Városi körülmények között is bizonyítottak a robotautók
2007. november 6. 22:28, kedd
Az amerikai katonai fejlesztési ügynökség, a DARPA idén is feladta a leckét a robotautóknak.

Hirdetés

A vezető nélküli gépjárműveknek ezúttal egy szimulált városi környezetben kellett végig navigálniuk. A 85 kilométeres távot a Carnegie Mellon Egyetem hallgatói által kifejlesztett Boss teljesítette a leggyorsabban, a városi autókázás közel hat órát vett igénybe.

A módosított Chevrolet Tahoe egyike volt annak a hat járműnek, ami átszelte a célvonalat a 11 indulóból. Ez nem is rossz arány, tekintve, hogy a DARPA versenysorozatának első évében egyetlen autó sem tudta teljesíteni a jóval egyszerűbb nyomvonalat. Mivel katonai kiírásról van szó, a cél nem is lehet más, mint harctéren is bevethető robotjárművek kikísérletezése, azonban az autógyártók számára sem közömbös a főként egyetemi csapatok által átalakított önrendelkezésű gépkocsik versengése.


A győztes autó

Az idén egy használaton kívüli légitámaszponton rendezték meg a versenyt. A kaliforniai sivatagban készítették el a szimulált várost, ahol a nevezőknek a hagyományos utcai vezetés mellett osztott pályás utakkal, csomópontokkal, épületekkel és autóparkolókkal is meg kellett küzdenie, nem is szólva egymásról és 30, ember által vezetett autóról. Utóbbiak a városi forgalmat voltak hivatottak szimulálni. A győztes Boss a Tartan Racing, a Carnegie és a General Motors munkatársaiból alakult csapat műve. "Nagy nap ez a robottechnikának" - nyilatkozott a verseny után a csapat műszaki vezetője, Chris Urmson a BBC-nek. "11 rendkívül felkészült járművünk volt és elképesztő az a tény, hogy közülük hat teljesítette a 85 kilométert".

Az eseménynek komoly nézőserege is akadt, akik ámulva nézték az üres vezetőfülkéket és a bennük jobbra-balra pörgő kormánykerekeket, miközben az autók lelassítottak az elágazásoknál, kitették az indexet, majd annak megfelelően bekanyarodtak és újra felgyorsultak. A rosszmájúak kíváncsian lesték mikor következik be valami drámai: egyes pletykák szerint a "városban" köröző autóvezetők az esemény előtt fogadásokat kötöttek, melyiküket találja telibe elsőként egy robot társuk.


A győztes csapat

A nevezett járművek mindegyikét egy ember vezette autó követte, melyből egyetlen gombnyomással leállíthatták az előttük haladó robotot, ha az valami veszélyes manőverbe kezdett volna. A követőknek köszönhetően nem is alakultak ki nagyobb balesetek, kisebbek azonban még így is akadtak. A mezőny legnagyobbja, a 3 méter magas és 2,5 méter széles TerraMax már megjelenésével is jókora morajt váltott ki a nézőkből, nem is szólva arról, amikor a városi környezet kellős közepén sikeresen összezavarodott a navigációja és belehajtott egy üres boltba. "Először úgy tűnt, hogy leparkol, azonban hirtelen újra megiramodott, felugrott a járdára és belefúrta magát az épületbe. Nem volt igazán gyors, de nagyot szólt" - idézte fel az esetet az egyik közelben álldogáló néző.


A második helyezett Stanford Racing Team a befutónál, a 2006-os VW Passat kombi, alias Junior 1 millió dollárt szerzett a csapatnak

Két robot egymással is összekoccant, azonban mindkét jármű folytatni tudta a versenyt. A legtöbb gép egyszerű utcai járműnek tűnt, csupán a különböző helyekre felerősített szenzorok hada különböztette meg őket hétköznapi társaiktól. A 2 millió dolláros díjat elhódító csapat egyik legfontosabb technikája az úgynevezett Lidar, egy forgó lézeres letapogató volt. A szerkezet 64 különálló lézerrel dolgozott, másodpercenként tízszer fordult körbe, ami nagyjából egymillió mérést adott a környezetéről. Pillanatok alatt feltérképezte a jármű közelében elhelyezkedő akadályokat, autókat, falakat, vagy a járda vonalát.

