A Zuhanórepülés elhasalt a mozikban
2007. szeptember 21. 22:49, péntek
Kálomista Gábor, az új magyar akciófilm producere odakoppintott egyet a magyar letöltögetőknek, hogy vírussal fogja elárasztani a warezolók gépeit, azonban mindeddig nem tűnt fel a Zuhanórepülés vírusos példánya a neten. A mozik viszont konganak az ürességtől.

Nem szó szerint konganak, de bizony a producernek, akinek a filmográfiájában ott fityeg a 400 ezer nézős Csak szex és más semmi és a 20 ezer nézővel nyitó Tibor vagyok, de hódítani akarok, annak mindenféleképpen csalódás a Zuhanórepülés nyitánya, mely filmre az első héten Budapesten a (pozitív és negatív) reklámok ellenére is mindössze 6378-an voltak kíváncsiak. Ez a nyitány messze alulmúlja a Nyócker rendezőjének előző filmjét.

A bemutatkozás mindössze a 4. helyre volt elegendő a heti toplistán és, ha a film követi az amerikai filmek nézőszám csökkenési trendjét, akkor bizony még a 20 ezer nézőt sem fogja elérni a fővárosban, így az egyetlen esélye a Zuhanórepülésnek, ha a pozitív közönségvisszhang tovaterjed. Ezt a tovaterjedést azonban egyelőre még mi nem halljuk.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2007. szept. 24. 15:41 | galéria | válasz | #31
láttam a filmet, és nagyon béna lett. Valamiért a forgatókönyvíró szerint a hazai alvilág = szex + drog + alkohol. Egyfolytában dugnak a filmben, értelem nélkül, amikor pedig nem, akkor elmosodott, ittas állapotban lévő képek vannak. Az elejéből félórát ugy ahogy van, ki lehetne vágni, akkor nézhető lenne, mert így irtó hosszú és egyszerűen elfárad az ember, olyan unalmas. A vágások pedig tragikusak: elsötétül az egész vászon, és tökéletesen új történés kezdődik, kapcsolat nélkül, sokszor olyan ugrásokkal, hogy csak pislog az ember hogy ez most hogy.
winnie  
2007. szept. 23. 22:31 | válasz | #30
attól, hogy részedről a taxi olyan, attól még lehet jó film, nem? a hukkle pedig szenzációs stílusbravúr, egy tanyasi természetkrimi. (egyik sem olyan volt, hogy megvegyem dvd-n, de ha hasonlóan tehetséges filmesek lennének itthon, akkor nem lesnne sz*rban a haza.)
2007. szept. 23. 19:01 | válasz | #29
Éljen Éljen!

Debut12 belőled élnek ezek a hulladékgyárosok. Volt már neked saját gondolatod?

Nem kell hogy tetsszen, értsd. Vagy ha nem érted akkor nézd meg.
Beletekertem? ASztakurvagecibebaszki, az agyam eldobtam...
Divatos hajszín, nem???

Találomra válassz ki egy filmet, nézd végig és mondj róla véleményt. Vagy mondjuk mondd el hogy melyik része mit mondott neked.
képes vagy ilyenre?

Az hogy a szinkron jó, az végképp. Beszélsz angolul?
nemhiszem el...
2007. szept. 23. 16:03 | válasz | #28
Részemről a Taxidermia undorító film, a Dealer unalmas, A Hukkle-től a falra másztam, a marha nagy csend miatt, a Sztornó egyáltalán nem jött be és még sorolhatnám, egyedül a felsoroltak közül a Tesó tetszett.
Bandee1987   2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 01. 31. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. szept. 22. 22:38 | galéria | válasz | #27
Nekem a Tesó és a Moszkva tér (különösen a Moszkva tér) bejött. Bár ezek ugye még újak, a régiek közül a Tanu az, ami alap, aztán nagyon alap még az Indul a bakterház. A hét tonna dollár volt még nagyon jó film sztem. Biztos kihagytam most jópár filmet, sry érte.
mellon  
2007. szept. 22. 22:36 | válasz | #26
Hát pont nem rád értettem :)
A felsorolt filmek között ott van 1-2 kedvencem.

