Megbízhatóság szerint rendezik az anyagokat a Wikipediában
2007. szeptember 24. 15:04, hétfő
A Wikipedia kapcsán gyakran elhangzik az a vélemény, hogy az ott szereplő információk pontatlanok, mivel bárki beleszerkeszthet egy anyagba. Németországban ezen akarnak változtatni.

Az online lexikon népszerűsége töretlen és ezt még azok a szakemberek sem vonhatják kétségbe, akik ellenzik a Wikipedia szabad szerkesztési lehetőségeit. Ugyanakkor számos kritika érte az oldalt amiatt, hogy mivel gyakorlatilag bárki átírhat egy anyagot, így a felelhető adatok és információk gyakran pontatlanok vagy hibásak. A Wikimedia Németország nevű szervezet most bejelentette, hogy egy új rendszert kezdenek tesztelni, amelynek célja a hibás bejegyzések számának csökkentése és általában legalább a német Wikipedia megbízhatóbbá tétele.

A tervek szerint a honlapra látogató felhasználók megjegyzésekkel láthatják majd el az egyes anyagokat, így jelezve, hogy egy adott cikk megbízható-e vagy hibáktól hemzseg. "A funkció várhatóan novembertől lesz elérhető és a jövőben csak olyan dokumentumok lesznek a rendszerben, amelyekről bebizonyosodik, hogy minden szempontból megfelelő a tartalmuk. A célunk hogy a portál az eddiginél jóval megbízhatóbb legyen és hogy emelkedjen a szövegek színvonala" - mondta Philipp Birken, a Wikimedia elnökségi tagja. "Ugyan lehet, hogy egyetlen perc alatt észrevesszük a hibás bejegyzéseket, de addig is ezrek láthatják őket" - indokolta a változtatást a szakember.

A felhasználók az így lektorált anyagokat már nem írhatják át, azonban a jelöletlen írásokba továbbra is belejavíthatnak vagy kiegészíthetik azokat. Az még kérdéses, hogy a Wikipedia más nyelvű változatainál is bevezetik-e az új rendszert. Szakértők ugyanakkor - érthetően - attól tartanak, hogy csökkenhet az oldalon található anyagokat kiegészítő önkéntesek száma. Emellett kérdéses az is, hogy a felkért lektorok mennyi idő alatt lesznek képesek végezni a munkával és hogy fogják bírni a naponta megjelenő új cikkek átnézését.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kisb92  
2007. szept. 28. 10:02 | válasz | #7
A cikkértékelés már a magyar wikipédián, és minden máshol is folyik: abból lehet látni, hogy mennyiore gáz egy cikk; a korrigálandó sablonok is ott figyelnek a rosszabb cikekken.
2007. szept. 24. 23:17 | válasz | #6
Mindkettő.

Beleszerkeszik, hogy Group A szerint így vala group B szerint emígy vala.
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2007. szept. 24. 18:24 | válasz | #5
Szerintem fölösleges a Wikipédiát ez miatt bántani. Egyrészt ott van a Wikia, abban kevesebb a megkötés, meg valami wikipedia alapító elindítot egy másik Wikit is, abban meg csak végzett lektorok írkálhatnak. Meg van olyan enciklopédia is, ami direkt tele van ökörségekkel, paródia az egész :)

Van bőven tehát, lehet válogatni, kinek mi tetszik, vagy melyiknek hisz.
Aviak  
2007. szept. 24. 18:01 | válasz | #4
Érdekes a helyzet olyan témákban, amikben nincs egységes álláspont, hogy majd ki dönti el, hogy végül mi fog a cikkbe kerülni, mert az is csak ember, akinek véleménye van, de nem biztos, hogy jó.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. szept. 24. 17:37 | válasz | #3
"így a felelhető adatok és információk gyakran pontatlanok vagy hibásak" - talán fellelhető, nem?
2007. szept. 24. 16:57 | válasz | #2
nem vagyok pontosan tisztában a működésével, de a leglogikusabbnak azt tűnik ha inkább módosítási javaslatot lehetne tenni, és a módosítást míg el nem fogadják addig csak a cikk melléklete ként lehetne megtekinteni(pl a cikk egyes bekezdéseihez lenne egy korrekciós javaslatok link vagy valami hasonló)
2007. szept. 24. 15:52 | válasz | #1
Hülyeség az egész, jó eltalált rendszer a mostani.
Ha egy anyagot sokan szerkesztenek sokan szűrik ki a hibákat mert szem előtt van.