A fedélzeti számítógép a lézer kibocsátása és a visszaverődés közötti idő alapján kalkulálta ki a tárgyak távolságát, majd a kapott információt összevetette a radarérzékelők és a kamerák adataival a nagyobb távú észlelés érdekében. "Az adatokat speciális algoritmusokkal dolgoztuk fel, melyek kielemezték a fix és a mozgó objektumok elhelyezkedését, valamint a jármű hozzájuk viszonyított pozícióját az érzékelők által generált térképen" - tette hozzá Urmson.


A harmadik a Virginia Tech Victor Tango csapatának Odin névre keresztelt Ford Escape hibridjén alapuló járműve lett

Az autógyártók szintén képviseltették magukat az eseményen, egyrészt hivatalból, hiszen több járműnél a gyártó is segítséget nyújtott a robotizálásban, másrészt érdeklődésből. "Képzeljék el milyen lenne, ha munkába menet zavartalanul telefonálhatnánk, megreggelizhetnénk, vagy végigböngészhetnénk e-mailjeinket, miközben a vezetést az autóra bízhatnánk" - fejtegette Larry Burns a General Motors kutatási, fejlesztési és stratégiai tervezési vezetője. "Óriási áttörés lenne, emellett olyan technikához vezetne, ami megszüntetné az autóbaleseteket." Burns szerint 2015-re érhetik el az autók a fent felvázolt intelligenciaszintet.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 18. 13:43 | válasz | #50
Azé szerintem jó hogy a kocsi haza tud majd vinni az alkeszeket a kocsmából mint réges régen a ló. :D Így legalább nem fog ittasan vezetni már ha lesz esze. :D

Még beleraknak a már létező csúcs meg már kevésbé csúcs (alap) holmikat. És akkor fasza. :D És majd a Knight Industry fogja gyártani? :D
2007. nov. 18. 11:26 | válasz | #49
A nálunk kaphato Chevrolet azért számít gagyinak, mert az tulajdonképpen dewoo vagy mia csöcs, és hát nem éppen az a színvonal.

Ezt nevezik úgy hogy a Chevrolet leányvállalata. Magyarán lófasz nem Chevi az itt kaphatókon csak a felirat... Persze a luxusabb típusok azok más tészta..
2007. nov. 10. 10:45 | galéria | válasz | #48
Homo sapines 3.0
2007. nov. 10. 10:44 | galéria | válasz | #47
"És akkor mit csinálsz, ha a robotoddal aminek saját személyisége is van nem jössz ki jól? Visszaküldöd a gyárnak törlésre? Kidobod a szemétbe?"

"Érdekes problémák amikről írsz, de én sok mindent másképp látok."

No, igen ehhez már az embereket is upgradelni kell.
L3zl13  
2007. nov. 10. 09:23 | válasz | #46
Érdekes problémák amikről írsz, de én sok mindent másképp látok.
200 éves ember: Persze, hogy a szerencsétlen emberré akart vállni, egy olyan világban ahol ez jelenti az egyetlen lehetőséget az önmegvalósításra, kiteljesedésre.
Egy más világban, ahol létezett volna egy elfogadott, és teljesen más alapokon nyugvó robottársadalom is, ott valószinűleg a főszereplő (Robin Williams?) is másképp döntött volna.

