Apple: maximum 2 iPhone fejenként
2007. október 30. 02:27, kedd
Az Apple újabb lépésekkel igyekszik megakadályozni a feltört készülékek terjedését, bár a cég hivatalosan a nagy keresletre és a korlátozott darabszámra hivatkozik.

Hirdetés

A hétvégén kiadott rövid tájékoztató szerint a keddi naptól kezdve az Apple igyekszik majd mindent elkövetni annak érdekében, hogy egy személy birtokában ne legyen kettőnél több iPhone készülék. Az indoklás szerint minderre azért van szükség, mert a kereslet igen nagy, az utánpótlás viszont értelemszerűen korlátozott, a lépés elhalasztása esetén pedig nem tudnák biztosítani a megfelelő kínálatot. A szakértők inkább arra gyanakodnak, hogy a feltört készülékek számát próbálják korlátozni.

"Az iPhone iránti kereslet minden előzetes várakozást felülmúlt, és mindenképpen garantálnunk kell, hogy a saját célra vásárlók hozzájutnak a készülékekhez. Emellett a jövőben kizárólag bankkártyán keresztül engedélyezzük a vásárlást, hogy kiszűrjük azokat, akik újra értékesítik azokat" - magyarázta Natalie Kerris, a cég szóvivője. Saját becslésük szerint az eddig összesen értékesített 1,4 millió telefonból nagyjából 250 ezret adtak el újra és függetlenítettek, márpedig a tengerentúlon egyedül az AT&T hálózatán lehetne használni azokat. Nyilván elsősorban ezt igyekeznek megakadályozni.

A cég célja világos: egyetlen szolgáltatóhoz kötni a felhasználókat, amely kizárólagos jogokkal rendelkezik. Persze ez nem lesz mindenhol így, hiszen például Franciaországban a törvényi szabályozás nem teszi ezt lehetővé, így az Orange nem korlátozhatja majd saját hálózatára a készülékeket. Kétségtelen, hogy az iPhone - amely a tervek szerint a külső fejlesztők előtt is megnyílik - igen népszerűnek bizonyult a hackerek körében is. Legutóbb a cég már arra hivatkozott, hogy a feltört készülékek akár tönkre is mehetnek, ám mindez nem bizonyult kellő visszatartó erőnek.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
szacsi  
2007. nov. 04. 14:03 | galéria | válasz | #34
Pont emiatt a hozzaallas miatt fog tovabbra is gyorsabban terjedni a sok fos termek a minosegi cuccok helyett.
2007. nov. 04. 00:39 | galéria | válasz | #33
Mindkét általam vásárolható ájfonom vételi jogát felajánlom másnak! :D
2007. nov. 03. 07:55 | válasz | #32
Hany darab John Smith van?
1db John Smith-nek leeht tobb, kulonbozo bank, debit, credit kartyaja?
Na kerem...

Nekem volt, elsokent, nem tetszett, eladtam, orulok neki. (kaptam vissza toluk $200 mert tul dragan vettem)
De az apple uzlet politikaja siralmas, nevetseges, remelem beszivjak a leopordal is, iphone-nal es minden tulertekelt szarukka.
2007. nov. 02. 22:41 | válasz | #31
Tényleg, ez egy utolsó szar telefon.
Végülis alig van benne forradalmi újítás, gyors, stabil rendszere sincs, állandóan lefagy, és a konkurenciákhoz képest még kegyetlen drága is. Hát persze...

Miért fáj az nektek, hogy az Apple ismét maradandót alkotott?

De tudjátok mit? Menjetek vissza a szobátokba, és csak hokizzatok tovább, hogy megint keményen megmondtátok, igen, faszagyerekek vagytok.

2007. nov. 02. 20:15 | válasz | #30
A tököm tele van a nyerészkedő kis gecikből, akik tucatszám felvásárolják 70-80 eFt-nak megfelelő dollárért, aztán itthon 190 eFt-ért árulják..

Miért fáj ez neked? Aki van olyan bárány, hogy kiad 190-et egy 70-80-at (se) érő telefonra, az megérdemli.
2007. nov. 02. 12:23 | válasz | #29
Arrol van szo, hogy az Apple el akarja terjeszteni az uj - forrasztott akkumlatoros, vendor lock-in - szemetjet, ezert olyan intezkedeseket vezet be, ami a birkaknak azt sugallja: "hu emberek ez az ajfon uberfasza dolog lehet am ha ennyire fogy".