A Zuhanórepülést valószínüleg Én sem nézem meg, de bízom benne , hogy nem az év filmét hagyom ki
2007. szept. 22. 19:37 | válasz | #25
biztos az emberek féltek a "beígért vírus"tól és ezért nem mentek el a moziba
winnie  
2007. szept. 22. 18:08 | válasz | #24
nem a minőséigbb, hanem a kommersz. de a vita felesleges, hiszen a többség úgy köp a magyar filmre, hogy lát 2-t évente. ha 2 amerikait látna, akkor az amerikaiakat utálná)

van, aki amerika-imádó és van, aki a hazaira bukik. és itt a hazai filmek helyére be lehet helyettesíteni az európait: az amerikások kábé minden nemzet filmjét passzolják, ők alkotják a nézők zömét.
Randal  
2007. szept. 22. 17:35 | galéria | válasz | #23
Okos. Gondolom az üvegtigris se jó film. Vagy a Tizedes meg a többiek. Esetleg a Tesó ill. még jópár.
Az amcsik meg kilóra gyártják a filmeket, csak te ezt nem veszed észre mivel ide legtöbbször a minőségibb jut el.
KoS  
2007. szept. 22. 15:09 | válasz | #22
En is egyezek a velemenyeddel. A producer magatartasa miatt nem fogok penzt aldozni a filmre.
2007. szept. 22. 15:05 | válasz | #21
Hehe. Magyar filmek. Tiszta vicc.
Gagyi történetek, abszolút nem hiteles színészi alakítások, puttó megvalósitás. Valamiért a német filmekkel is így vagyok. Nem hozza a színvonalat.
Hasutasok... Beletekertem, ül a fószer az állomáson, közben valami zagyvaságról beszél. Nagyon jó film, de tényleg.
Nem csípem az amcsikat, de legalább tudnak filmet készíteni. Igaz, van is miből... De legalább mi jól leszinkronizáljuk.
De azért hogy ne érje szó a ház elejét, A miniszter félrelép tetszett! Legalábbis 1X meg lehetett nézni.
winnie  
2007. szept. 22. 14:17 | válasz | #20
ehh, csak most olvasom, amit ír mellon. szóval övé az igazság. attól, hogy én a falra másztam a rengetegtől, mert nem voltam képes felfogni, még nem biztos, hogy rossz a film. (az más kérdés, hogy a film akkor tökéletes, ha mindenki számára befogadható:)
winnie  
2007. szept. 22. 14:16 | válasz | #19
elhiszem, de még mindig ott az egynegyed és szerintem abban megegyezhetünk, hogy ettől még lehet jó a magyar film és rossz az ízlésed:) egy taxiermia, hukkle, dealer vagy ópium mind erős, értelmes filmek, az más kérdés, hogy nem fog mindenkinek csont nélkül bejönni, de ettől még jók, nem?

(megjegyzem, amiket leírtam, azok közül egyrésze nekem sem tetszett, nnémely közepes volt, de akadtak remekművek is - ezek max olyan filmek, amelyeket nem skatulyáztak be a nézhetetlen vackok közé.)
2007. szept. 22. 13:14 | válasz | #18
Lehet, hogy leadják majd fél év múlva valamelyik tv-n.
Én azonbam (mint másik cikknél korábban már írtam), ezt a filmet nem nézem meg. Nem megyek el moziba miatta, nem kölcsönzöm ki, nem kérem kölcsön, és ha tv-ben adják akkor sem fogom megnézni.
Nem a minősége miatt, vagy mert magyar film.

Egyetlen oka a producer magatartása.
mellon  
2007. szept. 22. 12:39 | válasz | #17
Ahogy winnie a felsorolásában írta, ezek NEM közönség filmek, így a a befogadása jobban megosztott. Ebből adódik, hogy sokak szemében nem ütik meg a mércét, és ebből adódóan xarnak titulálják. De meglehet, hogy nem a filmmel van a baj.
2007. szept. 22. 12:15 | válasz | #16
A Zuhanórepülés érdekes csapdába esett: Nyugaton ilyen témában sokkal jobb filmek születtek már, így egy ilyenre már senki sem kíváncsi pusztán azért, mert magyar. Főleg, hogy a narkós/gengszter téma picit lefutott manapság. Azért én meg fogom nézni, állítólag korrekt film lett.
2007. szept. 22. 12:10 | válasz | #15
Hát, én pl. elég gyakran nem kikapcsolódni megyek moziba, jó, ha van min elgondolkodni is.

