Minden másolat lopás?
2007. október 5. 19:25, péntek
Egy az Egyesült Államokban zajló fájlcserélő elleni perben érdekes kijelentésre ragadtatta magát a Sony BMG érdekeit képviselő ügyvédcsoport vezetője.

Hirdetés

"Abban az esetben, hogy ha valaki egy zeneszámról akár magán célra is egyetlen kópiát készít, azt hiszem a dal ellopásáról beszélhetünk. Szerintem a másolás csak egy szép megfogalmazása a lopásnak. A kiadók ma már alig vagy egyáltalán nem tesznek szert bevételre a turnékból, a rádiókban leadott dalokból, ami miatt különösen érzékenyen reagálnak a fájlcserélés miatt bevételkiesésre. A kalózkodásnak köszönhetően a Sony a 2000. évi méretének a felére csökkent" - mondta tanúvallomásában Jennifer Pariser.

Amennyiben ezt a logikát követjük, az azt jelentené, hogy bárki, aki egy legálisan megvásárolt zenei albumnak akár csak egyetlen számát is átmásolta az MP3-lejátszójára, bűncselekményt követett el. Ráadásul Pariser okfejtését követve, jó volna, ha mindenki aki megvásárolt egy zenei CD-t, később még egyszer fizetne, ha a rajta lévő dalokat vagy az egész albumot át akarja másolni mondjuk a szintén legálisan megvett, jogdíjakkal terhelt MP3-lejátszójára. A Sony BMG-nél senki sem kívánta kommentálni az ügyvédnő szavait.

A probléma Pariser logikájával az, hogy nem követi az amerikai törvényeket, ugyanis azok pontosan szabályozzák, hogy milyen esetekben készíthetők magán célra másolatok. Európában a hatályos jogszabályok szerint szinte mindenhol szintén bárki készíthet magáncélú kópiákat, az egyetlen kitétel, hogy eközben nem törheti fel a zenei CD-ket védő digitális másolásvédelmeket, mert az már jogsértésnek számít. Mindenesetre Pariser tanúvallomása jelentős vihart kavart és a zeneiparnak sem jön jókor a botrány, hiszen egyre több zenekar jelentette be, hogy új utakon indul el.

Előbb Prince jelentette meg ingyen júliusban az egyik bulvárújság mellékleteként Planet Earth című nagylemezét, kedden a Radiohead brit banda döntött úgy, hogy a felhasználókra bízza, mennyi pénzt fizetnek az együttes legújabb albumáért, szerdán pedig a brit Charlatans tette ingyen letölthetővé az új nagylemezének egyik számát, később pedig a teljes album elérhető lesz.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
jojo01  
2008. jan. 05. 15:30 | válasz | #69
Javaslat: Ha vettél egy műsoros cd-t akkor minden szám meghallgatása után minden alkalommal fizzes jogdíjat! Ezért mindig veled lesz egy APECH ellenőr, akit kötelesvagy eltartani (nagyon jól!). Ez lesz az igazi profit!
mclevi  
2007. okt. 11. 09:59 | válasz | #68
akko miert a faszer arulnak cd ket s cd irokat ha mi a faszt kebzelnek
angol  
2007. okt. 09. 19:03 | válasz | #67
ezt már a börtön könytárából írtad ?
2007. okt. 09. 09:24 | válasz | #66
Amikor megvettem az mp3 lejátszómat alapból volt rajta 2 db mp3 zenefájl. Azokkal mi a helyzet?
2007. okt. 08. 18:10 | válasz | #65
már megin a sony... csináljanak normális zenét, és ha értékelhető lesz amit eladnak nem az a másolásvédett szar (lásd rootkit botrány) akkor majd pattoghatnak, de azér ez durva h ha már megvettem vmi akko lopásnak nevezi azt h átkonvertálom pl azér h az mp3 lejátszómra feltegyem. Vagy talán árulnak eredeti mp3as cdket? Nem? Hát ennyi... Ezzel is csak az adják a felhasználók alá a lovat, minek venném meg pénzér a másolásvédett szart, h ha sokkal eccerűbb letölteni, és még jobb is? sony meg húzzon el
2007. okt. 08. 17:14 | válasz | #64
Azt ke csinálni mint a wacuum airsos arcok(nem tom kiismeri őket, magyar hip-hop "kiadó"), otthon megcsinálják a zenéjüket és inygé felrakják a netre pusztán a zene szertetéből
Kiadók meg %@+#!
2007. okt. 08. 15:24 | válasz | #63
nagy ügy.... aki ügyvéd, úgyis talál magának lehetőséget hogy más módon sajtoljon ki magának pénzt mások tudásából és tehetségéből.

