Spore: amit nem mertél megkérdezni
2007. szeptember 23. 12:35, vasárnap
Will Wright, a Maxis, valamint az Electronic Arts közreműködésével 2008-ban olyan játékkal jelentkezhet, amely a WoW-ot, és úgy az egész online játékpiacot a mélységbe taszíthatja.

Legutóbb 2006. május 30-án foglalkoztunk hosszabban a Spore-ral, azóta azonban nagyon sok új információ jelent meg. Az evolúciós játék öt pillére épül, amelynek mindegyike a fejlődés egy-egy szakaszát hivatott szimulálni.

A játék kezdetén egy dolgunk van. Túlélni a többieket, és nem áldozattá, hanem vadásszá válni. Ebben a szakaszban fejlődnek ki belső, illetve külső tulajdonságaink, képességeink, amelyeket a továbbiakban finomíthatunk majd. A második részben ennek megfelelően eldönthetjük, hogy növényevőt vagy ragadozót, netán vegyes étrendű élőlényt nevelünk belőle, magányosan vagy csoportokba tömörülve keresse a boldogulást a hatalmas galaxisban. A következő fázisban, miután védencünket már felvérteztük az élethez szükséges tulajdonságokkal, egy egész fajt az irányításunk alá vonunk. A megfelelő eszközök biztosításával, a csoporton belüli kommunikáció irányításával ütőképes társaságot fabrikálunk belőlük.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az itt elért siker elengedhetetlen része a negyedik szintre lépésnek, hiszen egy városban, egy bolygón kizárólag szocializálódott egyének képesek együtt élni. Nincs más dolgunk, minthogy élhető terepet, várost, metropoliszt varázsoljunk a faj számára a közlekedés, a kultúra, az infrastruktúra, az oktatás és egészségügy optimális kialakításával. Ha jól végeztük a dolgunkat, akkor a bolygót hamarosan szépen benépesítik a magukat jól érző élőlények, és az idő múlásával tökélyre fejlesztik a civilizációjukat.

Igen ám, de mivel ember (mi) teremtette őket, hajlamosak a gyarlóságra, és a békés együttlétet sokszor komoly konfliktusok zavarják meg. A technika fejlődésével egyre többeknek jut az eszébe, hogy ki kellene szélesíteni a határokat, és ennek megfelelően a Naprendszer felfedezésére indulnak. A program struktúrája ebben az utolsó szakaszban némileg megváltozik, mert a galaxisok közötti ugrálások során küldetésjellegű feladatokkal szórakoztat majd minket a játék.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Spore számtalan eszközzel segíti majd kreatúrák, eszközök, világok, bolygók, galaxisok megalkotását, ami eddig nem ismert mélységgel kecsegtet. Természetesen mindenki szabadra engedheti a fantáziáját, és a kreatív ötletek összességet egy hivatalos szerver őrzi majd, amit bárki szabadon bejárhat. Elég csak belegondolni, hogy mekkora felületet jelent, ha mondjuk az első néhány napban ezer galaxissal bővül a szerver. Emberi ésszel egyelőre fel sem fogható, hogy a Spore milyen széleskörű szórakozást nyújthat majd. A játékban minden a megalkotóktól függ, mi irányítunk minden pillanatot, és a fontosabb eseményeket a "sporepedia-ban" jegyezhetjük fel.

Amikor az ember az ötödik szint végére ér azt hiszi, hogy mindent látott a programból, pedig az igazi móka akkor kezdődik, amikor lényeink megépítik az első űrhajót, és kiruccannak a világmindenségbe.

