Moduláris szerkezetű mobiltelefon
2007. október 17. 22:39, szerda
A dél-koreai elektronikai konszern olyan mobil készüléket tervez, amelynek kijelzője igény szerint fokozatosan bővíthető.

Hirdetés

A Samsung Brix egy modulárisan felépíthető mobiltelefon, amelynél a felhasználók dönthetik el, hogy éppen mekkora képernyőre van szükségük aszerint, hogy éppen multimédiás alkalmazásokat futtatnak, Java-alapú játékokkal játszanak, zenét hallgatnak, videókat néznek meg, vagy esetleg televíziós csatornák műsorait tekintik meg éppen. Az ötlet Seok won Hongtól, a Samsung Művészeti és Dizájnintézetének (SADI) hallgatójától származik. A feltaláló a bővítő elemeket Brixnek nevezte el, innen jött a későbbi projektnév is.


Seok won Hong közlése szerint az általa megálmodott készülék csupán egy hagyományos mobil, amely azonban egyetlen, de jelentős dologban különbözik a többi eszköztől. Az ötlet lényege, hogy a modulárisan bővíthető elemek mindegyike egy érintőképernyő, vagyis nem kell foglalkozni külön billentyűkkel és gombokkal, hiszen a kezelőszerv maga a bővítőkocka.


A Samsung már korábban is kísérletezett egy hasonló mobiltelefon megalkotásával. Az akkori ötlet a televíziós műsorok megosztott képernyőkön való megjelenítésére épült, az elképzelést szabadalmaztatták is. Az eszköz egy a televíziós adások vételére alkalmas mobil terminál lett volna, amelynek a kijelzője egy másik képernyővel kibővíthető. Egy külön egység gondoskodott volna a képminőséggel kapcsolatos beállításokról.


Mindenesetre Seok won Hong találmánya nagy visszhangot váltott ki, az azonban még kérdéses, hogy mikor jelennek majd meg az első ilyen termékek. Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy a Samsung Brixhez képest már csak egy ugrás lenne a valóban modulárisan, az aktuális igények szerint felépíthető mobil készülék megjelenése, ahol nemcsak a képernyőt, de a beépített funkciókat is különböző készletek segítségével bővíthetjük. Így mindig az éppen fontos funkciók kerülhetnének előtérbe és a felhasználók a saját igényeikhez igazíthatnák mobiltelefonjukat.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Worki  
2007. okt. 30. 12:30 | válasz | #15
Ez nem telefonnak lenne jó, hanem otthonra multimédiacenternek, irányítónak, mindenhez, és stb...
2007. okt. 25. 16:16 | galéria | válasz | #14
sokkal értelemsebb lenne egy miniprojektoros megoldás..
2007. okt. 25. 16:12 | galéria | válasz | #13
nekem az a koncept teljesen mást ábrázol, np.
2007. okt. 19. 11:48 | válasz | #12
jaja csatlakoztatok hozzá 500 képrnyot oztán lessz belole mozi lol de amugy jo otlet nem otthonrol irok azert ilyen na igy tovabb
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. okt. 18. 20:41 | válasz | #11
látszik a képernyők széle, pff lol, szarság
nagy szürke csíkok vannak a képben, nevetséges
2007. okt. 18. 15:25 | válasz | #10
Az a baj, hogy az emberek, még egy családon belül is, általában egész más telefonokat használnak. Nálunk pl. ugyan mind Nokia, de van 3410-es, 6210, 6310i, 6230, korábban meg még gyártók közt is eltérés volt, mert volt pl. Samsung is. De pl. már az aksijaik se egységesek még egy gyártónál sem, itt meg az egész kinézetüknek annak kéne lennie lévén úgy van értelme ha a full felület képernyő, a méretek azonosak és az oldalán mindnek egységes a csatlakozója. A gyártók meg végképp nem arról híresek, hogy összedolgoznak...

