezett, majd most lefoglalt gépén többek között a szolgáltató saját webszervere is futott, illetve 13 virtuális szerver, amin akár többszáz kis cég doménje is működhetett. Mindezt valószínűleg amiatt, mert egy kis forgalmú házi torrentszerver is megbújt rajta valahol a bal sarokban.

Kinek van félnivalója?

Kérdezheti bárki, hiszen az nem újdonság, hogy hazánkban a warez társadalmi elfogadottsága körülbelül az alkoholfogyasztással egyenlő: Mindenki tudja, hogy nem helyes, de mindenki szereti, majd mindenki csinálja. Első körben a lefoglalt szerverek tulajdonosainak kell félretenni némi pénzmagot egy jó ügyvédre, kiemelten azoknak, akik FTP- vagy webalapú warezoldalt üzemeltettek, hiszen az ő gépeiken fizikailag is lesznek jogsértő tartalmak. Második körben a torrentszájtok üzemeltetői szállhatnak magukba, akik többnyire egyetemisták vagy fiatal IT-szakemberek. Rajtuk az segíthet, ha a gépeiken csak annak közvetett bizonyítéka van, hogy valakik adatokat cseréltek az ő kooperációjukkal.

Harmadszor a feltöltők számára rezeg a léc. A nagyforgalmú torrent portálokon ugyan a felhasználók magas száma miatt is viszonylag gördülékeny az adatcsere, de tudni kell, hogy többnyire 10-100-akármennyi megabites, nagy sávszélességű gépről történik az eredeti megosztás. Az illegális kópiák elsőként külföldi zárt FTP szervereken jelennek meg, ahonnan a hazai bennfentes tagok átszippantják saját szerverikre, majd szinte percekkel később már meg is jelennek ezek a tartalmak a hazai zárt FTP-ken, majd - legutoljára - a torrentoldalakon. Az első valódi végfelhasználók ez utóbbiakról töltik le, és a gyakorlat szerint ameddig kiemelt igény van egy adott tartalomra (legalább 1-2 hétig) meg is tartják ezt a gyors kapcsolat mögött, majd később a közösség kegyeire bízzák a torrent életben tartását.

A felhasználók felderítése viszont nagyobb falatnak számít. Nincs olyan hatóság, amely képes lenne kriminalizálni egy adott ügyben több tízezer felhasználót, emiatt a megélhetési letöltőknek minden valószínűség szerint nincs félnivalója. A vadászat inkább azok ellen fog folyni, akik gigantikus mennyiségben forgalmaztak ezen az oldalakon, mondhatni a fő célpont a top10 feltöltő. Ezek a felhasználók saját szervereikről vagy kollégiumi, esetleg céges gépeikről egyenként több terabyte adatot töltöttek fel általában (1 terabyte = 1024 gigabyte).

Leginkább kellemetlen helyzetben az van, aki saját munkahelyéről űzte az ipart, hiszen onnan nehezen fogja eltávolítani a nyomokat, nem valószínű, hogy el tudja rejteni magát. Az egyetemisták számára talán könnyebb a helyzet, hiszen péntek délre valószínűleg sok ezer merevlemez kerül majd a biztonság kedvéért a nagymama vidéki spájzába és hirtelen gépek százaira kerülhet szűz, campus licences windows. Az otthoni felhasználók többsége dinamikus IP-címet kap, de ez érdektelen, mivel a szolgáltató - ha akarja - képes azonosítani, hogy adott időben melyik felhasználó használta a címet, de az esetek nagy száma miatt képtelenségnek tűnik a teljes szőnyegbombázás. A Bithumen csapata minden megijedt felhasználónak azt üzeni honlapján, hogy "Az oldal nem tárolt IP címeket, nyugi!"

