Az OpenDocument Alapítvány kihátrál formátuma mögül
2007. október 31. 13:38, szerda
Érdekes húzásra szánta el magát a dokumentumformátum népszerűsítésére létrehozott alapítvány: az ODF helyett a jövőben a W3C által is promotált CDF szabványt támogatják, mivel szerintük egyedül az bizonyult kellően nyíltnak.

Hirdetés

A lépést blogjában közölte Sam Hiser, az alapítvány alelnöke, aki aláhúzta, hogy az elmúlt időszakban nem voltak elégedettek az OpenOffice által is használt szabvány fejlesztésének irányával. Ebben persze nagy szerepe volt a Microsoftnak is, amely a jelek szerint sikeresen kezdte ki a nyílt forráskódú közösséget. A választás azonban nem a szoftvercég fejlesztésére, hanem a W3C által CDF, azaz Compound Document Formats platformjára esett.

Hiser bejegyzése szerint az alapítvány - amelynek egyébként nincs befolyása az ODF felett, feladata mindössze a népszerűsítés - februárban orrolt meg igazán az OASIS által felügyelt platformra, miután a Microsoft megállapodott a Sun vezetésével bizonyos megoldások összehangolásáról. Ezt követően egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Sun inkább a redmondi szoftvercég formátumával tenné kompatibilissé a StarOffice csomagot, az ODF mögött álló tábor pedig a jelek szerint nem tudott mit felmutatni a meglepő lépéssel szemben. Ebben a felfogásban valószínűleg szerepet játszott az az összeg is, amelyet a Microsoft egy trösztellenes megállapodás részeként fizetett a Sunnak.

Érdekes módon most az alapítvány úgy véli, hogy neve ellenére az ODF mégsem elég nyílt, az általuk szabott követelményeknek - átjárás a különböző platformok és hardverek között, nagyobb függetlenség a szállítótól - a W3C által ajánlott CDF felel meg jobban. Azt még nem tudni, hogy a változó vélemény mennyiben befolyásolja majd a formátum terjedését, de elképzelhető, hogy idővel hatással lesz az ODF-et használó szoftverekre, így például az OpenOffice-ra is.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Csi9aa  
2007. nov. 02. 12:42 | válasz | #10
(x)
2007. nov. 01. 18:52 | válasz | #9
Ez a cikk valakinek jól jön, aki a másik oldal termékét akarja eladni egy olyan ügyfélnek, aki ezt az oldalt is olvassa :(
JeD  
2007. nov. 01. 18:33 | válasz | #8
Igen, ezzel szemben:
"Az OpenDocument Alapítvány kihátrál formátuma mögül"
"Ebben persze nagy szerepe volt a Microsoftnak is, amely a jelek szerint sikeresen kezdte ki a nyílt forráskódú közösséget."
Persze, lehet ezt "ártalmatlanul" is értelmezni, talán túl is reagáltam, de mint a lenti hozzászólások is bizonyítják, minimum félreérthető volt. Főleg, hogy a cím az egyik...
2007. nov. 01. 17:00 | galéria | válasz | #7
A lényege az volt, hogy a fenti cikk egy hatalmas csúsztatás. Az ODF-et nem a fent említett Foundation, hanem az Open Document Format Association fejleszti. Ez a fenti cucc 3 emberből áll, akiknek kb. semmi közük az ODF-hez, max. duma szintjén. Ennyi.

Idézetek a cikkből:

Érdekes húzásra szánta el magát a dokumentumformátum népszerűsítésére létrehozott alapítvány[...]
Hiser bejegyzése szerint az alapítvány - amelynek egyébként nincs befolyása az ODF felett, feladata mindössze a népszerűsítés - februárban orrolt meg igazán az OASIS által felügyelt platformra,[...]

Hmmm, szövegértés, általános iskola, hanyadik osztály? Első, második?
JeD  
2007. nov. 01. 15:59 | válasz | #6
Hehe, látom, leszedték a hozzászólásomat. Gratulálok!

A lényege az volt, hogy a fenti cikk egy hatalmas csúsztatás. Az ODF-et nem a fent említett Foundation, hanem az Open Document Format Association fejleszti. Ez a fenti cucc 3 emberből áll, akiknek kb. semmi közük az ODF-hez, max. duma szintjén. Ennyi. Az egész hír lényegtelen lenne, ha a nevük nem lenne megtévesztő.
2007. okt. 31. 23:18 | válasz | #5
Most akkor ez mi? Az odf már iso szabvány. Ez már csak kavarás.
kvp  
2007. okt. 31. 22:30 | válasz | #4
Megneztem mi ez a cdf...

3 Profile Requirements
3.1 XHTML 1.1
3.2 ECMAScript 3rd Edition
3.3 CSS 2.1
3.4 SVG Tiny 1.2
3.5 User Agent Identification
3.6 Document Object Model (DOM)
3.7 XMLHttpRequest

Igy elso ranezesre csak egy szabvanyos ujfajta html-nek tunik. Mondjuk a w3c-tol mit is lehetne varni... A jo hir hogy igy lesz egy uj nem microsoft-os www szabvany. Erdekes, de az opera eddig is ezt hasznalta es a firefox is probalja kovetni. Ha egy weboldal /webes alkalmazas/ rendesen meg van csinalva, akkor mar most is kompatibilis a cdf-el es egy ilyen formatumban elmentett dokumentum barmilyen szabvanyos bongeszovel olvashato lesz. Reszemrol tamogatom.
2007. okt. 31. 21:03 | válasz | #3
Hát ez király. A trösztellenes pert elvesztették, de a kifizetett bírságot egy újabb tröszt létrehozásához használják föl.

Tényleg nem lesz ez így jó! Egyelőre. Egy idő után viszont jó lesz. Az OpenOffice csak a StarOffice-on alapul, de elvileg már független tőle. Nem hiszem hogy nagyon nehéz lesz átírni úgy hogy a CDF-et is támogassa. Persze így megint mindent lehet kezdeni előről, és sok ideig fog tartani, de talán ebbe már beletörik a bicskája a Microsoft-nak.
2007. okt. 31. 20:51 | válasz | #2
nem lesz ez így jó
2007. okt. 31. 15:12 | válasz | #1
> Ebben persze nagy szerepe volt a Microsoftnak is, amely a jelek szerint sikeresen kezdte ki a nyílt forráskódú közösséget.

Az vilagos volt, hogy inkabb kihuzatnak az osszes fogukat mintsem az ODF diktaljon, bar a CDF ugy meglepett.