Mars-kutatóból kémrepülőgép
2007. november 8. 19:08, csütörtök
A NASA mérnökei régóta szeretnének behajtogatni egy repülőgépet egy rakétába, hogy eljuttathassák a Marsra a bolygó és légkörének feltérképezéséhez. A koncepciót most egy új befektető karolta fel, a Pentagon.

Hirdetés

A hadsereg Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) az év első felében indította el Rapid Eye elnevezésű programját, ami egy rakétával szállítható robotrepülőgépet fog eredményezni. A rendszerrel pillanatok alatt eljuthatnak és felmérhetik egy természeti katasztrófa vagy egyéb krízishelyzetek helyszínét, magyarázta Tony Tether a DARPA igazgatója a SPACE.com tudósítójának a San Antonioban rendezett Geoint 2007 szimpóziumon tartott beszéde után.

A "Mars-repülőgép" elvén két NASA kutatóközpont is dolgozik. Az Ames és a Langley mérnökei valószínűleg megunták, hogy generációkon átívelő projektjük képtelen alakot ölteni, az idén ugyanis elkezdtek tárgyalni a koncepció földi alkalmazásairól. A NASA-nál az 1970-es évektől álmodoznak egy ember nélküli repülőgép eljuttatásáról a vörös bolygóra, ami a különböző mérések mellett közelképeket is készíthetne a felszínről.


Az ARES Mars-repülőgép egy művészi koncepción

Dale Reed, a Dryden Repüléskutató Központ 2005-ben elhunyt tudósa 1977-ben szabadalmaztatott egy összecsukható repülőgépet, a Mini-Sniffert, ezt követően azonban sokáig hallani sem lehetett a koncepcióról. Csak 1999-ben került újra a felszínre. Ekkor a későbbi NASA igazgató, Dan Goldin karolta fel az elképzelést, ugyanis 2003-ban egy Mars felett repülő repülőgéppel szerette volna megünnepelni a Wright fivérek történelmi repülésének 100. évfordulóját.

Eközben Joel Levine a Langley tudósa kétszer is előterjesztést intézett egy repülőgép Marsra juttatására, azonban sem az ő, sem Golding törekvése nem talált meghallgatásra pénzügyi, tudományos és műszaki akadályok különböző kombinációi miatt. Ennek ellenére a Langley és az Ames mérnökei nem dobták sutba a terveiket, sőt, eljutottak egészen a szélcsatornás és a nagy magasságú tesztekig.

Ma már elmondható, hogy a rakétába hajtogatható repülőgép és annak a Marsra történő eljuttatásának ötlete egyáltalán nem nevezhető utópiának. Az Ames kutatói szerint mind műszaki, mind tudományos szempontból életképes koncepciót dolgoztak ki. Ezzel Tether is egyetért, ő sem lát semmilyen akadályt egy ilyen gép megalkotása előtt, persze az alkalmazási terület és a cél merőben más, mint amit az űrügynökség hajdanában elképzelt. A DARPA a megvalósítást a katonai repülési alvállalkozóin keresztül képzeli el, ami annyit jelent, hogy az évtizedeken át dolgozó NASA mérnökök kimaradhatnak az utolsó lépésből. Tether azonban ígérte, őket is bevonják a projektbe.


A Mini-Sniffer a NASA egy 1976-os felvételén

Az eredeti koncepció különösebb változtatások nélkül mehet tovább. A gépek a Mars ritka légkörében 1500 és 3000 méteres magasságok között repülnének, ami a földi légkörre levetítve nagyjából 30 000 méteres magasságnak felelne meg, ami tökéletes a felderítéshez. Ehhez társul a rakétában való szállítás, ami szintén egybecseng az Egyesült Államok Légierejének azon törekvéseivel, hogy a gépeket a lehető leggyorsabban, gyakorlatilag az egész világ bármely pontjára eljuttathassák.