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. dec. 21. 12:28 | galéria | válasz | #462
Itthon is működik az adathordozók ilyetén megadóztatása, de egyelőre ezt kompenzálják azzal, hogy magánhasználatra legálisan tölthetsz le filmet és zenét.
2007. dec. 21. 04:47 | válasz | #461
Elnezest kerek mindenkitol, ha koztudott dolgot mondanek, de sajnos, leven nem otthoni lakos, nem tudom, Magyarorszagon hogy mennek a dolgok. Csak egy altalam erdekesnek tartott dolgot szeretnek elmondani.
Kb. 5 evvel ezelott Kanadaban vasaroltam egy doboz ures cd lemezt. A blokkot nezegetve feltunt rajta egy tetel, ugynevezett "audio levy". A vetelaron es a forgalmi adon tul. Mivel addig errol az ugyes kis dologrol nem hallottam, hat, visszamentem, es megkerdeztem, mi is akar ez lenni. Keszsegesen felvilagositottak, hogy ezt azert kell kifizetnem, mert -mint tudjuk- a cd-re felirhatok zenet, vagy egyeb vedett tartalmat is, ezt adoztatjak meg. Mintha mast, mondjuk a sajat fotoimat, egyeb szellemi tulajdonomat nem is irhatnam fel. Arrol az aprosagrol nem is beszelve, hogy ha veszek egy meregdraga cd-t, dvd-t, vagy szoftvert, arrol jogom van masolatot kesziteni, kulonos tekintettel arra, hogy a cd/dvd lemez kulonosen serulekeny adathordozo eszkoz. Hiaba, bunosnek szulettunk, az artatlansag velelme meg a magyar BE.-ben is alap. Akkor ki a bunos?
Mas kerdes, amit mar oly sokan megirtak, kozvelemeny-kutatasok igazoltak, miert is nem mukodhet a valo eletben? Nevezetesen az, ha a netrol letoltok valamit, es tetszik, ugyis megprobalom az eredetit megszerezni, mert olyan hulye vagyok, hogy hiszek abban, hogy az jobb. Mert az. A filecserelgetes szerintem igenis csak jo, foleg a meglopottaknak. Mert tobben fogjak ismerni, kovetkezeskeppen tobben mennek el a koncertre, moziba, etc. Tessenek olyan, igazan eredeti dolgot csinalni, amit megeri megvenni. Addig meg oruljenek a tisztelt eloadok, ha valaki veszi a faradtsagot, es egyaltalan meghallgatja oket.
2007. nov. 25. 14:03 | válasz | #460
"jósolhatatlan, hogy mennyi ideig fog tartani a vizsgálat"
És még a "tiszta" szerverek tulajdonosai örüljenek, ha a jogalkalmazók nem ajándékozzák oda a cuccaikat a sáros szerverek tulajdonosainak.
Mint ahogy az én "drágám" miatt lefoglalt gépemet neki ajándékozta az ügyész (ki tudja, milyen gondolattól vezérelve), a bíró. A kb 80 db tiszta(!), személyes adataimat tartalmazó CD és DVD lemezeimet meg tőle(!) kobozták el, mintha nekem semmi közöm se lenne ahhoz, ami az enyém. (e-vita.blog.hu/2007/11/02/ugyeszi_ajandek_pedofilnek) Érdekes lenne tudni további részleteket pl. a lefoglalási jegyzőkönyvekről: mennyire tartják be a Be vonatkozó passzusait, pl. egyedi azonosítóval ellátnak-e mindent? Az adattartalomról készítettek-e azonnal leltárt? Vagy pl. kiadásukkor veszik majd észre, hogy hoppá! Hiszen ebben a "gépházban" vincseszter is van! Hát akkor vissza az egész. mégse adjuk ki. (e-vita.blog.hu/2007/10/20/isteni_poen)
Saját megtörtént esetem, ill. másokat érintő intézkedésekről szóló hírek alapján állítom, hogy IT eszközök tekintetében az ügy- ill. bűnjelkezelés rendkivül slendrián, jogszerűsége is vitatható. Nem a Be pontos szabályai, hanem valamiféle fűnyíróelven alapuló szokás ("hagyomány") szerint járnak el, mert az nekik sokkal kényelmesebb, kevesebb munkával jár. És mert a jogszenvedők örülnek, hogy nem még jobban csesznek ki velük, hát kussban vannak, nem tesznek panaszt. így persze, hogy ez a szokás betonozódott be a jogalkalmazókba.
2007. nov. 25. 09:30 | válasz | #459
Ez a rendőrségi paráztatás egyik formája, verd szét a tömeget, oszdmeg és uralkoggy és egyéb elnevezéseken több ezer éve ismert fogalom.Ha már jó előre beparáztatják a TVben "hivatalos" közleményként a lamereket, hogy:
"szervereket foglaltunk le, le ne tőccsé, mer elkapunk ÍPÉ címed alapján Öcsi !Inkább vedd meg szépen a bótba a CD-t és akkor a rendőrbácsik is kapnak majd jó sok lóvét a zsírfejű kiadóktól" - torrent szervert lefoglal6ják , encryptFS-t fognak rajta találni amit dekódolni fognak 83+-1 trillió év múlva, vagy ha volt olyan pancser az admin hogy nem encryptFS-t használt akkoris maximum a RAM-ban lévő logok alapján lehetne egyáltalán az elkövetőket nyomonkövetni kikapcsolásig. Ezt jól tudják az okostojás internet rendőrök is, hogy semmi esélyük és semmi értelme felvenni a küzdelmet a cyberterroristák ellen, mert olyan pájpokon kereszül nyomulnak hogy az okostojásnak fingja se lehet róla hogy mi a f*sz van.
Ezért a legkézenfekvőbb : beparáztatás , tömegoszlatás és megfélemlítést használják.

Hogy a szegény lamernek megse fordujjon a fejében hekkerkedést tanulni, mert a végén még ő lesz az okosabb és neki fog a zsebébe több lóvé kerülni.
2007. nov. 24. 15:38 | válasz | #458
Már megint nem megy:D
Többet nem, mint igen...
2007. nov. 22. 00:09 | válasz | #457
már megy:D
2007. nov. 21. 20:46 | válasz | #456
Mi van az N-core-ral? Nem megy.
2007. nov. 19. 16:33 | válasz | #455
Nahh most volt a parlamentben éppen hogy 1 mdf-es képviselő feltette a kérdést hogy miköze a BSA-nak a cégek szoftvereihez...erre az államtitkár azt a választ adta hogy SEMMI köze hozzá és felszólította a BSA-t a tevékenységük befejezésére! Ennyi...
2007. nov. 16. 12:39 | válasz | #454
Engem is érdekelne :) mikor megy újra a Bithu
2007. nov. 16. 12:03 | válasz | #453
Mikor indul újra a Bithumen nem tud valaki vmi nfót?
vopy  
2007. nov. 16. 11:21 | válasz | #452
elcsitultak a kedélyek,haza mentek a legények...megint győzött a magyar mentalizmus,mindenki békésen szedi tovább szedi a "kincseit", jóvan a..
3 nap minden csoda :P :P:P a téma megy a irattárba LOL[IMG][/IMG]
2007. nov. 13. 20:27 | válasz | #451
Majd ha halvány lila fogalmad lesz a dolgokról akkor politizálj! Egyébként itt tényleg tilos!:)
2007. nov. 13. 19:04 | válasz | #450
"bár ha belekalkulálják a másolás miatti veszteséget máris több"