Titsuk be az ügyvédeket!
2007. okt. 08. 14:25 | válasz | #62
"A kiadók ma már alig vagy egyáltalán nem tesznek szert bevételre a turnékból, a rádiókban leadott dalokból"

Pénzéhes banda. Én sem részesedem belőle, pedig pont annyi közöm van hozzá, mint a kiadóknak...
Razgon  
2007. okt. 08. 11:53 | válasz | #61
"A kiadók ma már alig vagy egyáltalán nem tesznek szert bevételre a turnékból"

Szerintem itt a lényeg. Azok a zenekarok, akik tényleg tudnak zenélni, turnézni kezdtek, és nem egy lemez jogdíjaiból akarnak megélni 51 évig. Viszont a turnék általában kívül esnek(?) a kiadó "fennhatóságán". Mindenesetre a kiadói ipar pusztulásra van ítélve, és ez látszik abból, ahogyan egyre több zenész keres új utakat.

Attól meg hadd ne fakadjak sírva, hogy a Sony a 2000.évihez képest a felére csökkent... Tőlem aztán meg is....
lokko  
2007. okt. 08. 10:22 | válasz | #60
amúgy szinte biztos vagyok benne, hogy a könnyűzene újraéled, csak közel sem lesz olyan szinten uniformizált és központosított mint ahogy azt a 90-es években megszoktuk ... az új kor ki fogja termelni azt az előadói réteget, akik jól elnavigálnak a net kaotikus kuplerájában, és ebből még pénzük is lesz majd ... ez az általuk felhalmozott tapasztalatokból új kiadócégek fognak kinőni, akiknek nem lesz arcuk ahhoz hogy a társadalom egészét bűnözőnek titulálják ...
lokko  
2007. okt. 08. 10:15 | válasz | #59
az egész zeneipart a nagyon kemény pénzéhség motiválja, ha csökken a bevétel, akkor az olyan vonalakba fektetnek be ami tuti eladható ... ez a jelenség most olyan szintet ölt, hogy teljesen megfojtotta a zene kreativitást ... Kijelenteném hogy az utóbbi 2 évben a POPzene elpusztulását láthattuk !!!

és ez egyben köszönhető az iparban fetrengő ordas pénzmennyiségnek, a csökkenő bevételnek, ergó nekünk zeneletöltőknek is ... bár ez engem nem érint, mert már nincs is mit letölteni

Berber  
2007. okt. 08. 09:22 | válasz | #58
Ez az egész hír arról szól, mekkora hülék fordulnak elő fejlett társadalmakban, továbbá, hogy a jogi diploma nem jelent eleve magasabb intelligenciát. (sőt ha engem kérdeztek...) A nő gyakorlatiassága valahol az abszolút nulla fok környékén lehet....
Power  
2007. okt. 08. 09:16 | válasz | #57
Érdekes egy olyan cég alkalmazotta szájából, amely lopott kódokra építette a másolás védelmét.
Most vettem észre, hogy mi a keresztneve... :)))
"A kiadók ma már alig vagy egyáltalán nem tesznek szert bevételre a turnékból, a rádiókban leadott dalokból, ami miatt különösen érzékenyen reagálnak a fájlcserélés miatt bevételkiesésre. "
Szerintem is, minden koncert után kapják meg a bevétel 50%-át, a rádiók is pengessenek nekik, sőt az adót is egyből fizessük a kiadóknak :)))))))))))

