A számítógépek gyorsítják a globalizációt
2007. október 7. 13:02, vasárnap
Egy friss felmérés szerint a számítógépeknek és az internetnek köszönhetően csökkent a gazdasági és társadalmi szakadék a nyugati és a kevésbé szerencsés országok között, ám a folyamatnak megvannak a maga hátrányai.

Hirdetés

A globalizációs felmérés legújabb változatát a Pew Research Center készítette el, amely számos ország lakosainak válaszából igyekezett jellemezni a jelenlegi helyzetet, összehasonlítva azt a 2002-es állapotokkal. Megállapították, hogy az elmúlt öt évben főként a számítógépeknek és a világhálónak köszönhetően csökkent a különbség a fejlett és a fejlődő régiók között, ezzel együtt pedig erősödtek a határokon átívelő kapcsolatok.

Érdekes, hogy napjainkban már éppen az Egyesült Államok és a nyugat-európai országok lakossága tartja kevésbé jónak a szabad kereskedelmet és a nyitott piacot, főként ha például Kínával hasonlítjuk össze a válaszokat. Ebben persze nem sok meglepő van, hiszen bő száz évvel ezelőtt a Brit Birodalom alattvalói vélték ugyanígy, míg a gazdaságilag sebezhetőbb országok igyekeztek megvédeni magukat a külföldi árucikkek dömpingjétől - nyilván mindig az a fő szónok ezen a téren, aki mindezt megengedheti magának.

Ami a gazdasági integrációt illeti, a számítástechnika itt vezető szerepet játszhat. A felmérésben részt vett összesen 35 országból 26-ban nőtt a számítógép-használat aránya a 2002-es helyzethez képest, egyre többen és egyre könnyebben férnek hozzá a világhálóhoz és annak szolgáltatásaihoz. A listát Svédország vezeti 82 százalékkal, a második Dél-Korea 81 százalékkal, míg a harmadik az Egyesült Államok a maga 80 százalékával. Az utolsó három Pakisztán, Tanzánia és Banglades, 9, 6, illetve 5 százalékkal. Jól látható, hogy még mindig óriási a különbség.

A fejlett országokhoz hasonlítva a szegényebb régiókban szerényebb mértékben nőtt a használat. Kivételt képez Brazília, amely egyenesen megduplázta öt évvel ezelőtti eredményét és 22-ről 44 százalékra növelte az arányt - nem véletlen, hogy ennyit brazil játékos van jelen a világhálón. A mobilok ennél jóval gyorsabban terjedtek: még az USA is 20 százalékos növekedést produkált 2002-höz képest, Oroszország és Nigéria pedig drámai, 56-57 százalékos javulást tapasztalt ezen a téren - ennyivel többen birtokolnak ma mobil készüléket.

A folyamat azonban számos emberben aggodalmat vált ki, sokan a helyi szokások, az egyedi kultúra elvesztésétől tartanak. Érdekes, hogy ez a félelem még azokban a régiókban is erősen megvan, amelyekben egyébként teljes szívvel támogatják a szabad kereskedelmet.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. feb. 20. 02:30 | válasz | #38
ezt magyarázd el magyarul annak a 3.2 milliárd embernek aki az anyanyelvén kívül beszél angolul is.
dez  
2007. okt. 08. 23:00 | válasz | #37
Egyébként meg éppen a globalizációl való félelem hevében lett újra divat a hagyományok felelevenítése és ápolása...
dez  
2007. okt. 08. 22:58 | válasz | #36
Izé, ha meg akarod értetni magad az amcsi anyavállalatoddal, akkor inkább inch. Vagy te a német leányvállalatnál dolgozol? :) Magyarul egyébként hüvelyk.

Amúgy igazad van, nem lenne jó, ha minden teljesen összefolyna, de ez nem is nagyon fog bekövetkezni. Egy országon belül is teljesen különféle érdeklődésű emberek vannak, nem válik mindenki egyformává...