A játék bemutató videója

Spore
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2008. okt. 07. 14:11 | válasz | #71
Régóta van egy gondom, méghozzá a Sporepédián a megosztással (fázisokon, játékon kívül). Korábbiakat olykor nem nagyon hajlandó törölni, hiába van ott, hogy "remove", meg hogy "has been deleted", utána még mindig ott van. Frissítem is a Sporepédiát, bezárom a böngészőt, majd újra belépek, később is még ott van. A másik meg az, hogy a legutóbbi megosztásaim "megint" nem találhatóak a Sporepédia keresőjében, pedig megfelelően írtam be, lapoztam is, de semmi. A net és a tűzfal oké. Nem értem mi lehet a baj. Náluk van a hiba? Már nem először írtam nekik, de általában bennem keresik a hibát, meg hogy a FAQ-t olvassam el stb.,... Tehát megosztani általában megosztja, ott van közöttük, de a keresőben nem, ez 1-2 napja van így (megint), volt úgy, hogy sikeresen töröltem, újra megosztottam, de akkor is ugyanez a helyzet, még a cookie-kat is töröltem, de semmi változás. Valaki segítsen! Azóta is osztottam meg, töröltem és semmi. Valaki segítsen! Köszi.
2008. szept. 16. 20:31 | válasz | #70
mi van akkor ha faszám megy a játék meg minden de mikor kilépnék a szárazföldre hibajelentést ír ki?
Zort  
2008. szept. 04. 14:48 | válasz | #69
ne basztassátok a SPORE-t mert csak hogy szóljak 4000 felett töltik le és ez még csak 1 letöltőoldal! szóval fogjátok magatokat vissza! mert EZ EGY JÓ JÁTÉK!
2008. jan. 11. 17:33 | galéria | válasz | #68
Runo  
2007. okt. 07. 15:50 | válasz | #67
Hátő mér? már kiadták? :D
eztnézdmeg
2007. okt. 07. 15:39 | válasz | #66
Hát nekem bejön ez a játék! Kicsit gagyi szaga van, de tetszik XD
2007. szept. 26. 22:22 | válasz | #65
ez egy fos.Aki leugat az meg le van érdekelve.
Viet  
2007. szept. 26. 18:42 | válasz | #64
EZ nem játék hanem vicc. Tabula Rasa forever.
Normal  
2007. szept. 26. 08:32 | válasz | #63
A Wow egy értelmetlen várpistikás hentelés, röviditésekben beszélnek, farkastetemből sisak esik ki pl. A szerepjátékosok legalacsonyabb kasztja.

Szórakozni kell járni, nem olyan helyekre, amitől "menő" lehetsz. :D
2007. szept. 25. 18:13 | válasz | #62
Underground partik? Ahol ugyanolyan zenék mennek folyamatosan? Kösz nem.
2007. szept. 25. 18:12 | válasz | #61
Te meg miről beszélsz? Milyen pogóról? Én a sima sörözésekről beszélek. Be nem tenném a lábam egy rock kocsmába. Ha táncolni akarunk, elmgyünk házibuliba.

Szóval szövegértelmezésed egyes. Ülj le!
sKie  
2007. szept. 25. 10:18 | válasz | #60
Mar hogyne lehetne komoly jatek mellett mast is csinalni. Egyreszt nem kell beszukultnek lenni, a masik meg, hogy kell az onkontroll. Ennyi. Tudd, hogy mikor hagyd abba es minek mekkora sulya van. Ez a bulira es a jatekra is igaz. Ki nem birnam, ha piara csesznek el havonta 15-20 ezret. Eskuszom akkor inkabb kiszornam az ablakon azt a penzt, vagy vennek ocsemnek wow gc-t. Termeszetesen en is iszom, de nem minden hetvegen. Igen, kockulok is, es barataimmal is vagyok. Mindent a maga idejeben.

