Dobó Kata amerikai scifiben
2007. október 3. 01:08, szerda
Az itthon népszerű, Hollywoodban küszködő színésznő ezúttal egy atomháború után scifi-filmben bolyong, melynek már az előzetesét is láthatjuk.

Hirdetés

Az idehaza a Miniszter félrelép plakátjával oly villámgyors népszerűségre szert tevő színésznő amerkai karrierje 2001-ben indult a a 15 perc hírnévben, a híres neves jelenettel, amikor megfordult a lépcsőn. Szereplése a Rollerballban folytatódott, ahol fedetlen kebleiben is gyönyörködhettek az amerikai és magyar nézők. Anyagilag mindkét film bukás volt, a DeNiro-s krimi 24 milliót hozott, míg a görkorcsolyás sportfilm a 70 milliós készítési költségek ellenére is csak 18 millió dollárt jövedelmezett az USA-ban.


A két mozifilm után, 2003-ban a színésznő úgy döntött, hogy a mozis kudarcok után kipróbálja magát a videó- és DVD-piacon, mely segítségével ugyan kevesebb nézővel ismertetheti meg magát, azonban a felkínált szerepek sokkal jelentősebbek voltak. A kiugrási lehetőség már csak azért is megvolt, hiszen a "Kizárólag DVD"-piac két legmenőbb, legnézővonzóbb nevével sikerült forgatnia.

A Professzor című akciókrimiben (Out for a Kill) ő játszotta Steven Seagal feleségét, aki azonban meglehetősen hamar elhalálozott - viszont az ő halála jelentette a későbbi motivációt, hogy a Seagal által játszott régész leszámolhasson a kínai maffiával. Másik 2003-as filmjében, a Büntetésből jelesben (Detention) Dolph Lundgren oldalán tűnt fel. A filmben az iraki veteránt alakító Lundgren egy rosszhírű iskolába vonul vissza tanítani, csak hogy egy banda is kiszemeli magának az iskolát, így az exkatona az iskolai diákjaiból képez ki magának egy ütőképes sereget.


A lakossági piacon mérsékelt sikert elért produkciók és egy televíziós kitérő (Helyszínelők) után Dobó Kata ismét mozifilmeket választott. Így kerülhetett bele az Elemi ösztön második részébe, mely 6 milliós bevételével messze elmaradt az első rész 117 milliójától, valamint az idén bemutatott Vér és csokoládé (Blood and Chocolate) című vérfarkasos thrillerbe, mely bukása még az Elemi ösztönét is alulmúlta, hiszen csak 3,5 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.

A sok peches filmválasztás után szinte biztos, hogy csak felfele vezethet út, gondolhatjuk. Dobó Kata legújabb szerepe egy posztapokaliptikus scifi, mely nemrég jelent meg a tékákban, de az online DVD-boltokban is megvásárolható. (Az amazon.com-on - egyelőre a film a 116 604. a DVD eladási toplistán, de az óránként frissített listán láttuk már a 115 450. hely környékén is. Lesz ez még jobb is!)


A Ben David: Broken Sky címmel futó 100 ezer dolláros költségvetésű mozi egy nukleáris háború pusztította Földön játszódik, amelyet egy Golhardt nevű diktátor (szintán magyar "színész", az ex-kickboxos Hugyetz Lajos alakítja) tart rettegésben és akivel csak egy zen harcművész, bizonyos Ben David számolhat le. Dobó Kata a lent látható előzetes alapján Ben David egyik segítője ebben a küzdelemben.


A Ben David után ismét amerikai filmben láthatjuk a színésznőt, hiszen Szőcs Csaba új filmjében, a Madness is Catchingben (szó szerint: Az őrület ragályos) fog szerepelni több, ismeretlen amerikai színész, valamint Koltai Róbert társaságában, vagyis minden bizonnyal a film az amerikai videópiacnak készül elsősorban.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. okt. 07. 10:28 | válasz | #59
Ez Sci-fi???
Inkább valami jövőben játsződó sokadik kategóriás akciófilm.
Dobó Katához meg annyit, mindenki jobban járna ha abbahagyná.
2007. okt. 05. 20:41 | válasz | #58
Erőltetett ez a Dobó Kaka. Egyszerüen tehetségtelen, csak a testéből próbál pénz csinálni, filmezéssel, de hát über béna.

