Kormányzati körökben hódít a nyílt forráskód
2007. november 4. 12:04, vasárnap
Amerikai kormányzati körökben a vártnál is gyorsabban terjed a nyílt forráskódú platform és a döntéshozók nagy többsége kedvező eredményeket, előrelépést vár a nyílt megoldásoktól.

Hirdetés

A nyílt forráskódú szoftverek és egyéb megoldások terjedéséről a Federal Open Source Alliance készített felmérést, amelynek eredményei láttán örömmel számolhattak be a gyors terjedésről. A szövetség, amely többek között olyan nagy cégeket is soraiban tudhat mint az Intel, a Hewlett-Packard és a Red Hat, elégedetten állapíthatta meg, hogy kormányzati körökben is kedvezően nyilatkoznak az alternatív megoldásokról.

Az IT-döntéshozók 55 százaléka válaszolt pozitívan a kérdésekre, megerősítve, hogy ügynökségeik, szervezeteik legalább egy nyílt megoldást használnak a napi munka során. Az összesen 218 válaszadó további 29 százaléka jelezte, hogy a következő egy évben ők is kipróbálnak valamilyen alternatív szoftvert, vagyis az arány még ennél is sokkal jobb lesz. A titkosszolgálatok részéről nyilatkozó döntéshozók 88 százaléka véli úgy, hogy a nyílt projektek kedveznek az ügynökségeknek, ami nem véletlen, hiszen az NSA már 2001 óta támogatja Security Enhanced Linux projektet, amelynek elsődleges célja egy biztonságos platform létrehozása és működtetése.

A nyílt megoldásokat alkalmazók 90 százalékban hangoztatták azon véleményüket, miszerint ezen projektek kedvező hatást gyakorolnak az eredményességre. A fő előnyök között emelték ki a fokozott biztonság megteremtésének lehetőségét, a szoftverek egyénire szabását, valamint a hatékonyan működő adatközpontok létrehozását.

Érdekes módon a távolmaradók nagy része is főként a biztonságra hivatkozott, és ugyanilyen nagy hangsúlyt kapott az igényelt szabványok hiánya. A másik fő indíték a jelenlegi status quo-tól való elmozdulással kapcsolatos ellenérzés, vagyis sokan maradnának a már megszokott - kereskedelmi - megoldásoknál. Igaz, azok akik már legalább egyszer dolgoztak nyílt megoldásokkal, 97 százalékban sikeresnek, vagy legalább részben sikeresnek vélték a munkát, ami a szövetség szerint kiemelkedő arányt jelent az IT-ágazatban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 06. 10:18 | galéria | válasz | #23
1etértünk.
off
Mondjuk, az bosszantott, hogy 32 bitest vettem, de később rájöttem, hogy jól van így, mert több 32 bites alkalmazás van, mint 64 bites.
off
2007. nov. 06. 09:51 | válasz | #22
A 30 ezer pénzből kb 7 ezer a tiszta nyereség, a többi marketing, irodahálózat és a fejlesztésre fordított összeg sajnos elenyésző.
2007. nov. 06. 09:25 | válasz | #21
Aki nem tud egy wint feltelepí az tényleg láma, mert mit is kell csinálni?
1. partícionálni (ha nincs)
2. entert nyomogatni, max a serialt beírni

minden autómatikus

még a dos-os időkben is többet kellett foglalkozni a rendszertelepítéssel manuálisan (na jó, nem sokkal többet, meg azért xt-n is gyorsabban felment egy szűz os, mint mostanság egy xp v. vista)
2007. nov. 05. 19:55 | galéria | válasz | #19
óM
2007. nov. 05. 19:54 | galéria | válasz | #18
csak a kétségek eloszlatása végett: a visztám legális 30 ezer pénzt adtam érte. óem.
2007. nov. 05. 19:53 | galéria | válasz | #17
Hűha!
szorul a hurok az MS nyaka körül
2007. nov. 05. 19:50 | válasz | #16
http://stage6.divx.com/user/Elive/video/1413568/Elive-Gem-Luxury-Linux

itt

nem tom mi volt előbb
2007. nov. 05. 19:31 | galéria | válasz | #15
nincs ilyen lap! bszd
2007. nov. 05. 19:29 | galéria | válasz | #14
Én amúgy nem ellenzem a mikrofaszt, most is épp Vista alatt írom e sorokat, persze Firefoxban.

Legyen több alternatív azoknak, akik FIZETNEK érte. akik meg ingyen, segélyekből, állami szubvenciókból, adóforintokból ténykednek, azoknál egyértelműen és határozottan és kötelezően ingyen szoftvert KELLJEN használni.
Most, hogy az épp Linux-e vagy esetleg honi Magyarux, Magyarix, az mellékes.

apropó, a fenti két márkanevet ezennel levédem.

(c) epikurosz, 2007, Minden jog fenntartva, a szomszédosok is.
:-)
2007. nov. 05. 17:20 | válasz | #13
egy kis mozi amit érdemes megnézni miket hoznak ki mostanság nyílt forráskóddal.
echo  
2007. nov. 05. 17:12 | válasz | #12
lebecsülöd a politikusokat :) Ebből az ingyenes szabad szoftver az állami szférába dologból tuti jól jönnének ki. Lenne nem kis média visszhang stb.
(mellesleg azt se felejtsük el, hogy ha az oktatásból úgy jönnének ki az emberek, hogy magabiztos linux felhasználók, akkor ott lenne a lehetőség, hogy ők is legálisan és ingyen meglegyenek ms nélkül (persze aki akar).)
Horse  
2007. nov. 05. 16:55 | válasz | #11
Szerintem:

Igazából az, hogy a Windowst mennyire könnyű telepíteni és beállítani, az alapvetően feladattól függ. Ugye, más egy desktopgépre felhúzni egy winXP-t, mint AD-szervert belőni.

Aztán az egy dolog, hogy valaki kiismeri magát unix-os környezetben, de az még nem jelenti automatikusan azt, hogy ugyanazt a dolgot Windows alatt is csettintésre megcsinálja, noha a feladatok elméleti háttere sok esetben közös. Természetesen mindennek utána lehet járni, de az nem biztos, hogy az két perc lesz.

Végül, a MS-os rendszerek oktatásának pedig azért (is) van létjogosultsága, mert ugye eléggé el vannak terjedve (még szerverek piacán is szépen jönnek felfelé).

Ettől függetlenül viszont tényleg jó lenne, ha legalább az oktatásban nagyobb teret kapnának nálunk is a GNU/Linux rendszerek, márcsak a MS-tól való függés visszaszorítása miatt is, ha egyszer sokmindenre van használható alternatíva a szabad szoftverek között.
Razgon  
2007. nov. 05. 12:54 | válasz | #10
Mi a répáért kellene win telepítést tanítani? Szerintem, ha valaki el akar érni egy szintet az informatikában, akkor önállóan meg kell bírkóznia a win telepítéssel. Nincs mit tanítani rajta. Tisztában kell lenni bizonyos dolgokkal,(partíció, aktív partíció, logikai partíció, stb). Ha valaki ezeket tudja, akkor a telepítés sem okoz gondot. Ha nem, akkor jobb is ha nem telepít.

Akit kicsit is érdekel a számítógép, azok önállóan meg szoktak próbálkozni oprendszer telepítésekkel.... Ismerős?
2007. nov. 05. 10:38 | válasz | #9
Novekvő fejlesztésk Linux platformra A magyar munkaerő picaon is rengeteg hely van Linux guruknak. És ez szintén növekvő tendencia. Gyakran más Unix rendszerek rovására, amikhez hozza ertő szakemberekből súlyos hiány van.
T0nk  
2007. nov. 05. 10:25 | válasz | #8
Így van. Mit kell azon megtanítani? Ha valaki fel tud telepíteni egy bármilyen linuxot, és mondjuk sikeresen veszi az általános iskola első két osztályát is, akkor egy icipici gondolkodással menni fog. Akinek meg nem megy ezek után sem, az ne erőltesse a számítástechnikai pályát, valószínűleg nagyon megbecsült utcaseprő lesz belőle.
lazly  
2007. nov. 05. 10:10 | válasz | #7
Lattal mar linuxot vagy a "ismim meselte"
ubuntu.hu

Udv!
remark  
2007. nov. 05. 10:06 | galéria | válasz | #6
Teljesen logikus hogy a Vindóz telepiteset nem tanitjak.
Midas  
2007. nov. 04. 23:05 | galéria | válasz | #5
Az is hulyeseg, egyik ismim meselte hogy jartak vmi 2 eves suliba ahol megtanultak linuxot telepiteni. De pl wint nem es sokan ugye foleg csajoknak gozuk nem volt rolla.
Na most ha vki pl dolgozni akar meg az eleteben ez egy eleg nagy hatrany.
2007. nov. 04. 22:44 | galéria | válasz | #4
szerintem az adófizetők pénzén működő intézményekben (iskolák, eü. int., hivatalok) kizárólag ingyenes szoftvereket szabadna használni, pld. Linuxot, mert teljes mértékben megfelel a célnak, biztonsága okés stb.

Nem a Mikrófasz zsebébe kellene tömni a rengeteg pénzt, hogy aztán Bill Gates jótékonykodjon belőle.
poizon  
2007. nov. 04. 17:07 | válasz | #3
az átállás először nem népszerüséget, hanem inkább egy rövidtávú pluszköltséget hoz.
a pártoknak meg szerintem inkább a pénz számít (és nem akarom tudni, hogy az MS mennyit csusztat 1-2 politikus zsebébe a pár milliárdos szerzödésekért cserébe)

"A tisztaszoftver-szerződés ugyanis jövő februárban lejár. Úgy tudjuk, legfeljebb korlátozott mértékben engednék be a versenytársakat (pl. Linux) az oktatási intézményekbe; az MS mellett változatlanul azt az érvet hozzák föl, amit korábban is: ha nem hosszabbítják meg a licenceket, illegálissá válnak a szoftverek."
(Forrás: nol.hu)

ilyen hozzáállással pedig ne várjunk csodát.
echo  
2007. nov. 04. 16:47 | válasz | #2
én nem vagyok olyan pesszimista. Szerintem nagyon jön fel a linux. és hát az átállás népszerűséget hoz, a pártoknak meg ez számít.
poizon  
2007. nov. 04. 14:21 | válasz | #1
Kis hazánkról ilyen cikk vajon mikor fog megjelenni...?