Az egesz egy nagy beetetes, az Apple meg rohog a markaban.
Ulkesh  
2007. nov. 02. 11:00 | válasz | #28
Utálom az iPhone körül kialakult mizériát és az Apple ezzel kapcsolatos döntései sem igazán tetszenek, de ezt a döntést viszont támogatom..
A tököm tele van a nyerészkedő kis gecikből, akik tucatszám felvásárolják 70-80 eFt-nak megfelelő dollárért, aztán itthon 190 eFt-ért árulják.. Az ilyen lenyúlós faszok miatt lett ez a döntés..
A bankkártyás dolog meg csak nekünk magyaroknak fura, tekintve, hogy az államokban nem szokás készpénzzel fizetni. Általában készpénzzel (főleg nagyobb értékű vásárlásnál) a turisták és azok fizetnek, akik finoman szólva nem egészen törvényes életet élnek :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. nov. 02. 08:28 | válasz | #27
Hasonló már rég létezik a rádióamatőröknél (relézés), de a mobiloknál ez nem valószínű, mert a szolgáltatóknak nem érdeke. Mellesleg a CB-zés is jópofa dolog, az olyan helyen is működőképes, ahol nincs mobil lefedettség. Ráadásul ingyen van.
2007. nov. 01. 12:12 | galéria | válasz | #26
A jövő az ad-hoc hálózaton alapuló mobiloké, amelyek nem szolgáltatófüggők, hanem a torrentekhez hasonlóan a felhasználók megosztják eszközeiket a hálózaton, így gyakorlatilag ingyen telefonálhatsz bárkinek a világon.
GregSB  
2007. nov. 01. 09:34 | galéria | válasz | #25
Ennek ellenére az Indexen főhír volt amikor megjelent és tesztelte a tech rovatuk, pedig ugye az index nem kifejezetten tech oldal csak foglalkozik azzal is, az SG-nek meg ez a főprofilja. Szal szerintem is gáz hogy meg se említették itt a főoldalon.
zseko  
2007. nov. 01. 00:40 | válasz | #24
Régebben nekem is tetszett ez a telcsi, de mikor megtudtam hogy csak 1 szolgáltatónál lehet, meg hogy még ráadásul a netelérést is korlátozzák saját -egyetlen és +fizetős- szolgáltatásra, meggondoltam hogy szerzek-e magamnak ilyet. zSeKo
Munch  
2007. nov. 01. 00:33 | galéria | válasz | #23
Itt se az most a lényeg, hogy kevesebbet törjenek fel, ezekkel az elterjesztett cikkekkel leginkább az a cél, hogy a vevőket megfélemlítsék a vásárlástól.
Így hátha kevesebb lesz...

wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. okt. 31. 19:25 | válasz | #22
Ez nem más, mint egy agyafúrt marketingfogás. Az ember felháborodik azon, hogy őt korlátozzák azzal, hogy csak kettőt vehet. A hülyébbje meg megragad minden alkalmat, hogy neki akkor is lesz három, vagy több. Az okosabbja meg nem vesz egyet sem :)
TH448  
2007. okt. 31. 18:15 | válasz | #21
Az a 20% csak a privát szektorra vonatkozik ám...
Su0my  
2007. okt. 31. 13:26 | válasz | #20
az USA hivatalos fizetőeszköze az USD, ebből kifolyólag minden termékért köteles elfogadni az eladó a papírpénzt. nem számokat, krediteket (még ha azt is USDhez viszonyítják értékben), hanem papírpénzt. másik fórumban el is mondták ezt nem egyszer, én is úgy emlékeztem, hogy ez így, ebben a formában törvénytelen, de 1 az Apple 'amerikum' (hungarikum mintájára?), másrészt van annyi péze és ügyvédje, hogy kimagygarázza a dolgot... az iPHONEnal nagyon ellenszenves lépéseket enged meg magának az APPLE, amiért igencsak szomorú vagyok, de még mindig kitartok mellettük... főleg, hogy hátha, mire ideér a telo, addigra rájönnek, hogy nem jól gondolkodnak
2007. okt. 30. 23:44 | válasz | #19
Az Apple részesedés 6,6% felett van, az USA-ban az Apple laptopoké 20% felett.
És ettől függetlenül egy ilyen informatikai és tudományos oldalnak írnia kéne róla.
Cat  
2007. okt. 30. 14:07 | galéria | válasz | #18
Ennek oka talán az lehet, hogy a Mac részesedése 2 (kettő) százalék a személyi számítógépek piacán. Ergó alapesetben 100 olvasóból kettőt érdekel a Leopard, de gyanítom még annyi sincs, mivel akit az érdekel, az nem olvas SG-t. (Érdekes módon a konzolosok nem reklamálnak, hogy miért nincs cikk a Final Fantasy XII-ről vagy a Gears of Warról.)
szacsi  
2007. okt. 30. 13:29 | galéria | válasz | #17
nemtudom hová írni, mert nem látok más almás cikket a címlapon...az sg nem érzi kicsit gáznak, hogy folyamatosan ontja magából a vistával kapcsolatos híreket, emellett a megjelenésekor is headliner volt a róla szóló cikk, ellenben a leopard megjelenéséről eddig a rövidhírek, sajtóközlemények rovaton kívül máshol nem olvashattunk?
2007. okt. 30. 13:27 | válasz | #16
Az USA-ban nem.
Flashy  
2007. okt. 30. 12:49 | válasz | #15
hát ha nem jó így, akkor árulják ők függetlenül és akkor az ő zsebükbe megy az a plusz pénz amit a nepper rátesz. hiába kényszerítik az embereket kapcsolt szolgáltatásokkal, ha az a kapcsolt szolgáltatás (így, ilyen áron, stb) az embereknek nem kell. örüljenek neki hogy az emberek egyáltalán bárkitől bárhogyan megveszik, nem azt mondták hogy jó akkor egyáltalán veszünk iphone-t.
2007. okt. 30. 12:44 | válasz | #14
"Emellett a jövőben kizárólag bankkártyán keresztül engedélyezzük a vásárlást..."