Igen, a multik nagyon nyomulnak, de attól még nem szereti mindenki a hamburgert. :)
yann  
2007. okt. 08. 19:44 | válasz | #35
1.
elhiheted, tisztában vagyok a szinhasználattal, színkeveréssel, különben mást hoztam volna fel. egyszerű _gyakorlati_ példa volt. majd mondj egy olyan festékmárkát amivel összejön ez az ideális keverés amiről te beszélsz. (megsúgom a valóságban nincsenek ennyire tökéletes festékárnyalatok)
mindenestere ennyi szócséplést ez a kis példa nem ér meg. belekötni bármibe bele lehet. kérdés h van-e értelme...

2.
ezt is félre lőtted: mérnök vagyok. az anyavállalatom ráadásul amerikai, úgyhogy pontosan tudom milyen más mértékrendszerben, más szabványokkal dolgozni. de elég szar lennék, ha ez ilyen nagy gondot okozna mint amilyennek beállítod.
mindenestre az valahogy nagyobb "rossz"-nak ítélem meg hogy eltűnik egy néptánc, népzene vagy valami eldugott, sokak számára ismeretlen népszokás
mint h a francba, mm helyett collal kell számolnom...

3.
ezt sem sikerült megértened. én azt a végső állapotot írtam le amit az első hozzászóló vázolt fel. a globalizáció végeredményét. amikor már mindenhol ugyanazok a szokások, értékek. de elég szomorú, hogy már a jelenben is félig meddig megállja a helyét amit mondtam. igen ma _még_ vannak ilyen kisvendéglők, na de meddig? mennyi esélyük van a multikkal szemben? olyan árversenybe kényszerítik őket amit nem tudnak tartani.

4.
megnézném ki az aki kiröhögi ezt a véleményt, de te tudod. biztos neked van igazad. a rohadt terroristák meg frányamód elrejtették azokat a csúnya vegyifegyvereket ugye. ja és amerika azért támadta meg irakot, mert más a kultúrája. pfff.

5.
épp csak azt nem sikerült felfognod, h az utolsó pontban nem konkrét országokról írtam hanem egy gondolkodásmódról, mentalitásról...
2007. okt. 08. 19:23 | válasz | #34
A legtöbben szerintem az animék miatt tanulnak japánul, de nem mindenki (pl én). Aztán még vannak azok, akik divatból tanulnak (mert mások is azt teszik). De ők szerintem annyira nem számítanak, mert nem jutnak el használható szintre (ami nem baj, vagy ilyesmi).
Egyébként némiképp idekapcsolódik: Az internet fejlődésével + (sok)warez megnyílt az út távolabbi népek kultúrája felé. És emiatt keveredik mostanság a modern japán kultúra is bele az életünkbe. :D
Persze ez egy öngerjesztő folyamat.
Arról hogy hány japán tanul magyarul, arról én nem tudok semmit. De nem látok rá túl sok okot, hogy ők miért tanulnának magyarul :S

Egyébként hosszabb távon a kínai tényleg lehet hogy jobb választás lenne..
2007. okt. 08. 19:08 | válasz | #33
<< FYI: Alaszkaban is van boven, es az iraki haboru koltsegeibol 3-szor is kitermelhettek volna, egyebkent nyilvanvaloan a legidealisabb dolog olyan helyrol szerezni az olajat, ahol az infrastrukturat naponta atlag 2-szer robbantjak fel, es egy 3 fogpiszkalobol allo szallitmanyhoz is fegyveres kiseret kell >>

Ez itt a lényeg kéremszépen.
eax  
2007. okt. 08. 18:34 | válasz | #32
"megpróbálom olyan példán bemutatni amit talán képes vagy felfogni: képzelj el egy sokszínű palettát tele tiszta gyönyörű színekkel, majd mosd össze az egészet és kapsz egy émelyítő barnás árnyalatú szart..."
Azert ahogy latom, neked sem sikerult teljesen (additiv keveressel ugyanis feher lenne, szubsztraktivval meg fekete, egyenlo intenzitast feltetelezve).

