Leáldozóban az outsourcing kora?
2007. szeptember 26. 23:59, szerda - Forrás: Napi Online
Néhány évvel ezelőtt az USA-ban sokan megkongatták a vészharangot az erőforrás-kihelyezés kapcsán, mondván ennek nyomán elvándorolnak a munkahelyeket Indiába és más olyan országokba, amelyekben olcsóbb a munkaerő, mint az Államokban. Úgy tűnik, nem lesz igazuk.

Hirdetés

Az outsourcing-üzletek értékének növekedése egy számjegyű üteműre szelídült, és kezd a minőség éppoly fontos lenni, mint a nagy költségmegtakarítás. A TPI piackutató szerint mind az új szerződések mennyisége, mind az értéke a 2001-es szintre csökkent az idei évben. Még a szakszavak is változtak, munkaerőelőny helyett intellektuális előnyökről beszélnek és egyesek elhagynák az outsourcing kifejezést is, mert az olyan képzetet kelt, mintha valamit áthajítottak volna a palánkon.

Vannak azonban olyanok is, akik vitatják az erőforrás-kihelyezés jelentőségének csökkenését: felhívják a figyelmet arra, hogy TPI nem vette figyelembe az 50 millió dollárosnál kisebb üzleteket, illetve azokat a megállapodásokat, amelyek tanácsadók igénybevétele nélkül köttettek, továbbá kihagyta összesítéséből a szerződéshosszabbításokat, pedig utóbbiak egyre nagyobb részét képezik az ágazat tevékenységének.

Tény, hogy a minőségnek egyre nagyobb a szerepe az outsourcingban is. A még olcsóbb, például afrikai munkaerő elérése sokszor lehetetlen, mert a kihelyezendő munka elvégzéséhez megfelelő képzettség kell. Ezért az érintett cégek igyekeznek a minőség és az olcsóság keveredését biztosító, megfelelő palettát felállítani az erőforrás-kihelyezést fogadó országokból. Ennek része, hogy a legnagyobb indiai oursourcer cégek, például a Wipro az Egyesült Államokban készülnek központokat nyitni a magasabban képzett, a nyelvet helyi szinten beszélő munkaerőt igénylő megbízások elvállalására - derül ki a The Economist cikkéből.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tvik  
2007. okt. 01. 09:45 | válasz | #16
-Ti aztán jól meg tudjáktok fogni a probléma lényegét... :)
-Indiai programozókat fikázni egy dolog, de nekünk sem kéne alább adnunk a színvonalat. Nem úgy veszem észre, hogy minden egyes magyar programozó überfasza szakember lenne, viszont az indiaiak fikázása mindenkinek megy képzettségtől és felkészültségtől függetlenül. :(
2007. szept. 29. 14:35 | válasz | #15
Ha a gépek egyre kissebbek lesznek és a "Jó munkásembernek" már lesz ilyen, akkor a cégek akkor spórolnak a legtöbbet, ha a munkahelyen csak a kapcsolatot adják. A céges programok a központi szervereken futnak, a munkaállomások karbantartását meg csinálja meg a dolgozó, úgyis a sajátját eszközével dolgozik.
2007. szept. 28. 20:03 | válasz | #14
Hát azért azok az indiai programozók annyira nem jók, egyszerűen csak sokan vannak és jobban ki lehet válogatni őket.
2007. szept. 28. 15:23 | válasz | #13
Ha nem kérek:
- állami oktatást, mert egy rakás hulladék ahhoz képest amiben én tanultam, ráadásul akkor nem volt még szdsz óra, most meg van
- állami egészségügyet, mert abban 8%-al nőtt a csecsemőhalandóság, és én jobb szeretném ha az én gyerekem élve születne
- állami nyugdíjat, mert magánnyugdíjpénztárban vagyok köteles befizetni a pénzemet, és a kezelési költség van hogy több mint amit hoz adott évben (egy sima bankbetét jobban kamatozik)
- állami rendőrséget, mert ha valakinek meg kell vernie/erőszakolnia az asszonyt, lányomat, stb, akkor legalább ne fizessek érte, meg ne kapjak dupla büntetést miután megöltem a férget
Szóval így nekem nem kell adót sem fizetni, és 2-3x annyi pénzem marad, mint most (bruttó bér felét még pluszban befizeti a cég utánam, és az nekem járna ugyebár...)? Rendben, köszi, szia.
2007. szept. 28. 14:34 | válasz | #12
"Én lenni indiái prográmozó... formázni szépen kódot."
2007. szept. 27. 22:07 | galéria | válasz | #11
Pár áv múlva nem lesz állami nyugdíj, ezt jósolják elég sokan.