Robot kutya-macska-házibarát: Bár híve vagyok mindenféle technológiának, még akkor is ha csak szórakoztatásra szolgál, és semmiféle komolyabb hasznot nem hoz az emberiségnek, az ilyeneket felesleges, felszines, pazarló hülyeségnek tartom, ráadásul komoly etikai és társadalmi problémákat vet fel.
Olyan mint amikor egyes emberek gyerek helyett kutyát vagy macskát tartanak, babusgatják, öltöztetik rá hagyják a vagyonukat... csak mert nem akarják vállani azokat a felelősségeket amelyeket egy valódi gyerek jelentene. Hát, talán jobb is ha az ilyenek kikerülnek a genetikai állományból utód híján.
Ennek a proli változata a robotháziállat. Megkíméli a tulajt még a valódi állatok okozta kellemetlenségektől és felelősségtől is. Milyen remek. Ez nem előny a társadalmi kapcsolatok terén, hanem inkább az emberek tovább leépüléséhez vezet.

Arról már ne is beszéljünk, hogy egy robot "háziállatnak" minek kellene emberi mesterséges intelligencia. Ha tényleg háziállat, akkor ugye elegendő úgy tennie, mint egy állat tenne. Erre meg már ma is képesek vagyunk MI nélkül is.
De persze így a kapcsolat a robot kedvenccel soha nem lehet kölcsönösen valódi, hiszen a programnak nincsenek érzései. Tehát valójában csak becsapják magukat a tulajdonosok.
Egy valóban intelligens robot (nem egyszerű háziállatpótló, de mégis valahol hasonló szerepet tölt be) amely már túlmutat az előre beprogramozott reakciókon, tehát mondhatni valódi érzései vannak vajon nem csak a rabszolgaság egy új módja lenne?
Hiszen, ha intelligens akkor nem kellene, hogy jogai is legyenek? Még egy állatnak is vannak jogai. És akkor mit csinálsz, ha a robotoddal aminek saját személyisége is van nem jössz ki jól? Visszaküldöd a gyárnak törlésre? Kidobod a szemétbe?
És hogyan alakul az emberek személyisége akik olyan házikedvencekkel (legyen az robot háziállat-utánzat, vagy egy intelligens robot játszótárs) nőnek fel amit ha meguntak egyszerűen félredobhatnak, és mivel a programozásuk miatt kötelezően "szeretik" őt nem kell megtanulnia a másokkal való emberi bánásmódot...
2007. nov. 10. 01:21 | galéria | válasz | #45
figyu: a hét elején félszemmel néztem egy sci-fit az AXN csatornán (érdekes ez a holding is, amúgy, van külön sci-fijük, de ezt a sci-fit spéci nem azon láttam). Izsák Asimoc egyik regényét vitték filmre, "A 200 éves ember". eBBEN egy robotpofa egész pályafutása alatt azon fáradozik, hogy emberré váljon (imserős téma: Pinokkió!), és végül sikerül neki, vagyis átlényegül testileg, lelkileg, és meghal. Hogy lehet egy robot ekkora balfácán, nemtom. Mindenesetre a filmben az ENSZ elismeri emberi mivoltát, és ő eredetileg is hús-vér felesége oldalán meghal. Érdekes, hogy eszerint a halál is lehet happy-end.
Nomármost, azért elég emberi logika alapján fűződik az egész történet, ti. hogy (most figyelj!) a teremtmény próbál hasonulni teremtőjéhez. ("És teremté saját képére...")

No, de nem lennék Epikurosz, ha nem rondítanék bele olyan aggályoskodással, hogy például: a robotoknak számos előnyük lehet, úgy értem a társas kapcsolatok terén is. Őszintén szólva én rég vágyok egy kutyusra, vagy egy macskára is akár, de naponta sétáltatni nem egyszerű, és ugye bepisilhet, bekakilhat. Egy intelligens robot nem tesz ilyent, teljesen szobatiszta. Úgyhogy, kb. 50, max. 100 év múlva nem sok jövőt jósolok a szobalányoknak és a bébiszittereknek.
2007. nov. 09. 19:11 | válasz | #44
"nem mérges -- EGYELŐRE.." Ez jóóó!
2007. nov. 09. 18:48 | galéria | válasz | #43
Az nem kérdés, hogy a robotautóé a jövő!