"biztos nem vagy világjáró ember és a művészetekben sem mozogsz otthonosan , ha ilyen ostobasághoz íly lelkesen aszisztálsz. "
Te pedig valoszinuleg a mernoki tudomanyokban nem mozogsz otthonosan, akkor tudnad, hogy milyen szivasokat tud okozni a kismillio fele mertekegyseg, karakterkeszlet, etc, etc.

"de mondok egy egyszerű konkrét példát: gasztronómia. ha elutazhol valahova nem fogsz találni helyet ahol megkóstolhatod a helyi ínyencségeket, helyette lesz (van?) mekdonáldsz. mindenhol."
Egyetlen egy helyet mutass, ahol tenyleg _csak_ "mekdonáldsz" van.

"segítek: írakban sok olaj van amerikának meg nagy szüksége van rá. ennyi."
Hogy teged idezzelek: ezt hangosan ne nagyon mondogasd mert előfordulhat, h körberöhögnek... (FYI: Alaszkaban is van boven, es az iraki haboru koltsegeibol 3-szor is kitermelhettek volna, egyebkent nyilvanvaloan a legidealisabb dolog olyan helyrol szerezni az olajat, ahol az infrastrukturat naponta atlag 2-szer robbantjak fel, es egy 3 fogpiszkalobol allo szallitmanyhoz is fegyveres kiseret kell).

"majd akkor lesz esély a békére, ha már nem lesz egy olyan nép sem amelyik világuralomra tör"
Nem tor, gyakorlatilag az, az irakiak seggenek szetrugasa nelkul is.
KLT  
2007. okt. 08. 13:49 | válasz | #31
Akkor mégegyszer:
"az irakiak nem akartak olajat eladni a gaz amcsiknak - pénzért sem" mint a háború oka éppolyan fikció, mint a vegyifegyverek léte - aminek ürügyén indították a háborút - ami persze az olajért ment (és nem mellékesen: magáért a háborúért).

sgbo  
2007. okt. 08. 13:31 | válasz | #30
Mára ott is kudarcba fulladt, szinte senki fiatalabb nem tud latinul.
Ott is az angol hódít ami nem is baj...

Az általános aggodalmaskodás meg nevetséges. A globalizáció nem jó vagy rossz hanem csak van (persze van pozitív és negatív oldala is - minek nincs - de nem lehet ellene mit tenni).
A kultúra elvesztése ellen viszont lehet tenni. Méghozzá mindenki maga tehet ellen könnyedén...
dez  
2007. okt. 08. 11:24 | válasz | #29
Japán? Kínai! Kínaiul tanuljatok, gyerekek! :D
dez  
2007. okt. 08. 11:23 | válasz | #28
Most hogy jönnek ahhoz, amit írtam, az állítólagos vegyi fegyverek?
2007. okt. 08. 08:45 | válasz | #27
Nézd meg a minimax esti sávját (animax). Egyébként én is ismerkedek a japán nyelvel.
Balu0  
2007. okt. 08. 08:40 | galéria | válasz | #26
Globalizáció... :D

Meg szeretjük az anime-t és a klikkelős versenyeket... Japan FTW XD
2007. okt. 08. 07:52 | válasz | #25
<< És elég valószínűleg ezért is tanul jópár japán magyarul. >>

Apropó, mi a franc ez a legújabb divat, hogy egy rakat magyar japánul tanul, meg állítólag egy rakat japán magyarul ?
KLT  
2007. okt. 08. 07:50 | válasz | #24
"az irakiak nem akartak olajat eladni a gaz amcsiknak - pénzért sem"

Valamint telis-tele voltak vegyi fegyverekkel...
Aha.

:)))

Kíváncsi leszek, USA mit csinál majd Kínával, mikor benyújtja a számlát
(Kína az USA első számú legnagyobb hitelezője).

