Interpol: pedofilvadászat az interneten
2007. október 9. 10:26, kedd
A nemzetközi bűnüldöző szervezet végső eszközként az interneten tette közzé egy régóta keresett pedofil fényképét, amelyre rövid idő alatt több száz bejelentés érkezett a világ minden részéről - ettől remélik az áttörést.

Hirdetés

Az Interpol azután döntött az illető fényképeinek közlése mellett, hogy hónapokig igyekeztek felderíteni az elkövető kilétét - sikertelenül. Hiába bukkantak rá a világhálón mintegy 200, a gyanúsítottat is ábrázoló fotóra, a nyomozás eddig nem járt eredménnyel, ezért a nyilvánossághoz fordultak segítségért. Érdekes, hogy ezúttal nem nagyon hallunk kritikát a megoldással kapcsolatban, pedig a lépés nem kívánt következményekkel járhat.

A szervezet szóvivője szerint valósággal ellepték őket a gyors egymásutánban beérkezett válaszok, ezen bejelentések alapján máris több száz személy neve merült fel az ügyben. Mindez azután vált lehetővé, hogy az eredeti felvételekről sikerült eltávolítani a digitális utómunkát, amely elfedni volt hivatott az elkövető arcát. Az Interpol szakértői ezt megoldották, ám a nyomozásban mégsem jutottak előre, mivel még a nemzetközi adatbázis és kiterjedt hálózatuk segítségével sem tudták azonosítani az illetőt. Az arcképet ezért a világhálón tették közzé, várva a visszajelzéseket.


A bal oldali eltorzított képet állították helyre

A szakértők úgy vélik, hogy a pedofilt és az összesen 12 fiatal fiút ábrázoló képeket Vietnamban vagy Kambodzsában készítették 2002-ben, illetve 2003-ban. Mindössze ennyit tudtak megállapítani, miután a német BKA emberei gyakorlatilag visszafejtették a képeket. Ez már csak azért is bosszantó volt számukra, mert a szóban forgó képek előtte évekig keringtek a világhálón, az elkövető pedig élte világát. Jelenleg a bejelentések átvizsgálása folyik, eredményről még nem számoltak be.

Az Interpol egyébként saját adatbázisára támaszkodik ilyen esetekben, amely több mint 520 ezer képet tartalmaz - ez 36 ország összesített állománya. Eddig mintegy 600 áldozatot sikerült azonosítani és kimenteni a képek segítségével, így eredményesnek ítélik a munkát.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. máj. 08. 13:59 | válasz | #18
EZ a torzitás tényleg röhej , mekkora munka lehetett viszacsinalni lolllllllll

kb 2 sec viszacsinalni azt a torzitast:))))))
2007. okt. 10. 17:51 | válasz | #17
Végülis lehet, az emberek fél százaléka pedofil, ami kb 50000 pedofilt jelent csak egy ilyen kis országban mint magyarország. Most világméretű üldözést rendeznek egy miatt.
duke  
2007. okt. 10. 12:56 | válasz | #16
"Nem lehet, hogy csak egy terroristára akarnak ráhúzni lepedőt?"

De az is lehet,hogy felfedezett valamit,peldaul egy olcso kornyezetbarat fuzios eromuvet.Es igy akarjak eltavolitani.Nem az olaj ipar oleti meg,hanem bedobnak egy fenykepet,es rabizak az emberekre,hogy oljek meg.Volt mar ilyen,legalabb is filmen :)
tar86  
2007. okt. 10. 10:27 | válasz | #15
A parlamentben kell keresni az ilyeneket
2007. okt. 10. 08:28 | galéria | válasz | #14
Ez a csiga annyira gyenge megoldás, hogy el sem hiszem...
Nem lehet, hogy csak egy terroristára akarnak ráhúzni lepedőt?
duke  
2007. okt. 10. 01:02 | válasz | #13
Inkabb a Gyurcsanyra hasonlit csak szemuveg nelkul.Meg annak mar amugy is volt valamilyen,ugye valamilyen kislannyal.
2007. okt. 09. 23:43 | válasz | #12
Jáksó?:O
2007. okt. 09. 23:34 | válasz | #11
lelőni az összes ilyet!
2007. okt. 09. 20:33 | válasz | #10
Hát jah, nem tom, hova gondolt az ürge, LOL. Aki ennyire hülye (és hozzáteszem, gusztustalan), az meg is érdemli a sorsát. Sosme értettem, miért jó az, ha egy fiatalnak tönkretesszük az életét az erőszakos (közösüléses) tevékenységekkel. Bár sztem a gyilkosokat is ki kéne nyírni, hogy ne öljön meg több ártatlan lelket.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2007. okt. 09. 20:15 | válasz | #9
ja vagy minimum pixelesítést, mert ez így elég gyengus. szerintem nyalókának akart kinézni :D
Cat  
2007. okt. 09. 17:47 | galéria | válasz | #8
hülye volt a csávó, nem spirált kellett volna rakni oda, hanem egy nagy fekete kockát. Azt nem tudnák visszaállítani.
2007. okt. 09. 16:58 | válasz | #7
érdekes már, hogy ide jutott a technika, hogy vissza lehet fejteni az eltorzitott képeket. Azt hittem azokkal nem lehet semmit sem csinálni.
2007. okt. 09. 15:26 | válasz | #6
De milyen durva hogy ha valaki pedofilia miatt kerül börtönbe, azt ott kicsinálják, ha valaki gyilkosságért azt nem (nem merik XD). A legjobb megoldás a pedofiloknak életfogytiglani börtön egy külön csak erre a célra kialakított börtönben, de csak akkor ha a gyilkosságért visszaállítják a halálbüntetést.
2007. okt. 09. 14:48 | válasz | #5
Jó, de a háborús bűnösöket, tömeggyilkosokat nem üldözik ennyire.
kadar1  
2007. okt. 09. 14:43 | válasz | #4
Az összes pedofilnak a képet felraknám egy mindenki számára elérhető honlapra.Bünhödjön a cselekményért mit csinált,a homlokát tűzes vassal kellene megégetni,h mindenki megismerhesse.
2007. okt. 09. 14:12 | válasz | #3
hát nemtom, ez alapján a fotó alapján biztos felismered ha látod (nem)...
2007. okt. 09. 13:58 | válasz | #2
Én csak rménykedek hogy nem találkozom egy ilyennel
szombi  
2007. okt. 09. 13:45 | válasz | #1
Tisztára, mint T-BAG a Prison Break (SZÖKÉS) - ben!!!!!!!!