NEM fárad, hátrafele és oldalt is lát, nem iszik, nem mérges, nem frusztrált - egyelőre - ... hadd ne soroljam.
2007. nov. 09. 18:35 | válasz | #42
Ha még lesz autó 30 év múlva (jelenleg erős háttér-szél fú azirányba, hogy a közembernek NE legyen autója, hanem lakjon ellenőrizhető kalickákban és közlekedjen busszal) szóval ha lesz még autó, akkor ez a robotvezérlés gyökeresen átalakíthatja az egész életünket. (Mozgás == Élet!)

Sok ember van (főleg idősek, de látáshiányban szenvedők, stb is) akik nem tudnak autót vezetni. Vagy említhetném a vidéken, egyik faluból a másikba iskolába buszozó gyermekeket, aki látott már ilyet (ehhez vidéken kell buszozni az iskolakezdés környékén) az NEM FELEJTI EL SOHA.

A robotautóban a legnehezebb a körülvevő tér (tereptárgyak) érzékelése és a közlejövőben várható elmozdulásainak megsaccolása. Ha ezt sikerül megoldani, akkor a többi már ehhez képest jelentéktelen feladat.
Ilyenek pl. hogy az autók (egyszerre többen is) kommunikáljanak egymással, ezáltal az elsőbbségadást, a sávváltást, egyéb manővereket egyeztetni tudnák.

Teljesen átalakulhatna a KRESZ is. Nem lenne szükség sebességkorlátozó táblákra, mert a robot a pillanatnyi út- és forgalmi voszonyoknak megfelelően vezetné az autót, és mivel nem fárad, nem hagy ki a figyelme, lényegesen gyorsabban mehetne a megfelelő biztonság megtartása mellett, mint az ember.

Nem lenne "szükség" (??????????????) arra, hogy kirakjon egy idiótarohadék 40-es táblákat oda, ahol száraz úton, a nap 80%-ban 100-zal (!!!!!!!) lehet BIZTONSÁGOSAN közlekedni. Csupán azért, mert az autóvezetők 1/10000-ed része esőben azon a helyen nem tud biztonságosan menni 50-nél többel, akkor rátartanak még 10-et, így jön ki a 40.
Fú, nem idegesítem tovább magam.

Szóval: hajrá robotok!
2007. nov. 09. 18:24 | válasz | #41
Faaantasztik! Városi körülmények között iszonyítottak a roncsautók.... khmm .. akarommondani
bizonyítottak a robotautók... naaa miket beszélek, nyelvbotlás volt
2007. nov. 09. 18:11 | galéria | válasz | #40
Sokan nézünk tévét, pedig halvány lila miniszteri gőzünk sincs a belézsúfolt elektronikáról.
L3zl13  
2007. nov. 09. 14:46 | válasz | #39
"Ki akar úgy autót, hogy soha nem vezetheti?Nemhinném, hogy sok ember."
A mostani autóvezetők közül sokan valóban nem szivesen mondanának le a manuális irányítás lehetőségéről, de ugyanakkor amint elterjednek az ilyen autók a jogosítvány már nem lesz elengedhetetlen feltétele az autóval való közlekedésnek. Innentől a jogosítvány megszerzése sokkal inkább afféle hobbi lesz. Ezek után pedig az arány szép lassan eltolódik azonkak az irányába, akik egyátalán nem tudnak vezetni, de mégis autót akarnak használni.
Ha pedig sokan vannak ilyenek, akkor lesz kereslet olyan autókra is, amelyekből a költségek csökkentése miatt kispórolták a manuális vezérlés lehetőségét.

"Viszont ha a gép és az autó is vezethet, akkor baleset esetén hogy döntik el géphiba volt vagy emberi?"
Ha ilyen szintű elektronika be van építve az autóba, mint ami az automatizáláshoz kell, akkor egy adatrögzítő már igazán nem tétel.
2007. nov. 09. 12:53 | galéria | válasz | #38
ha nem tartod karban a kocsid, és rossz a fék, és emiatt karambol, nem a fék megy a dutyiba, de a szerviz sem, hanem Te.
2007. nov. 09. 12:52 | galéria | válasz | #37
Jó reggelt!