Azt hiszem, majd valamikor azután következik a világbéke.
2007. okt. 08. 06:57 | válasz | #23
Genetikailag legyünk inkább szlávok/germánok/románok... Egy régi köztudott dolog, hogy a lakosság a sok keveredés során már nem túlzottan hordozza a régi "finn-ugor" jegyeket, hanem a szomszédok segítségével szépen felhigultunk. Genetikai alapon csak a székelyeknél lehet valamit kimutatni, de ott is csupán minden 100. ember hordozza az ún. "uráli" gént!
- egyébként elég csak a családneveket kutatni a felmenők között. Kinek nincs sváb, tóth, stb. felmenője...
lezso  
2007. okt. 08. 05:50 | válasz | #22
Dehát én amőbáztam!

A "szinte" szót éppen a nyelvújítás miatt tettem be a mondatba. Másrészt igencsak relatívan értettem:
A halotti beszéd valahol az 1200-as években írodott (ha jól emléxem), és a nagy részét azért csak érted, nem?
Ha így nézzük hogy a magyar nyelv ENNYI idő alatt alig változott valamit, mert a 800 éves szöveget még megérted, akkor nem azaz egyértelmű válasz hogy egyszerűen már túl tökéletes? Egyszerűen nem lehet tovább fejleszteni. Míg megnézel jópár más nyelvet, ott meg egyáltalán nem értesz semmit a 150 éves szövegekből.

A nyelvújítás meg csak azért volt, mert hát a magyar elég régi a nyelv, az idő multán elég sok minden új alakult ki, arra meg naná hogy nincs szavunk, de attól még nem kellett teljesen új nyelvtant is bevezetni, mert a nyelv igencsak kifejező.

Az meg már más tészta hogy a mai nyelvészek még mindig nem tudnak semmit hogy honnét is van ez a nyelv...
A finnugor elmélettel meg kitörölhetik a seggüket, már a japánokhoz közelebb állunk genetikailag mint a finnekhez. És elég valószínűleg ezért is tanul jópár japán magyarul.
dez  
2007. okt. 08. 01:54 | válasz | #21
dez  
2007. okt. 08. 01:53 | válasz | #20
"Ja peh, importálunk tengerpartot, kicsit melegebb éghajlatot"
A melegebb éghajlat pár éven belül ingyen is jön... De nem lesz az olyan jó.
dez  
2007. okt. 08. 01:50 | válasz | #19
Azért te is szélsőséges vagy kicsit, csak ellenkezőleg. :)

"ha elutazhol valahova nem fogsz találni helyet ahol megkóstolhatod a helyi ínyencségeket, helyette lesz (van?) mekdonáldsz. mindenhol. ugyanaz. hurrá..."
Ugyan, attól, hogy van minden egy csomó meki, még nem jár mindenki oda, mert normális vendéglőből még mindig több van. Csak így van egy-két összekötő kapocs.

"segítek: írakban sok olaj van amerikának meg nagy szüksége van rá. ennyi. semmi köze ennek a kultúráikhoz"
Valamennyi azért mégis van: az irakiak nem akartak olajat eladni a gaz amcsiknak - pénzért sem.
2007. okt. 08. 00:37 | válasz | #18
Voltak hasonló próbálkozások a latinnal, de az orvostudományt leszámítva kudarcba fulladt a kísérlet.

Ha jól tudom 2. József királyunknak is volt egy hasonszőrű próbálkozása a némettel, de az iskolázatlan parasztság és a hősies nemesi réteg gátatszabtak a kivitelezésnek.
Balu0  
2007. okt. 08. 00:26 | galéria | válasz | #17
1 planet 1 nation!

Éljen a globalizáció!

Btw a globalizáció egy gazdasági és társadalmi dolog, semmi köze a kultúrához...

Attól hogy globalizáció van, nem veszik el a népek egyénisége. Amit jelent, hogy pl kis pistinek hun-ból van usa meg brazil meg kina pisti ismerőse, és ezért nem fog rájuk lőni, mer hogy néz már ki hogy lelövöm a legjobb WOW klántársam ??

A globalizáció jó! Főleg a nem annyira gazdag országoknak.. vagy valaki látott már afrikaiakat ellene tüntetni ? Mert én mindíg csak a gazdag nyugateurópai fiatalokat látom akiknek apucija nagy bmw-vel jár, ők meg a nagy jóban azt se tudják mit csináljanak, hát mennek tüntetni.