Nyultap: Igen, jatszottam Neverhood-dal, es maig az egyik legfaszabban osszerakott jatek sztem. Szakadtam a rohogestol.
Runo  
2007. szept. 25. 08:35 | válasz | #59
áááááh..... már 2 éve várom ezt a gémet, és erre kiderül, hogy online szar lesz..... undorító.....
2007. szept. 25. 01:29 | galéria | válasz | #58
Hallod veled mi van ember? :D Puttókocsmába jobb a hangulat :D te vagy hülye vagy, vagy gec*re igénytelen :D vagy mind2 :D de mást nem tudok elképzelni :) de egyébként, nem a te hibád, h lúzer vagy, nyugodj meg...és járj, nyugodtan a 250 forintos sörözős helyedre, beszélgetni a alkoholistákkal, jókat dumcsizni meg ilyenek az a pimp :D van valahol, ilyen téma, hogy TECHNO vs ROCK... http://www.2xfun.de/misc/Rock.vs.Techno "kicsit" sarkított úgyan, de az általad említett "igénytelentucuc" (micsoda míves megfogalmazás, igazi intelligenciára vall :D), is majdhogynem a rockból alakult (az instrumentálok mindenképpen, természetesen kicsvarva effektezve)..szal, ha vmihez hülye vagy ne nagyon köpködj.Én voltam ilyen-és olyan partikon is.A rokkoncert egyenesen gusztustalan volt, inkább nézek picsagatyás szép szőkecsajokat (igaz,hogy hülyék..), mint undorító börcuccos pogózó idiótákat....Nekem a kocsma nem szórakozás.Egyszerű szürke egereknek igen.
Amiről, te probáltál makogni az az elektronikus zene.Amit a pénz irányít, mert minden szutykot és 15-16-17 éves gyerekeket is be engednek a kúrva partikra (rgo divat lett).A másik meg, hogy ehhez igazodván rengeteg dj elkúrvult és az egyszerűbb zenéket adja le.Ennyi.Underground partyk amik ott vannak, azok ritkák, de sztem annál jobbak...tudnék erről is mesélni.

De ez a SPORE topik... :) amit szerintem ki fogok próbálni, mert qvára bejön :) ha lesz annyi időm a melóm mellett...
Su0my  
2007. szept. 24. 20:39 | válasz | #57
hát egy hónap minimum 30-40k.. és akkor szinte alig csinálok valamit(főleg dokkban).. 1-200k-t, ha keresnék, tutira el tudnám költeni faxom.. addig kell élni, amíg lehet!
Su0my  
2007. szept. 24. 20:37 | válasz | #56
én meg úgy vagyok vele, hogy a gatyámat is elpartyzom, mostanában majdnem mindig le vagyok égve (na ja, egyetem mellett lusta vok dolgozni), wowra se pénzem, se időm nem lenne (ugyanis kéne tanulni is, csak valahogy a hazavezető utat csak négykézláb szoktam mostanában megtalálni, amikor meg nem, akkor meg pihenő nap van).. valamelyiket úgyis befigyelem, CS egyre kakibb.. meg amúgy még ami a lehető legjobb játék ám az az onlány poker :) jah, meg a 69!

