Távozik a fő Thunderbird fő fejlesztője
2007. október 5. 14:12, péntek
Máris komoly érvágást szenvedett a népszerű levelezőprogram, hiszen talán a legfontosabb szakember távozik a fejlesztőcsapatból.

Hirdetés

Scott MacGregor a blogjában közölte, hogy október közepén elhagyja a Mozilla Corporationt. A Thunderbird egyik fő fejlesztőjének és alapítójának utolsó munkanapja október 12-én lesz. Ezzel a döntéssel a Thunderbird csapat a vezetőinek egyikét veszíti el és mindez akár komoly hatással is lehet a levelezőprogram jövőjére.

MacGregor azt ugyanakkor nem közölte, hogy a jövőben mivel kíván foglalkozni és arról sem írt, hogy miért távozik a csapattól. A legvalószínűbbnek azonban az tűnik, hogy a kiváló szakember nem tudta megemészteni, hogy a Thunderbird a jövőben a Mozillától külön cégként fog működni. Mint ismeretes, a Mozilla és a Thunderbird útjainak lehetséges különválását Mitchell Baker, a Mozilla Alapítvány vezetője már július végén jelezte. Backer a blogjának egyik bejegyzésében írt arról, hogy ideje lenne a népszerű levelezőprogram további fejlesztésére egy külön szervezetet létrehozni.

Nos, az elhatározást tett követte és az alapítvány nemrég bejelentette, hogy a Thunderbird fejlesztését a jövőben a Mozilla egy teljesen új leányvállalata fogja végezni. Eldőlt az is, hogy a cég vezetője a nyílt forráskódú szoftverek szakértője, David Ascher lesz. Tristan Nitot, a Mozilla Europe elnöke kijelentette, hogy a Thunderbird a jövőben több lesz egy egyszerű levelezőprogramnál, többek között lehet benne majd VoIP-, naptár- és azonnali üzenetküldő funkció is. Az új vállalat alaptőkéje 3 millió dollár lesz, amit a Mozilla Alapítvány biztosított a számára.

Ugyanakkor a bejelentést megelőzte egy másik érdekes hír, miszerint a Mozilla fejleszti tovább az Eudora email klienst, Penelope néven. A hivatalos indoklás szerint az új projekt célja a szoftver újratatarozása és integrálása az alapítvány portfóliójába.

Ezek után joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a Mozilla a Thunderbirdöt lecserélte az Eudorára, és ha igen, akkor miért?
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. okt. 11. 11:55 | válasz | #19
Na jó, nálunk az egész cég Linux-ot meg FreeBSD-t használ. Akkor most, ha nem használok Lotus Notes-t akkor nálunk valami nem kerek? :-)
2007. okt. 08. 09:22 | válasz | #18
A BATot nem ismerem de biztos jó, az tuti hogy az ingyenes email programok egyik legjobbja a TB...kár lenne ha elcsesznék...melóban Lotus Notes van...aki vállalatnál mást használ ott tuti vmi nem kerek :) a Dominót nehéz übereleni vállalati környezetben :)
2007. okt. 08. 07:41 | válasz | #17
Thunderbird rulez! Minden más csak szerencsétlen kisérlet az elektronikus levelezés bonyolítására (legfőképpen az M$ vackok, de a TheBat nevű nyomiság is, és még lehet sorolni...)
An-Dee  
2007. okt. 08. 06:24 | válasz | #16
Kedves falu! a search folder és a filter azér elég messze állnak egymástól, és pont azt irtam le, hogy a The Bat mindkettőt tudja, a Thunderbird viszont filtert csak bejövő levelekre tud csinálni. Amit Te irsz azt nem tagadtam :)
arty  
2007. okt. 06. 16:47 | galéria | válasz | #15
megjegyzem a szutyok sg forumot kivéve majd mindenhol szerkeszthetoek az uzenetek ... INGYEN. pár percig....
2007. okt. 06. 14:15 | galéria | válasz | #14
legyél szives bővebben kifejteni miért "alapvető probléma az ingyenesség" ?
gz8  
2007. okt. 06. 12:27 | galéria | válasz | #13
off
megjegyzem sehol nem tudod szerkeszteni az üzeneteidet, hacsak nem vagy vip vagy nincs több ezer hozzászólásod
on
falu  
2007. okt. 05. 21:41 | válasz | #12
Kedves An-Dee!