A globalizáció jó!, Békét , nagyobb társadalmi egyenlőséget, sok határon túli ismeretséget hoz. A kultúrát meg nem bántja, mert mindíg vanna emberek akik ragaszkodnak hozzá. Ha meg nincsenek akkor meg amúgy is tök minde1.
2007. okt. 07. 23:42 | válasz | #16
<< De ne angol legyen már, legyen magyar, hogy NEKÜNK ne kelljen átállni. >>

Értelemszerűen egy semleges nyelv kéne, amit jó gyorsan meg lehet tanulni, eléggé kifejező lenne, és mindenkinek ugyanolyan mértékben kéne vele szívnia.

<< De leginkább azért szeretném hogy az legyen, mert ha eddig nem tudta volna senki akkor elmondom: a magyar nyelv legalább 800 éve szinte teljesen változatlan! >>

Nyelvújítás ?
2007. okt. 07. 23:38 | válasz | #15
<< Semmi értelme nem lesz külfödre menni nyaralni, meg minden, mert tökugyanaz van ott is! >>

Ja peh, importálunk tengerpartot, kicsit melegebb éghajlatot, és fűszoknyás lányokat, mi ? XD
2007. okt. 07. 23:22 | válasz | #14
"a magyar nyelv legalább 800 éve szinte teljesen változatlan! Míg ha pl egy 100-200 éves angol szöveget megnézel, egy szót se fox belőle érteni..."

E szerint a töri-órán torpedóztál, ha még a nyelújításról sem tudsz. Valaha hallottad pl. a Halotti Beszédet felvételről?
2007. okt. 07. 23:12 | válasz | #13
Arról nem az angolok tehetnek, hogy téged nem tanított meg senki a nyelv használatára és megértésére.

Ha nem tudod kitalálni, hogy mit akarnak mondani: remek nyelvkönyvek közül lehet választani, hajrá. ;)
lezso  
2007. okt. 07. 20:19 | válasz | #12
na lám, vannak itt értelmesebb emberek!
2007. okt. 07. 19:58 | válasz | #11
Hm, akkor mi van az ír angol szembenállásal, ha jól tudom az írek is angolul beszélnek. Ja és szerintem nem kéne használni például a "LOL" kifejezést sem, legyen elég egy hangulatjel ;). Ha magyar oldalra írunk írjunk magyarul!
yann  
2007. okt. 07. 19:31 | válasz | #10
brrr! a hideg ráz ha ilyen baromságokat olvasok:

"A folyamat azonban számos emberben aggodalmat vált ki, sokan a helyi szokások, az egyedi kultúra elvesztésétől tartanak.

Miért mi van akkor? lol"

megpróbálom olyan példán bemutatni amit talán képes vagy felfogni: képzelj el egy sokszínű palettát tele tiszta gyönyörű színekkel, majd mosd össze az egészet és kapsz egy émelyítő barnás árnyalatú szart...
még el is hiszem h te tapsikolnál ennek, de vannak értelmes emberek is, akik nagyon örülnek annak h megismerhetnek -számukra idegen és épp ezért- érdekes, izgalmas kultúrát, szokást.
biztos nem vagy világjáró ember és a művészetekben sem mozogsz otthonosan , ha ilyen ostobasághoz íly lelkesen aszisztálsz.
de mondok egy egyszerű konkrét példát: gasztronómia. ha elutazhol valahova nem fogsz találni helyet ahol megkóstolhatod a helyi ínyencségeket, helyette lesz (van?) mekdonáldsz. mindenhol. ugyanaz. hurrá... nem tudom felfogni mekkora korlátoltság kell ahhoz, h valaki ennek örüljön.

