Folytatódik a Serenity
2007. október 5. 19:21, péntek
Bár a 2005-ben bemutatott Serenity nem muzsikált valami szépen a kasszáknál, a DVD eladások és a rajongók kitartása mégis meggyőzte a Universal stúdiót arról, hogy érdemes folytatni a szériát.

Hirdetés

2005-ben mutatták be Amerikában a Viasat 3-on is látható Firefly filmváltozatát. A Serenity remekül illett a szériába, ám a sci-fi végül megbukott. Hazánkban ráadásul be sem mutatták, pedig ideig-óráig volt róla szó, hogy egyetlen mozi egyetlen vásznán eredeti nyelven levetítik a filmet.



Szóval a Serenity kikerült DVD-n a piacra, ahol iszonyatos sikert aratott. A Universal nemrég újabb sorozatgyártásra kényszerült, hiszen hiánytermékké vált a film és ennek hatására - és persze a kitartó rajongóknak köszönhetően - ma hivatalosan is bejelentették, hogy folynak a tárgyalások a Serenity 2-ről.

Ennél többet árult el Alan Tudyk, a sorozat egyik szereplője a témában. "A Firefly minden szereplője - azok is, akik a mozifilmben elhaláloztak - nagyon izgatottak lettek a folytatás hírének hallatán. Az se érdekel, ha csak DVD-n jelenik meg a második rész, bár a Universal hajlik egy újabb mozis próbára."
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
spydee  
2007. okt. 08. 17:37 | válasz | #21
Sorozat:A napom bearanyozta e hír, mert remény csillant a szívemben(hátha a mozi sikere miatt folytatják)...nagyon várjuk. Szinte megsirattam amikor az utolsó részt is befejeztem..egy nagy "űr" maradt utánna. ideje megtölteni firefly-jal.
film: látszott rajta a kihagyott idő(sorozat -> mozi), már nem volt olyan feelinges mint a sorozat.
chase  
2007. okt. 08. 15:16 | válasz | #20
Wash és Book nélkül nem lenne az igazi, valamit ki kell találniuk az alkotóknak!
tnm  
2007. okt. 07. 16:53 | válasz | #19
Can't stop the signal.

Be jó is lenne...
Bubbax  
2007. okt. 07. 14:20 | válasz | #18
Én először a filmet láttam és csak a béna szereplők/történet maradt meg belőle. Aztán végignéztem a sorozatot, ami teljesen lenyűgözött, majd újra a filmet és ekkor már nagyon tetszett.:)
Jöhet a folytatás!

2007. okt. 06. 22:00 | válasz | #17
Mashol is olvastam errol a hirrol, de ott ez csak pletyka szinten volt emlitve es ott is csak talanra mondtak. Ugyhogy remelem az sg tenyleg valami uj infot kapott. Firefly ever!
2007. okt. 06. 12:27 | válasz | #16
Vorpal: te nem vagy eszednél.
2007. okt. 06. 10:03 | válasz | #15
Egy sima időutazásos dologgal 5 perc után vissza tudák hozni az elhalálozott szereplőket! :)
Aztán mehet a zúzás! :)))
Annak egyébként nem lehetett nagy élvezet a film, aki nem látta a sorozatot. Tele volt utalásokkal, meg mégiscsak rajongóknak készült. :)
2007. okt. 06. 09:58 | válasz | #14
A sorozat nem volt sikeres, de volt egy keménymag , ami hatalmas rajnongója volt, ezért gondolták a fejesek, hogy majd a film siker lesz. A mozifilm megbukott,de dvd-n meg elkapkodták. A következő részt már nem lenne értelme bemutatni moziban se:)only dvd
2007. okt. 06. 08:55 | galéria | válasz | #13
Látod az emberek különböznek. Nagyon örülök, hogy lesz folytatás. Az egész sorozat hangulata, humora nagyon megfogott. Az a vicc, hogy még anyám is emlegeti, hogy "van még abból a sorozatból?" Hozza az elődök minőségét és akkor nem lesz gond.
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. okt. 06. 08:14 | galéria | válasz | #12
Szeretem a sci-fi műfajt, Asimov-on, Arthur C. Clarke-on, meg Douglas Adamsen nőttem fel, rossz sci-fi filmet/művet így hirtelen nem is nagyon tudnék mondani, de ez a Serenity... hát ez nekem nagyon nem jön be.

Lehet, hogy szereplőkkel van tudatalatt valami bajom, de az emlékeim a filmről: lapos, unalmas, vontatott, ötlettelen.
2007. okt. 06. 07:04 | válasz | #11
Képzeld, megcsinálták!!
Olyan címen keresd hogy: Szomszédok!
Nézd végig, ígérem hogy nem bánod meg...
2007. okt. 05. 22:14 | válasz | #10
Imáim meghallgatatásra találtak:)))). Ennél már csak az lenne jobb, ha ismét beindítanák a sorozatot. Na ezek után mondják azt, hogy megbukott a film vagy a sorozat. Egyszerű önkényuralom volt a studió és csatorna részéről. Szerintem az eddigi legjobban eltalált scifi filmek közé tartozik, pláne hogy azon ritka filmek közé tartozik, ahhol az űrben végre nincsen hang:)))). És a szereplőket is jól eltalálták a szerepekhez. De hosszú idő lesz, míg végre a kezemben lesz a serenity 2:).
beef  
2007. okt. 05. 22:01 | válasz | #9
Még szerencse, hogy a film nem arról szólt, mint amit a plakát sugallni akar :)

A filmet már igazából nem tudom, hogy folytathatnák? Nagyon vége lett. Félek ezt már nehéz lesz életre kelteni.
Viszont lehet, hogy egy jó kis előzményeket kapunk.
Vorpal  
2007. okt. 05. 21:33 | válasz | #8
Gyerekek - ez egy jó film/sorozat lenne ha :
- új szereplőgárda
- új story
2007. okt. 05. 20:57 | válasz | #7
végre egy jó hír a napra ^^
2007. okt. 05. 20:18 | válasz | #6
Na véééégre!
2007. okt. 05. 20:13 | válasz | #5
Nem csoda, hogy nem muzsikált jól a mozikban, mivel a sorozatnál sokkal gyengébbre sikeredett.. Csináltak egy erőltetett és nagyon gyors lezárást, ami után gondolni sem mertem volna, hogy folytatják...
2007. okt. 05. 20:10 | válasz | #4
Ha jól emlékszem éppen Alan Tudyk volt az egyik aki meghalt a filmben :-)

Egyébként várjuk, várjuk..
2007. okt. 05. 19:59 | galéria | válasz | #3
Nem kellett volna elhaláloztatni azt, akit, szívesen láttam volna viszont. Bár azt hozzá kell tenni, hogy egyik kulcsjelenete volt a filmnek, ilyen szempontból érdemes volt.

Hülyék, ha nem játszák ki a mozis kártyát:)

2007. okt. 05. 19:56 | válasz | #2
A sorozatnak is adhatnanak meg vagy 22 reszt :P
2007. okt. 05. 19:56 | válasz | #1
Cool.