Ez jópofa. Vki megmutathatná nekem azt a táblázatot ami alapján eldöntik egy meg sem jelent anyagról, hogy azt hányan szerzik majd meg illegálisan, abból hány venné meg ténylegesen
medawo  
2007. nov. 13. 16:29 | válasz | #449
Szerintem meg az ilyen kis csírákat kéne feljelenteni mint te. Azér illegális meg warez, mert ír egy megjelent sorozatról? Ha én irok a pl a Barátok közt szappanoperáról akkor én warezolok? Elmondom neked kisfiam, hogy a warez azt jelenti, hogy ingyen szerzel meg egy jogvédett tartalmat. Mivel a sorozatjunkie.hu csak egy egyszerű blog, ahol a kedvenc sorozatairól írnak, ezért az nem warez. A google Ad se warez te nagyonhülye! Ennyire sajnálod tőlük azt a kevés pénzt. Inkább szólj apucinak, hogy adjon már neked. Ők legalább tesznek azért a teljesen legális pénzért amit kapnak.
cSuwwi  
2007. nov. 13. 09:12 | galéria | válasz | #448
azért ne felejtd el, hogy van rajta egy magyar szinkron is, amit ugyanúgy ki kell fizetnie a forgalmazónak. az igaz, hogy ettől még nem a kétszeresét kéne érte kérni, ez a balkáni viszonyoknak megfelelő. úgy 13-15 körül lenne reális sztem, bár ha belekalkulálják a másolás miatti veszteséget máris több. mondjuk sztem aki fan, nem éri be másolt dvdkkel, megveszi az eredetit
GinJoe  
2007. nov. 12. 22:24 | válasz | #447
mondjuk én nem nagyon foglalkozom illen dolgokkal.....egyedül eMule-al töltök le néha ezt-azt....az meg nem tudom hova sorolható :):):):)
GinJoe  
2007. nov. 12. 22:23 | válasz | #446
Mondjuk én azt csinálnám egy kiadó helyében hogy feltöröm a sáját játékom és úgy terítem a neten illen FTP vagy torrent oldalakon...és enyím a zsé :):):) Vagy lehet hogy van is illen csak senki nem gondol rá....:):):)
2007. nov. 12. 20:16 | galéria | válasz | #445
"Amúgy a rendőrség saját mérése szerint az akció hatására 20-30 százalékkal csökkent a hazai fájlcserélők forgalma."


És egy kis háttérzönge:
"A warez megállíthatatlan: az utóbbi idők egyik leginkább várt játékát már 10 ezernél is többen töltik egyszerre. /CRYSIS/ "
2007. nov. 12. 15:18 | galéria | válasz | #444
b*******g az a*** , mit vár , hogy vegyük meg eredetinbe a lemezeket , ilyen kormánnyal esélytelen a dolog.
2007. nov. 12. 11:42 | válasz | #443
Minek a Bithu? Itt is megtalálsz mindent és még arány se kell.
http://forum.sg.hu/listazas.php3?azonosito=bdwteam&id=1183319282
2007. nov. 12. 10:05 | válasz | #442
valsz mert így is flame van és ugathatott valami szerv hogy cenzúzázzák a hozzászólásokat. Vagy nemtom miért éri meg eldugni én is csak google-ben találtam meg ismét a főoldalon nem találom.
2007. nov. 12. 08:16 | válasz | #441
Hová tűnt ez a cikk a főoldalról?
2007. nov. 12. 07:34 | válasz | #440
#433
Megnézted a #422 hozzászólás linkjébe?
Abban mi az álom? Azok egyszerű tények.
damil  
2007. nov. 12. 03:26 | válasz | #439
ez nem politizalas, ez verlazitas ami mindenkiben megmozgatja az indulatokat, es ennek nem lesz mindig csend a vege. reszemrol ennyi. azt is irhattam volna h "k*rva*ny*tok" de ezt celzatosabban akartam.
t0r  
2007. nov. 12. 01:01 | válasz | #438
Amiről talán még nemigen esett szó...

Én nem sajnálom se a kiadókat, se a színészeket, se a zenészeket... Ha tudnátok, mi folyik pl 1 filmforgatás alatt, senki nem úgy vélekedne, ahogy... Volt némi (háttér)információm a híres Eragon forgatásakor/forgatásáról, és az elpazarolt (10, 100??? ki tudja???)többmillió forintokról... Fizetett, több10000 forint/éjszakás, soha igénybe nem vett szállástól kezdve, exdrogdíler szállásszervezőn keresztül, kamu, fiktív számlákon át, helyi vállalkozóknak ki nem fizetett többtízmillió forintokig, volt ott minden, ami "szem-szájnak ingere"... És ez csak amit a "kishalak" engedtek, engedhettek meg maguknak... Akkor mit csináltak a "fejesek"??? Nem csoda, ha többezer forintért kell aztán adni a DVD-t, cd-t, hogy az ilyen tömeges lopásokat, sikkasztásokat, egyebeket "fedezni lehessen" anyagilag... de mint tudjuk, nincs az az összeg, ami 1x el ne fogyna... Olyan ez, majdnem, mint a jóindulat... Az pedig a vásárlóközösségnél is fogyóban van... Majd elfelejtettem, romlott kajáról (http://www.nyugat.hu/cgi-nyugat/cikksql.cgi?cikk=18030 : "Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint nem a munka, hanem a hús volt büdös, így...") ..., a feketemunkásokról, statisztákról meg ne is beszéljünk... névsorolvasáskor még a rendőrök is találtak volna 1-2, vagy inkább 20-30 körözött emberkét...
2007. nov. 11. 23:45 | válasz | #437
Szeretném kihangsúlyozni minden kedves jogvédő pártinak,h a SZERZŐIJOG SÉRTÉS NEM LOPÁS!!! Lopás az,ha elveszem más tulajdonát úgy,h az nem lesz többé az övé.Ha warezolok,akkor csak msáolok,tehát nem károsítok meg senkit!! Hülye felfogás az,h ha nem tudtam volna letölteni,akkor megvettem volna. Úgy gondolják a jogvédők,h a vásárlóerőm a szerzőket illeti?? Ennyi erővel ha cd-ket vennék,akkor beperelhetnének a pékek,h a pénzből amúgy kenyeret vettem volna...legyen matrica a cd-ken,kapajanak fizetéskiegészítést a pékek is:D
vopy  
2007. nov. 11. 22:22 | válasz | #436
[IMG][/IMG] örülj kölyök..dj :D
r3tro  
2007. nov. 11. 21:59 | válasz | #435
fasszság amit irsz,ha már ingyen adják a cuccokat akkro sztem ennyi hasznuk legyen belőle h a egy kurva reklámot raknak az oldalra!vagy neked ugyanaz mikor kuldesz X forintért smst és az a te pénztárcádbol megy nekik vagy annak a pénzét kapják meg aki hirdetett náluk?ha neked ugyan az a kettő akkro te.....vagy:D
r3tro  
2007. nov. 11. 21:52 | válasz | #434
"Pedig mindenki ellen van esély, ha a törvény melletted áll és szerintem ez így van."MVIPKING,ezt te mikor álmodtad?
DjDano  
2007. nov. 11. 21:19 | válasz | #433
Majd ha halvány lila fogalmad lesz a dolgokról akkor politizálj! De NE ITT, mert itt TILOS!
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2007. nov. 11. 21:07 | galéria | válasz | #432
hm ncore nem megy...csak nem??????
2007. nov. 11. 14:32 | válasz | #431
Lefoglalják a cuccot, bekerül egy raktárba, aztán az "éppeni" illetékesek onnan értékesítik tovább a nagy munka hevében és persze biztos csak véletlenül, meg elvesznek stb... :D Mindenki ügyeskedik, próbál megélni. NA ennyit erről is.
Mardel  
2007. nov. 11. 13:37 | galéria | válasz | #430
ergo bithu és minden nem fizetős torrentoldal (van fizetős MOon?)