100 évvel ezelőtt sehol nem voltak kiadók, volt 100 jó évük, az aranykornak vége. Minnél inkább kapálóznak annál kevesebb bevételük lesz.
2007. okt. 08. 00:23 | galéria | válasz | #56
Naszóval, ha mp3ra akkarsz másolni 1 számot akkor vidd magaddal a 226 millio fénymásolatot amivel bizonyitod hogy az mp3-mon lévö zeneszámaidat legálisan teted azt rá .Csak ebbe az a gond hogy ha már az mp3lejátszodon akkarnak kutakodni akkor is kell 1 jogilag megfelelö parancs , 2 ha találnak is rajta valamit akkor nekik kell bizonyitani hogy az illegálisan másolt , mert ugyen nem hordasz magadal minden számlát meg stb stb ... tehét az amit mondott ez a zsurpubi csak arra jo hogy legyen 1 kis hirverés azt kész
2007. okt. 07. 18:27 | válasz | #55
Ne lopj!:)
2007. okt. 07. 18:24 | válasz | #54
Mien HÜLYESÉG?
mama2  
2007. okt. 07. 17:55 | válasz | #53
Mennyünk el vodo baba üzletbe és kérjünk parizel ügyvédnős babát. És azt csinálunk vele amit akarunk.
Runo  
2007. okt. 07. 12:19 | válasz | #52
Remélem elöbb volt a mexúrkálás, mint az elégetés...
haxy27  
2007. okt. 07. 09:41 | válasz | #51
Na azt hiszem kaptam egy megbízást . Elő kell keresnem a vállrol indítható petárdámat.
2007. okt. 06. 19:38 | galéria | válasz | #50
Te is a patkánykodó, heLYESsÍrási kommandó tagja vagy? isten lúzerei

Remélem az ügyvédnőt elégették, megszúrkálták, majd a hamvasztásra is sor került.Kezd, egyre bicskanyitogatóbb lenni a helyzet....
2007. okt. 06. 16:17 | válasz | #49
<< Nem azért mondom, de vajon mire kell általában az embereknek a szélessávú elérés ugye?! >>

Hát hogy linux disztrókat töltögessenek orrba-szájba
bugger  
2007. okt. 06. 13:59 | válasz | #48
A jogdíjat nem azért fizeti az ember, hanem azért, mert a kiadók zsebében van elegendő politikus és média.
2007. okt. 06. 13:33 | galéria | válasz | #47
hát az tényleg hülyeség,inkább elmegyek koncerte bootlegelni :D
morden  
2007. okt. 06. 13:20 | válasz | #46
A kiadók szerintem egy fölösleges (pénzrabló )láncszem az üzletben, sokkal jobban járnának az előadók ha egyből -internet segítségével- értékesítenék a lemezeket , több pénzük lenne és nem függnének pár ("majd én megmondom mit halgasson a nép") stílusú embertől. Eszembe jutott a kiadókra egy analógia: nagyobb köztereken vannak portré készítő emberek, nos ők megcsinálják nekünk a portrét , majd a rajzot beviszik egy üzletbe ahova nekünk be kell menni és 8x-10x-es áron megvenni jah és irgum-burgum ha le merem másolni:P
Jah és csak a rossznak kell reklám , a jó eladja magát , megszámlálhatatlan eggyüttes van, aminek klippje, reklámja soha semmilyen médián (kivéve internet) nem ment le és mégis van egy rajongói gárdája és ha jól csinálják , akkor gyarapodik azoknak a száma , akiknek tetszik.(Pl van olyan magyar zenekar , akit imádik ,mégse vettem meg a cd-jüket , de évi 10 koncertjükre elmegyek , ha bevételi oldalon nézzük , akkor jobban járnak ha koncertre járunk , mintha egyszer megvesszük a cd-t :P)
A reklámra a mulatósoknak , és koppintászenekaroknak van szüksége (pl notanx féle marketingzenekar ami nem csak nálunk jelent meg hanem 3 országban egy időben azonos stílussal meg mindennel , csak a bértátogók mások :P)
Jah és hülyeség cd-ért fizetni , nem sok olyan cd van szerintem , amiben mindegy eggyes szám úgy megfogott , hogy pénz adnék érte )





2007. okt. 06. 12:48 | válasz | #45
Ha minden eszközt (lejátszók) és tárolót (pl cd, dvd, mem.kártya) különböző adókkal és kötelezően fizetendő "hozzájárulásokkal" terhelik, mondván, hogy így kompenzálják a keletkezett kárt, akkor milyen jogon büntetnek meg bárkit is másolásért v. egyéb nem üzletszerű tevékenységért??
2007. okt. 06. 12:23 | válasz | #44
bár igazad lenne-->> lásd tokio hotel a jó marketing élő példája... nem kell tehetségesnek lenned, csak kapd meg a megfelelő hátszelet...
2007. okt. 06. 11:41 | válasz | #43
Az a nő is biztos egy Mózes leszármazott....
Élősködő parazita kapitalista imperialista @&###********csa.
Rohadjon bele a jogdíjakból befolyt pénezekbe, és költse rákgyógyszerre, hogy élve maradjon!!!