sznob buli vs aszfaltozás 40 fokban pályinka segítségével: mind2 kurva jó, csak kell hozzá társaság. kanbulik általában első kocsmában, hihetetlen poénok+bevállalós dolgok+örök élmények/barátságok+occsó sör+kötetlenebb társaság. sznob bulik: hihetetlen csajok+hihetetlen poénok+bevállalós dolgok+örök élmények/barátságok/kapcsolatok. +sajnos kell a pénz a kanbulira, szóval kicsit ritkábban:D meg azért ott kevésbé állatkodás van! Aki meg megengedheti magának, hogy minden este ott legyen (én mondjuk heti max 1x, 4x haverokkal/NFL vasárnap este, 2 pihenőnap), annak meg egyrészt gratulálok és irigylem(affene, bárcsak legalább a lottó bejönne:D vagy lenne kivel zenélnem:S basszgitáros, szintis kerestetik!:D ), másrészt meg azért szerintem egyszer elmenne egy 'jajéppmosthallottamhogy', vagy egy 'namitcsináljunknemtomigyunkegysört', esetleg egy 'nemülünkbeide' -féle összeröffenésre, ugyanúgy jól érezné magát.
spydee  
2007. szept. 24. 18:47 | válasz | #55
a 6000 ft az kéthónap játék és havi 3000 efté az pitiáner összeg az éjszakában bulizva/hó!! (jesszusom egy hónapra három ezer!!!4 felé(hétvégék) osztva 750ft)Természetesen mindent kisarkítotok(valaki csak bulizik, vagy csak játszik) Tökéletesen lehet mindkettőt csinálni egymás mellett és a fenti számítás mutatja, ha nem "benézek pár ingyensörre a haverok majd fizetik, én veszek egy szenyát 750 ér" típusú buli akkor soxorosa a WOW-nak.
Nagyon érdekes lesz a játék, szerintem már most örök klasszikus kategória illetve: "Te még nem jáccottá a szpórral? Pótold nagyon gyorsan a világ legjobb játéka!" típus. Na persze ízlések és pofonok különbözőek!
ge3lan  
2007. szept. 24. 18:45 | válasz | #54
"Mi köze az összetettségnek a grafikához?"
Ahogy írtam nekem úgy tűnik a játék nem 3-5 éveseknek készül, a grafika STÍLUSÁNAK is ehhez kéne igazodnia.
Nem a textúra minőségét kritizáltam és nem is a shader effekteket.
De most csak ismétlem magam, remélem érthető már.
2007. szept. 24. 18:45 | válasz | #53
Mi a francnak jöttök állandóan a grafikával? Aki MMORPG-vel játszik az biztos nem a grafika miatt teszi...
Aki meg csak kocajátékos és heti 1 alkalommal 2 órára kipróbál valamilyen játékot, az tényleg csak a grafikát veszi észre,semmi más élményt nem bír felfedezni.
Menjetek kirándulni valami kilátóba, nézzetek körül és fényképezzetek. Esetleg az a grafika majd tetszik nektek. "Fúú de jó,Öcsééém: full 3D,tökéletes élsimítással..."
(bár az ilyenek azt is biztosan kevesellnék,leszólnák)
2007. szept. 24. 18:44 | válasz | #52
Én egyszer részegen CSztem
kow83  
2007. szept. 24. 17:25 | válasz | #51
Ismerek amúgy WoW-os embert, aki folyton játszik és folyton részeg hétvégénként. Hogy is van ez?

Csak nem embere válogatja? Csak nem létezik több igazság is? Talán van olyan is, hogy objektív álláspont?
kow83  
2007. szept. 24. 17:24 | válasz | #50
WOW Vs. buli :D

Hát ha annyi pénzem lenne, mint amennyit elbuliztam eddig, akkor abból már szerverparkot lehetne venni :D
2007. szept. 24. 16:51 | válasz | #49
szvsz eleve ilyennek tervezték a grafikát, és nem ronda, csak a design nem jön be sokaknak... anno én így volt a Warcraft 3 & WoW párossal... nem tetszettt a design.
Fura mód ez a rajzfilmes könnyed design ebben a gámában tetszik. És ne feledjük, itt nem a pusztításon lesza fő hangsúly(bár a játékmenet olyan irányba is eltolódhat), hanem az építésen, új fajok és civilizációk alkotásán. Ez egy olyan játéknak készült amit nem csak a vérre izguló játékosok, hanem a békések is nagyon élvezhetnek...
2007. szept. 24. 16:37 | válasz | #48
Mi köze az összetettségnek a grafikához? Ez olyan mintha elvárnád egy bomba nőtől,hogy okos is legyen és vica versa....:D Amúgy általában pont az egyszerű játékok hódítanak a grafikájukkal....valahogy el kell adni...:P
2007. szept. 24. 16:09 | válasz | #47
Minek kell fikázni a grafikát, mégis mit vártok egy Nintendo DS játék pc portjától? XD
2007. szept. 24. 15:24 | válasz | #46
Nem tom mér kell fikázni a grafcsit. Sztem qrva jól megoldották azt h ne legyen xar még is minden gépen fusson. Ezt ugyanis sztem nem csak a gazdag amcsiknak szánják hanem mindenkinek...
ge3lan  
2007. szept. 24. 14:03 | válasz | #45
Tudod a világ nem olyan, hogy csak szép és unalmas illetve csúnya és érdekes játékok vannak. Van olyan is ami mindkettőt tudja. És sokan az ilyeneket várják.