A kocsikban már most benne van a kompjúter, amely elvileg akár okozhatna balesetet. Talán okozott is. Ennek ellenére még nem hallottam olyan ítéletet, hogy ne a sofőr felelt volna.
xizor  
2007. nov. 09. 12:26 | válasz | #36
Ki akar úgy autót, hogy soha nem vezetheti?Nemhinném, hogy sok ember.Viszont ha a gép és az autó is vezethet, akkor baleset esetén hogy döntik el géphiba volt vagy emberi?Ez a nagy probléma ezekkel szerintem.
2007. nov. 08. 12:42 | galéria | válasz | #35
Hát, ha az autóknak sem lenne semmi bajuk, akkor akár össze is ütközhetnének.

Tudod min csodálkozom: a mélyzöldek még nem böfögtek be ide.

Épp most hallgatom a rédiót, autópálya építésekről van szó.
Amit mindig elfelejtünk: a mélyzöldek az autósokat, választókat cserélnék le a politikusok miatt, akiknek a hibájából még mindig nincs kész az M0, így a kamionok még mindig bepofátlankodnak Bp.-re. amúgy az M0-t mint a "halál útját" emlegetik.
L3zl13  
2007. nov. 08. 08:58 | válasz | #34
Amennyire tudom a hangyáknak és a termeszeknek nem igazán kell tehetetlenséggel, fékutakkal meg hasonlókkal kalkulálni. És ha összeütkötnek, mert szerintem szoktak, akkor se lesz semmi bajuk.
Szerintem egy autó vezérlése ennél bonyolultabb feladat.
2007. nov. 07. 22:07 | galéria | válasz | #33
Ön nyert!
NEXUS6  
2007. nov. 07. 19:46 | galéria | válasz | #32
Szerintem valami neuralis architekturájú, hibrid csippel meg lehetne oldani.
2007. nov. 07. 18:24 | galéria | válasz | #31
nem is kell ide olyan nagy főemlős iq.
2007. nov. 07. 18:23 | galéria | válasz | #30
namármost, egy hangyabolyban vagy termeszvárban is prímán meg van oldva a forgalomirányítás!
2007. nov. 07. 18:21 | galéria | válasz | #29
Rámszálltatok, mi?
Még ez a koronás Catt is. Apropó, mit jelent a korona: bohócsipka? hi-hi.

tudtam, hogy amcsiban jobb a csevi, mint eu-ban, na. csak piszkálódni akartam.

a másik: olyan lassú ez a digitális adatfeldolgozás, mint a tetű. tudtommal voltak már kísérletek többcsatornás, egyszerre-sokat tíusú feldolgozásokra, aszem a képfeldolgozásnál alkalmaznak is ilyen cuccokat, amikor valós időben azonosítják a tenoristákat a metróban.

Én esetleg olyan irányba mozdulnék el, hogy szűrni azt, ami mozog, az állókra, főleg, ha az egy fa vagy épület, annyira nem figyelni. Az álló jármű persze más tészta. Érdekes, hogy az emberi agy általában jól megbírkózik ezzel. Aha: AI!
2007. nov. 07. 17:43 | válasz | #28
akkor azt frissítik azonnal,és persze nem szenzorok nélkül mennének,mer egy hülye gyalogos bármikor lehet és ez csak 1 példa a sok közül.a legdurvább változata ennek sztem az amikor már az autó és a város gépe kommunikál egymással:auto adja hova a város gépe meg látja az összes autót és megadja a legoptimálisabb útvonalat.vmi ijesmit tudok elképzelni majd messze a jövőben:)
2007. nov. 07. 17:28 | válasz | #27
Akkor átveszed az irányítást.
Cat  
2007. nov. 07. 17:22 | galéria | válasz | #26
és akkor ha egy baleset miatt lezárnak egy-két utcát, vagy átterelnek a szembejövő sávba akkor megbénul a forgalom?
L3zl13  
2007. nov. 07. 16:39 | válasz | #25
Miért lenne hülyeség?
Egészen biztos vagyok benne, hogy a hírben szereplő autók pontosan így működnek. Persze mivel ott még csak teszkörnyezetről van szó nincs szükség napi frissítésre...