ez nem törvénytelen egész véletlenül?
GYUFo  
2007. okt. 30. 12:07 | válasz | #13
Nem a saját nevedre veszed, hanem az asszony meg a gyerek nevére. Nem azt mondták hogy családonként 2, hanem emberenként. ;)
kadar1  
2007. okt. 30. 10:42 | válasz | #12
Független ipodot mindenkienk..
angol  
2007. okt. 30. 10:27 | válasz | #11
ugyanmá nálunk ez a szabály nem érne semmit, apple nem tudja hogy nálunk itt Mo.-on hajléktalanok a kft & bt tulajok, na akkor mit nekik + pár ájfon
2007. okt. 30. 09:54 | válasz | #10
Jó, de ha mondjuk a két gyereknek, meg az asszonynak és magamnak is akarok venni egyet? Úgy egyáltalán, mennyi időre vonatkozik a 2 darab? Egész életemben nem vehetek 2-nél többet?
kidwao  
2007. okt. 30. 09:19 | válasz | #9
2007. okt. 30. 08:59 | galéria | válasz | #8
Igen, azt eladod és kész..ott van a cikkben, hogy max kettő te tóni.Csak az már kicsit fúra lenne, hogy megvettél 5-6db ájfont és akkor azzal jönnél, há ha nem tetszik mé nem adhatom el" dik!na 6. próbálkozásra se tetszett úram?!!
KM  
2007. okt. 30. 08:45 | válasz | #7
Függetlenítve...
GYUFo  
2007. okt. 30. 08:27 | válasz | #6
Nem is tudtam, hogy a Franciáknál így megy a dolog, nálunk is bevezethetnék a kötelezően független telefonokat.
avman  
2007. okt. 30. 08:17 | válasz | #5
üdvözöljük az apple-t a piacgazdaságban...
Alec  
2007. okt. 30. 07:35 | válasz | #4
Olvasd el újra a cikket. Senki nem mondja, hogy nem adhatod el. Azokat akarják kiszűrni (állítólag) akik vesznek egyet aztán drágábban adják el és mindezt többször (ha a fejenként kettő kitétel nem tűnt volna fel)
2007. okt. 30. 07:27 | válasz | #3
Emellett a jövőben kizárólag bankkártyán keresztül engedélyezzük a vásárlást, hogy kiszűrjük azokat, akik újra értékesítik azokat

Bazz, ha veszek egy iPhone-t és rájövök hogy nem tetszik, akkor nem adhatom el?

Hihetetlen ez az üzletpolitika.
2007. okt. 30. 06:45 | válasz | #2
nm baj.
Mberke  
2007. okt. 29. 13:57 | válasz | #1
Hihetetlen mit művel ez a cég. Régebben volt iPodom, de az 100%, hogy többet nem vezsek Apple terméket!!!