kadar1  
2007. okt. 06. 11:04 | válasz | #42
Azt mondom,annyit töltsetek le mennyit birtok.Had kopoglyon szemük az éhségtöl.
2007. okt. 06. 11:00 | galéria | válasz | #41
Kapják be!!!Magyarországon magán célra szabad letölteni,csak továbbadni nem azt amit leszedtél....
JL666  
2007. okt. 06. 10:41 | válasz | #40
még számomra amúgy az sem világos, hogy kifizetem az üres cd-ért a jogdíjat, de speckó mondjuk hogy jut el az előadhoz, kihez jut el, melyikhez, amiből meg van annyi hogy csak na...
NEXUS6  
2007. okt. 06. 10:26 | galéria | válasz | #39
Nem azért mondom, de vajon mire kell általában az embereknek a szélessávú elérés ugye?!
Ráadásul ez nem is olyan olcsó, pláne hogy a szolgáltató vagy 10X eladja az embereknek, ua szélsávú elérést, aki meg rendesen használja is (nahát!?) azt meg baxogatják.

Őööö, a részemről én úgyérzem, amikor kifizetem a nem kis pénzt a netelérésemre, akkor az a pénz amit újságra, tv-re, CD-re költenék szépen oda került valakihez. Kedves Sony és társai tessék tőle elkérni, nekem ui nincs több pénzem ilyen dolgokra!
JL666  
2007. okt. 06. 10:19 | válasz | #38
Addig is hallgassunk zenét: http://youtube.com/watch?v=0t0FGyhB6C8
JL666  
2007. okt. 06. 10:18 | válasz | #37
én speckó azt sem értem, ha egy csúcsfilmet, ami több millió dollárból készült 2 múlva dvd-n 5.1-es hanggal jó minőségbe meg tudsz venni mondjuk 2ezer forintért, akkor mi kerül egy xar cd-be 5ezer Ft-ba?

A rádiók is megszünhetnek, ha nem fogok hallani igénytelen dalokat, akkor sem fog hiányozni...
Axon  
2007. okt. 06. 10:00 | galéria | válasz | #36
Szerintem a legálisan megvett zenei cd-m hallgatásakor fizetni kellene minden egyes meghallgatott szám után. Sőt, ha többen hallgatjuk, akkor mindenkinek fizetni kellene. Plusz fizetni kellene minden egyes nap után, amikor ez az értékes korong az otthonomban lehet. Ezen felül még fizetni kellene egy havi átalányt is, meg egy éveset, és a végén fizetni kellene csak úgy...
2007. okt. 06. 06:43 | válasz | #35
Meg csak annyit fuznek hozza, hogy ha valahol csupa szar minden, ott valahol a kozelben hiena vergodik egy pocegodorbe...
2007. okt. 06. 06:39 | válasz | #34
> A kalózkodásnak köszönhetően a Sony a 2000. évi méretének a felére csökkent