Elvileg van is ilyesmi lehetőség a GPS navigációs rendszerekbe. Pl a TMC is valami hasonlóra szolgál
A gond csak az, hogy ehhez kellene egy napra- (órára-percre inkább) kész út információs adatbázis. Ez meg nálunk nincs.
2007. nov. 07. 14:56 | válasz | #24
Esetleg olyat lehetne, hogy pl az internetre az autók számára fenntartanak egy helyet, ahonnan letölthetik mindig az adott város, környezetet. Így minden induláskor, felcsatlakozna, és automatikusan letöltené a város frissitését, így már csak a mozgó, nem fix dolgokra kell figyelnie: mint a többi autós, emberek, egyebek..
Azonban én nem vagyok hozzáértő, csak egy ötlet volt, előre szólok, ha hülyeséget mondtam volna...
NEXUS6  
2007. nov. 07. 13:50 | galéria | válasz | #23
30 évvel ezelött meg azt gondolták, hogy 2000-re már senki nem fog autót vezetni!;)
Balu0  
2007. nov. 07. 13:50 | galéria | válasz | #22
páran már írták de a számítási kapacitás nem a vezetéshez kell, hanem a 100+1 szenzortól beérkező nyers adatok feldolgozásához. Előbb a kocsinak létre kell hoznia a valóság alapján azt a virtuális utat amin ő majd navigál. Mikor az már meg van, "nem nagy" para a vezetés maga.
Balu0  
2007. nov. 07. 13:48 | galéria | válasz | #21
Eu Chevy = Dewooooúúú ..a azthittem ez köztudott... bah...
barret  
2007. nov. 07. 12:55 | galéria | válasz | #20
Es 30 ev mulva majd az is csak mese lesz,hogy az ezredfordulo kornyeken meg emberek vezettek a forma1-es autokat?
2007. nov. 07. 11:56 | galéria | válasz | #19
Na, ha a Forever Free-re gondolsz, azt tudtommal nem is adták ki idehaza magyarul.
NEXUS6  
2007. nov. 07. 11:20 | galéria | válasz | #18
Az Örök háború naggyon kircsi volt!
Kiadták a folytatását is?
2007. nov. 07. 10:43 | galéria | válasz | #17
Persze erre meg azt mondják, hogy egy fizika prof, aki vietnámi veterán biztos sötéten látja a jövőt! :D LOÁL!
2007. nov. 07. 10:41 | galéria | válasz | #16
Én az Örök háborút bírtam nagyon. Tökéletes és hibátlan tananyag.
L3zl13  
2007. nov. 07. 10:32 | válasz | #15
Na de ezt a sci-fi írók már régen kielemezték.
Engem például az általad felvázolt szitu nagyon emlékeztet Joe Haldeman Örök Béke című könyvére...
2007. nov. 07. 10:25 | galéria | válasz | #14
Egy baj van csak. Mint mindent, ezt is a hadsereg pénzeli a háttérből és sajna a legfőbb eredménye az automata emberírtó berendezések lesznek, amiket pár éven/évtizeden belül bevethetnek majd az akkori "Falludzsai utcákon" a turbános rosszfiúk halomba gyilkolászására, miközben az amcsi katonai vezetők fekete kaviárt zabálnak és francia pezsgőt isznak rá, a jól EMP védett, légkondícionált bunkerukban egy-két államhatárral odébb...