Nekem egy Resident Evil utánzat jutott eszembe, amikor megláttam, hogy Dobó Kaka és Sci-fi.
loga  
2007. okt. 05. 19:53 | válasz | #57
rolika  
2007. okt. 05. 15:48 | galéria | válasz | #56
katáról mindig az jut eszembe, hogy andy vajna nőjeként SEM sikerült befutnia hollywoodban...
2007. okt. 05. 10:05 | galéria | válasz | #55
Eezen bexartam! Kurva dúra ez a trailer! :DDD Van benne összesen 4 szereplő (már ha ezek azok) és amit művelnek az kész. Meg a narrátor... Ááááááááááááááá!!! :D
2007. okt. 05. 08:59 | válasz | #54
Mondjuk aki ilyen filmet megrendel az amazonon, aztán izgalomtól remegve várja a postást, az tuti, hogy előtte beszedett valamit
echo  
2007. okt. 05. 02:25 | válasz | #53
Nem tom minek csinálja ezt... szarabb szerepei vannak mint joey-nak a jóbarátokban... nem tud itthon megélni vagy mire jó ez az egész bohóckodás? Ha meg kint akar élni inkább keressen egy gazdag féjet oszt csókolom. Legalább azzal nem alázza porig magát, mint ezekkel.
neoG  
2007. okt. 04. 19:43 | válasz | #52
"nem tudok elég jól szopni".hát ez pech
Atisz  
2007. okt. 04. 14:50 | galéria | válasz | #51
Engem kicsit a Fallout-ra emlékeztetett (poszt nukleáris terep, autóroncsok, sötét belső terek) sajnos annak jó tulajdonságai nélkül :P
A narrátor hangja tényleg ciki, a shower-shovel szintű poénokért pedig vannak olyan helyek a Földön ahol ölnek...
Atisz  
2007. okt. 04. 14:44 | galéria | válasz | #50
Szerintem ez nem (csak) az ő hibája. A kelet-európai színészek/színésznők kb. erre jók Hollywoodban...
jin  
2007. okt. 04. 11:01 | válasz | #49
Hát ez egy nagy kalap sz@r!
Aramir  
2007. okt. 04. 00:18 | válasz | #48
Valahogy az 80-as évekbeli olasz madmax utánzatokra emlékeztet :D
magus  
2007. okt. 04. 00:01 | galéria | válasz | #47
szegény nem tudok elég jól szopni, így nem jut filmszerepekhez, amihez jut ott is csak a buta ribanc aki beszopta magát a filmekbe kategória söt a fejéről, én adni akarok dobo katanak egy kis penzt, hogy ne kelljen tobb faszt tovig szopnia : /
Petys  
2007. okt. 03. 23:03 | galéria | válasz | #46
áááááááhhh
az egész trailert már maga a narrátor hanglejtése nevetségessé teszi...
A hihetetlen minőségű akciójelenetről nem is szólok inkább...

2007. okt. 03. 23:00 | galéria | válasz | #45
Az lószar. Itthon kb ennyibe kerül egy Jóbarátok sorozat epizód forgatása :D
Erpy  
2007. okt. 03. 22:47 | válasz | #44
Ezt a pénzt inkább költötték volna beteg gyermekekre, minthogy az ilyen Dobó Kata szerü nullák meg a rendezőik elbaxák, ultragagyi fosra.
Eleve undoritó ez a csaj, hogy annó Vajnabácsin hátán akart bejutni Hollywoodba. Gusztustalan egy nagy nulla ez a csaj.
2007. okt. 03. 22:47 | válasz | #43
Még egy magyar közönségfilm is a többszörösébe kerül ennek. :D
2007. okt. 03. 22:28 | válasz | #42
"A Ben David: Broken Sky címmel futó 100 ezer dolláros költségvetésű mozi"
:DD

Mennyiből is készült a superman? 250 millió $ ? :D
2007. okt. 03. 21:21 | válasz | #41
annyi sok szakma foglalkozas van a vilagon. miert pont szinesz akar lenni? es miert ennyire nagyon ha nemmegy.