Csak? Kell meg ezen dolgoznunk...
mama2  
2007. okt. 06. 06:26 | válasz | #33
De hülye emberek vannakLOL. Akkor ennyi erővel azokat a boltokat is belehetne perelni akik legálias cd-t/dvd-t árulnak. Akkor most már nem lehet átírni semmit? LOL.
2007. okt. 06. 05:16 | válasz | #32
Jó lenne, ha megtanulnád leírni a hüLYeség szót, mielőtt használod.
P3h3ly  
2007. okt. 06. 02:21 | válasz | #31
Ezek szerint az ügyvédnőnek nincs mp3 lejátszója, mert az bűnös eszköz, csak eredeti cd-i vannak otthon, és a számítógépe nem ismeri fel az mp3 kiterjesztést mert sose találkozott vele... Aha, valószínű... Sebaj, itt egy újabb ügyvéd aki tett egy hülye megjegyzést aztán eltűnt a süllyesztőben.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. okt. 06. 00:38 | válasz | #30
Nálunk nem büntetik, így az egész riaa benyalhat 10 millió magyarnak.
2007. okt. 06. 00:27 | galéria | válasz | #29
Ezek nem normálisak. Nem véletlen nem akarom betenni a lábam abba az országba. Lehet, hogy magas színvonalú technológiai cuccokat tudnak csinálni, de vicc az az ország ahol ekkora baromásgok érvényesülhetnek. (bár sajnos az egész világ tart a pöcegödör fele, nem kis részben az ügyvédek miatt...)
2007. okt. 05. 23:31 | válasz | #28
ÖÖööö valahol lemaradtam. Miért kellett volna bárkinek is kommentálnia az ügyvédnő szavait Németországból? Mi köze van hozzá a németekhez?
2007. okt. 05. 23:30 | válasz | #27
mondjuk, ha az emberek jobban élnének, és nem 1-2 harácsoló markában öszpontosulna a lé, akkor jobban működne a rendszer. frankó, hogy mindent kínában gyártanak, míg lassan nekünk nem lesz melónk, de miből fizetjük ki a sok szemetet?
xen  
2007. okt. 05. 23:11 | válasz | #26
2007. okt. 05. 23:03 | válasz | #25
Miért kellene egyáltalán reklámozni???
A neten ingyen meghallgatod a demókat, és amelyik tetszik azért fizetsz az előadónak annyit, amennyit kér, vagy amennyit neked ér.
Hol van itt szerepe a reklámnak?
Ami világszínvonalú, az úgy is pillanatok alatt elterjed a neten, lásd félig kész albumok is "kiszivárognak".
Azok a másodosztályú előadók, akikben nincs meg az a + amitől valami nagyon jó lesz, nos menjenek el szülinapi zsúrokra zenélni.
Simaji  
2007. okt. 05. 22:54 | válasz | #24
Hi!

Tudjátok én azt mondom, hogy ha lenne rá lehetőség, hogy !olcsón!, gyorsan és legálisan töltsek le zeneszámot egy oldalról akkor meg gondolnám, hogy melyik lehetőséget válasszam. Azt vagy a másolatot. Lehet, hogy van már ilyen vagy hasonló oldal habár én nem igazán halottam róla... Egyébként meg egyszerűen nem bírom el hinni, hogy alig keresnének vele. Ilyet, hogy lehet mondani?

Bye!
2007. okt. 05. 22:50 | válasz | #23
Azért eljátszanék a gondolattal, különösen a Sony „fele akkora mint 2000-ben „ mondat kapcsán.
Évszázadokon keresztül, mindenki aki színész, énekes, akármi volt, a közönség előtt bemutatta tehetségét.
Amit Ők fizettek abból élt, jól rosszul, függően érdemeitől, de leginkább rosszul. Mégis számtalan remekmű és maradandó alkotás született zene fronton mert akarták csinálni. Aztán a technika, tv, mozi, cd, dvd, a csillagos égig emlet őket, mondhatni csontot dobott a sors. Aztán a mai kor technikája (az áldott) már kevesebbet hoz.
Ezt Ők úgy érzik elvettek tőlük valamit. Nem lehet hogy az utóbbi kivételes időszak volt…hmm -- természetellenes? – és mégsem jár El Dorado minden aranya egy Funky nagylemez után?
Nem lehet hogy az igazi tehetségek jól, nagyon jól megélnek, bár ez csak 5 millát jelent dollárból és nem 20-at?
ntex  
2007. okt. 05. 22:47 | válasz | #22
"Pariser okfejtését követve, jó volna, ha mindenki aki megvásárolt egy zenei CD-t, később még egyszer fizetne, ha a rajta lévő dalokat vagy az egész albumot át akarja másolni mondjuk a szintén legálisan megvett, jogdíjakkal terhelt MP3-lejátszójára."

Ezek normálisak ???? A hölgy hű a nevéhez, biztosan parizer agya van ha ilyeneket mond...

"A kalózkodásnak köszönhetően a Sony a 2000. évi méretének a felére csökkent" - mondta tanúvallomásában Jennifer Pariser."