LOÁL!
2007. nov. 07. 10:21 | galéria | válasz | #13
Egy játékban csalnak. Ez a lényege, hogy minél jobban le tudd egyszerűsíteni a szabályokat, a fizikát, a terepet stb. hogy még a mai kis ketyeréken is élvezhető sebességet produkálj. Azonban egy valós, teljesen ismeretlennek tekintendő terep 3D leképezése, kiértékelése, majd az "útvonalkereső" algoritmus futtatás is igen időköltséges mulatság, amit másodpercenként bizony jópárszor el kell végezni. És ez még csak a statikus helyzet. Viszont ha a terepen mi is és más ojjektumok is mozgolódnak és ezek helyzete és sebessége folyamatosan változik, nem beszélve a kresz szabályairól, a táblák/útburkolati jelek felismeréséről stb.-stb. akkor rá kell jönnünk, hogy ezek a team-ek jelenleg az emberi technológia úttörőinek élvonalát képviselik, jómunkásemberek, de profik.

Hozzátenném, anno ipari robotokon és kibernetikán végeztem és így van némi "rálátásom" a dolgokra (sőt pont az ipari robotok látórendszereiből diplomáztam). Amit ezek a fiúk művelnek az nem csoda, de legalábbis kemény, céltudatos kutatás/tervezés/tesztelés. Egy sima huszonéves heggesztőrobot legegyszerűbb (3 szabdságfokos) mozgás vezérlését is csak hatodfokú Jacobi mátrixokkal lehet leírni/előre kalkulálni és gondolom nem kell részleteznem, hogy ennél mennyivel bonyolultabb feladatról van itt szó. Az egész a matematika-fizika-informatika-elektronika szoros összefonódása. Ide tényleg kellenek az agyasok. Nem egy atombombát kell feltalálniuk, de mégis van min törjék a fejüket... :D
2007. nov. 07. 09:45 | válasz | #12
Ez alapján például a Renault mikor lenne szerinted Forma 1-es bajnok egy olyan mezőnyben, ahol Ferrari, Mercedes, Toyota, Honda meg BMW is indul? Csak szólok, hogy volt már rá példa egypárszor.
L3zl13  
2007. nov. 07. 09:45 | válasz | #11
Igen, szerintem is fel lehet majd készíteni a szoftvert az ilyen helyzetekre, de amíg ez nincs meg, addig nem nevezném életszerűnek a tesztet.
És éppen ezért szerintem a címben szereplő állítás nem felel meg a valóságnak.
2007. nov. 07. 09:43 | válasz | #10
A játékprogramban a jármű környezete tökéletesen virtuális, itt az valós. (ott a valós dolgok a billentyűnyomásban vagy a joystick iránymozgásaiban merülnek ki, ezek olyan sűrű információáradatot feltételeznek, hogy egy USB nyíláson is simán átáramlanak. a lézeres letapogatás, radarral és hangkeresővel már kicsit macerásabb) A számítási kapacitást épp az veszi el, hogy a valóst virtuálissá alakítsa, megfelelő tempóval még feldolgozza az ottani információkat (amik simán túl lehetnek egy játék határain, pl. a kreszt sem biztos, hogy sok autós játék akárcsak nagyjából követi, a valós életben meg a kresz ismerete a minimum a közlekedésben, az attól való egyéni eltérésekre meg számítani kell. ; egy játékban 25 frame per másodperc elég lehet mindig, mert a szemednek nagyjából elég, egy kocsival 60-al közlekedve 1/25-öd másodperc alatt már 70 centit mozdul a jármű, 180-nál már vagy 2 métert, tehát sűrűbb leképzés kell sokkal, különben úgy száguldozol, hogy közben történik valami hirtelen esemény és te már csak utólag jössz rá, hogy meghaltál benne), majd ebből a virtuális feldolgozásból úgy reagáljon, hogy a valós körülmények közt helyes legyen, még a váratlan szituációkban is.
Cefet  
2007. nov. 07. 09:39 | válasz | #9
Sejted a lényeget... :)
2007. nov. 07. 09:35 | válasz | #8
Amerikában a Chevy az egyik fő márka! és azok sokkal jobbak mint az európaiak! ugyanaz a téma mint a Ford esetében! ha egy amcsi meglát egy európai fordot sírva röhög hogy ez? Ford?
NEXUS6  
2007. nov. 07. 09:20 | galéria | válasz | #7
Gondolom mert a számítógépes programban minden a pályára/környezetre vonatkozó adat már meg van előre, itt viszont ezeket kell megszerezni.

