Etikai kérdéseket is felvet a reklámok egyénre szabása
2007. szeptember 19. 08:57, szerda - Forrás: Napi Online
Az internet korai korszakának hirdetési csíkjai után immáron a keresési találatokhoz kapcsolt reklámok korszaka is leáldozóban van, mivel kitaláltak náluk jobbat: az egyénre szabott hirdetéseket.

Hirdetés

Tavaly a Google szerezte meg a 15,7 milliárd dolláros online-hirdetési piac egynegyedét, súlyos hibát követ el azonban az a reklámozó, aki ebből a jövőre vonatkozó következtetést von le. Kevéssé ismert az a tény ugyanis, hogy az internetezők a világhálón eltöltött idejükből mindössze átlagosan öt percet vesztegetnek el kereséssel, a többi, órákban mérhető elfoglaltságuk alatt meghatározott, az ízlésükhöz, igényeikhez igazodó portálokon, site-okon nézelődnek. A piackutatók már évekkel ezelőtt felismerték ezt, és elkezdtek olyan szoftvereket fejleszteni, amelyek kiderítik a felhasználók korát, nemét, ízlését, szokásait, s mindezt elraktározzák egy adatbázisba, amelyből bármikor hirdetési célcsoportokat képezhetnek a reklámozók.

A Nagy Testvér tehát figyel és tanul, és ma már nem hirdetési csíkokkal kísérletezik, mint az internet hajnalán, amelyekre senki sem figyelt oda, hanem személyre szabott hirdetésekkel precíziós módon bombázza meg a nagyérdemű minden egyes tagját. Az újdonság a reklámok feladójától is tanulást igényel. Ismerniük kell az új algoritmusok működésének logikáját - mondják azok, akik már próbálkoztak a technológia alkalmazásával.

A Yahoo - a Google után a második legnagyobb keresőoldal üzemeltetője - 1,5 milliárd dollárt keresett az elmúlt egy évben ezekkel az úgynevezett display hirdetésekkel, míg a Time Warner AOL 1,6 milliárdot. Az előbbi cég rendszerének atyja az egyszerűen csak Fayyad néven ismert néhai rakétakutató, aki eltöltött hét évet az Amerikai Űrkutatási Hivatalnál, a NASA-nál is. Miután elhatározta, hogy kitalálja azt a módszert, amellyel minden egyes felhasználó egyedi ízléséhez lehet igazítani a hirdetéseket, felvásárolt két adatbányászattal foglalkozó céget, majd az egyiket eladta a Yahoo-nak, a világ legnagyobb nézettséggel büszkélkedő internetes vállalkozásának. (A társaság weboldalainak 131 millió egyedi látogatója van.)

A Yahoo okos cookie-fájlokkal korábban már jelentős kutakodást végzett felhasználóiról, amelynek eredményét össze lehetett házasítani Fayyad adatbázisával és technológiájával. A szolgáltató szerverére naponta beérkező 12 terabájtnyi információt - ez több mint az amerikai kongresszusi könyvtárban tárolt összes adat - összevetik a felhalmozott tudással, amiből különböző modellek alapján jó eséllyel meg tudják határozni, mi lesz az egyes internetezők következő lépése. Ennek alapján pedig fel lehet tölteni elé egy olyan hirdetést, amelyre a világhálón végzett korábbi tevékenysége alapján kíváncsi lehet.

Például X. Y.-ról tudják, hogy szereti a kisteherautókat és a hasát. Igaz, hogy most például konyhaművészeti nézelődésbe kezdett, de a szolgáltatónak van egy jó autós hirdetése. A következő kattintásra tegyük ezt elé. Biztos, hogy megnézi. Fayyad állítja: 75 százalékos biztonsággal meg tudja mondani, hogy a Yahoo Autos látogatói közül kik fognak új járgányt venni a következő három hónapban. Innen már csak egy lépés, hogy a megfelelő hirdetéseket a megfelelő szemek elé irányítsák.

Mivel az AOL és a Microsoft is beszállt az új hirdetési technológia alkalmazásába, ebben a versenyben a Google lemaradóban van versenytársaihoz képest. Két éve bevezetett egy olyan szolgáltatást, amely lehetővé teszi a hirdetőknek, hogy adott keresőszókra megjelenő site-okon helyezzék el reklámjaikat, és bár animációs és videoüzeneteket is lehetővé tett, hirdetéseinek többsége még mindig szöveges. Pedig mint vezető keresőportál igazán széles körű adatbázist építhetne fel a felhasználókról. Ehelyett azonban azt mondja: nem kíván részt venni ebben a csatában, mert az emberek egyedi szokásaihoz illesztett reklámozás, amit a Yahoo és a Microsoft MSN lelkesen használ, nem etikus, tudtán kívül manipulálja az internetezőket. Ezért állítása szerint cookie-kat sem használ, ehelyett piackutató cégekkel méreti fel felhasználóik, a lehetséges célcsoportok fogyasztási szokásait.