a masik meg hogy ezesetben "Kinek a faszát tisztelhetjük benne?" Andrew mar kirugta addig ertheto volt, de most ki tolja bele a filmekbe?
2007. okt. 03. 19:35 | galéria | válasz | #40
Ez az előzetes valószínűleg a leg-leg gagyibb amit valaha láttam... Szerintem ezt a filmet is passzolom.
2007. okt. 03. 19:00 | válasz | #39
Nemtom mit vannak egyesek oda ettől a csajtól,jó helyen szopta a megfelelő faxt (vajnabácsi) így bekerült pár b vagy még gagyibb kategóriás filmbe,de semmi extra....
2007. okt. 03. 18:14 | válasz | #38
... ez nem lehet igaz...pls mondjátok hogy egy rossz álom... nem hiszem el hogy ilyen film létezik...ezt egy amatőr filmes stáb felülmúlja...
winnie  
2007. okt. 03. 17:42 | válasz | #37
"az Elemi Ösztönhöz, mint az Armogeddon II-III stb. filmeknek az Armogeddonhoz. Semmi."

ööö, valamit benéztél:) armageddon 2-3 nincs. van egy magyar című, alcímes armageddon 2, ami ugye kamu cím, de az elemi ösztön 2-ben nem csak a producer személye azonos az első részével, de ugyanaz a színész ugyanazt a fő karaktert alakítja. szóval teljes jogú folytatás.
2007. okt. 03. 17:37 | válasz | #36
A "Csak szex"-ben jól játszott, ami nem piskóta mert a film egyáltalán nem volt olyan jó, mint sokan állítják. (Ellenben a Teréz anyu meg sokkal jobb volt, mint sokan állítják.)
T0nk  
2007. okt. 03. 17:36 | válasz | #35
A Star Wreck: In the Pirkinning sokkal színvonalasabb.
2007. okt. 03. 17:33 | válasz | #34
"Így kerülhetett bele az Elemi ösztön második részébe,..."
Gondolom az még a cikírónak is tiszta, hogy ennek a ******-nak annyi köze van az Elemi Ösztönhöz, mint az Armogeddon II-III stb. filmeknek az Armogeddonhoz. Semmi.
winnie  
2007. okt. 03. 17:03 | válasz | #33
hidd el, próbálkozott ő sorozatokkal, csak ugye egy pár mésodperces szerere is elég komoly casting van. (a csi-ben,m ha nem is volt sokáig, de baromi fontos szerepe volt legalább:)
Kemuri  
2007. okt. 03. 16:54 | válasz | #32
Na Rachel Griffiths szerintem k*rva nagy színész!!! 6FU-ban olyan szinten hozta Brenda karakterét, hogy ÁÁÁ. Szerintem az ilyen "sorozatszínészek" teljesen egyenértékűek a nagy hollywoody nevekkel, már ami a tehetséget illetni, ilyen sztártőzsdéken biztos nem érnek annyit ;)
Lehet Dobó Katának is be kellett volna próbálni valami középesen nézett sorozatot ahelyett hogy volt pár másodperce a CSI-ban és annyi.

