A számítógép mellől a volán mögé
2007. szeptember 29. 07:54, szombat - Forrás: Napi Online
Nem mondható hétköznapinak Kiss Norbert autóversenyző eddigi pályafutása: a fiatalember korábban kizárólag a számítógépes autósversenyekben jeleskedett, majd egy csapatfőnök felfedezte, s ezzel elindult az "aszfaltos" karrier is.

Hirdetés


Kiss Norbert
Az idei Seat Leon Kupában jeleskedő Kiss Norbert augusztusban elindulhatott a Porsche Supercup Hungaroringen megrendezett futamán. A fiatal magyar versenyző a nemzetközi mezőnyben a 16. helyet szerezte meg, megelőzve például az ötszörös Le Mans-győztes Frank Biela, illetve a volt Forma-1-es versenyző, Derek Warwick autóját. Azt a versenyt egyébkén a brit Richrad Westbrook nyerte meg, megelőzve Jeroen Bleekemolent és Damien Faulknert.

E hét végén lesz az idei, utolsó gyorsasági autósfutama. Hol áll a versenyben?
- Összpontszámaim alapján jelenleg a második vagyok a Seat Leon Kupában, így van rá esély, hogy a dobogó tetejére állhassak. Ugyanakkor a győztes futamok számát tekintve az első helyen állok, hiszen a 12 futamból hetet nyertem.

Mióta versenyez?
- Az "igazi" autós világban három éve indulok futamokon, előtte csak számítógép előtt ülve "küzdöttem". Nagyjából fél évtizeddel ezelőtt kezdtem el játszani a Live for Speed nevű autóversenyzős játékot, gyakorlatilag ezzel indult az ottani, majd a mostani pályafutásom. Beneveztem több olyan internetes bajnokságra, amelyek hasonlítanak az igazi versenysorozatokra: ennél is kéthetente vannak a futamok. E versenyekre ingyenes a nevezés, ha túl sokan állunk "rajthoz", akkor időméréssel szűrik meg a jelentkezőket.

Milyen eredményekkel szerepelt a virtuális világban?
- Számos verseny után 2004-ben megnyertem a világbajnoki sorozatot. Ezt követően figyelt föl rám az egyik magyar autóversenyző csapat főnöke, akivel ráadásul az internetes pályán is megmérkőztem. Fantáziát látott bennem, majd lehetőséget biztosított, hogy a tudásomat egy igazi versenyautóban is kipróbáljam.

Milyen sikerrel?
- Jó köridőim alapján benevezett a 2005-ös Opel Astra Kupa harmadik futamára, és az első igazi autóversenyemen, a kiskunlacházi verseny futamain második és harmadik helyezést értem el. Később több más futamot is nyertem, a következő évben jött a Renault Clio Kupa, amelynek 13 futamából tízet megnyertem. Idén pedig az egri Seat-kereskedés, az IMC Car jóvoltából elindulhattam a Seat Leon Kupában.

Az idei Forma-1 magyarországi versenyének egyik betétfutamán, a Porsche Supercup versenysorozaton is alkalma volt indulni. A Porsche egyik VIP-versenyzőjeként számos olyan külföldivel állt rajthoz, akiknek lényegesen nagyobb igazi autóversenyzői múltja van. A 21 versenyző közül 16. helyen végzett, ami nagyon jó eredmény. Kapott-e már megkeresést külföldi csapatoktól?
- Egyelőre szeretnék itthon versenyezni, a távlati terveimben szerepel esetleg a németországi túraautó-bajnokság, ám ehhez igen sok pénz és munka kell.

Mit szóltak az "igazi" versenyzők, amikor megtudták, hogy a számítógép mellől került a volánhoz, és valódi versenyzői tapasztalatok nélkül tör babérokra?
- Meglepődtek, de amikor látták az eredményeimet, akkor elfogadták, hogy így is lehet...