Öt-tízezer szempontot kell figyelembe venni a hirdetési kampányok megtervezésénél, a magától értetődő feltételektől - kinek, mikor, milyen gyakorisággal akar valaki üzenni - az olyanokig, mint például hogy milyen a színösszetétele annak a weboldalnak, amelyre a reklám felkerül. Optimalizáló motorok szabályozzák a megjelenéseket, amelyek automatikusan leveszik a reklámokat azokról a helyekről, amelyeken nem kattintanak rájuk a felhasználók, illetve módosítják őket, ha kell. Nem jó a piros szín egy adott háttér előtt? A gép legközelebb kékben helyezi el ugyanoda a hirdetést, de ha kell, akár automatikusan cserélődhetnek a reklámok. Az ilyen optimalizálókkal feladott üzenetek 15-30 százalékkal nagyobb hatékonysággal ragadják meg a célcsoportok figyelmét, mint az ezek nélkül, csak úgy felhelyezett társaik.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
intrex  
2007. szept. 20. 15:39 | válasz | #8
Ha nincs reklám, nincs ingyenes szolgáltatás sem. Szóval lehet itt tiltakozósat játszani hogy jaj de szörnyű ez a sok reklám, le velük, de akkor kérem ezeket az urakat, használjanak fizetős szolgáltatásokat, garantáltan reklám mentesen.
Szóval hadd legyenek ott azok a bannerek, és legyenek mindig kíváncsi olvasok, akik rá is klikkelnek, mi pedig élvezzük szépen az ingyenes szolgáltatásokat.
2007. szept. 20. 08:34 | válasz | #7
Engem sem izgat különösebben a személyre szabott reklám. Mert hát én se vagyok kíváncsi a Nők lapja legújabb számára, sem betétekre, sem mosóporokra. A lényeg, h úgy korlátozhassam, ahogy én szeretném. És persze a mintavételek észrevétlenek legyenek. Talán ez jó mindenkinek.
2007. szept. 20. 00:46 | válasz | #6
bennem nem borzolja az etikai elveket az egyedi reklám, inkább a morális oldalamat a meddőszórás, ami rám esik, (pl tamponreklám) meg azok a reklámok, amik tolakodnak. többit leszarom :)
2007. szept. 20. 00:20 | válasz | #5
> Etikai kérdéseket is felvet a reklámok egyénre szabása

En azt gondolom, hogy tulnyomoreszt a mar alkalmazott modszerek is messze tulmutatnak az etikan. Ugyhogy hadd okozza a testreszabott reklamoknal ez a legkevesebb fejtorest!
dBLOOD  
2007. szept. 19. 16:09 | válasz | #4
Engem vagy elkerülnek az ilyenek, vagy nem tudom, de még 1 azaz EGY internetes reklám nem volt, aminek utánanéztem volna, amire kattintottam volna, vagy aminek köszönhetően vettem volna bármit.
Az ilyeneket fel kell kötni és kirakni végig az út mentén.
2007. szept. 19. 10:15 | galéria | válasz | #3
"Ehelyett azonban [a Google] azt mondja: nem kíván részt venni ebben a csatában, mert az emberek egyedi szokásaihoz illesztett reklámozás, amit a Yahoo és a Microsoft MSN lelkesen használ, nem etikus, tudtán kívül manipulálja az internetezőket."

Na, ezen jót röhögtem. :-))

A Gmail felhasználóinak a Google botja belenéz a magánlevelébe, és az ott található kulcsszavak alapján, a magánlevél olvasása közben a jobb oldali sávon jelenít meg kapcsolódó reklámokat.

A barátoddal hűtőszekrényekről leveleztél? A reklámsávon hűtőkkel kapcsolatos reklámokat fogsz találni.

Ennél egyénibbre szabni reklámokat már nem lehet.

Persze, felvetődik a levéltitok megsértése, de mivel a műveletet egy robot végzi, engem például nem zavar.

És igen, a reklámokra rá szoktam kattintani, mert tényleg témába és húsbavágók.
2007. szept. 19. 09:33 | válasz | #2
Hát már elég régóta felvetődhetett volna az etika a reklámok terén. Nem az "netkor" találmánya a gusztustalan és ízléstelen reklám.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. szept. 19. 09:06 | válasz | #1
Görcsölhetnek ahogy akarnak, nálam egyetlen reklám sem jelenik meg.