Tether hangsúlyozta, hogy a Rapid Eye koncepcióval nem a hadászati, sokkal inkább a katasztrófavédelmi feladatokat segítenék, azt azonban nem tagadhatta, hogy ugyanez az elv a harctéri műveletekben is hasznos lenne az Egyesült Államoknak. A Rapid Eye júliusban közzétett leírása szerint a program keretében olyan nagy magasságú, hosszan a levegőben tartózkodó ember nélküli repülőgépet fejlesztenének ki, ami az amerikai kontinensről rakétával egy-két órán belül a világon bárhol szolgálatba állítható, hogy az adott terület felett hírszerzési, felderítési, felügyeleti és kommunikációs küldetéseket végezzen.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 11. 21:22 | galéria | válasz | #40
persze, hogy nem, csak itt egyesek szeretnek mindenen elcsámcsogni, kiköpni, megint megrágni é.í.t.
2007. nov. 11. 13:41 | válasz | #39
Én sem gondolnám, hogy épp arról a pár alapadatról feledkeznének meg, mint légköri nyomás és társai...
2007. nov. 10. 10:48 | galéria | válasz | #38
Ezt nem mondtuk, de ide az sg-re írnak ilyenek. pld.#37.
2007. nov. 10. 00:01 | válasz | #37
ja biztos az egész nasában hülyék dolgoznak
2007. nov. 09. 20:35 | válasz | #36
A Földi légkör sűrűsége minden 5500 m magasságnövekedéssel felére ritkul, 30 km magasan kb 1/40 része a tengerszinten mértnek, vagyis cca 25 mbar, pont ilyen arányban kissebb a Marson a gravitáció (na jó 0.38-ad része a Földinek). minden ami repulni tud a Földön 30 Km magasan és nem használ hozzá légköri oxigént (ez ugyanis nem nagyon áll rendelkezésre a Marson), az tud repulni a Marson kis "tengerszint" feletti magasságon. Amúgy a kémrepülőgépek most is előszeretettel használják ezt a magasságot, de ehhez sugárhajtóművet haználnak és persze nem nagyon férnének be egy rakéta orrkúpja alá.
2007. nov. 09. 19:39 | válasz | #35
kereskedelbe*=kereskedelembe
2007. nov. 09. 19:38 | válasz | #34
#29 támogatom

#27,szövegértés egyes,azt akartam mondani,hogy a hadseregnek már jóval azelőtt megvoltak a cuccai,mielőtt azokat polgári célokra/kereskedelbe bevezetve használták volna...
2007. nov. 09. 18:54 | galéria | válasz | #33
Az ember csak kapkodja a fejét.
2007. nov. 09. 18:50 | galéria | válasz | #32
gyerekek, komolyan mondom.

Benne van ebben a cikkben:
"A gépek a Mars ritka légkörében 1500 és 3000 méteres magasságok között repülnének, ami a földi légkörre levetítve nagyjából 30 000 méteres magasságnak felelne meg, ami tökéletes a felderítéshez."

akkor mről beszélünk?
2007. nov. 09. 18:18 | válasz | #31
Szóval összefoglalnám azokat a nehézségeket, amelyeket elegánsan nem vesznek figyelembe.

A Mars légköri nyomása a földi légköri nyomás 1/100 - 1/150-ed része. Ezért, ott egy repülőgép-szárny a Földön produkált felhajtó-erejének 1/100 - 1/150 részét tudja produkálni. Egy légcsavar ugyanígy csak a töredékét tudja produkálni a földön megszokott vonóerejének.

Léghajó: mivel a működése a gázok fajsúly-különbségén alapul, ezért nagyon nagy, de igen könnyű ballonra van szükség, mert a Marson egy köbméter légköri gáz súlya sokkal kevesebb, mint a Földön.

Pozitívum azonban hogy a Marson csak a földi vonzásnak a harmada, ez megkönnyíti a dolgokat.

2007. nov. 09. 18:14 | galéria | válasz | #30
aláírom
BirRob  
2007. nov. 09. 17:06 | válasz | #29
Jah és aban is van igazság, hogy érdemes lenne vmi hőlégballon szerű cuccokkal felmérni (szelek, légköri zavarok stb.) a mars légkörét, mint mingyár egy repülőt küldeni ami vagy repülni fog vagy nem.
BirRob  
2007. nov. 09. 17:04 | válasz | #28
Eléggé értelmetlen lenne egy eleve precíziós csapásmérőfegyverrel egy precíziós csapásmérő fegyvert szállítatni. De ez persze csak az én hülye véleményem.

De az sem teljesen világos hogy minek a DARPA-nak ez a project amikor semmiben nem különbözik egy UAV-től. Egyszerűbb a már meglévő UAV alapokból egy szuperszónikus verziót kifejleszteni (lehet hogy a Global Hawk az, de ebbe nem vok biztos). <---- Mer' ócsóbbbb, mint ICBM-et használni repülőszállításra.