Persze tényleg jó volna, ha egy utazáson a család mobiljait a nagyobb élvezhetőség érdekében össze lehetne dobni egy nagy képernyővé tévének vagy internetnek... pl. wifin vagy blootoouthon keresztül kommunikálnák le a készülékek az összehangolásukat, aztán egyik képernyő, másik a navigációs billentyüzet, a harmadik eredményjelző, stb. lenne, de nem ártana rá olyan szabvány is legalább, mint az sms, hogy a különböző gyártók készülékei egymás között is megértsék magukat. Az meg szvsz. erősen életszerűtlen, hogy 10 készüléket összedobjon így egy közösség, mint az első képen.

Viszont arra kiváncsi leszek mikor kezdenek majd az érintőképernyő üvegének használhatatlan szélére dizájnos mintákat gravírozni diszítésként :)
wolruf  
2007. okt. 18. 13:35 | válasz | #9
Vegyél egyet nekem is otthonra ;-)
2007. okt. 18. 11:42 | válasz | #8
Ha normális méretben akarok filmet nézni, veszek otthonra egy 107-es plazmát.
Arra, hogy csütörtök reggelenként, melóba menet az előző esti Prison Break epizódot végignézzem a metrón ülve, tökéletesen megfelelő a 3,5'' display, és a sztereó, jó minőségű headset.
2007. okt. 18. 11:34 | válasz | #7
Dejó, hogy én ezt már hónapokkal ezelőtt feltaláltam, sőt, a PDA Mánián fel is vázoltam a koncepciót :)
NEXUS6  
2007. okt. 18. 09:36 | galéria | válasz | #6
És hova rakom azt a rengeteg kis téglát?

Egy mobiltelót éppen zsebre vág az ember, na de 6-ot?

Szerintem ez is olyan értelmes, mint a hűtő ajtajára szerelt internetes számítógép. Még a nyitott hűtő ajtó elött sem áldogál sokat az ember, nem hogy a csukott elött. Tök életszerűtlen.
2007. okt. 18. 08:11 | válasz | #5
Jaja én is ezt érzem.
Remek találmány, jól néz ki, funkcionális, de gyakorlatban elég nyögvenyelős.
2007. okt. 18. 00:45 | válasz | #4
Na ja, azt elfelejtik a T. tervezők, hogy ha normális méretben akarok filmet nézni valahol, akkor hat telefont kell magammal cipelnem. Tényleg jobb a kihúzható képernyős megoldás.
Furky  
2007. okt. 18. 00:35 | válasz | #3
"Pl. megyek a metrón, fülhallgató a fülbe, kihuzom az ölemben, megnézek valamit, majd 10 perc mulva amikor leszállok"... megyek a rendőrségre, mert elrabolták a csodatelefonomat a metrón :) Persze egy csodás társadalomban nem így lenne. Ez elképzelhető?
sly007  
2007. okt. 17. 23:54 | válasz | #2
Valóban ez jobb megoldás. De az se baj ha a hírben szereplő dolgokat is tudja a teló. Egyébként, egy változtatható külsejű, azaz fulldisplay mobil, nem lenne rossz ötlet.
Cat  
2007. okt. 17. 23:30 | galéria | válasz | #1
Ebben max. akkor van ráció, ha a szolgáltató egy családnak valamilyen akcióval egyszerre többet ad el. Pl. utaznak 3man autóval, anyuka apuka hátraadja gyereknek a készülékét, az összeilleszti a hármat, és hátul elvan.

Több értelmét látnám egy a kijelzőből kihúzható "vászonnak", amely hasonló vastagságú mint a Sony által bemutatott OLED TV (1-2 mm), és amivel kapásbol 4-6 telefonfelület nagyságú lenne a letöltött mobiltévé adás. Pl. megyek a metrón, fülhallgató a fülbe, kihuzom az ölemben, megnézek valamit, majd 10 perc mulva amikor leszállok, visszaengedem, és zsebrerakom.