AMD: hárommagos chipek a láthatáron
2007. szeptember 17. 21:06, hétfő
Nem tévedés, hárommagos processzorok érkezhetnek a cégtől - friss pletykák szerint a gyártó megemlítette fontosabb partnerei előtt a Phenom X3 változatok megjelenését. Az Intel eközben megvette a Havok céget.

Hirdetés

Az X-bit Labs a Hard Tecs 4U oldal cikkére hivatkozva számolt be a hírről. Eszerint az AMD azon gondolkodik, hogy az ikermagos és négymagos processzorok közé egy három vezérlőegységre épülő sorozatot is beszorítana, amelyek a K10 architektúra előnyeit és a kedvező fogyasztást is magukkal hoznák, egyfajta átmenetet nyújtva a csúcskategóriás és mainstream ajánlatok között.

Egyes források szerint a Phenom X3 - amelynek megjelenéséről állítólag maga az AMD beszélt néhány fontosabb partnere előtt - valójában négymagos chipeket takarna, amelyek egyik magját letiltanák, illetve működésképtelen lenne. A Hard Tecs 4U cikke azonban azt taglalja, hogy egyedi felépítésű processzorokról van itt szó, amelyek kifejezetten erre a célra készülnek - ezt az X-bit viszont saját számításai alapján nem tartja valószínűnek. Az biztosnak tűnik, hogy az X3 példányai 2 MB osztott harmadszintű gyorsítótárral, SSE4A támogatással és 128 bites lebegőpontos egységgel érkeznek majd, magukba foglalva a legújabb dinamikus órajel-szabályozási technikát.

A gyártó természetesen ezúttal sem kommentálta a hírt. A zártkörű találkozón állítólag az hangzott el, hogy a piaci kereslet nyomán indítanák el a hárommagos chipeket, amelyek nyilván a meglévő és a jövőre érkező iker- és négymagos családok közé passzírozva igyekeznének terjeszkedni.

Az Intel még múlt pénteken jelentette be, hogy aláírta a dublini központú Havok cég felvásárlásáról szóló megállapodást. A Havok meglehetősen jól ismert játékos körökben, a népszerű fejlesztések, elsősorban FPS-játékokban felhasznált motorja miatt. A pénzügyi adatokat nem közölték, az viszont biztos, hogy az új leány az Intel erőfeszítéseit erősíti majd a grafikus fejlesztések terén.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. szept. 19. 14:11 | válasz | #26
Ezért mondtam, hogy poén lenne, mert senki sem számít rá. (Pl. a 8800GTS-ben sem lehet visszakapcsolni a letiltott egységeket. De pl. a 128 bites 6200-ban vissza lehetett, így teljes értékű 6600-as lett belőle, ami ráadásul magasabb órajeleket is bírt. :) )

Egyébként nem, nem hallottam még az 1-magosnak eladott X2-kről, csak most tőled, így visszakapcsolt 2. magról sem.
dara  
2007. szept. 19. 09:08 | válasz | #25
Valamelyik a kettő közül, kezdetben nyilvánvalóan az előbbi, csak értelemszerűen négymagra vonatkoztatva. Ha sikeres lesz, akkor viszont nem elképzelhetetlen, hogy kap saját gyártósort, esetleg a natív kétmagosok kárára.

Egyébként arra vonatkozott a megszólalásom, hogy meg tudják oldani, hogy a letiltott mag az ne legyen visszakapcsolható, ahogy megoldották a két nevezett magnál is.
2007. szept. 19. 00:52 | válasz | #24
hm, szerintem se rossz ötlet ez az AMD-től, de csak reménykedek, hogy nem lesz sok hibás proci amit majd 3 magra kell "butítani". Úgy hogy hajrá fiúk!!!
2007. szept. 19. 00:50 | válasz | #23
Szerintem te bebasztál vagy nem tudom, hogy ilyen hülyeségek írsz. Inkább tartogasd meg magadnak a mondadódat...
Nincs nagy bajom/gondom az Intelel csak a sok marhával aki ilyen faszságokat ír...
dez  
2007. szept. 18. 21:29 | válasz | #22
Nyugi, a visszakapcsolhatóságra mondta. :)
dez  
2007. szept. 18. 21:28 | válasz | #21
Ezt most úgy érted, létezik single core-nak eladott, egyik magot letiltott dual-core? Vagy úgy, hogy azért nem lehet visszakapcsolni, mert nincs is ott? Nos a többség úgy gondolja, ezek egy hibás magot tartalmazó 4-magosok. Persze lehet, hogy mégsem.
2007. szept. 18. 19:55 | válasz | #20
Szerintem egészen eladható ötlet. A Trio pedig tök jól hangzana mint "ál"név :D
2007. szept. 18. 18:15 | válasz | #19
Kis pesszimista... Nem kell temetni az AMD-t. Ellenben hanyagold a sejtéseidet tényként való beállítását.
dara  
2007. szept. 18. 16:19 | válasz | #18
Poén lenne, de nem fog sikerülni. Vagy hallottál visszakapcsolt második magú Venice E4-ről (aka felezett Manchester), esetleg SD E6-ról (felezett Toledo)?
dez  
2007. szept. 18. 12:19 | válasz | #17
Pont most, amikor jön fel az AMD? Fáziskésésben vagy?
lazly  
2007. szept. 18. 12:15 | válasz | #16
Azert nem teljesen mind1
Es nem az a fontos (altalaban) hogy paros vagy paratlan. Az lenne a fontos hogy ketto hatvany legyen, gondold csak vegig.
Persze az igaz, hogyha jol megirjak akkor elboldogul nem kettohatvanyon is, csak nem olyan jol optimalt.

