![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Nagy nyereséget söpört be a Mozilla
2007. október 24. 11:41, szerda
A Mozilla anyagi helyzetéről, a bevételek és a kiadások alakulásáról általában kevés szó esik, a hangsúly a két nyílt forráskódú szoftver fejlesztésén van. Nos, ezen a téren sem kell szégyenkezniük, szép nyereséggel zárták 2006-ot.
Az alapítvány és annak azonos nevű leányvállalata, a Mozilla Corporation anyagi helyzetéről Mitchell Baker elnök számolt be saját blogbejegyzésében. Ebből többek között kiderül, hogy 2005-höz képest jelentős mértékben, 26 százalékkal nőtt a bevétel, miközben a kiadások jóval lassabb ütemben növekedtek. Ezzel az alapítvány ismét szép summát vágott zsebre, amelyet újabb fejlesztésekre, valamint az alkalmazottak számának növelésére fordíthatnak. A bevétel tavaly elérte a 66 millió dollárt - szemben az egy évvel korábbi 53 millióval -, az összes kiadás pedig mindössze 19,8 millió dollár volt. A legnagyobb összeg, az összes bevétel mintegy 85 százaléka - a korábbi helyzetnek megfelelően - ezúttal is a Google-től érkezett, amely alapértelmezett keresőként szerepel a Firefox böngészőben. Az alapítvány és leányvállalata összesen 90 embert foglalkoztatott, ez a szám nyilván még tovább növekszik idén, hiszen nemrég jelentették be a Thunderbird levelező kliens fejlesztéséért felelős újabb leánycég megalapítását. "A legfontosabb most, hogy a Mozilla egészséges pénzügyi helyzetben van, még több embert vehetünk fel, még több fejlesztési projektet indíthatunk be" - fogalmazott Baker a bejegyzésben. Az egyetlen probléma, hogy a keresőcéggel kötött megállapodás jövőre, egészen pontosan 2008 novemberében lejár, így mindenképpen meg kell azt újítaniuk, bár az is lehetséges, hogy új partner után néznek - ez nyilván a böngészőt illetően is maga után vonna bizonyos következményeket. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|