A Thubderbird igen is tud szűrni akár a kimenő leveleket is. Lásd keresési mappák.
pl itt: http://linuxbox.hu/node/299

Ravkin  
2007. okt. 05. 21:22 | válasz | #11
bah, de cool hogy az sg-n nem lehet szerkeszteni az üzeneteket, na mind1
Ravkin  
2007. okt. 05. 21:21 | válasz | #10
Éppen erre akartam célozni. Valahol hasznosnak tartom, hogy nem kell állandóan bejelentkeznem a mail fiókomba, de arra már nem hiszem h szükségem van, hogy a mail programom kávét is tudjon főzni. Valahol itt vannak szerintem az ms ellenzők elveszve, lehet jó egy program vagy lehet szar, de attól még semmi köze az mshez, persze mivel ők már sokkal előbb megcsinálták, és a többi program csak annak csűrése csavarása, előszerettetel szeretik hozzá mérni magukat. Ez csak az én véleményem, nyilván aki napi 1000 levelet fogad naponta, az szereti rendezni, nyugodtan fikázzatok miatta .
axaard  
2007. okt. 05. 20:23 | válasz | #9
"én személy szerint mindig is ms cuccokat használtam"

Tehat nem TB-t hasznal, ne ess tevedesbe... :-D
An-Dee  
2007. okt. 05. 20:17 | válasz | #8
Kedves Ravkin!
Én The Bat-et használok. Szerintem próbáld ki, és utána nem fogsz olyat irni, hogy 'ugyan arra a feladatra'. Nagyon sok olyan dolgot tud, amit a Thunderbird nem. Pl, nem feltétlenül kell szürni, tud virtuális mappát kezelni, ez kb azt jelenti, hogy van egy mappád amiben kb 10 embertől jön mailed, és csak nézet szerint szűr, valójában nem válogatja ki a leveleket.

Másik jó dolog hogy a kimenő levelket is tudja szúrni, sajnos Thunderbird nem tudja.

Emelett hozzáteszem, hogy az usbpen-emen portableapps van, és ott Thunderbirdot használok.

üdv
An-Dee
2007. okt. 05. 20:16 | válasz | #7
Használtam én is a The Bat! nevű programot, és végül visszatértem Thunderbird-re, mert nem tudta kezelni a HTML alapú leveleket. Lehet hogy azóta már tudja?

Nálunk a fél vállalat az e-mailekre épül, azon belül a thunderbird-re. Ráadásul UNIX alatt dolgozik mindenki, tudtommal a Bat nem működik csak Win alatt. Szóval remélem nem szűnik meg a TB, mert az számomra nagy problémát jelentene. :-(

De nem csak számomra. Szerintem sok olyan intézmény, sőt közintézmény van ahol a TB egyfajta szabvánnyá vált.
Ravkin  
2007. okt. 05. 19:28 | válasz | #6
Őszintén szólva nem ismere a The Bat nevű programot, biztosan kiváló, én személy szerint csak azt nem tudom megérteni, miért kell ugyan arra a feladatra több programot is fejleszteni. Biztosan vannak hátrányai meg előnyei is ha ezt vagy azt használom, de én személy szerint mindig is ms cuccokat használtam, mint levelézsre, mint pl böngészésre. De ebbe inkább ne is menyjünk bele, szerintem itt az alapvető probléma az ingyenesség.
echo  
2007. okt. 05. 18:41 | válasz | #5
Ne már... Szerintem iszonyat király progi a TB. Nagyon nem örülnék, ha ennyire pitiáner bénázás miatt lassulna be a fejlesztése...
beef  
2007. okt. 05. 18:08 | válasz | #4
Igen, a Bat a csúcs jelenleg. Igaz ahol ingyenes levelezőt telepítek, oda a Thunderbird kerül. Semmi kedvem az MS "biztonságos" levelezői után gépeket helyreállítanom.
Zedas  
2007. okt. 05. 17:54 | válasz | #3
Szerény véleményem szerint is a The Bat! a király. Javaslom mindenkinek. Bár nem ingyenes.
2007. okt. 05. 15:24 | válasz | #2
Az a szomorú a dologban, hogy el fogják cseszni az egészet. Nem kellene két külön cég csak két külön fejlesztőcsapat.

Annak ellenére, hogy elég sokan használnak Thunderbirdet, én nem szívlelem. Vannak nála sokkal jobb programok (pl The Bat!, de fizetős) de azok sajnos Linuxon nem mennek.
2007. okt. 05. 15:23 | válasz | #1
nemtom mennyire népszerű a thunderbirt de szerintem az MS verziók után valszeg ez következik népszerüségben. Hülyék lennének ha hirtelen megszünne.