HD torrent oldal, lehet regisztrálni az odalra, de semmit nem ér, mert az oldalon nincsenek torrent fájlok az oldaltatalma felkerült a pro-sms.hu oldalra ahol krediteket lehet venni smsért
Alap
100 credit » 240ft + Áfa (Br. 288ft)
Haladó
200 credit » 400ft + Áfa (Br. 480ft)
Mester
400 credit » 800ft + Áfa (Br. 960ft)
Profi
800 credit » 1600ft + Áfa(Br. 1920ft)
vagy banki átutalásért...
damil  
2007. nov. 11. 13:21 | válasz | #429
Az allam hatalom tehet mindenrol, nem csak itt mas teruleteket is behaloznak, olyan betarthatatlan szankciokkal, amibe konnyen beleesel, illetve akadalyoz a szorakozasban, mindezt koszonhetjuk a LOBBInak, amibol aztan az osszes f*ssz*po jol eltengeti a napjait... Mi meg fizethetunk a gyoccerert meg a dokiert, meg a filmekert eus arakat (ha nem tobbet, mint az elobb is olvashato volt)

Mivel keves a fizetes nalunk, nehez a megelhetes, ezek a szabalyok betarthatatlanok, es rovidesen polgarhaboruba torkoll az egesz figyeljetek meg. Warezosok, gyogyszerellenes szervek stb karoltve fogjak legkozelebb gyujtogatni a parlament hazat, a politikusokat pedig villanyoszlopra kotve fogjak megalazni. En mar varom ezt a napot, addig toltok le par filmet h elussem az idot...
2007. nov. 11. 12:14 | válasz | #428
Láttátok az nCORE Online felhasználók listáját? LOL:D
2007. nov. 11. 11:57 | válasz | #427
#425
Igazad van, ha fizet nem lop, orgazda.
#426
Nem várom. Tudom és ismerem az utat mire az userhez kerül.
A Szemétség közben van.
Ingyen megszerzed, és pénzért árulod, a sok hülye meg fizet érte és csodálkozik, amikor megbüntetik érte.



Ennyi és nem több. Nem kell belemagyarázni semmit abba amit írok. El kell olvasni, meg kell érteni és véleményezni. Nem belemagyarázni.
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2007. nov. 11. 11:43 | galéria | válasz | #426
Itt az a baj, hogy amit te is látsz, a torrent az a warez scene legalja... minden torrent oldalra legutoljára kerülnek ki a cuccok. Ha vannak jó kapcsolataid, (és mondjuk egy idősebb IT kollégára gondolok), biztos vagyok benne, hogy nem nagy ügy szerezni elérést egy nagyobb FTP szerverre, vacak havi pár ezer forintért...

Melleseg TE azt várod, hogy legyen egy publikus, teljesen ingyenes torrent oldal, mi? Minden új film/játék azonnali letöltéssel? Hol élsz te? Szerinted a csapatok ingyen törnek fel játékokat, filmeket? Hát egy fenét! Aki legelöször feltöri a játékot, az igencsak sok pénzt keres vele, lévén az ő portékája kerül fel elöször a nagy, ISMÉTLEM nagy nemzetkőzi szerverekre(nem szar torrent oldalra), amire azért fizetnek elő a fizetős FTP szerverek gazdái(mondjuk a magyarok is), hogy onnan terítsék a piacot, és arra a nagyobb szerverre nem havi 3e/hó a díj, hanem 50e/hó... aki azt hiszi, hogy egy játék azért lesz feltörve, mert olyan jó buli, az egy hülye!
2007. nov. 11. 11:30 | válasz | #425
#422 egyszerűen lopunk? nézd meg hová mutat ez a hozzászólás és mit vetettem fel. Minden adathordozón rajta van az a + pénz hogy te úgyis másolni fogsz rá. Ha nem lenne kollektív büntetés még megérteném hogy ugatnak, de azok akik dolgoznak, családi fotókat, videókat mentenek rá azok is kifizetik ezt az összeget. Aztán kimennek hozzád és megbüntetnek azért amiért már egyszer kaptál büntit??? ember ha azt nézem én jogosan töltök le mert egyszer már kifizettem hogy lefogok tölteni. Tehát fogják be a pofájukat, vagy szüntesség meg a kollektív büntit az egéssz országra, és akkor ugathatnak.
vopy  
2007. nov. 11. 11:12 | válasz | #424
felelőségre vonni a betonon legeltetett marhát,hohy nem ad tejet?! abszurdum!

gulyás csere!!!
vopy  
2007. nov. 11. 10:39 | válasz | #423
Amíg ez a kormány többszörösét elrabolja a néptől,nincs felelőségre vonási joga!!! mint ahogy mi is tehetetlenül nézzük az ország tönkretételét,az egészségügy szándékos szétrombolását,stb...addig semmi joga nincs ezen a téren lépni
2007. nov. 11. 09:55 | válasz | #422
Teljesen egyetértek Darksunnal.
Többször, több helyen leírtam a véleményemet és felajánlottam a segítséget hogy álljunk ki a torrentért is. Süket fülekre talált a dolog, sőt. A DC fronton se sikerült az összefogást megteremteni teljes mértékben, mert ott is mint a torrenten, mindig van pár IQ bajnok, pénzéhes takony akik képesek tönkretenni szinte mindent és még élvezik is a dolgot.
Jó lenne, ha a felhasználok is magukba szállnának egy kicsit, és elgondolkodnának azon hogy miért is fizetnek illegális dolgokért. Talán ha nem fizetnének, akkor nem lenne ilyen „ipar” a háttérben.
De hát ugye belemagyaráznak mindent, pedig tudják, hogy ezzel egyszerűen LOPNAK.
Most meg megy a para.
Miért nem veti ki magából a közösség ezeket, az alakokat és oldalakat? Mert nincs közösség, mindenki csak hőzöng de, ha tenni kéne akkor nagy kuss van és lapítás.

