Indiában tehénenergiával mennek az olcsó laptopok
2007. október 26. 22:22, péntek
Az One Laptop Per Child (OLPC) program fejlesztői többször is hangoztatták, hogy nyitottak minden új és szokatlan elképzelésre.

Hirdetés

Nos, Arjun Sarwal, az OLPC csapatának egyik tagja most egy ilyen ötletről számolt be, bizonyítva, hogy az emberi találékonyság valóban szinte határtalan. Minden olcsó laptopnak van egy kurblija, amelyek meghajtásával akkumulátoraik feltölthetők és az így nyert energia segítségével működtethetők. Indiában hatékonyabb megoldást találtak ki.

Egy helyi faluban is számos OLPC XO eszközt kaptak a helyi gyerekek, problémát okozott viszont, hogy mivel működtessék őket. Sarwal leírta, hogy számos ötlet is felmerült, azonban kénytelenek voltak egyiket a másik után elvetni. Először a napenergiára gondoltak, azonban kiderült, hogy a faluban nincs annyi napsütéses óra, illetve nem elég erős a napsütés, emiatt nem érné meg egy ilyen rendszer kiépítése.



A mini vízerőmű és a szélkerék használata szintén nem volt lehetséges, mert egyrészt nem volt ekkora folyó vagy patak a környéken, másrészt a környéken nem elég erős a szél. A dízel- vagy benzinüzemű aggregátorok alkalmazását pedig azért vetették el, mert kiderült, hosszú távon túl drága a működtetésük. Mivel nincs túl sok kerékpár a környéken, így a biciklidinamók használata is kiesett. A helyiek ezután azt kezdték kutatni, hogy miből van sok a településen. Ekkor jött a mentőötlet.

"A lakosoknak nagyon sok tehenük van, amelyeket munkára használnak a földeken. Éppen ezért egy olyan rendszert terveztünk meg, ahol a tehenek körbe körbe járva működtetik egy régi Fiat dinamóját, amely így elegendő áramot biztosít" - írta az OLPC egyik fórumában Arjun Sarwal. Arról nem szól a fáma, hogy a szent tehenek ilyen jellegű alkalmazása vajon nem von-e maga után konzekvenciákat. Mivel azonban az állatok csupán más jellegű munkát végeznek, így minden bizonnyal a helyi vallási vezetők is engedélyezték a tehenek dinamó meghajtására való használatát.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kvp  
2007. okt. 29. 01:01 | válasz | #25
Kurbli nincs, de egy jo oreg fiat dinamo azert volt. Alapvetoen arrol van szo, hogy a ahelyett, hogy a gyerekek tekernenek fejenkent egy dinamot, inkabb egy tehen teker egy nagyobbat. A megoldas oka pedig pont az, hogy vegul megis csak kihagytak a kurblis dinamot, ami pedig jo otlet lett volna. (igazabol egy labpedalos megoldas lenne az igazi, amit toltokent lehet a laptophoz csatlakoztatni, mert akkor mas keszulekeket is lehetne rola tolteni, pl. a falu mobiltelefonjat is)
2007. okt. 28. 22:45 | válasz | #24
Van rajta ? Nem arról volt szó, hogy mégsem lessz ?
2007. okt. 28. 22:04 | válasz | #23
De akkor ki dolgozik a földeken? Ha a tehén dinamót hajt, gyerek lapitopizik ...
2007. okt. 28. 14:03 | válasz | #22
Tehénszar => metángáz ez annyira egyszerű...
sweech  
2007. okt. 27. 22:17 | galéria | válasz | #21
nem, mert ketten vagyunk :D
2007. okt. 27. 20:59 | válasz | #20
ezek szerint én vagyok az egyetlen akinek az jutott az eszébe hogy a tehenek mennek körbe valami malomban!
lee56  
2007. okt. 27. 15:14 | válasz | #19
tehénenergia, mégis mi másra lehet gondolni XD (nem tom ki találja ki itt a címeket, de nagyon kreativ emberke lehet :D)
Rage47  
2007. okt. 27. 14:22 | galéria | válasz | #18
2007. okt. 27. 12:22 | válasz | #17
Na most akkor lusták kurblizni? Ha van rajta minek a tehén? Tesiórán feltöltik :-)
2007. okt. 27. 11:59 | válasz | #16
mindenki arra gondolt, mert indiában abból van a legtöbb.
2007. okt. 27. 11:39 | galéria | válasz | #15
Én is arra gondoltam.
2007. okt. 27. 11:28 | válasz | #14
Jelentem én is arra gondoltam! :D
2007. okt. 27. 10:25 | válasz | #13
még egy ember aki tehén shit-re gondolt..
még vagy 3 éve láttam tán a discoveryn, hogy szintén valami tehenes helyen lefedtek egy jó 10 köbméteres betonkádat vastag fekete fóliával és így vezették bele tehén és disznó shit-et. lefedték fóliával és naponta öntöttek még hozzá egy vödör vizet. a fólia alól csak egy csövön keresztül távozhatott a gáz, ott meg egy hatalmas fólia lufihoz volt csatlakoztatva a rendszer. a lufi puffertartályként gyűjtötte a keletkező metánt.. kötöttek hozzá egy gázrezsót és naponta egy nagy kondér kaja megfőzősőhez elég gáz keletkezett. ha nagyobb lángot akartak, akkor a fólialufin körbehurkolt madzagon húztak egyet.. és az egészet a disznósz*r hajtotta.. naná hogy mindenki erre gondol a cím hallatán:):)
Jonah  
2007. okt. 27. 09:58 | válasz | #12
ja, és ennyi erővel lehetett volna mókuskerék is :)

ez kb. mint a kőkorszak. Még jobb lett volna a hír, ha valami csúcstechnikás katalizátoros áramgerjesztőről szólt volna a hír... de így sajnos a középkori malmok emléke idéződik fel bennem...
Jonah  
2007. okt. 27. 09:56 | válasz | #11
Én is a tehénszarra gondoltam :)

Az a legjobb benne, hogy magától is képes erjedni, ami rengeteg metánt szabadít fel... többet mint az egész tehén elszellent :)))


De szar már nekünk :DDDD


üdv.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. okt. 27. 09:24 | válasz | #10
mégegy ember aki tehénszarra gondolt...
MuldR  
2007. okt. 27. 08:44 | válasz | #9
Vicces, enis valami tehenszarbol eloallitott metangazas minieromure gondoltam.
djw  
2007. okt. 27. 07:20 | válasz | #8
en spec a tehenfingra... :) tele van metannal
2007. okt. 27. 06:06 | válasz | #7
Itt mindenki a tehészarra gondolt?! Én is xD
barret  
2007. okt. 27. 01:40 | galéria | válasz | #6
En is a tehenszarra gondoltam.Lam milyen egyforman gondolkodunk... XD.
2007. okt. 27. 01:10 | válasz | #5
én a lepényre gondoltam. de ez az ötlet túl egyszerű ahoz h még csak megemlítsék is
2007. okt. 26. 23:50 | válasz | #4
A tehén védett szent állatnak sztámit ott nemde ?
Maci1  
2007. okt. 26. 23:46 | válasz | #3
szarugy mert en is arra gondoltam...:) Velunk van a baj?:)
WinG  
2007. okt. 26. 23:41 | válasz | #2
lol, én is szarra gondoltam először. valami nem stimmel bennünk :D
2007. okt. 26. 22:27 | válasz | #1
mikor elolvastam a cikk címét arra gondoltam, hogy vhogy a tehénszarból csinálnak áramot, de azért ez se rossz :)