Itt a grafika "énkicsipónim" stílusával van baj. A minőség kielégítő lenne egy online játékhoz.
A leírtak alapján a játék összetett lesz, illene, hogy ne ilyen 3-5 éves korig ajánlott grafika társuljon hozzá.
Foga  
2007. szept. 24. 12:22 | válasz | #44
A Dune 2 -nek is milyen szar a grafikája, mégis az egyik legjobb játék amivel játszottam! :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. szept. 24. 12:06 | galéria | válasz | #43
Videok alapján meg már halálos :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. szept. 24. 12:01 | galéria | válasz | #42
Hát a képek alapján pl a crysis is tragikus, és még az alapötlet se jó :\
2007. szept. 24. 11:43 | válasz | #41
te jo eg, mi megy itt, szanalmassak vagytok, foleg a grafika fikazasaval.
Ha valasztanom kene egy dogunalmas, 5-6 ora alatt vegigviheto, de csilivili jatek, es egy spore szintu grafikaval rendelkezo, de ertelmes jol atgondolt es elvezheto kozt, akkor inkabb 100x a utobbit valasztanam.
Mire mentek az atomjo kinezettel ha 1 ora jatek utan dobod a kukaba, mer olyan szar?
Gondolom kozuletek senki sem jatszott neverhoodal, sam&max-el es tarsaival.

nameg mintha wow-al azert jatszananak tobb millioan, mer jo a grafikaja:P
2007. szept. 24. 10:57 | válasz | #40
Te jó ég!? Ez meg mi a fos? :D Valami ingyenesen jatszhato flash játék?
2007. szept. 24. 10:57 | válasz | #39
Örülök, hogy itt egyesek pár kép alapján meg tudják mondani, egy még meg sem jelent játékról, hogy milyen lesz.
2007. szept. 24. 10:00 | válasz | #38
"Will Wright, a Maxis, valamint az Electronic Arts közreműködésével 2008-ban olyan játékkal jelentkezhet, amely a WoW-ot, és úgy az egész online játékpiacot a mélységbe taszíthatja."