On:
Értem én, hogy olcsó az indiai munkaerő, de olyan is :) Komment nélkül, összegányolt, átláthatatlan kód, stb.
Cat  
2007. szept. 27. 17:16 | galéria | válasz | #10
Lényeg annyi, hogy a költségvetést megnézve évente több ezer milliárd forint megy el egészségügyre és nyugdíjra. Az hogy ebből egy emberre lebontva mennyi jut, más kérdés.
assdf  
2007. szept. 27. 16:26 | válasz | #9
A közbiztonság csak azért jó itthon mert nem lehet/nem egyszerü legálisan fegyverhez jutni.
Amerikában sem a rendőrség miatt rossz a közbiztonság, hanem mert ugy lehet géppuskát venni a sarki boltban mint nálunk gumimacis cukorkát.
És statisztikailag bizonyitott tény hogy kevesebben halnak meg gumimacis cukorka általi leköpetésben mint géppuska általi lelövetésben :)

Állami nyugdij? Hm... Nem azt akarod mondnai hogy amit a te fizetésedből lenyúl az állam annak egy kis részét visszaosztjaa nyugdijasoknak? Persze ilyenkor meg felvetődik a kérdés hogy hová lett az a pénz amit a mai nyugdijasok befizettek..
hiftu  
2007. szept. 27. 15:38 | galéria | válasz | #8
<OFF>
1. Az jó, hogy nincs hadsereg, mert ez előrelépés. A Fekete Sereg ugyanis a határvidéken rabolt akár a magyaroktól is. Mert már akkor sem volt elég pénz a kifizetésekre.
2. Állami oktatás - verik szét.. Eddig még jó volt (-1989).. Most EU pénzekből verjük, püföljük. Plussz bevezetjük a felsőoktatási adót.
3. Állami egészségügy - nem kell említenem az állapotokat, mindenki tudja.
4. Állami rendőrség - Na, ez az amivel személy szerint nincs bajom.
ÉS amit kihagytál:
5. Állami pénznyelőszék - ez is jó, mert csak az Én látható jövedelmemet tudják lenyúlni, de abba belenyúlnak rendesen. Ezért ül ki a vigyor minden reggel az orcámra.
<ON> Utánam a flameözön.
Cat  
2007. szept. 27. 14:31 | galéria | válasz | #7
most meg van ugyan nincs hadsereg, de van állami oktatás, állami egészségügy, állami nyugdíj, állami rendőrség... (és most ne gyere a rendőrverésekkel, mert itthon igenis kurvajó a közbiztonság)
assdf  
2007. szept. 27. 13:53 | válasz | #6
Nem éri meg nekik magyarországon kivéve ha kapnak adókedvezményt.

Egyébként ezek az adók nagyon durvák ám, emlékszem kisebb korunkban töriórán mindig fel voltunk háborodva amikora tizedről, kilencedről meg füst és kapuadóról tanultunk, közben meg 2007-ben nem tized meg kilenced van, hanem a teljes jövedelmed 80%a adóra megy el (jöv adó, áfa, reg dij, benzin áfa ilyen illeték, olyan illeték, munkáltató által fizetett adó stb stb). Szóval mátyás király korában sokkal kevesebbet kellet adózni mint most és legalább volt egy fekete sereg. Most meg...
tvik  
2007. szept. 27. 13:18 | válasz | #5
Nem is kizárólag outsource-oló cégekre gondolok, hanem általában komolyabb IT cégekre és arra, hogy nem építenek ki nálunk fejlesztőbázisokat. Vagy igen?
tvik  
2007. szept. 27. 13:16 | válasz | #4
Köszi, segített!
Azon gondolkodom éppen, hogy érdemes-e Magyarországra jönnie outsource-oló cégeknek, illetve miért folyamatosan Csehországban és Lengyelországban terjeszkednek. (Én legalábbis így látom, de lehet hogy tévedek.)

A válasz nagyjából az, hogy nem érdemes ide jönniük.
hiftu  
2007. szept. 27. 11:17 | galéria | válasz | #3
Igaz, hogy távközlési szakemberekről szól, de talán ez van a legközelebb a
programozókhoz:
Szlovákiai bérek 2007. 09. 13.

Magyar Nemzet cikk
Kiemeltem egy részt ebből:
"hozzávetőlegesen 250 ezer forintos bruttó bérkategóriában azonban már mi állunk legrosszabbul. A 250 ezer forintos bruttó fizetés esetén egy cseh polgár 199 475 forintot vihet haza 2007-ben, míg a reformcsomag hatására 2008-ban ez az összeg 220 975 forintra növekszik. Ugyanezen bruttó fizetés Szlovákiában 195 ezer forintos, Lengyelországban pedig 170 875 forintos nettó bért jelent. A lista végén kullogó Magyarországon kereken 143 ezer forintot tehet zsebre az adófizető állampolgár ennyi bérből."

Remélem segített.
tvik  
2007. szept. 27. 10:18 | válasz | #2
Van valami infó arról valahol, hogy mennyi az órabérük/havi fizetésük a programozóknak Indiában, Szlovákiában, Lengyelországban? Illetve ezekben az országokban mennyi a nettó/bruttó bér aránya ebben a kategóriában.
2007. szept. 27. 09:32 | válasz | #1
Akkor nem lehet, hogy inkább a piac telítődéséről, és a verseny kiéleződéséről van szó?