http://bittorrentportal.hu/index.php?q=node/3830

Pedig mindenki ellen van esély, ha a törvény melletted áll és szerintem ez így van.

http://www.jot.matrixhub.hu
Ezt is sikerült kiharcolni.
2007. nov. 11. 09:40 | válasz | #421
jók = jól ..sry
2007. nov. 11. 09:39 | válasz | #420
Nem kell amerikáig menni. Eljött hozzánk az EU.
Mármint az áraink EU-sak (sőt) fizetésünk balkáni. Húú de jók jártunk :(
2007. nov. 11. 09:37 | válasz | #419
Profi ftp üzemeltetők szintén nem naplóznak semmilyen adatot. Nem véletlen zárt, regisztrált acc-tal érhetőek csak el. Ugye acc-ja meg annak lesz aki tőlük kap (vagy hacker:).
2007. nov. 11. 09:37 | galéria | válasz | #418

Teljesen igazad van. Néha még nekem is szokott lelkiismeret furdalásom lenni de az ilyenek láttán az utolsó mikrocseppig elmúlik és a helyét átveszi vmi kényszer szerűség 'kedves' embertársaim bántalmazására. szóval:
amazon.com - A Gyűrűk Ura Trilógia 12 lemezes bővített kiadása - 64$=11e ft
a legőtvarosabb, fos magyar online bolt - A Gyűrűr Ura trilógia 12 lemezes bővített kiadása - 24e ft!!!!!!!!!!!
Sőtt ha az amazonon még a Mátrix trilógiát is hozzá rendelem, még akkor is 7e ft-al jobban kijövök mintha itthon csak a GYU trilógiát veszem meg!!!
Azt hiszem nem is kell többet hozzá fűznöm. Abban az amerikában ahol a fizetések többszörösei az itthoninak, feleannyiba kerül az említett kiadás!!!!! HÁT MI EZ HA NEM KIZSÁKMÁNYOLÁS??????????!!!!!!
2007. nov. 11. 09:33 | válasz | #417
Akik most kapnak a fejükhöz és itt paráznak: ti mi a nyavaját hittetek? Ha ftp-ztek, torrenteztek.
Persze lehet belemagyarázni, hogy hádde a torrent szerveren csak a tracker adatok vannak. Ja ez így igaz. Mint ahogy az is, hogy ezek a tracker file-ok a letöltéshez/feltöltéshez szükéges adatokat tartalmaznak. Ergo egy torrentüzemeltető pontosan tudja mi folyik arra. Sőt! Torrent rendszerével, trackerek elhelyezésének biztosításával igencsak hozzájárul a file-ok adás vételébe, azaz megvalósítja bűnpártolás, bűn elősegítése vádakat.
Másik oldalról nézve viszont minden reguserrel elfogadtat egy szabályzatot (aminek nem ismerete nem kibúvó alola) h mit lehet, mit nem. Járatosabbak ebben (is) felhívják a figyelmet arra is nem tudnak minden trackert egyesével ellenőrizni, a felelősség a feltöltőé.

A letöltő meg ha olyan jól menő, sok és sokfajta cuccot ingyen közzétevő oldalra bukkan előtte tájékozódjon vajh mi lesz ha letölt.
Nem utólag kell remegni :)
Warez Powa :P

2007. nov. 11. 09:27 | válasz | #416
"Aki letölt annak nem kell agódnia, mert a letöltést nem lehet büntetni!" , valaki még írta hogy: "letölteni saját célból lehet"
Igen lehet, csak nem magyarországon. Letöltheted, ha feltudod mutatni az eredeti software-t a számlával együtt!
Ebben a cikkben a torrent letöltőket, feltöltőket írják.. de azokon aszájtokon nem fognak találni semmit, mert a torrent nem tárol semmit.
Akkor kérdezem én, mivan az ftp letöltőkkel?
2007. nov. 11. 09:23 | válasz | #415
"Itt van mondjuk a sorozatjunkie.hu oldal, ami teljesen warez, (hiszen honnan tudnák beszerezni a legújabb részeket?)"

mondjuk megnézik élőben...
gabr   "Rest in Peace gabr" 
2007. nov. 11. 08:51 | galéria | válasz | #414
Srácok! Aki letölt annak nem kell agódnia, mert a letöltést nem lehet büntetni! Viszont, aki csinál egy torrent oldalt, és teleteszi reklámokkal, az már elég szép pénzt kereshet havonta, főleg ha napi 100.000 látógató van!

Vegyünk egy példát!

Itt van mondjuk a sorozatjunkie.hu oldal, ami teljesen warez, (hiszen honnan tudnák beszerezni a legújabb részeket?) és havi szinten a minimálbér 4-5* keresik meg csak abból a pici "Google AD" hirdetésből! Ezt kellene bünteni, mert ez is legalább olyan mintha valaki FTP elérését pénzt kérne! Letöltik, megnézik, írnak róla(nagyábból olyan mint a rlslog.net), aztán a reklám bevételből jól elvannak). No comment.
2007. nov. 11. 02:40 | válasz | #413
ezt már felvetettem. én szeretném tudni másodperc pontosan mit találnak már megint ki nehogy bajom essen)
2007. nov. 11. 00:31 | válasz | #412
Egy kis forgalmat kellene csinálnunk a jogvédők oldalain :) Mondjuk nem lenne rossz ha 30ezer felhasználó 5 másodpercenként hívná meg az adott oldalt :DDD
2007. nov. 10. 22:41 | válasz | #411
csáó! valaki nem tudja, hogy a lefoglalt szerverek (pl ftp), letöltői kapnak vmilyen súlyú büntetést, vagy keresik őket, van-e félni valójuk? (már megy az oldal)
ma1x  
2007. nov. 10. 21:31 | válasz | #410
Vki tudja a nevét annak a legnagyobb ftp-nek ami bebukott? Ha tényleg igaz a hír, mert amit én annak hittem az állítolag most is megy.
2007. nov. 10. 20:51 | válasz | #409
Aki esetleg megijedt és törölné magát a bithuról, ne tegye, én szívesen átveszem a felesgelessé vált accokat :) (ez persze nCore-ra is vonatkozik)
kapos  
2007. nov. 10. 19:37 | válasz | #408
Pofánk kicsi nyelvünk nagy ilyen a sok magyar. Itt soha nem volt összetartás
a saját fajtáját kiírtaná egy kis fejvakargatásért.
vopy  
2007. nov. 10. 19:29 | válasz | #407
http://www.sg.hu/cikkek/56040/ismet_kaloztorvennyel_kacerkodik_az_usa