Mennyi időbe tellik egy szebb pálya összehozása a pályatervezőnek? 2 hét 1 hónap?
Na most itt minden valós időben megy!;)
Cat  
2007. nov. 07. 09:03 | galéria | válasz | #6
Én meg azt nem értem, hogy ennyi ésszel hogy tudtál beregisztrálni...

Egyáltalán nem számit az autó márkája, az számit hogy milyen cuccot pakolnak bele.
2007. nov. 07. 08:54 | galéria | válasz | #5
Mondjuk azt sem értem, hogy a nálunk gagyinak számító Chevy lett az első...
2007. nov. 07. 08:51 | galéria | válasz | #4
egy dolgot nem értek (egyelőre):

ha egy játékprogiban egy sima proci nagyon bonyolult helyzeteket le tud képezni, plusz a csicsa, akkor egy autó IRL vezérléséhez mér nem elég ez a cpu kapacitás?

Ráadásul, irl nincs is annyi fegyver, varázslat, effekt (FX).

(Mondjuk azt sem értem, hogy itt az SG-n, amikor egy szmájli fölé viszem a mutatót, mér nem írja ki a nevét?)
2007. nov. 07. 08:31 | galéria | válasz | #3
Ez nem gond. A gépek egy NAGYON szabályosan közlekedő embert imitálnak (nem is imitálhatnak mást). HA valaki nem adja meg nekik az elsőbbséget, avagy rájuk húzza random a kormányt a szélső sávból, az ellen ők sem tehetnek semmit, mint ahogy az átlagos halandók sem. Max. annyit, hogy mivel minden más közlekedő fél pillanatnyi pozíciójával/sebességével és vélhető útvonalával tisztában vannak, ezért jó eséllyel reagálhatnak a veszélyhelyzetekre. Aztán persze taníthatóak kell hogy legyenek, pl. arra, hogy be nem látható jobbkezesnél azért lassítsanak be, hátha elmebetegek ülnek a további járművek volánjánál stb. Szal. a programot is jól fel lehet készíteni arra, hogy megfelelően paranoiás legyen.

Anno volt egy igen jó kiadvány, amelynek defenzív vezetés volt asszem a címe. Igen hasznos olvasmány volt. Ha ennek szellemében tanítgatod az autód szoftverét, akkor lehet, hogy nem nyersz gyorsulási díjakat, de jó esélyekkel eljuthatsz az úticélodig egy darabban.
2007. nov. 07. 08:25 | galéria | válasz | #2
Valahol már olvastam erről az újabb versenyről és a problémákról. A legnagyobb problémájuk most már a számítókapacitás korlátozottsága, ugyanis a spéci lézerszkenner, a sok hang és hagyományos radar és kamera olyan mennyiségű információt zúdít a rendszerre, hogy meglehetősen alacsony sebességgel és nagyon óvatosan lehet csak közlekedni ezen járművekkel (még), olyan 20-25km/h-val. Pedig állítólag volt amelyikbe külön 6KW-os generátort pakoltak be, csak azért, hogy a rakat szervert (10db négymagos) amit belezsúfoltak meg tudja táplálni (asszem pont ez a 64-es lézerszkenneres, 5 radaros stb., ami 65m belül milliméterre pontosan leképezi terepet 3D-ben, 200m-ig pedig követi a nagyobb mozgó tárgyakat radarral).

Vicces, de ez már jó jel, mert a számítókapacitást évről-évre meg lehet soxorozni, illetve újabb technológiákkal (neurális háló, analog procik) ki lehet váltani.
L3zl13  
2007. nov. 07. 08:22 | válasz | #1
Jól hangzik, de valahogy kétlem, hogy a kisérletben résztvevő emberi autóvezetők ugyanolyan lazán alkalmazták volna a KRESZ szabályokat, mint ahogy a való életben azt sokan megteszik.