Real13  
2007. okt. 03. 15:35 | válasz | #31
Dobó Kata egyedül a Miniszter félrelépben volt jó,ott meg sok mindent nem kellett csinálnia.A Szabadság ,szerelem remek film volt szvsz,egyedül ő rontotta el a színvonalat,de nagyon...Hihehetlen szar volt..
Macc  
2007. okt. 03. 15:25 | válasz | #30
Na ez a film kegyetlen szarnak tunik. Izeke meg meg egy rossz szinesznot sem tudna eljatszani.
Erpy  
2007. okt. 03. 14:08 | válasz | #29
Szerintem meg szar szinész a csaj. Nézzétek már meg hogy beszél. Úgy artikulál még magyarul is, nemcsak angolul, hogy hallgatni is rossz. Nem természetes ez a beszédforma.
Nameg tehetség is kell, az pedig neki nincs.
Ha valamihez nem ért az ember, csináljon mást. Én igy vagyok a magyar filmek nagytöbbségével is. Egyszerüen szarok.
Van egy olyan, hogy szinészi játék, és hogy az a karakter megfogjon téged egy filmben, legyen az jó vagy rossz szereplő.
Én mindig az Üvegtigrist szoktam felhozni. Az vérprofi mindenben, nem akartak túljátszani, csak adták a tehetségüket.
Ez a csak miben nyújtott valamit? Semmiben.
2007. okt. 03. 13:45 | galéria | válasz | #28
Pocsék érzés amikor valami nagyon rosszra készülsz és még valami annál is rosszabbat kapsz, ez a trailer igazi büntetés...
NEXUS6  
2007. okt. 03. 13:30 | galéria | válasz | #27
Ha itthon marad sztár lenne, ott meg olyan filmekben játszik, amit nálunk is csak a B múvik dramaturgiai kellékeiből szakdolgozatot író egyemisták néznek meg (mind az 1).
2007. okt. 03. 13:22 | válasz | #26
Nem tudom ti hogy vagytok vele de Dobó Kata irtó randa volt a Szabadság Szerelemben. Ráadásul úgy fog kiöregedni hogy nem csinált semmit odaát. Azért én sajnálom. Kár érte.
Help17  
2007. okt. 03. 12:46 | válasz | #25
Nem hinném hogy Rachel Griffiths tehetségesebb, jobb színésznő lenne mint az "AAA mozifilm sztárok", bár ettől függetlenül sorozatokban remekel. Ugye Brothers & Sister meg Six Feet Under. De azért hozzáteszem hogy ha a box office erelyét nézem a mai színésznőknek, egyik sem tartozik az AAA kategóriába, hiszen egyik színésznő sem képes pusztán cak a nevével 30 millióval megnyitni egy átlag romkomot vagy drámát. Mondjuk a férfiak közül se sok ilyen található. Ha az az A listás sztár aki állandóan folyik a csapból akkor Griffiths vagy más híresebb tv sztár bizony tehetségesebb egy Jessica Albánál vagy talán még Halle Berrynél is, bár ez utóbbi elég erős kijelentés.
2007. okt. 03. 11:35 | válasz | #24
Azért ha körülnéztek a sorozatok/tv filmek tájékán, akkor sokkal több tehetséges színészt találtok, akik se nem híresek, se nem AAA mozifilm sztárok. Itthon is kezd trendi lenni, hogy ua a pár fickó/csaj szerepel a mozifilmekben (ugyanazt a pár embert sztárolják, függetlenül attól,h . teherséges-e).
winnie  
2007. okt. 03. 11:30 | válasz | #23
jaja, csak itthon jó a sajtója. és itthon valóban csinlt sikereket.
Help17  
2007. okt. 03. 11:24 | válasz | #22
Vajna iszonyat rég nem csinált sikeres filmet, azaz igazásg hogy ő a hollywoodi producerek rangistáján a béka segge alatt van.
Kemuri  
2007. okt. 03. 10:06 | válasz | #21
Jobban belegondolva igazad van. Én is inkább azt tartom valószínűnek, hogy egy nagyon erős hátszéllel rendelkező de tehetségtelen valaki előbb lesz ismert mint egy tehetséges de kevés támogatást kapó színész. De mindemelett én úgy gondolom Vajnának van olyan kapcsolatrendszere a régmúlt időkből, hogy ha Dobó Kata tehetségesebb többre vihette volna. Persze erősen csak B kategóriában. Szóval én azt mondom ha nincs Vajna akkor nehezen hiszem el, hogy lett volna CSI meg 15 Minutes is akár. De lehet tévedek.
Vucli  
2007. okt. 03. 10:05 | válasz | #20
"a bugyit is le kell tolni néhány esetben." "Igy aztán egy magyar lánynak amerikában nem sok esélye van"
Ha csak ezen múlna szerintem sok világhíres szinésznőnk lenne
pauly  
2007. okt. 03. 10:03 | válasz | #19
Hát nem tudom,de akár jó,akár rossz,én Dobó Katát nem tudnám elképzelni egy kasszasiker filmben mint főszereplő meg híres színésznőként.Nemhiába nem vitte sokra,és szerintem ha tényleg jó lett volna,akkor Vajna betudta volna juttatni valami komolyabb filmbe is.De szerintem ha valami csoda folytán sikerülne egy kasszasiker filmbe főszerepet kapnia,akkor se kapna többé olyan szerepeket.Bár mivel az kizárt,így kár róla beszélni :)
floatr  
2007. okt. 03. 09:55 | válasz | #18
Ennek a nőnek inkább a mellei népszerűek idehaza :)
Vucli  
2007. okt. 03. 09:55 | válasz | #17
Uhhhh a trailert csak most néztem meg, nagyon durván üt
assdf  
2007. okt. 03. 09:52 | válasz | #16
Szerintem nagyjából az van hogy amerikában a szinésznők tehetsége többé kevésbé egyforma, csak épp ha bekerülsz pl egy titanicba vagy hasonló filmbe mint főszereplő, akkor már nyitva van előtted az út bárhová. Népszerü leszel hires és általában sikeres is. Akkor is ha egyébként egy nyafogó hisztis idióta picsa vagy.
Ha meg nem kerülsz be, akkor lehetsz bármilyen tehetséges is, max videófilmekben kapsz főszerepet.
Ahhoz pedig hogy bekerülj ahogy már irták lejebb igen erős hátszél kell, megkockáztatom a bugyit is le kell tolni néhány esetben.
Nagyjából ennyi. Igy aztán egy magyar lánynak amerikában nem sok esélye van.