Egyébként valószínűtlennek tartom hogy valaha is elküldik a marsra ezt a "repülő szondát", mert túl drága és túl nagy a valószínűsége, hogy elveszítik, pl. a "light speed lag" miatt még csak esély sincs közbelépni, ha valami probléma lép fel.
2007. nov. 09. 15:00 | válasz | #27
A "lopakodó" Reagan programja volt, egy évtizeddel később...
A monokróm LCD nyolcvanas években terjedt el...
Ami az idétlent illeti....
2007. nov. 09. 14:55 | válasz | #26
pfffff legalább az 2 b-betű
2007. nov. 09. 14:55 | válasz | #25
biztos megvan rá a technika,már a 70-es években készült f-117-esnek LCD képernyője volt(szvsz),úgyhogy lehetnek oylan dolgok,amiről csak álmodnánk(kicsit elfogult az "álmodnánk")
amúgy meg semmi gondom az idétlen fórumozókkal,legaláb sokáig él egy-egy fórum;)
2007. nov. 09. 14:13 | válasz | #24
"azért nem fenyeget, hogy az ideirogatók közül fog kikerülni ;)"

pedig az SG a NASA eloszobaja...
2007. nov. 09. 13:09 | válasz | #23
amilyen sűrűn magyar ember Nobel díjat kap (minden 5-6 milliomodik?), azért nem fenyeget, hogy az ideirogatók közül fog kikerülni ;)
2007. nov. 09. 12:58 | galéria | válasz | #22
Jah, az. Kár, hogy esik az eső.
2007. nov. 09. 12:55 | galéria | válasz | #21
Hajrááá ;)Biztos te leszel az!
2007. nov. 09. 12:51 | válasz | #20
"tényleg, a Tomahawkok vajon lopakodó technológiával készülnek?"

Alacsony felderíthetőséggel rendelkeznek, azaz a kis méretük, és a kialakításuk miatt kicsi a radarkeresztmetszetük. Ráadásul a "fű alatt" azaz olyan kis magasságban repülnek, hogy a legtöbb földi radar nem látja. A a légi radarok persze láthatják, ha eléggé érzékenyek.

2007. nov. 09. 12:50 | galéria | válasz | #19
Ugye az eszsedbe sem jutott, hogy esetleg NASA-kutatók, meg jövendő Nóbel-díjasok is írogatnak ide. Bizony ám!
plamex  
2007. nov. 09. 12:41 | válasz | #18
Tipikus típus hozzászólás ...
Ha valakit értekel egy téma akkor kíváncsi a részletekre is ... (hogy lehetséges e vagy nem)
plamex  
2007. nov. 09. 12:38 | válasz | #17
Tipikus típus hozzászólás ...
2007. nov. 09. 12:20 | galéria | válasz | #16
Olyan okos itt mindenki, vazz! A NASA mérnökök meg biztos csak cserkészek, szerintem az sg-fórumozókat kéne a NASA-hoz vinni, mert ti mindent jobban tudtok. Olyan új kérdéseket vettek fel, ami szerintem a mérnökök eszébe sem jut, mielőtt belevágnakl a projektbe, pl, h lehet e repülni a Mars légkörében. Szerintem ez az ő fejükben meg sem fordult, mielőtt elkezdték a fejlesztést. Legközelebb a Pentagon biztos titeket fog javasolni tanácsadásra....
2007. nov. 09. 12:07 | galéria | válasz | #15
Lényegében ez a Predator, csak összehajtogatható.
(Azokra is már tettek fegyvert).
2007. nov. 09. 11:36 | válasz | #14
Az ötlet szvsz. jó. És a ha jövőben valamikor még mini irányított bombákat is tudnak majd aggatni az ilyen repcsire, akkor gyakorlatilag lehet egy nagyon-nagyon gyorsan bárhol bevethető precíziós légierő, ami emberveszteség nélkül üzemelhet. Egy ilyen például terrorista táborok ellen nagyon jó lehet, főleg ha például lopakodó technológiával illetve kevés fém felhasználásával készül (tényleg, a Tomahawkok vajon lopakodó technológiával készülnek?), mert akkor akár úgy csaphatnak le a világ egyes pontjain terrorista kiképzőtáborokra, hogy az adott ország vezetése nem is értesül róla, legfeljebb már csak mikor a terroristák mutogatnak a romokra, de azt meg viszonylag kevés állami vezető vállalja be nyílt színen, hogy támogatja a terroristákat. (mert akkor hamar háborús ok lehet abból) Akkor már csak arra kell figyelni, hogy utólag legyen minél több bizonyíték arra (például hasonló kémrepülőgépek filmfelvétele, fotói, hanganyaga lövésekről), hogy valóban terrorista kiképzőtábor volt és nem cserkésztábor :)
WoHu  
2007. nov. 09. 11:35 | válasz | #13
Sehogy. Senki nem mondta, hogy hirtelen képesek lettek erre. Mint azt a cikkben is írják, a 70-es évek óta "álmodoznak" erről a NASA kutatói. Egyrészt... másrészt pedig a cikk nem arról szól, hogy holnap fellövik az első ilyen repülőt a Marsra. Csupán arról szól, hogy a DARPA is felkarolta az ötletet és támogatja a kutatást.
Egyébként meg a szükséges technológia "fejlettségi szintje" nem hinném hogy olyan nagyon meghaladná azt, ami a roverekhez kellett. A marsi roverek azért olyan tetűlassúak, mert igencsak korlátozottak az energiaforrásaik, és temérdek műszert kell működtetniük (és cipelniük) egyszerre.
DJ BP  
2007. nov. 09. 11:07 | galéria | válasz | #12
de eddig csak olyan terepjárót tudtak odavinni, ami mittudomén óránként 10 métert haladt, most meg hirtelen repülő? Az enyhén gyorsabb és bonyolultabb biznisz :), hogy lennének hirtelen erre képesek?
2007. nov. 09. 10:26 | válasz | #11
"A raketas celbajuttatasrol pedig csak annyit, hogy ha pl. Iran fole akarnak kiloni egy ekkora raketat az usa-bol, azt csak ballisztikus palyan tehetik meg, viszont azt valoszinuleg mind a kinai mind az orosz vedelmi rendszer elso csapaskent detaktalna."