Milyen érzés a biztonságos számítógép volánja mellől a valódi pályára kerülni, ahol már nemcsak a virtuális életét kockáztatja a versenyző? Meg lehet tanulni a biztonságos vezetést a képernyőn keresztül?
- Egyértelmű, hogy az igazi volán mögött nemcsak magammal, hanem a versenyzőkkel szemben is óriási a felelősség. A virtuális pályákon is kötelező a vezetési fegyelem, ezt én már ott megtanultam és a valóságban még inkább betartom. Sajnos visszatérő probléma, hogy az újoncok közül sokan nem veszik komolyan a virtuális versenyeket: kockázat nélkül belemennek veszélyes helyzetekbe, és baleseteket okoznak. A notórius szabályszegőket a versenyzők előbb-utóbb kiközösítik.

Aki a példáját szeretné követni, mit tegyen, és mekkora összegű beruházásra számítson?
- Először is vásárolnia kell egy viszonylag nagy teljesítményű számítógépet, egy autókormányt és elő kell fizetnie az internetre.
Azután egyre több versenyen kell elindulnia, és fokozatosan sikereket kell elérnie.

Vannak-e már követői vagy hasonló utat bejárt versenyzők?
- Igen, Michelisz Norbert - aki tavaly megnyerte a Suzuki Kupát - kísértetiesen hasonlóan került az igazi versenypályákra: korábban ő is "csak" a számítógép előtt rótta a kilométereket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
sanzik  
2007. okt. 03. 06:36 | galéria | válasz | #20
Az jó hogy Rácz Istvánt meg Talmát megemlítetted,valóban bele lehetett volna írni a cikkbe... (bár a cikk a számitógépes versenyzőkröl szól...)
Viszont akkor ki lehetett volna térni arra is,hogy ki milyen körülmények között szerezte meg azt a helyezést.
Mert ugye Norbi sosem versenyzett hátsókerekes autóval ezelőtt.

Rácz István 2003-as 8. helyezését azért megelőzte,hogy durván akkor 6 éve már különböző hátsókerekes szériákban indult.
Norbinak kb volt 1 napja ismerkedni a technikával.

Talmácsi eredménye az már inkább hasonló, mivel neki sem volt ezen a téren sok tapasztalata viszont tudjuk róla,hogy ő is ufo.
És ha már a számokat nézzük csak, akkor tegyük hozzá azt is,hogy Talma a 14. helyet több mint 55 mp-es hátránnyal szerezte meg, Norbi viszont a 16. helyet durván 34 mp-es hátránnyal...
És ugye nem ugyanabban a mezőnyben.
Igy nehéz összehasonlítani őket. Maradjuk annyiban,hogy mindhárman nagyon nagy tehetségek...
NIBI  
2007. okt. 02. 18:24 | galéria | válasz | #19
Itt egy csomó magyar bajnokságot találsz: http://simsporttv.com/
NIBI  
2007. okt. 02. 18:23 | galéria | válasz | #18
Csapattárs, látom kihasználod az alkalmat a reklámra:)
MaSzKa  
2007. okt. 02. 06:16 | galéria | válasz | #17
én is beszeretnék kerülni
én szaroznék akár az életem árán is de megnyerném a varsenyt :-)

Lfs-be hogy lehet nevezni?