winnie: Vannak jó magyar filmek, csak sajnos nagyon kevés, és az a kevés sem kap kiemelt figyelmet. Vhogy a reklám minidg a rossz filmeket részesíti előnyben. Pl. egy Moszkva teret v. Szezont bőven nem reklámoznak annyit, mint egy kommersz/ szörnyű vígjátékot (az új Török-filmet, az Overnightot viszont most eléggé nyomják - hátha jó/sikeres is lesz). Művészfilmileg sztem nagyon mélyen vagyunk a kakiban jelenleg. Elég megnézni a Taxidermiát, ami egy öncélú félkommersz "mutáns" lett pl., semmi eredetiség, max az étvágyad megy el. Nálunk művészfilmek helyett inkább művészieskedő filmek vannak, amik minőségben meg sem közelítik a felállított mércét.
2007. szept. 22. 11:16 | válasz | #14
winnie: amit felsoroltál, annak láttam kb a 3/4-ét, de nem tetszett egyik sem.
Mondjuk 10 év alatt meg tudnám számolni két kezemen, hogy mennyi magyar film tetszett, de lehet még maradna egy két ujjam.
Atisz  
2007. szept. 22. 10:41 | galéria | válasz | #13
Én még meg akarom nézni. Sajnálom, hogy csak ennyien voltak rá kíváncsiak, eddig szinte csak jókat hallottam róla...
assdf  
2007. szept. 22. 10:37 | válasz | #12
SPec én láttam egy két magyar "müvészfilmet" hát borzasztóak.
Azért megy az ember moziba hogy kikapcsolódjon. Ezen területen pedig egyenlőre a magyar filmek közül csak a vigjátékok képesek alkalmazkodni és szerintem a legtöbb magyar vijáték elég jó. Pl nekem a kedvenceim a miniszter félrelép,csak szex és más semmi, illetve a régiek közül az indul a bakterház és a legényanya (túltoltuk rulez... :D )
2007. szept. 22. 09:58 | válasz | #11
:)
winnie  
2007. szept. 22. 09:54 | válasz | #10
de nem kell azt kérdezni, hogy ki mennyit látott, elég annyit, hogy ki fogja megnézni a héten a farkast? vagy a nemsokára mozibakerülő overnightot? vagy az új fliegauf benedek filmet, a tejutat? szerintem nem sokan, viszont a kisvuk, a macskafogó vagy a megy a gőzösre tuti jobban fognak menni az emberek. ld. az sos szerelem sikere - minden a marketing.

(spec a farkas tökéletesen nézhető film)
winnie  
2007. szept. 22. 09:49 | válasz | #9
erre mondom, hogy 1. rosszul merítettél, 2. kevés magyar filmet néztél - ha egyik sem igaz, akkor viszont kénytelen vagyok meghajolni. de szerintem a többség, aki f*kázza a magyar filmet, nem is néz, vagy csak évente 1-2-őt.

szóval tipikus tévhit, hogy nincsenek jó magyar filmek. egyszerűen az a gáz, hogy mindenki az egy szoknya, egy nadrág féle kultúrmerényleteket nézi meg.

szerintem nincs gond a magyar filmekkel, max a közönségfilmek kevéssé eltaláltak, de épp annyi gyenge film van, mint korrekt, legalábbis az én tapasztalataim szerint.

kész cirkusz? zsiguli? ópium? fehér tenyér? sztornó? taxidermia? fekete kefe? hukkle? tesó? egyetleneim? mansfeld? i love budapest? moszkva tér? szerelemtől sújtva? magyar szépség? hasutasok? ede megevé ebédem? a herceg haladéka? budakeszi srácok? dealer? rengeteg? (na adj isten Dr. Horváth Putyi filmje, A halál kilovagol Perzsiából)

22 film - ki mennyit látott?:)

nyilván a werckmeister harmóniákat, mint az utóbbi idők legjobbját nem is említem, de ugyancsak jó pár éve volt a tortzók vagy a presszó, amik szerintem dettó kiemelkedőek.
Magoo  
2007. szept. 22. 09:14 | válasz | #8
wazz ilyen beszólást...megérdemli hogy elhasaljon a filmje.
hát nem tudom winnie...én nem nagyon láttam mostanában (utóbbi jópár évben) nézhető magyar filmet!

Erpy  
2007. szept. 22. 08:58 | válasz | #7
Sikerült a hülye fenygetésével elrontania mindent, és az embereket magára haragitania.
Fél év múlva úgyis leadják TV-ben, azt pedig mindenki kibirja várni.
winnie  
2007. szept. 22. 08:05 | válasz | #6
a film (sajnos) nézhető, ezzel nincs gond.
progee  
2007. szept. 22. 07:54 | válasz | #5
Talán most azzal kellene előjönnie, hogy annak küld vírusos mailt, aki nem nézi meg...
2007. szept. 21. 23:56 | válasz | #4
Talán a közönség fenyegetése helyett tetszett volna csinálni nézhető filmet.
Lehet, hogy már előre tudta, hogy csak az fogja megnézni aki rokon, ismerős, vagy fegyverrel kényszerítik rá? :D
2007. szept. 21. 23:24 | válasz | #3
hát igen...ezzel egyetértek. Majdhogynem azt mondanám megérdemli.
Vírust,mi? Így is alig nézték meg xD A vírusos faxsággal mégtöbb nézőt riasztott el. Elég csunya negatív reklámot csinált magának azzal a beszólással az eszes. Nem csodálkoznék a helyében...
2007. szept. 21. 23:24 | galéria | válasz | #2
Szerintem ez megint egy nagy kupac .... lett, mint általában a legtöbb magyar film. S lehet nekem beszólni, mert biztos be fog valaki, de ez akkor is így van...
KoS  
2007. szept. 21. 23:06 | válasz | #1
Hat, a beszolasa utan nem sajnalom. Pedig egyebkent lehet hogy erdekelt volna.