... tervezet egyéb pontjai szerint az FBI egy legalább 10 főből álló külön csoportot hozna létre az ilyen ügyek felgöngyölítésére. Hongkongban és Budapesten (nem tévedés, a magyar fővárosban) koordinátorok tevékenykednének, elősegítve a nemzetközi előírások betartatását, emellett pedig évente 20 millió dollárral fedezné az FBI és a minisztérium költségeit a számítógépes bűncselekmények felderítésében. szóval innen fúj a szél ?!
kapos  
2007. nov. 10. 19:27 | válasz | #406
P2P ÉLT - ÉL - ÉLNI FOG.EZT ha akarják sem tudják kiírtani .
kapos  
2007. nov. 10. 19:21 | válasz | #405
2007-es kiálltvány a server lefoglalások válaszára!

Elegünk van belőle, hogy magukat jogvédőnek nevező szervezetek élősködnek rajtunk, miközben csak a saját zsebüket tömik!
Elegünk van belőle, hogy saját maguk hozzanak törvényeket (illetve megpróbálnak nyomást gyakorolni a törvényt alkotókra ebből a célból)!
Elegünk van belőle, hogy a hatályos törvényeket, jogszabályokat kiforgatják, átértelmezik, sok esetben félrevezető módon hivatkoznak rájuk!
Elegünk van belőle, hogy saját ajánlásokat, értelmezéseket, javaslatokat, nyilatkozatokat próbálnak jogszabályként beállítani!
Elegünk van belőle, hogy sokszor megtévesztő módon, hatóságként tetszelegve lépnek fel!
Elegünk van belőle, hogy a hatóságot is megtévesztve, félrevezetve keltenek félelmet és okoznak kárt!
Elegünk van a hazudozásból, hogy törvénytelennek állítanak be olyan dolgokat melyek nem azok!
Elegünk van az élősködésükből, a fenyegetőző propagandából!


Mit is csinálnak ezek a szervezetek?
Azt mondják, "jogot védenek". Mégis, kinek a jogait? Milyen jogot?
A saját jogaikat, mely sokszor csak az ő hagymázas álmaikban született gondolat. Egyre több szerző, művész is belátja, hogy egyszerűen élősködnek csak rajtuk, és minden emberen.
Miközben "jogot védenek" sárba tapossák a többi ember jogait!

Elegünk van ebből!

Mégis miféle jogról beszélnek?
Mi nem akarjuk megfosztani a szerzőket, művészeket azoktól a jogoktól melyek az általuk létrehozott alkotáshoz, ötlethez fűzi őket!
De miről is szólna ez eredetileg? Arról, hogy a szerző, művész stb. által létrehozott dolgot más ne tüntethesse fel sajátjaként, ne húzhasson hasznot belőle.
Arról szól, hogy a társadalom közös szellemi tulajdona gyarapodjon. Hiszen így biztosított, hogy ne legyen érdeke valakinek inkább megtartani magának az alkotását.
Mára viszont ez az egész valami eltorzult, beteges dologgá változott, amely egyenesen az eredeti cél ellen fordult!

Elegünk van belőle, hogy minket, akik azt tesszük, ami a társadalom egyik alapját jelenti, vagyis hogy a közös szellemi tulajdona valójában közös legyen, pont azok támadnak, akiknek feladata lenne ennek elősegítése! Mi nem nyerészkedni akarunk, csak közkinccsé tesszük!
Elegünk van belőle, hogy rövidlátásuk miatt nem veszik észre (mert nem akarják észrevenni), hogy éppen azokat zaklatják, azokat fordítják maguk ellen, akikből élnek!

Elegünk van!

Ha neked is eleged van, tedd közzé ezt a kiáltványt minden általad elérhető helyen! Tedd ki minden oldalra, üzenőfalra, fórumba, blogba amit elérsz! Hívd fel rá ismerőseid, barátaid figyelmét!



Valamint azért, hogy észrevegyék, saját eltartóikat zaklatják, bojkottot hírdetünk:

2007 november 16-18 közt ne vásárolj, ne kölcsönözz CD-t, DVD-t, VHS-t! Egyáltán, ne vegyél semmilyen adathordozót! Ne vegyél szoftvert! Ne menj moziba!
2007 november 16-18 közt ne támogasd a "jogvédőket" semmilyen formában!
vopy  
2007. nov. 10. 18:31 | válasz | #404
"csendben lépdel a fűben a vak zenészek kara. / Mondjátok emberek ez már európa?"
2007. nov. 10. 18:14 | válasz | #403
Ilyet bármikor:)