Nem feltétlenül kell ballisztikus rakéta. Pl. Egy tengeralattjáróról kilőtt Tomahawk, a töltethelyén egy összehajtogatott kémrepülőgéppel jópár kilométert tehet meg, amíg a célterületet eléri. Ezt nem fogják észlelni az oroszok sem, túl messzi van hozzájuk.

kvp  
2007. nov. 09. 09:38 | válasz | #10
A repulo mukodne, a roverek is hasznaltak ernyoket a fekezeshez es a homokviharokat is mozgatja valami. Csak nagyobb szarnyfelulet kell azonos felhajtoerohoz. Viszont cserebe a gravitacio is gyengebb.

Egyebkent errol a dologrol egy jopar evvel ezelotti beszelgetesem jut eszembe, az akkor eppen a nasa-nak dolgozo magyar tudoscsapat egy tagjaval. Akkoriban meg sehogy nem fert a fejembe, hogy miert kell a leszallitando szoftvernek egy szimulalt marsi tajon jarmuveket keresnie... :-)

A raketas celbajuttatasrol pedig csak annyit, hogy ha pl. Iran fole akarnak kiloni egy ekkora raketat az usa-bol, azt csak ballisztikus palyan tehetik meg, viszont azt valoszinuleg mind a kinai mind az orosz vedelmi rendszer elso csapaskent detaktalna.
2007. nov. 09. 08:41 | válasz | #9
Attól, hogy valaki a NASA kutatója, még csinálhat ostobaságot. Az ig Nobelt sem az utca embere szokta kapni....
WoHu  
2007. nov. 09. 08:03 | válasz | #8
Igen, a sok hülye NASA- meg DARPA-kutató biztos megfeledkezett erről. Valaki szóljon már nekik, könyörgöm!
2007. nov. 09. 06:19 | válasz | #7
Tervezgetni mindent lehet, legfeljebb nem működik.
A Mars légköre a földi sűrűségének csak kevesebb mint 1%-a, szóval nem hiszem hogy repülni fog, akár a DARPA, akár a NASA tervezi a kütyüt. Ráadásul, ott nincs szabad oxigén, tehát napelem+akku+villanymotor kombót, vagy izotópos hevítésű termoelemes energiaforrást kell használni.
Mondjuk, a marsi kis gravitáció segíthet.

2007. nov. 08. 23:10 | válasz | #6
Sokkal kreatívabb a repülő... hogy néznének a marslakók, hogy mi az a primitív propelleres izé? :))
2007. nov. 08. 22:35 | válasz | #5
Nem tudom, hogy a mars légköre mennyire ritka, de nem lenne megoldás, egy hőlégballon szerű valami?
Az aljára szerelt propellerrel, lehetne a magasságon állítani. Mig néhány oldalpropellerrel az irányt. Olcsó, kevés energiát igényel. Kis helyen elfér.
T0nk  
2007. nov. 08. 21:40 | válasz | #4
Műholdról nem lehet folyamatosan figyelni egy területet, mert nem tud a terület felett maradni folyamatosan, esetleg ha geostacionárius pályán van, de az meg túl messze van. Ergó ha online információkra van szükség, akkor nagyon is hasznos ez a cucc. Egy ilyesmiért bármelyik osztagparancsnok bármit megadna.
2007. nov. 08. 20:53 | galéria | válasz | #3
de lehet.
olvasd el a cikket még egyszer.
én csak akkor látom itt ennek értelmét, ha amúgy gy terület műholdról nem felderíthető.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. nov. 08. 20:49 | galéria | válasz | #2
Lehet csak nagyobb szárnyak és erősebb motor kell. A Földön is repűlnek gépek jó magasan, ahol már ritka a levegő.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2007. nov. 08. 20:30 | válasz | #1
Hm, nekem úgy rémlik, hogy a Mars ritka légkörében nem nagyon lehet repülni... Vagy akkor most mi a helyzet?