EZ? még viccnek is rossz...
2007. szept. 24. 08:55 | válasz | #37
Elég szép szerintem a grafika, akinek meg nem tetszik az nézze csukott szemmel.
2007. szept. 24. 08:43 | válasz | #36
:D El is olvasta valaki, hogy miről fog ez szólni? Wazz mégis milyen grafikát vártok, hogy lemodellezzen egy törzsfejlődést? Nem a földit,hanem 1 AKÁRMILYEN! törzsfejlődést,1 képzeletbelit....
Foga  
2007. szept. 24. 08:38 | válasz | #35
Ne sírjatok!
Én járok bulizni és a szar WoW helyett GWzek!
Ennyi...belefér mindkettő! Nem tudom minek választani? Akinek nincs pénze az még nincs 18. :D Azt be se engedik ilyen esti menő helyekre! :DDDD
Kornan  
2007. szept. 24. 08:01 | válasz | #34
Végre valami új ötlettel is előjönnek,nemcsak egy újabb tucatjáték.Attól független nem biztos,hogy tényleg olyan jó lesz,de talán kipróbálom,ha menni fog a gépemen.A grafikája tényleg olyan meseszerű,ami negatívum szerintem,de az 5let érdekes kezdeményezés.
2007. szept. 24. 03:45 | válasz | #33
Sláget T. sry
2007. szept. 24. 03:45 | válasz | #32
Hát hallod legalább a legputtóbb kocsmákban is jobb a hangulat, mint a sznob bulikon, ahol 1000ft-tól van a sör, 2000 a koktél. Láttam mi megy a Dokkban, a Bedben és szörnyű. Inkább átmentünk a Sálger teraszra(vagy latin) mert ott legalább nem kell a sok idióta sznob majom képét bámulni, a sok igénytelen tuc-tuc-ra.
Mellesleg, ott is baromi jól lehet szórakozni, ahol 200-270 a sör.
2007. szept. 24. 01:10 | galéria | válasz | #31
Játkhoz hozzászólva, szerintem nagyon feelinges ötlet, mivel fantáziát vált valósággá, és barangolhatunk "egymás" galaxisaiban....Szerintem ez akkora ötlet, h egy ilyen gyerekes grafikával is megállja a helyét :) ...na nem nekem, mert én már kinőltem ebből, h 5-6-7 órát játszok a gépen 1 nap, de a fiatalságnak talán...
2007. szept. 24. 01:08 | galéria | válasz | #30
sőr cigi pin*lé minden vágod....egy kétszázforintos sőr + 1 dobi cigi..esetleg 1 kis tömény...mi a fas*om ez vmi munkástalálkozó?izacságszag,bakancs,rokkerség whahahah Egyébként inkább wowozzon valaki, mintsem ilyen igénytelen partikba járjon.(attól függetlenül, h én nem wowozom :D) Nálam parti : belépő + 2x (2-3) koktél bnő miatt + benzin ez egy 7vége alatt helytől függően 12-15 rudi...LENNE :D , ha lenne igényes normális szórakozóhely itt MAGYARÓRSZÁGON..de 2005ig igy mentünk :) Egyébként elég szomorú, h az "éjszakák" is igy eligénytelenedtek...itt is minden a pénzről szól, minőséget pedig csak az alagút végén lát majd 1x az ember.....
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. szept. 23. 23:54 | galéria | válasz | #29
Fú de menő a cigi oáh. :D Nemis tudtam hogy már cigi is kell egy bulihoz.
2007. szept. 23. 23:05 | válasz | #28
A cikk információtartalma: "lesz majd Spore" :D
De komolyan.... ezeket 1.5 éve is tudni lehetett....

Na nem baj, meg a grafika sem, nem azon lesz itt a lényeg.
Nagyon várom.
djukel  
2007. szept. 23. 23:05 | válasz | #27
cigi és a sör. ez lehet ám a király élet.
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. szept. 23. 22:58 | galéria | válasz | #26
kicsi csillag a wow az nem egy napos dolog ; )azt meg magyarazd be hogy neked 1havi bulizasodat fedezi 2700ft ;) ROTFLMAO
2007. szept. 23. 22:39 | válasz | #25
Mindenesetre értem én mire akarsz rámutatni, de azért a wowozás messze olcsóbb mint a "bulizás". Egy diszkóba vagy koncertre nem mész be 1 sörre meg egy cigire 2800 ft-ból. Jót mulatni a haverokkal szintén jó dolog, de én meg tudom oldani, hogy legyen wow is, legyenek bulik is.
2007. szept. 23. 22:34 | válasz | #24
Mondjuk kíváncsi lennék egy olyan bulira, ahol 1 sör = 1 buli. Nem tartom magam alkesznak, de csak ha egy sör van beterveze, akkor inkább otthon wowozok. :)
2007. szept. 23. 22:29 | válasz | #23
Bocs elírtam
4Xsör(200)+4Xdoboz cigi(500)=2800
de lényeg a légyeg
2007. szept. 23. 22:27 | válasz | #22
Szerintem az a szánalmas aki a péntek/szombat estéket "magányosan" egy gépelőtt tölti ahejett h bulizna vgy csak szimplán a haverokkal lenne(utobbihoz nem is kell sok pénz)
Mennyi 1 woww kari?kb6000
Nos ha csak minden szombaton bulizol akkor az 4Xsör(200)+4Xdoboz cigi(500)=2500 ennél több nem is kell a bulihoz de ha még egykis tömény is akkor az +1200 huf=számold ki
Szal mi az olcsóób?
WoW6000>Bulizás 3700

