Ingyen Vista-XP cserét akarnak holland fogyasztóvédők
2007. október 15. 10:33, hétfő
A Consumentenbond nevű holland szervezet azt szeretné elérni, hogy - amennyiben ezt a felhasználók kérik - a Microsoft minden előretelepített Vistát ingyen cseréljen ki Windows XP-re.

Hirdetés

A fogyasztóvédelmi egyesület bejelentette, hogy már meg is kezdték az ügyben a tárgyalásokat a redmondi óriáscég illetékeseivel. A szervezet azután kezdeményezte a Vista-XP csere lehetővé tételét, hogy rövid időn belül több mint 5000 panasz és észrevétel érkezett hozzá a felhasználóktól a Windows Vistával kapcsolatban. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az operációs rendszer tele van hibákkal és instabil, ezért szeretnének inkább XP-re váltani.

A Microsoft eddig elutasította az elképzelést, mondván az új számítógépeket kifejezetten a Vista számára fejlesztették ki a gyártók és így a Windows XP még több problémát okozhatna, mint a Vista. A szoftveróriás azonban abba beleegyezett, hogy egy külön oldalt hoznak létre, ahol bárki felteheti a kérdéseit és elmondhatja a problémáit, amelyekre technikusok próbálnak majd megoldást találni. A Microsoft Hollandia is reagált a kritikákra. A cég álláspontja szerint a a több mint 5000 bejelentéshez egymillió eladott Vista társul, vagyis semmi sem indokolja a cserét.

A Microsoftot sorozatosan támadták a Vista miatt. Mint ismeretes, először Gianfranco Lanci, az Acer elnöke bírálta a Vista korai piacra dobása és az operációs rendszer hibái és instabilitása miatt a konszernt. Lanci a Dell, a Lenovo és HP nevében is beszélve közölte, hogy az üzleti megrendelők gyakran kérik, hogy a megvásárolt PC-ket inkább szállítsák XP-vel és ezt alátámasztja az a korábbi hír is, miszerint pont a Vistával kapcsolatos gondok miatt egyre többen keresik az XP operációs rendszereket. Szintén komoly kritika, hogy néhány nappal ezelőtt a Pekingi Olimpia hivatalos számítástechnikai partnere, a Lenovo illetékesei bejelentették: Windows XP kerül az olimpiára szállított számítógépekre és notebookokra.