Ki nem szarja le a SONY-t már így is eleget kaszáltak, minden sz*ros jogdíj az ő kezükben van, bárcsak csődbe is menne...
pex  
2007. okt. 05. 22:45 | válasz | #21
Miután egy írható, üres CD az eléállítási költség 3xosába kerül a jogdíjak miatt, továbbá már az sd kártya megvételekor is azt feltételezik, hogy te jogvédett tartalmakat fogsz lopni és kifizettetik veled a kárukat, ennek az egész pereskedésnek nincs jogalapja.
Mellesleg a Szlovákoknál a kisebb jogdíjak miatt fele annyiba kerül az írható CD...
Néhány országban a fénymásoló papíron is jogdíj van, ami szintén nevetséges.
Ha valaki digitális formátumban kiad bármit is, az ne sírjon, ha lemásolják.
A kapzsiság vezérli csak őket. Egy sony alkalmazottat nyílván a sony fizet azért , hogy sírjon a sony tőkecsökkenése miatt.
Én meg azt mondom, na és. Oldják meg. Ja, hogy rootkitet pakolnak a gépre, amellett, hogy élősködnek a zene csinálóin és hallgatóin?
A mediadefenders meg illegálisan gyűjtött adatokat filecserélő oldalakon keresztül. A piratebay be is perelte őket :)
A sony sem fog sokáig megélni zeneterjesztésből. Kevesebbre képes, mint egy szinte ingyenes terjesztőszoftver-> mehet a kukába.
2007. okt. 05. 22:43 | válasz | #20
Sőt az iskolapadba mennyi kis tolvaj ül. Megvették a tankönyvet, a tanár abból adja le az anyagot, a gyerekek meg szorgalmasan leírják.
2007. okt. 05. 22:42 | válasz | #19
erre témára nehéz bármi értelmeset is írni
T0nk  
2007. okt. 05. 22:17 | válasz | #18
Innentől kezdve mindenki járjon csukott füllel, mert még a végén meghall egy jogvédett zeneszámot, ami bemásolódik az agyába ezzel természetesen előre megfontolt aljas szándékkal elkövetett rablást követ el... És akár még... Úristen kimondani is nehéz ily szörnyűséget.... Mindjárt elkap a sírógörcs a bűncselekmény említésének terhétől... Akár még... El... Is... Dúdolhatja!!! Különösen perverz visszaeső, és menthetetlen bűnelkövetők még fütyülhetik is! Megyek is vezekelni, hogy potenciális bűnelkövetőknek ilyen tanácsokat osztogatok...
Cobra.  
2007. okt. 05. 22:04 | válasz | #17
Abban az esetben, hogy ha valaki egy zeneszámról akár magán célra is egyetlen kópiát készít, azt hiszem a dal ellopásáról beszélhetünk
Tehát a kiadók orgazdák, mivel az előadó által készített mesterlemezt sokszorosítják és értékesítik a másolatokat.
Vorpal  
2007. okt. 05. 21:31 | válasz | #16
Mutassatok szegény és jó előadóművészt, és én venni fogom a CDket
2007. okt. 05. 21:21 | válasz | #15
Penya  
2007. okt. 05. 21:19 | válasz | #14
Genya kiadok. Faj nekik az igazsag. A parizsi neni meg elmehet anyjaba.
Su0my  
2007. okt. 05. 21:17 | válasz | #13
szerintem a kiadóknak nem feltétlenül eltűnniük kell: átalakulniuk. mocskos szar ranblóbanda a legtöbb, az tény, viszont az új zenekarok reklámozására kellenek nagy tőkével rendelkező cégek, amelyeknek vannak kapcsolataik. szóval egyfajta reklámozó tevékenységgel foglalkozó cégekké kéne általakulniuk. viszont akkor meg felmerül a kérdés: miből fizeted ezt vissza nekik: koncikból? és mi van, ha a kutya se kíváncsi rád? vagy az albumok letöltése mégiscsak fizetős lesz, igaz sokkal olcsóbban, mert nem kell a CD-ért, tokért, papírért, tintáért, kereskedelmi lépcsőkért, adókért pénzt kiadni?

nekem a letöltés azért nem tetszik, mert elveszti a kézbe vétel élményét a zene. ez kicsit hülye mondat volt, de szerintem értitek, mire gondolok. illetve ha bemegyek egy zeneboltba, lehet megakad valamin a szemem: ez az online boltokban nem nagyon történhetne meg..
kow83  
2007. okt. 05. 21:16 | válasz | #12
Magyarországon a magáncélú másolás legális! Tehát ~10 millió kalóz él itt.