Utóirat:
2007. szept. 23. 21:59 | válasz | #21
Úristen!!!! Dehogy fog ez bármit is letaszítani a trónról...
jeti00  
2007. szept. 23. 21:56 | válasz | #20
nekem meg azokról van meg a véleményem akik a bulik és nők helyett játékra költenek xD
ez a grafika naon gyerekes, rem lesz rendes köntöse is 1x ...
AzUs  
2007. szept. 23. 21:40 | válasz | #19
sry az nem #16 ra ment; A játék grafikája viszont egyelőre siralmas, az alapötlet viszont jónak tűnik, csak így elsőre kicsit átláthatatlan...
AzUs  
2007. szept. 23. 21:38 | válasz | #18
mekkora xar :DDDD
2007. szept. 23. 21:20 | válasz | #17
egyik sem jó.
2007. szept. 23. 21:05 | válasz | #16
Remek lesz, és mindez így jön a dsemre, kicsivel később a wiimre. Egyébként pcre a wow és a Counter strike óta nem jött ki jó online játék?
2007. szept. 23. 20:52 | válasz | #15
Én inkább maradok FPS / Battlefield2 / POE2 mellett míg lesznek online játékosok :D
2007. szept. 23. 20:10 | válasz | #14
Kicsit gyerekes és bugyuta a megvalósítás. Le nem fogja taszítani a vezető online játékokat a trónról, sőt van egy olyan érzésem, hogy inkább egy színfolt lesz, de semmi több.
2007. szept. 23. 20:07 | galéria | válasz | #13
sztem meg szánalmasak akik ilyen WoW gyíksággal jáccanak...
2007. szept. 23. 19:28 | válasz | #12
Azért jó lenne, mielőtt baromságokat beszélsz, ha tájékozódnál. Ugyanis a WoW-hoz KÉThavonta kell venni feltöltőkarit, ami sokkal, de sokkal kevesebbe kerül, mint a heti buli/vigi/pia adag. Szánalmasak azok az emberek, akik folyton azzal jönnek, mennyire drága a WoW meg a PC, holott havonta többször annyi pénzt elbasznak szarságokra, mint egy WOW GC, és évente annyit, mint egy csúcs PC.
2007. szept. 23. 18:12 | válasz | #11
húúúúúú:O
2007. szept. 23. 17:59 | válasz | #10
Nem taszít ez semmit a mélységekbe, olyan rétegjáték lesz, hogy öröm lesz nézni :)
m4G1c  
2007. szept. 23. 15:30 | válasz | #9
hehh, királyság. várjuk szeretettel.
Radi  
2007. szept. 23. 14:40 | válasz | #8
Én már nagyon várom. Lehet hogy nem lesz gyönyörű grafikája de nem is az a lényeg
jeti00  
2007. szept. 23. 14:16 | válasz | #7
hát a képek alapján tragikus. de az ötlet tetszik, talán lesz jobb megvalósítás is :)
2007. szept. 23. 13:57 | válasz | #6
De legalább ez nem csak only online lesz.
2007. szept. 23. 13:45 | válasz | #5
képek alapján elég bugyutának tűnik, de az alap ötlet qva jó!remélem ez nem oan lesz mint a wow h minden a pénzről szól és vegyél havonta 1 feltöltő kártyát az amugyis 16000ft os játék mellé
2007. szept. 23. 13:28 | válasz | #4
pedig jó lenne
ldavid  
2007. szept. 23. 13:12 | galéria | válasz | #3
csak nem mostanában
2007. szept. 23. 13:06 | válasz | #2
kifoják
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. szept. 23. 12:51 | galéria | válasz | #1
Adjákmáki