A PC-gyártók után egyébként nemrég maga a Microsoft is kénytelen volt felülvizsgálni az álláspontját az üzleti célú konfigurációkkal kapcsolatban és szép csendben engedélyezte a gyártóknak, hogy Windows XP-vel is szállítsák a Vistás termékeket. Számos gyártó nem várta meg a konszern döntését, hanem maga lépett. A szakértők a legagresszívabbnak a Fujitsu lépését tartják. A cég ugyanis nemes egyszerűséggel egy XP-s telepítőlemezt is mellékel a konfigurációkhoz, a vásárlóra bízva, hogy mely operációs rendszert telepítik majd a gépekre. A HP szintén kínál egy ilyen lemezt, amely lehetővé teszi a visszaváltást a régi rendszerre az üzleti PC-ktől a Tablet PC-kig bezárólag. A Lenovo külön oldalt alakított ki, amelyen megtaláljuk a részletes leírást és a fontosabb tudnivalókat, a Dell pedig szintén lehetővé tette egyes cégeknek az XP választását.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. okt. 17. 13:24 | galéria | válasz | #22
Hát most a sonytól mit vársz?
2007. okt. 17. 11:07 | válasz | #21
Az Acer szerintem "elég jó márka" laptopban és elég sok Acer-t meglehet venni Linux-al. Modjuk az már más kérdés, hogy az Acer honlapján NEM mindegyik Linux-os géphez van XP-s driver ( ha még is inkább Windows-t szeretnél telepiteni rá ).
Gatts  
2007. okt. 17. 01:33 | válasz | #20
A1274815 már írta, hogy vannak olyan gyártók, akik OS nélkül, vagy esetleg Linux-szal adják a gépeiket. Sajnos ilyennel eddig nem találkoztam. Épp mostanság szeretnék venni egy komolyabb notebook-ot és rengeteg gyártót és lehetőséget néztem meg, de ezzel a lehetőséggel nem találkoztam eddig. Persze ahogy írta, csak "néhány márkásabb gyártó" ragaszkodik a Vistához, nem muszáj náluk gépet venni. Azért egy ilyen nem két filléres tétel esetén nem feltétlenül választanék valami névtelen gyártót, hanem lehetőség szerint olyat ami megbízható, jók a szervízmegoldásaik, egyéb supportjuk, stb. (én konkrétan Dell gépet tervezek, amit éppenséggel lehet XP-vel is kérni, de ezt nem reklámként mondom).
A kérdésem csak annyi lenne, hogy ha megveszek egy gépet, miért kell nekem fizetni érte a Microsoftnak is, hogy hozzámvágják valamelyik terméküket, amire egyáltalán nincs szükségem (akár XP, akár Vista), miért nem lehet opcióként választani mindenhol a Linuxot, vagy akármelyik másik OS-t? Nem pont ez lenne a trösztellenesség lényege?
2007. okt. 17. 01:19 | válasz | #19
te sem vagy a helyzet magaslatán, pedig neked még legális füvezés se kellett hozzá;)
KLT  
2007. okt. 16. 18:24 | válasz | #18
Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy nem mindenhol annyira természetes a "talált" verziók használata.
2007. okt. 16. 15:31 | válasz | #17
Azert nlite-al ujrairhato cd-vel probalkozzatok ;)
remark  
2007. okt. 16. 09:02 | galéria | válasz | #16
"Elvileg az Eula alapján jogod van hozzá, szoval igen."
Azert fontos reszletkerdes ez, mert a holland szervezet ingyenes downgrade-t akar. Az pedig hogy mihez van jogod es mihez nincs (mire van lehetoseged es mire nincs) az nem mond semmit arrol, hogy mindehhez milyen aron van jogod.
2007. okt. 16. 06:29 | válasz | #15
ha nincs floppy-d, és sata-s lemezed van, akkor jó dolog, ugyanis telepítéskor a windows xp bekéri a sata-s meghajtó drivereit, de csak és kizárólag floppy lemezen( nem, nem lehet pendrive-on, cd-n, dvd-n rajta, csak floppy-n, de számtalan laptopban nincs floppy, így ők meg vannak lőve.
2007. okt. 16. 01:51 | válasz | #14
Hmm most valamit nem értek...Lehet hülye kérdés de miért jó az neked, ha Serial-ATAs alaplapnál emulálod az IDE-t?
2007. okt. 15. 21:31 | válasz | #13
Minden alaplap amely SATA-s alapból kezeli, de XP-nem amit néhány alaplap tuda, az hogy emulálja az IDE-t a SATA-án és általában komoly funkció csonkoplást, esetleg problémákat, illetve teljesítményromláshoz vezet.
2007. okt. 15. 21:29 | válasz | #12
Elvileg az Eula alapján jogod van hozzá, szoval igen.
2007. okt. 15. 21:17 | válasz | #11
Az "újabb" alaplapok (kb. max. 1 évesek) alapból kezelik a SATA-t, így nem kell semmit se trükközni az XP-vel.
2007. okt. 15. 19:30 | válasz | #10
Irodai munkára PIII, 900 MHzprocival, 1GB RAMmal simán elegendő. Egyszerűen ennél erősebb gép teljesen felesleges.
Ilyen laptopokat is lehet vásárolni 17" kijelzővel.
2007. okt. 15. 19:26 | válasz | #9
Sok a láma.. a szabad füvezés miatt úgyis elszállt már a maradék eszük is :D :D
zemy  
2007. okt. 15. 17:01 | válasz | #8
"A Microsoft Hollandia is reagált a kritikákra. A cég álláspontja szerint a a több mint 5000 bejelentéshez egymillió eladott Vista társul, vagyis semmi sem indokolja a cserét."