BMW M3 Challenge -be szoktam nyomni
2007. okt. 01. 14:46 | galéria | válasz | #16
norbi
kigyi  
2007. szept. 30. 18:04 | galéria | válasz | #15
Bizony nagyon jól tolja persze nem lett volna rossz ha tényleg a többieket is megemlíti a cikk írója.
Norbival én is versenyeztem még LFS-ben és GTR2-ben is. Nagyon komolyan tolja és élőben is volt már szerencsém vele találkozni az egyik versenye után, egy nagyon szimpatikus rendes embernek vélem az alapján a kb fél óra alapján.
Hajrá Norbi és mindenki aki szeretne vele versenyezni jöjjön a HGTRM kupára itt mindenki rajthoz állhat csak be kell fizetni a szerverdíjat, kell venni egy jó gépet, egy jobb minőségű kormányt na megy ugye a GTR2-t :D
Ha valaki nem talál oda ahool ezt megteheti keressen meg priviben éppen 2 hét múlva indul a köv. szezon úgyhogy most érdemes csatlakozni.
2007. szept. 30. 14:10 | válasz | #14
Ki mondta azt hogy szimulátoral nem lehet megtanulni semmit?(még annó egy repülőgépes cikknél osztotta az észt)
NIBI  
2007. szept. 29. 19:51 | galéria | válasz | #13
Én is autószimulátorozok már jópár éve. Párszor versenyeztem is Kiss norbival, és még Wéber Gáborral is.(GTR 2-be) Norbi mindig elverte a GTR 2-be Gábort.:) Na meg az egész mezőnynek esélye se volt...
Szóval eszméletlenül jól nyomja virtuálisan is!
Én igazi versenyzéssel nem is akarok próbálkozni, ezt szeretem, élvezem, elég ez nekem.:)
És ezt is lehet profi szinten űzni, akárcsak élőben! Igaz HGTRM tagok?:)
Jah és drukkolok Norbinak, hogy lássuk még a TV-ben, erősebb autókkal!
neoG  
2007. szept. 29. 19:12 | válasz | #12
neoG  
2007. szept. 29. 19:06 | válasz | #11
van egy angol:3d driving scool.
2007. szept. 29. 18:35 | galéria | válasz | #10
Ismertek olyan szimulátor progit, amellyel a KRESZ-vizsgára lehetne felkészülni?
neoG  
2007. szept. 29. 12:20 | válasz | #9
aki meg jó kvékbe azt elviszik katonának
Filiic  
2007. szept. 29. 11:16 | válasz | #8
De jó, nem ártana akkor nekem sem indulnom versenyeken, hátha felfedeznek:c))
Apropó, nem tudjátok abban a bizonyos lfsben mi volt a neve?
2007. szept. 29. 11:12 | válasz | #7
Autosportban mindenki pénzes tróger. :D
2007. szept. 29. 10:51 | válasz | #6
Amúgymeg a magyar autósportról annyit hogy az indulók jelentős része pénzes tróger akiknek ez a hobbijaebbe feccölnek bele pénzt de kb semmiféle hátterük nincs (és itt főleg clio,suzuki,és egyéb alacsony kategóriás géposztályra gondolok)...
2007. szept. 29. 10:46 | válasz | #5
Hamár ennyire cikkelünk említsük már meg Wéber nevét is mert igencsak hasonló cipőben jár...
Amúgymeg Rácz Pisti barátom nemzetközi versenyben porshce-val az első 10-ben is volt (2003 Porsche Supercup hungaroring 8. helyezett pl..).
Talmácsi aki inkább a 125-ös mocikategriában ismert 14. helyen futott be...
Én elimserem Kiss Norbert tudását de ha már cikkezgetünk akkor említsük már meg a többi nevet is...
A leon cupáról pedig annyit hogy elég mókás dolgok kerültek napvilágra az istállókban amiket a sajtó nemigazán ver nagy dobra pedig jó tudni..Jópár autó nagyobb (nem az előírt) töltőnyomással állt rajthoz nem egy futamon...
HuAn82  
2007. szept. 29. 10:16 | galéria | válasz | #4
Mekkora humorbonbon...
2007. szept. 29. 08:51 | galéria | válasz | #3
grat norbi! :)
így tovább báttya^^
2007. szept. 29. 08:42 | válasz | #2
valszeg arra gondolt, hogy ne botkormányt..
Flashy  
2007. szept. 29. 08:08 | válasz | #1
ne autókormányt vegyen, hanem inkább olyat amit a számítógéphez lehet kötni játékvezérlőként :D