Tudjátok azért forr fel a vérem, mert tudatosan, jól megtervezett, egyben rendkívül aljas módon hálózák be a világot. Elszegényítik, tudatlanságban tartják az embereket, bizonyos országokat, rétegeket, majd megcsillantják a lehetőséget, és irreális feltételeket szabnak azok eléréséhez. Mint a drogdíler, először "ingyen" adják, (szemethunynak), majd amikor már megfertőztek, függővé tettek mindenkit akit csak lehetett, megpróbálják behajtani az általuk kreált sarcukat. És ha nem tudom elérni, megfizetni többek közt a fent említettek miatt, de annyi eszem van, ha nem lopok mégjobban lemaradok, még nagyobb hátrányba kerülök, akkor közönséges tolvajnak neveznek. Mondja már meg nekem valaki, hol van az egyenlőség a paraszt péküzem-kenyérérték kontra filmstúdiók, színészek stb-termékük, vagy egészségügy-betegek kontra zeneipar előadók-kiadványaik között? Bilgeci mi a 12345 123456789 adja még mindig 50 ezerért a winfosát, talán nem térült még meg a 0 befektetése? Vagy csak spontán, "piac diktál" és akkor lehetek erkölcstelen is, elegendő az ár magasan tartásához? "Tisztesség, Emberség, Becsület" ezek a szavak már semmit nem jelentenek, sőt! Szégyen használni, ezzel élni. Még az is megeshet, h. tiltólistán vannak, és amikor a "mehet" -re kattintok, eltünnek a sűllyesztőbe. Én azt mondom, senkinek se legyen lelkiismeretfurdalása, semmivel sem rosszabb ember azoknál, akik fentartják, üzemeltetik ezt a gerinctelen rendszert.
2007. nov. 10. 18:05 | válasz | #402
Szerintem: ha a filmes, zenés kiadók a nagyon drága termékeik árát lejjebb tennék mondjuk 200 ft-ra, azt mondaná az ember "Miért töltögessek, mert az áram, internet egyéb költség nagyobb mint az eredeti DVD, meg CD 200 ft-ért?"
Rájöhetnének hogyha olcsón adnák az eredeti cuccaikat, mindenki megtudná fizetni talán, lehet annyit nem tudnának legyártani egy filmből amennyi elfogyna. De hogy ezek mekkora parasztok.
Mardel  
2007. nov. 10. 17:48 | galéria | válasz | #401
Az a gond, hogy egy olyan (publikus) oldal nincsen mint az nforce. Ami tájékoztatna a magyar rlsek infóiról. Ha egy iylen lenne, akkor tökmindegy hogy torrent, edonkey, vagy dc, már tudod, hogy mit szeretnél letölteni, és azt keresed.
2007. nov. 10. 16:43 | válasz | #400
Szívemből szoltál!
2007. nov. 10. 16:41 | válasz | #399
Még vmi: szvsz most sem a torrent szerverek voltak az elsődleges célpontok.
SMSWEB, FTP és trsa-i. Ha jól sejtem az van mint a hubunknál anno. Jöttek egy ftp szerverért aminek a sávját használtuk mi is. Mivel ott volt már csomizták is be. Meg mérték be a bérlőt hátha van még máshol is hasonló szeretetcsomagja. Hostos gépeknél még szebb a képlet. Bye

2007. nov. 10. 16:34 | válasz | #398
Légyszi fejtsd már ki mibe mit magyaráztam? Csak tényeket írtam. Azért mert neked ez unfrankó akkor is ezt csinálják, ezért vannak (hogy melyik milyen módon az megér egy külön misét).
Jössz nekem a freewebes oldalakkal. Asszem egyik sem torrent szervernek hírdeti magát. Nem követel kötelező (aránytartás) feltöltést stb.
Igen, a BSA/ASVA-tól kapom a fizum. Csak nem értem akkor miért vitték el anno a dc-s szerverünket. Ezeket ki csinálja az acc-ommal:
Üdv.: NemPublik (Tag), Pontjaid: 13, Arány: 3.242 Fel: 203.84 GB Le: 62.88 GB
Szia NemPublik !

* Kilépés
* Infopanel
* Letöltés
* Feltöltés

Letöltött:43.23 GB
Feltöltött:285.20 GB
Arány:6.597

Welcome NemPublik Last seen 10 Nov 2007 15:22 (< 1 min ago) Client uTorrent/1.75 . Uploaded 24.00 GB Downloaded 7.14 GB Share ratio 3.36 Class Resident (csak zene)
Otthonról, hagyományos netkapcsolattal. Semmilyen seeder szerver nem segített rá. Biztos unatkoztam azért tőtikéztem fel.
Persze legegyszerűbb belemagyarázni. Ebbe is bele lehet. Részemről leírtam a véleményem.
Ezt a kommentet se kellene elküldenem. Páran ismerik a nickem. tudják melyik oldalon közlegénykedek.
2007. nov. 10. 16:08 | válasz | #397
Idejött az a senkiházi hazánkból szakadt progyuceré avanzsált elsőrangú farok, aszonta, hát aszta mivan itt mi mennyi kárt teszünk nekik, mégilyet ez felháborító és stb. Hogy legyen magtalan az ilyen szarházi, aki elhagyta az országát, majd segítve a nyugat tolvajlását visszajön ide és van pofája magyarul elmondani, nekünk mit kellene tennünk. Miért nem maradt itthon, és lett itt olyan okos, mint amilyenek mi nem vagyunk? Miért nem csinál itt egy online boltot, ahol olcsón, mondom OLCSÓN hozzáférhetnének a filmekhez és egyebekhez a magyarok is, mint az ő amerikájában az ottani userek? Majd megmondom. Mert ő is egy szarrágó, pont olyan, mint ahonnét jött, és akiket képvisel, akik érdekében verte az asztalt. A magyarok, meg jó szokásukhoz híven, a fajtája elé térdel, de egyenes gerincel, h. biztosan elérje...
r3tro  
2007. nov. 10. 16:03 | válasz | #396
"ulajdonképp, már meg is érett a kipusztulásra."még nem érett meg de érikérik::D
2007. nov. 10. 15:50 | válasz | #395
Annyi időd azért van még:)
2007. nov. 10. 15:14 | galéria | válasz | #394
2007. nov. 10. 14:27 | válasz | #393
Nagyon jó. Szóval ma mo.n egy dilettáns(bíró) ítél el, egy retaldált(szakértő) véleményére alapozva! Nagyon jóóó! Hibátlan. Made in Hungary!
2007. nov. 10. 14:06 | válasz | #392
Én ezen csak mosolygok. Legalább látszik, hogy a sima mezzei rendőr is szarik a köcsög ASVA-ra, és a hozzá tartozó köcsögök gyülekezetére!!!!!
2007. nov. 10. 13:50 | galéria | válasz | #391
Pfffffff, hogy ez mennyire igaz. Esetenként pedig szintén warez szoftverek futnak 100-ból 30 gépen.
2007. nov. 10. 13:47 | válasz | #390
"az emberi faj jó úton halad, tulajdonképp, már meg is érett a kipusztulásra. Hajrá! "