Egy 16 milliós országban eddig egy millió Vistát eladtak? Nem sok az egy kicsit?
2007. okt. 15. 16:36 | válasz | #7
Van erre példa, hogy Vistára gyártanak gépet. Muter kapott egy Sony Vaio-t. Lezúztam a Vistát/legálisat/ és gondoltam megy az majd XP-vel is. Hát félig. Wifi driver nincs XP alá,se hangkari, se hálókari, se kártya olvasó. Az integrált videó vezérlőhöz nagy nehezen lőttem stuffot. Visszapakoltam a Vistát, mert mindent felismert telepített automatikusan, wifi drivert meg lőni kellett hozzá de mivel csak Vistás van, nem volt nehéz meglelni a neten. 1giga rammal a vista irodai munkára azért használható...játékra 1,5 2giga ramtól, és ez nem vicc.
2007. okt. 15. 15:23 | válasz | #6
Most akkor melyik a jobb oprendszer?
Amelyikhez külön prg kell, h eldöntse, h telepíthető a meglévő gépedre vagy sem,
vagy az olyan, amelyik simán feltelepszik még 200 MHz-s PII-es gépre 128 MB RAMmal?
Hogy HD, meg DX 10?
XPre is meg lehet írni, hiszen hardware kell hozzá elsősorban.
remark  
2007. okt. 15. 14:49 | galéria | válasz | #5
Abszolut nem ertek hozza (ezert is kerdezem), de ez a downgrade ez ingyenes?
2007. okt. 15. 14:26 | válasz | #4
naja, az mondjuk lehet hogy a HD cuccokat nem támogatja rendessen az Xp.
De hogy ez baj legyen ahhoz eléggé speciálissan ilyen területtel foglalkozó cégnek kell lennie.
Ugye, mert átlag munkahelyen nem nagy gond ha az ember nem tud HD minőségben zenét hallgatni meló közben :)
Nekem is Sata-s vinyóm van, még nem észleltem gondot , és a sebesség is megvan.

Amúgy tényleg van bőven lehetőség arra, hogy olyan oprendszerrel vegyenek laptopot amilyennel csak akarnak. Talán a vistával laptopot forgalmazó cég hibája ez. És végülis ő adta el a cégeknek, nem közvetlen a microsoft. Tehát a laptopokat eladó cégnek kéne erre megoldást találni, nem a usereknek.
2007. okt. 15. 14:14 | válasz | #3
Amúgy ez kb. ugyan az mint amikor a Gamerek sírtak a CPU multitaszking bevezetésénél játékokban (lasabbak lettek a szoftwares játékok, amíg nem kezdték el kihasználni a HW gyoprsításokatz rendesen). Most a Vista kapcsán sokan sírnak ismét a gamerek közül a teljesítmény miatt csak most a GPU multitszking és a kevesebb kék halál miatt bevezett változás az oka, majd az idő ezt is megváltoztatja.

A gyártók itt pl.: a HD-Audióra gondolnak melynek inkább szoftveres featurejei vannak mint harveres, illetve a SATA winyókra melyek XP-nél problémák főleg, ha nincs Floppy meghajtód, tudom hogy bele lehet integrálni, akár nlite-tal akár anélkül, de ha valakinek erre nincs lehetősége akkor meg van löve.
Különben meg lehet venni XP-vel is meg Vista-val is esetleg OS-nélkül, sőt néhány helyen valamilyen Linux disztribbel (amit úgy is le fognak cserélni álatlába Windows-ra, de akár másik Linux distribre is)laptopot csak néhány "márkásabb" gyártó esett abba a hibába, hogy csak Vista-val lehet mostantól. Töllük nem kell laptopot venni, ha nem felel meg a célnak.
2007. okt. 15. 14:06 | válasz | #2
Nem akarom senkinek az illúzióját letörni, de az EULA-ban akár dobozos akár OEM benne van, hogy mely Verziók mely verzióra downgrade-delhetők (Hangsúlyozom hogy ez teljesen legális).
2007. okt. 15. 14:00 | válasz | #1
Muhahaha :) Mégegy pofon az MS nek xD
Mi kell még ahhoz hogy mindenki elhigyje a Vista ebben a formájában szaar...
Nem utasította még vissza elég számú nagy cég ?

"mondván az új számítógépeket kifejezetten a Vista számára fejlesztették ki a gyártók és így a Windows XP még több problémát okozhatna"

Ezt nem teljessen értem, valaki megmagyarázhatná. Azt ne mondják nekem hogy a hardver gyártók kifejezetten vistára készítettek hardvereket...lol Core2Duo vista edition ? Vagy mi a fene?
Sz.tem max a driver lehet más. Mitől lenne egy Laptop vagy PC vista függő? Ez nagyon hülyén hangzik.