"különböző kultúrák csak széthúzzák az emberiséget ami meg mondanom se kell háborúkat szíthat (lsd. Közel-Kelet)."

khmm. ezt hangosan ne nagyon mondogasd mert előfordulhat, h körberöhögnek...
segítek: írakban sok olaj van amerikának meg nagy szüksége van rá. ennyi.
semmi köze ennek a kultúráikhoz

"ha ezek a kultúrák minél inkább közelebb kerülnek egymáshoz, összekovácsolódnak csak akkor van esély a békére..."

majd akkor lesz esély a békére, ha már nem lesz egy olyan nép sem amelyik világuralomra tör, ha majd nem lesznek olyan vezetők akik megtámadnal más országokat ásványi kincsekért, vagy területért, vagy egyébb javakért.
ha minden ország ugyanonolyan lenne, mindenhol ugyanazt a nyelvet beszélnénk akkor is eszébe jutna valakinek, h ugyan miért is fizetne pl. az olajért, amikor oda is mehet és el is veheti erőszakkal. legfeljebb elfogadható indokot lesz nehezebb találnia.
ezt az: elveszem, mert megtehetem - mentalitást kellene orvosolni.
de ez még utópisztikusabb, mint hogy e bolygó lakossága valaha is egy nemzetként fog viselkedni.
2007. okt. 07. 18:10 | válasz | #9
szar ragozás nélküli angol, pfuj
30 különböző dologra benyögik ugyanazt az egy szót minden körítés nélkül és találjam ki, hogy most pontosan hogyan érti, még magánhangzót se bírják a szerencsétlenek :D

lezso  
2007. okt. 07. 17:35 | válasz | #8
Tök jó a globalizásció!
Semmi értelme nem lesz külfödre menni nyaralni, meg minden, mert tökugyanaz van ott is! Az egységes nyelvvel egyet értek. De ne angol legyen már, legyen magyar, hogy NEKÜNK ne kelljen átállni. De leginkább azért szeretném hogy az legyen, mert ha eddig nem tudta volna senki akkor elmondom: a magyar nyelv legalább 800 éve szinte teljesen változatlan! Míg ha pl egy 100-200 éves angol szöveget megnézel, egy szót se fox belőle érteni...
2007. okt. 07. 16:50 | válasz | #7
Én globalizáció ellenes vagyok, de ha mindenki egy nyelvet beszélne, akkor sokkal kevesebb háború lenne.
eax  
2007. okt. 07. 16:23 | válasz | #6
Konkretan heberul nem annyira (egyreszt mert azoknak is ilyen hulye charset-juk van, masreszt meg heberul nem tudok), de pl. az angollal semmi bajom sem lenne.
peterx  
2007. okt. 07. 14:33 | válasz | #5
Az angol nyelv meg amugy is nagyon elterjedt. Én örülnék ha minden ember átszokna erre és legalább a nyelv közös lenne a világon.
2007. okt. 07. 14:11 | válasz | #4
Ha 1. mindenki megért ha héberül beszélek 2. mindent ki tudok fejezni héberül, miért ne? Szerintem fontosabbak az emberek és a közös megértés mint a nemzeti melldöngetés.

Ne érts félre, szeretem a nyelveket, beszélek is egy párat tényleg érdekesek, de ha arról van szó hogy ki akarom fejezni magam, akkor az kicsit fontosabb.
peterx  
2007. okt. 07. 13:59 | válasz | #3
szerintem ha valaki nem akar más nyelven beszélni akkor nem kényszeríthető rá.
Különben meg a különböző kultúrák csak széthúzzák az emberiséget ami meg mondanom se kell háborúkat szíthat (lsd. Közel-Kelet). Szerintem az az egészséges ha ezek a kultúrák minél inkább közelebb kerülnek egymáshoz, összekovácsolódnak csak akkor van esély a békére...

wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. okt. 07. 13:36 | válasz | #2
Te szeretnél például magyar helyett héberül beszélni? LOL!
peterx  
2007. okt. 07. 13:32 | válasz | #1
"A folyamat azonban számos emberben aggodalmat vált ki, sokan a helyi szokások, az egyedi kultúra elvesztésétől tartanak."

Miért mi van akkor? lol