azért még a crysis-t hadd vigyem végig :D
2007. nov. 10. 13:44 | válasz | #389
na meg a másik dolog, hogy a "hivatalos szervek", nagy multicégek mennyi olyan programot használnak, amit csóri programozó csinált ingyen. és nagyon hasznos számukra. legyen ez akár egy bár soros script pl...
2007. nov. 10. 13:10 | válasz | #388
Én személy szerint leszarom ki mennyi pénzt rakott vissza a már korábban ellopottból "legális" üzletébe. Értem ezt a filmgyártókra és körülöttük nyüzsgő seregnyi léhűtőre, az irreális bevételeikre, a maguk köré bástyaként felépített érdekeiket védő törvényeikre. Ha nem lenne p2p, nem is kellene internet. Arra végképp nincs szükségem, h. több száz reklám, megszámlálhatatlan mennyiségű kéretlen levél, kémprogram, vírus között lavírozva megszerezzem azt a kevéske információt, amire szükségem van. Ha nem lenne p2p, nem nézném meg azokat a filmeket, amiket így megnézek. MONDOM NEM! Azelőtt sem tettem. Teljességgel kizárt, h. min. 1 órával korábban családostul felvonuljak egy moziba, ahol fejenként min. 1000-1500Ft-ot elköltök, majd semmit nem értve a filmből, (köszönhetően a többi "mozirajongónak", vagy a feliratnak) majd újjabb 1 óra múlva fáradtan, büdösen, koszosan, félig süketen, szegényebben hazaérve verjem a fejem a falba, h. lehettem ekkora balfasz, h. megint bedőltem egy hazug reklámnak, és, h. a pénzemért a bosszúságon kívül nem kaptam semmit. Kb. két tucat film van amit megvettem. Persze miután korábban már letöltöttem és megnéztem. Ha nem láttam volna, nem veszem meg, hisz nem tudom mi van benne. Nem hat meg, h. 1-2 száz forintért árulják a teszkóba a filmeket, akkor sem veszem meg. Kéremszépen én nem akarok arra hivatkozni, támaszkodni, remélni, mögé bújni, h. a p2p társadalom mára gigantikussá vált, és csak az adófizetők pénzét a "hatóságok" feleslegesen elherdálják a reménytelen háborúval, amivel a fent említett, amúgy is korlátlan vagyonnal rendelkező, fékevesztetten harácsoló multikat segítik. Ez egy tévút. És ráadásuk kurva drága is, miközben gyerekek éhen mennek iskolába, az elbutított kamaszok drogoznak, a gátlástalan rablás, és hazugság folyik nem csak az országban, hanem az egész világon. Kis túlzással azt mondhatnám, az emberi faj jó úton halad, tulajdonképp, már meg is érett a kipusztulásra. Hajrá!
r3tro  
2007. nov. 10. 12:40 | válasz | #387
Jajj maugy nemtudom mit gondolnak ezeka jogvédők,ha nem lehetne semmit letölteni akkro én ugyan ugy nem venném meg a filmeket,zenéket,játékokat mert elvem h nem veszek iet,ezvan:Ddeugyan ugy járok moziba kb 3havonta mint eddig is,szal sztem nyereségük nem lenne rajta,SŐŐT ahogy vki irta is h akkro nem lenne neki meg a COD4e és nem újitana be jobb hardverre,ez is igyvan,és a netszolgáltatók is csak buknának...ugyanis egy COD2höz nem kell atom net...szal sztem mi nem buknánk csak ők vesztenének:D
r3tro  
2007. nov. 10. 12:37 | válasz | #386
EEEEz kurva jó volt:Dde sajnos igaz
var  
2007. nov. 10. 12:31 | válasz | #385
sztem meg, jó üzlet lett jogvédőnek lenni, mert biztos munkájuk van az 100. ráadásul ha lefoglalják ezeket a szervereket, nem hiszem el, hogy vki nem nyul hozza és nem kezdi el nézegetni a több ezer filmet pl.
m4G1c  
2007. nov. 10. 11:37 | válasz | #384
jajj, ne jatsszuk mar a hulyet. ez mar csak belemagyarazas es a kommentedben egyertelmuen a verszivok nezeteit osztod. ha ennyire elbizonytalanodnal, akkor csekkdisz...

"Dehogynem oszt. Pl a torrent file-okat. Azok nélkül nehezen menne a fel/letöltés."
es meg mit? mert a .torrent file miert is torvenybeutkozo? ha a fajlcsere elosegitese a vad, akkor pereld be szepen az osszes ingyenes tarhelyszolgaltatot, az im szolgaltatokat, az e-mail szolgaltatokat, meg a tobbi nepszeru csatornat...
2007. nov. 10. 11:07 | válasz | #383
"Minden számítógép alkatrész és szerzői jogi terméket, megjelenítő készüléket (beleértve a szemüveget is :) ) el kell látni matricával, a net után átalánydíjat fizetni és akkor csönd lesz."

A barmok már most is minden adathordozóra rárakják a saját kis hasznukat, mert úgyis illegális dolgot fogsz rá másolni. Tehát ha vannak akik munka, családi videó, képek miatt vásárol dvd-t akkor ő is fizeti a letöltésekért a +pénzt nekik.

A büntetőeljáráshoz számos olyan elv kapcsolódik, amely az eljárás résztvevőinek, így a terhelteknek, sértetteknek, tanúknak a jogait rögzíti. Ezek közül kiemelkedő jelentőségénél fogva az Alkotmány is szabályozza az ártatlanság vélelméhez, továbbá a védelemhez való jogot. Olyan alapvető jogokról van szó, amelyek ma már nemzetközi követelmények. Az Európai Emberi Jogi Konvenció 6. § (2) bekezdése kimondja, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.

Ezt máris megszegték, hisz alapból mindenki rohadék bűnös, és az egész országgal fizettetnek ki mindent. És még ne legyek kiakadva? Amerika seggét nyaljuk rendesen és még a törvényeket is úgy alakítjuk hogy nekik legyen jó???? Egyszer lehúznak minket aztán megbüntetnek megint, pedig már lehúztak azzal a pénzel amit azért róttak ki mert úgyis lopott anyagot fogsz másolni.

Most csak szerintem rohadékok vagy ez jogilag rendben van??????