![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
2 millió letöltésnél jár és ugrani készül a Joost
2007. október 15. 16:45, hétfő
Bár a szoftver még mindig béta fázisban van, a szolgáltatás immár hivatalosan is elindult. Eddig 2 millió példányban töltötték le a klienst, az igazi áttörést azonban a nagy csatornák csatlakozása hozhatja meg.
A MIPCOM alatt Mike Volpi, a Joost vezérigazgatója nyilatkozott a cég terveiről, elképzeléseiről és a jelenlegi helyzetről. Elmondása szerint a hagyományos kínálat csak az első lépést jelenti az interneten, mivel a jövőben az előadók közvetlenül, sőt maguk a felhasználók is hozzájárulhatnak ennek kibővítéséhez - hogy milyen módon, arról még nem szól a fáma. Az azonban biztos, hogy az igazi áttörést a nagy nevek, a jól ismert és nézett tévécsatornák csatlakozása hozhatná meg, ez azonban még várat magára. Az ágazat nagy nevei ugyanis egyelőre húzódoznak ettől, ehelyett inkább saját hálózataikat, saját online szolgáltatásaikat fejlesztik és elsősorban olyan műsorokat tesznek elérhetővé, amelyek a televíziózásban eddig nem, vagy alig kaptak helyet. Márpedig Volpi szerint éppen az lenne most a legfontosabb, hogy a nagy tévéadók a megszokott műsorokat, nívós és népszerű sorozatokat és filmeket is elérhetővé tegyenek az interneten, hiszen pont ezzel tudnák beindítani a növekedést. Az online szolgáltatások ezzel nemcsak kiegészítésként, hanem igazi utódként jelenhetnének meg a színen. A Joost egyébként éppen ezt ígéri, egyik legfőbb céljuk a sorozat és teljes filmek hozzáadása. Emellett tekintélyes méretű archívumot is szeretnének kialakítani, számos régebbi, ám mind a mai napig népszerű alkotással. Ami a nézettséget és az igényeket illeti, ez régiónként eltérő: míg az észak-amerikai nézők elsősorban a vígjátékokra és scifikre kíváncsiak a Joost-on, Brazíliában a zenei klipek a legkelendőbbek, az európaiak pedig a hosszabb, teljes filmekre vágynak leginkább. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|