|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Hétmilliárdos adócsalás két számítógépes cégnél
2007. november 5. 12:36, hétfő - Forrás: Napi Online
Az APEH-feketelista élén szereplő két társaság négy év alatt összesen hétmilliárd forint adóhiányt halmozott fel. A minden jel szerint adócsalásra létrehozott cégek egyike ellen napokon belül megindul a felszámolás.
Számítógépek, szoftverek, elektronikus alkatrészek - ezek kereskedelmével foglalkozott a két listavezető cég. Az első helyezett, az elektronikus alkatrészek nagykereskedelmével foglalkozó ES-TEAM Kft. két és fél év alatt halmozott fel 5,98 milliárd forint adóhiányt - vélhetően az áfából. Az ES-TEAM ellen a cégadatok szerint eddig nem indult sem felszámolás, sem végrehajtás. A második a listán alig kisebb kaliberű: a számítógép és szoftver kereskedelmére szakosodott UnionComp Kft. 2003-as alapítása óta egymilliárd forint áfahiányt halmozott fel. A cégadatbázisban egyetlen évről nyújtott be mérleget a cég, ebben 4,6 millió forint eredményről számoltak be - 243 millió forintos követelés feltüntetése mellett. A cég ellen büntetőeljárás is indult, amely tavaly december 29-én emelkedett jogerőre - ezzel egy időben indult el a végelszámolási eljárás a társaság ellen. A kapcsolatot nem tudtuk felvenni a korábbi ügyvezetővel - mondta lapunk kérdésére Talabér Tímea, a cég végelszámolója. A vezető tisztségviselőt nem sikerült megtalálni, így néhány napon belül felszámolást kezdeményeznek, tekintettel a fizetésképtelenségre. A felszámolás megindításakor természetesen újra megpróbálják felvenni a kapcsolatot a cégvezetővel - amennyiben a felszámolás is a végelszámolást koordináló Csabaholding Kft.-nél landol. Ha nem sikerül a nyomára bukkanni, akkor elképzelhető, hogy csődbűntett miatt indítanak eljárást. A jelek szerint mindkét cég lényegében klasszikus áfacsalásra szakosodott társaság, valószínűleg soha semmi más céljuk nem volt. A tevékenység alapján nagy értékű, kisméretű termékeket értékesítettek. Ha a hat-, illetve egymilliárd forint összegű adóhiányból (ez nagy valószínűséggel áfa) indulunk ki, akkor az harminc- és ötmilliárd forint forgalmat feltételez: vagyis az ES-TEAM Kft. két év alatt harminc-, az UnionComp négy év alatt ötmilliárd forint értékű árut mozgatott meg - mindezt három-hárommillió forint tőkével. Az ügylet tulajdonképpen egyszerű: a cégen termékértékesítés címszóval hatalmas összegeket kellett átfolyatni. A társaságok nem fizették be az áfát az értékesítést követően, a vevő pedig - törvényesen - visszaigényelte azt. A becslések szerint évente 250 milliárd forint áfa tűnik el a gazdaságban Magyarországon - ezt uniós szinten 60 milliárd euróra teszik. Viszonylag könnyű áfacsaló cégre bukkanni, a számítások szerint ugyanis a társaságok két százalékát eleve csalás céljából alapítják. Az adóhatóság tavaly vezette be a gyakorlatot, hogy honlapján negyedéves frissítéssel közzéteszi a legnagyobb adósok listáját - korábban csak az APEH szaklapjában jelent meg a lista. A cégek közül azok kerülhetnek fel, amelyek százmillió forintnál nagyobb, 180 napot meghaladó adótartozást halmoztak fel. A magánszemélyek esetében a listaképes határt tízmillió forintos lejárt tartozás jelenti. Mivel ezek az ügyek jogerősek, a tartozók neve már nem minősül adótitoknak. Kapcsolódó cikkek
![]() Újabb LG és ZTE okostelefonok Mindkét gyártó három új megoldást mutat be még az MWC elindulása előtt, miközben azt is megtudhattuk, hogy a korábban megszellőztetett példány nem a Samsung Galaxy S sorozat harmadik tagját takarja.Németországban e-mail jön, ha késik a vonatA Deutsche Bahn (DB) olyan kiegészítő szolgáltatásokat vezetett be, amelyek követendő példát jelenthetnek más vasúttársaságok számára is.Még egyáltalán nem lefutott az ACTA ügyeA Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás kapcsán rendkívül fontos, hogy miként vélekednek a dokumentumról az európai parlamenti képviselők, hiszen hamarosan nekik kell majd szavazniuk az egyezményről.LG Optimus Vu és LG Fantasy Az LG megint nem bírt magával és még a hónap végi rendezvény előtt lerántotta a leplet legújabb fejlesztéséről, amelyet azonban hamarosan egy további példány követhet - egyelőre hivatalos megerősítés nélkül.Nagy-Britanniában kötelező lesz a távközlési adattárolásA szigetországban hamarosan kötelezővé tehetik az internetszolgáltatók és a távközlési vállalatok számára a telekommunikációs adatok megőrzését.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |