Már 100 dollár alatt a HD DVD
2007. november 2. 16:21, péntek
A tengerentúlon érdekes húzással kezdődött meg az ünnepi szezon: egyes üzletekben mindössze 99 dolláros áron találhatnak gazdára a Toshiba asztali HD DVD lejátszói, amely soha nem látott mélységet jelent.

Hirdetés

A jelek szerint a Toshiba mindent megpróbál, hogy még időben megfogja vetélytársát és felgyorsítsa saját formátumának terjedését. Ennek érdekében nemrég még 300, illetve 200 dolláros akciós árat hirdettek meg az Egyesült Államokban, most pedig egyes üzletekben akár 100 dollárért is hozzájuthatnak a vásárlók egy-egy készülékhez. Ez már bőven a gyors terjedéshez szükséges árszint alatt található.



A titkos megállapodásról több forrás is beszámolt, miután a Wal-Mart ünnepi akcióit tartalmazó oldalán rábukkantak a Toshiba HD-A2 jelzésű lejátszóra. Ennek ára most ideiglenesen mindössze 100 dollár, vagyis alig 20 ezer forint - joggal várják tehát a cégnél, hogy sikere lesz a lépésnek. A Wal-Mart és a Best Buy részéről nem tagadták a megállapodás létrejöttét, ám mindössze annyit árultak el, hogy a készülékek csak a kiválasztott üzletekben és korlátozott számban lesznek elérhetők, így könnyen lehet, hogy sokan lemaradnak majd az akcióról.

Nemcsak a belépő szintű második generációs, hanem a harmadik sorozatba tartozó HD-A3 is alacsonyabb áron találhat majd gazdára, hiszen időközben az is megjelent, hogy a Sears ezen készülékek árát szorítja le. A HD-A3 jelenleg 300 dollárt kóstál, ám az ünnepi ajánlat révén mindössze 170 dollárba kerül majd. Nagy kérdés, hogy mindez mennyiben lesz elég a formátum támogatói számára, hiszen a Blu-ray jelenleg jobban teljesít, különösen a tengerentúlon.

Itthon nem sok reményt fűzhetünk a drasztikus árcsökkenéshez, ám az amerikai fejlemények minden bizonnyal hatással lesznek majd az európai árakra is - remélhetőleg ez is begyűrűzik majd hazánkba előbb-utóbb.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DjDano  
2007. nov. 05. 18:06 | válasz | #28
Számomra egyértelmű hogy a HD-DVD így akar előnyt kovácsolni magának, mert ez erősen áron alul van az tuti....
2007. nov. 05. 13:23 | válasz | #27
Émmá csak megvárom a bluray-t hamán az a nagyobb, de lehet, hogy majd inkább annak az utódját. Kihagyok egy lépcsőfokot a technológia rohanó világából, mindenféle valós hátrány nélkül.

Szerintem különben kellene még 2 szabvány legalább, az egyik a DVD és a HD közé (kapacitásban és felbontásban is) a másik a HD és a BD közé. Úgy sokkal árnyaltabb lenne a kép. Filmstudió, játék-, szoftver-, és harvercég pedig lenne annyi hogy mind a 4 csoportra jusson néhány nélkülözhetetlen.
Zozo76  
2007. nov. 05. 10:39 | galéria | válasz | #26
Azert egy PS3nal (grillsuto) messze jobban nez ki...
Bith  
2007. nov. 03. 22:15 | válasz | #25
Az senkinek nem tűnt fel, hogy milyen ronda ez a készülék? :)
dez  
2007. nov. 03. 20:25 | válasz | #24
PS3 is lejátszik bármilyen formátumú filmet, netezni is lehet vele, stb. Pár perc feltenni egy hozzá összeállított Linuxot - a Sony teljes támogatásával.
2007. nov. 03. 20:13 | galéria | válasz | #23
Miért nem lehet kötelezni a gyártókat, hogy ilyen szabványos csatolókat használjanak?

Az EU mire való?
A mobilor roamingdíjak leszorítása mellett itt is lépni kellene.
kvp  
2007. nov. 03. 19:34 | válasz | #22
Szerintem jelenleg a legjobban az jar, aki pc-t vesz. Lejatsza az osszes filmet, legyen az dvd vagy netrol letoltott hd anyag. Olyan hangrendszert kotunk hozza amilyet akarunk. Jatszani lehet rajta az osszes regebbi jatekkal az osszes platformrol, es meg a legtobb mai jatek is megjelenik pc-re. (probalt mar valaki xbox360-on vagy ps3-on wow-ozni?) Es meg internetezni es dolgozni is lehet vele, bar a legtobb konzolos ember ilyet nem tesz.

A szabvany csatlakozokrol pedig csak annyit, hogy ott van a 3.5-os sztereo dugo a fulhallgatonak, a szabvanyos 5 voltos usb a toltoknek es a lassabb periferiaknak, es az 1/10/100/1000/1000 megabites utp-s ethernet az osszes tobbinek. (halozat, digitalis videojel, digitalis hang, stb.) Ha csak utp kabel kellene a szamitogep, a monitor, a tv, a hangrendszer es a router kozze, akkor sokkal konnyebben lehetne barhonnan barhova jelet atvinni. (pl. a tv tudna kozvetlenul videojelet venni a kozpontbol, de a monitor jelet is at lehetne kuldeni a szomszed szobaban levo tv-re, de akar a szomszed kontinensre is)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. nov. 03. 19:26 | galéria | válasz | #21
jaja
pláne, aki ugy akar játszani, hogy 2 óra game után elfüstöl a gép, télleg X360at vesz...
2007. nov. 03. 17:10 | válasz | #20
Aki meg játszani is akar xbox360-at vesz:D
2007. nov. 03. 16:32 | galéria | válasz | #19
Lázadjunk fel!!!
2007. nov. 03. 15:43 | galéria | válasz | #18
Akinek meg esze van, az vesz egy PS3-at!! :)
dez  
2007. nov. 03. 15:37 | válasz | #17
Egyébként ez a 100 dolláros dolog csak egy 1 napos akció volt.
neoG  
2007. nov. 03. 12:30 | válasz | #16
van is itthon 2 darab!Ki nem adom a kezem közül soha!
2007. nov. 03. 11:35 | válasz | #15
Azért drágák ezek az eszközök, mert tele vannak szabadalmaztatott megoldásokkal. Ez szinte az összes kütyüre érvényes. Ha nem kellene azokat kifizetni, töredékébe kerülne. Ezenkívül nem lenne ezerféle csatlakozó, csak egy előző generációs, meg egy új. Kompatibilisebbek lennének egymással.

Aksitöltő és headset meg azért sokféle, hogy az adott gyártótól vegyél tartozékokat. Emlékszik még valaki azokra a töltőkre, amin a feszt lehetett kapcsolni, és volt rajta 4-féle csatlakozó?
kadar1  
2007. nov. 03. 09:35 | válasz | #14
Mostanába nem fogók venni. Még nem forott ki.Felőlem adhatják akármennyiért.
2007. nov. 03. 01:25 | válasz | #13
Akkor miért vennéd meg a cég által kinál drága töltöt, fejhelgatot, kihangosito szettet?
Gondolkozz, nem éri meg nekik, azért nem csinálják.

persze ettől még szar
dez  
2007. nov. 02. 21:07 | válasz | #12
Azt én tudom, hogy ilyen az átlagos igényszint, de attól még nem kell lebirkázni, aki megvesz pl. egy 50eFt-os HD-s lejátszót.
2007. nov. 02. 20:38 | galéria | válasz | #11
Én csak annyit kérnék ezektől a cégektől, hogy az audio csatlakozó, és az aksitöltő legyen mindegyiknél egyforma (persze a töltési feszkó és az amper is).
2007. nov. 02. 20:23 | galéria | válasz | #10
Pedig kezd egyre egyszerűbbé válni a dolog, amióta van hdmi és 1 kábelen megy minden.
2007. nov. 02. 20:20 | galéria | válasz | #9
Utánnanéztem ennek és nem véletlen hogy ennyibe kerül:

1.1080p-t nem tud kiadni
2.nincs rajta 1.3-as hdmi,csak 1.2-es, emiatt a dts-hd is ugrik (mivel csak truhd és dd+ dekóder van benne)

Tehát ha a hang nem szempont, akkor CSOCSO hozzászólásával abszolút egyet kell hogy értsek, azaz a 360-as hddvd lehet hogy jobb választás az árra érzékeny vásárlóknak (nameg akik rendelkeznek xbox-al). Legfeljebb a box nem tud 24p-t, de legalább a 1080p-t tudja (az elite-ken ugye már hdmi is van)
2007. nov. 02. 20:19 | galéria | válasz | #8
Túl sok a szabvány, blu-raj, meg hdmi stb.
Az ember nem túd rajtuk eligazodni.
Kismillió csatlakozó is van.
Na, de minek panaszkodom, ugyanez a helyzet mindenütt.
A mobiloknál is, nemtom mért nem lehetett mindegyiknél a sima audio jacket alkalmazni, hogy egy mezei fülhallgatóval tudd csatlakoztatni. A töltők végeiről mégződéséről nem is szóltam...
aaaaa  
2007. nov. 02. 20:12 | válasz | #7
Mikor bejött a "DVD" 100-200 ezrekért adtak egy bármilyen ! akár noname lejátszót. Most már 5 ezerért is adnak. Persze ma is jobb a húszezres DVD játszó, mint az ötezres, de "nép" többségének hatalmas igényeit az ötezres is bőven kielégíti. Divx-et tudjon, mert az úgy még olcsóbb. Mint ahogy a videóknál. A felezős módot (LP) tudja ??? A végén már 2 fejjel is tudta, mindegy milyen gyalázat minőségben, na de olcsón... Na ennyit a magas igényekről...
2007. nov. 02. 20:11 | válasz | #6
Nem kell, csak nem sok értelme sima TV-re kötni.

Amúgy a lejátszó csak egy dolog, az igazi nagy lökést a DVD elterjedésének az adta hogy olcsók lettek az írók, az írható lemez, és a 4,7 gigát emberi időtartam alatt letöltő szélessávú net. Amíg ez nem adott, addig csak a nagyon házimozirajongó megszállottak fogják venni.
dez  
2007. nov. 02. 19:12 | válasz | #5
(Tudod, az 5-10eFt-os készülékek nem egészen azt a műszaki és minőségi szintet képviselik, mint a drágábbak.)
dez  
2007. nov. 02. 19:10 | válasz | #4
Egyesek meg csak bégetnek rá, mint borjú az új kapura..
aaaaa  
2007. nov. 02. 19:06 | válasz | #3
1-2 év és ott fogják szórni 5-10 ezrekért az összes Blue Ray-t ,HD-DVD-t a népnek ,mint most a "hagyományos" DVD-t. Nincs ok amiért többe kerülne, csak most még le lehet vele húzni a birkákat.
2007. nov. 02. 18:52 | galéria | válasz | #2
plusz hd tv is kell hozzá nem?
CSOCSO  
2007. nov. 02. 17:08 | galéria | válasz | #1
tok jo.. rohannek metgvenni... de...a hazimozi rendszeren nincs ennyi kompozit bemenet.. mar ra van kotve a kabel tv es az xbox360.. tehat hurra... inkabb vennek az xbox 360 hoz HD lejatszot.. es akkor nem kell uj erositot venni.. ahhoz meg hdmi-t..stb...
gondolom ez le se jatsza a sima dvd-t csak a HD cuccost...