pedig egyébként bár egyesek mindig hajlamosak dobó katát lesajnálni, szerintem jó szinésznő, a magyar filmjei alapján. Csak beleesett abba a hibába, hogy elhitte hogyha majd kimegy amerikába egyből főszerepet kap a kasszasiker filmekben.
pauly  
2007. okt. 03. 09:50 | válasz | #15
"de a bunyó jól néz ki"
Erpy  
2007. okt. 03. 09:46 | válasz | #14
Ez egy vicc.
2007. okt. 03. 09:45 | válasz | #13
......úgy látszik mindenki hasonlóra gondol a trailer láttán...nekem a Knights of Cydonia klippje jutott eszembe a Musetól...

http://youtube.com/watch?v=jV1bRfLHA3A
pauly  
2007. okt. 03. 09:45 | válasz | #12
Hát azért 100 ezer dollár (18 millió ft)nem valami sok :)
2007. okt. 03. 09:33 | válasz | #11
Elég gagyinak tűnik a film, de a bunyó jól néz ki.

Dobó meg elég jó színésznő lett mára (pl Csak szex c. filmben sem pocsék az alakítása, hanem elég jó)...
pjke  
2007. okt. 03. 09:28 | válasz | #10
Mia túró került ebben 100000 dollárba. Házilag jobbat csinál egy 10 éves.
KoS  
2007. okt. 03. 09:07 | válasz | #9
Huhh, ez a trailer odavert :)
Rosszabb volt, mint amire a szoveg alapjan szamitottam :D

Vucli  
2007. okt. 03. 09:04 | válasz | #8
Szeretni valakit valamiéért
winnie  
2007. okt. 03. 08:55 | válasz | #7
"Dobó Katát meg ha Andy Vajna nem tudta feljebb juttatni az már valamit elmond a színésznői képességeiről. "

ööö, szerintem ez vajna amerikai befolyásáról mond el valamit. lehet valaki bármilyen rossz, ha van hátszél nem számít. és lehet jó, de ha nincs hátszél, nem ér el semmit.
Kemuri  
2007. okt. 03. 08:51 | válasz | #6
Erről a trailerről most frankón a "worst movies ever" válogatás ugrott be, Egybe be lehetne vágni az egészet, főleg az a nagydarab csávót, te úr isten...
Dobó Katát meg ha Andy Vajna nem tudta feljebb juttatni az már valamit elmond a színésznői képességeiről.

2007. okt. 03. 08:06 | válasz | #5
Ez a katasztrófa nem a nukleáris háború !
a 12 éves unolaöcsémék csinálnak ilyen minőségű filmeket
2 gagyi analóg kamerával poénból
NEXUS6  
2007. okt. 03. 07:25 | galéria | válasz | #4
Asszem Harrison Ford mondta, hogy borzasztóan fél attól, hogy rosszúl választ és olyan filmben fog szerepelni, amit nem kellett volna elvállani, mert elindítja lefelé a lejtőn.

Nos Katánknak ettől már nem kell tartania.
2007. okt. 03. 05:59 | válasz | #3
Atyauristen...... Bar meg mindig jobb mintha itthol probalkozott volna....
winnie  
2007. okt. 03. 05:43 | válasz | #2
ööö, nem lesz. van. már megjelent. az amazon-helyezés önmagáért beszél:)
2007. okt. 03. 05:15 | galéria | válasz | #1
Ez valami förtelmesen béna 3. kategóriás film lesz. A bukás garantált.