Kíváncsi vagyok mikor dobnak le egy SONY feliratű bombát a BIX-re :D
2007. okt. 05. 21:15 | válasz | #11
Ctrl+C lopás
Ctrl+V beillesztés


Tessék, elloptam. Jelents fel :)
2007. okt. 05. 20:27 | válasz | #10
Lehet h a zene iparbol kevés folyik be, de a TéKások tökét rendesen szorongatják...Pl:kötelező 15000 Ft alapot kell fizetni félévente, és ők mondják meg h minden héten meik filmet kell kötelezően megvenni jogdíjasan 3szor annyiért!(Intercom filmeket pl már nem is vesznek a nagykerek mer velük is baszakodnak...
Bocs h egy kicsit eltértem a zenei témától, de ez is a kiadokhoz tartozik!
2007. okt. 05. 20:19 | válasz | #9
A kiadók ma már alig vagy egyáltalán nem tesznek szert bevételre a turnékból, a rádiókban leadott dalokból, ami miatt különösen érzékenyen reagálnak a fájlcserélés miatt bevételkiesésre. A kalózkodásnak köszönhetően a Sony a 2000. évi méretének a felére csökkent" - mondta tanúvallomásában Jennifer Pariser.

Fura. Én azt hittem, pont a kiadónak jó, ha a zene lemegy a rádióban, mert akkor legalább több emberhez jut el, aki magától soha az életben nem hallgatná meg. Más kérdés, hogy a _zeneipar_ által termelt zene manapság minden, csak nem értékes.
2007. okt. 05. 20:15 | válasz | #8
Pf, szánalmasak ezek a kiadók, ahogy vergődnek, de már nem sokáig.. lassan úgyis kihalnak
Ráadásul ez a név h "parizer"....
xen  
2007. okt. 05. 20:00 | válasz | #7
Sose gondoltam volna, hogy valaki megdícséri a media playert
2007. okt. 05. 19:54 | válasz | #6
Ctrl+C lopás
Ctrl+V beillesztés
2007. okt. 05. 19:50 | válasz | #5
<< A kiadók ma már alig vagy egyáltalán nem tesznek szert bevételre a turnékból, a rádiókban leadott dalokból, ami miatt különösen érzékenyen reagálnak a fájlcserélés miatt bevételkiesésre. A kalózkodásnak köszönhetően a Sony a 2000. évi méretének a felére csökkent" - mondta tanúvallomásában Jennifer Pariser. >>

Jaj te szegény. Még a végén megsajnálom a teljesen felesleges szerepet betöltő, állami és/vagy közpénzeket megcsapoló, törvényeket befolyásoló, kisembereket szívató idióta fejedet. Csak 99 százalékot teszel zsebre a CD-k árából, nem pedig 100 százalékot.

Kapitalizmus van bazz. Eddig megszedted magad, mert kellettél, most már viszont felesleges vagy. Szart árulsz drágán, nem tudsz versenyezni még a rossz minőségű MP3-akkal sem, amik ráadásul rosszul vannak címkézve, és lassan lehet őket letölteni. Egy album felett monopóliumot élvezel, nincs igazi versenyhelyzet.
2007. okt. 05. 19:49 | válasz | #4
media player csodákra képes Nem egy lemezt grabbeltem már én is vele
2007. okt. 05. 19:45 | válasz | #3
Az előadók sokkal jobban keresnének, az ingyen zenével...
Ismertebbé, népszerűbbé válnának, többen járnának a koncertekre. = több pénz. Persze a kiadók éhen halnak. :-)
hdo  
2007. okt. 05. 19:44 | válasz | #2
Nemhogy zenét, szoftvert is lehet másolni. Pontosabban több országban van minden eredeti-szoftver tulajdonosnak joga arra hogy a szoftverét egy, azaz egy példányban lemásolhassa ami egyfajta biztonsági másolatként funkcionál. Amúgy a gykorlati alkalmazás fordítva van, a másolt lemezeket koptatják, majd amikor azok elhasználódtak jöhet az újabb működő másolat. SŐT! Hallottam nemzetközi híradóban olyan esetről hogy egy felhasználó beperelt egy céget mert olyan másolásvédelem volt a lemezen ami miatt nem tudta átmásolni a lemezt, és így megfosztották a törvényadta jogától hogy ezt megtegye ... a srác pert nyert.

A Sony másolásvédelméről meg annyit hogy 4 éve egy másolásvédett Sarah Connor CD-t legrabbeltem Windows Media Player 9-el ... semmiféle másolásvédelmet nem láttam, úgy leszedte a számokat mint akármelyik másik CD-ről.
2007. okt. 05. 19:31 | válasz | #1
JÓ lenne hallani a másik felet is nem csak a szóniét...
MP3ra másolás=lopás??Hüjeség
És mi van a biztonsági másolatokkal?Akkor is lopok?