A Mitac is olcsó PC-t készít
2007. október 25. 15:06, csütörtök
A jelek szerint igencsak megjött a PC-gyártók kedve: az Asus és az OLPC ötlete alapján a Mitac is saját olcsó PC elkészítését jelentette be, amely szakértők szerint megváltoztathatja a korábbi elképzeléseket, főként az OLPC esetében.

Hirdetés

A Mitac jelezte, hogy a közeljövőben ők is belépnek az olcsó PC-k piacára és saját fejlesztésen dolgoznak, hogy kellő eséllyel szálljanak versenybe a vékonyabb pénztárcájú vásárlók tömegeiért. A technikai részleteket és a tervezett árakat egyelőre nem ismerjük, ám néhány szakértő szerint az újabb versenyző beszállása komoly változásokat indíthat el a többi szereplőnél.

Elsősorban az OLPC esetében számolnak változással, legalábbis ami az alapítvány eddig folytatott stratégiáját illeti. A szervezet ugyanis elsősorban a nagyobb megrendelésekre koncentrál és a fejlődő országokat szeretné megnyerni magának, a fejlett régiók piacára eddig nem sok figyelmet fordított. Ez azonban az újabb szereplők felbukkanásával megváltozhat, hiszen azt ők sem szeretnék, hogy az újdonsült konkurencia mindent vigyen a fejlett országokban. Ráadásul a kormányzati megrendelések sem érték el a kívánt szintet, ezért várhatóan mindent megpróbálnak majd, hogy biztosítsák a piac egy részét azon szegmensben, amely eredetileg az ő kezdeményezésük alapján jött létre.

A Mitac a szakértők szerint az egészen fiatal korosztályokra koncentrál majd és kifejezetten a 3-12 éves gyerekek számára készíti olcsó számítógépét. Ezzel egyértelmű vetélytársa lesz az OLPC-nek, az Asusnak és az Intelnek egyaránt, hiszen mindhárom szereplő terveiben fontos szerepet kap az oktatás. A versenyből érdekes módon az Intel jöhet ki nagy nyertesként, hiszen ők saját kezdeményezésük, a Classmate PC mellett mindkét másik fejlesztésbe belekotyognak, így mindenképpen jól járnak, bárki is nyeri meg a versenyfutást.

Ráadásul a siker elmaradása esetén az AMD faképnél hagyhatja az OLPC-t és máshol kereshet belépési pontot, hiszen számukra sem közömbös, hogy olcsó processzoraik - elsősorban a Geode sorozat - előtt megnyílik-e a hatalmas piac vagy sem.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
beef  
2007. okt. 26. 14:00 | válasz | #7
Kihagytad másodikból a "Spamküldési Segédlet" és a "Hackeljünk Misi Mókussal" c. könyveket.
Kaadi  
2007. okt. 26. 03:48 | válasz | #6
Már szerkesztem az első osztályosoknak szánt olvasókönyvet, amiben a betűket már qwerty sorrendben tanulják a lurkók. Nyelvtan helyett meg jöhet a "Hogyan használjuk a helyesírásellenőrzőt" lecke.
Másodikosoknak bittorrent kalózkodás, harmadikosoknak kernel programozás...
brueni  
2007. okt. 25. 22:24 | válasz | #5
úgy van, azt legalább nem sajnálnám tőle. mert ugye apa laptopjára mégse kéne kakaót önteni...
brueni  
2007. okt. 25. 22:23 | válasz | #4
ne tudd meg, hogy a 3 éves fiam, hogy keni-vágja a pc-t. persze csak szülői felügyelettel.
Munch  
2007. okt. 25. 20:54 | galéria | válasz | #3
Pedig jó ötlet lenne így az egész, elviselnék egy 6 órás üzemidőt, egy picike gépet, ami azért mégse vacak pda, hanem pc. Csak elég csúnyára csinálják őket. :(
Csi9aa  
2007. okt. 25. 19:46 | válasz | #2
Ezzel is lehet focizni
2007. okt. 25. 18:40 | válasz | #1
3 éveseknek feltétlen szükségük van olcsó PC-re.