Udv!
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. szept. 18. 11:54 | galéria | válasz | #15
Szerintem is, az lényegtelen hogy páros vagy páratlan a magok száma. A multicore-ra optimalizált alkalmazások az használják ami elérhető.
2007. szept. 18. 11:40 | válasz | #14
szerintem kovetkezore mar intelt veszek.
2007. szept. 18. 10:32 | válasz | #13
szerintem az könnyen megoldható, xbox360-ban is 3 magos IBM cpu ketyeg és elég jól megirt játékok jönnek ki már mostanság.
2007. szept. 18. 10:32 | válasz | #12
Nem kell, eleg egy multicore optimizer. Rendesen megirt parhuzamos algoritmusoknal "mindegy", hogy 1, 2, .., 100000 processzorod van.
Axon  
2007. szept. 18. 09:48 | galéria | válasz | #11
Kérdés az, hogy mennyi időt és erőforrást von el a procik "átalakítása" 3 magossá. Minél több mag lesz a procikban, annál többféle meghibásodási kombináció lesz. Már látom, hogy kis kínaik válogatják szét külön dobozokba a selejtes procikat és a fönökség próbálja kiagyalni, hogy melyiket mire is használják :-)
MaSzKa  
2007. szept. 18. 09:21 | galéria | válasz | #10
olyat öszvért is lehetne szerintem csinálni, hogy pl abba a procikba amibe a 4mag jó és a hozzájuk tartozó cache rossz az ellehetne adni 4magos 3Mb-os verzóba azokat a procikat se kéne kidobni

lényeg csak az legyen letiltva ami rossz és belőni 1 jó árat

legalább nem szennyeznék vele annyira a környezetet
MaSzKa  
2007. szept. 18. 09:17 | galéria | válasz | #9
fasza ötlet csak arra lennék kiváncsi mennyivel gyorsabb mint 1 2magos
mert ezt szerintem úgy van kitalálva az elején hogy 1-2-4-8 magos procik lesznek tahát párosával szép az élet, tehát kell irniuk egy Trio-Core Optimizert+támogasák a programok is
feri79  
2007. szept. 18. 08:47 | válasz | #8
Az egy magos prociknál is alkalmazzák ezt a technikát, csak ott a cache-n. A lapka felét a memória teszi ki ha nem többet, így nagyobb az esély, hogy ott lesz a gond. A lapra rátesznek +10% memóriát aztán a gyártás végén csak annyit engedélyeznek, hogy meglegyen a mennyiség.
lezso  
2007. szept. 18. 06:03 | válasz | #7
megnézem hogy majd a 2 és 1 magosakkal mit csinálnak
dez  
2007. szept. 17. 23:00 | válasz | #6
lee56  
2007. szept. 17. 22:22 | válasz | #5
8800GT, hmmm olyanról még nem is hallottam :)
dez  
2007. szept. 17. 22:14 | válasz | #4
Szerintem is éppen ez történik itt. De persze nem baj.
Poén lenne, ha néha sikerülne visszakapcsolni.

A PS3 esetén csak 1 mag redundáns, azaz 8 aktív mag megy ott.

Másik példa: grafikus kártyák, pontosabban a rajtuk lévő GPU-k, pl. 8800 GT vs. GTS.
2007. szept. 17. 21:50 | válasz | #3
Lehetséges és használják is ezt a megoldást. Pl. a PS3-ban is használt Cell procinál a müködö 9 magosokat eladják tudományos célra, a 7 magosok mennek a PS3-ba a kevesebb müködö maggal rendelkezőket más célra hasznositják.
2007. szept. 17. 21:42 | válasz | #2
Nem írtál azt, szerintem is ezt fogják csinálni, mindenkinek nyereséges lenne :)
2007. szept. 17. 21:24 | válasz | #1
nem vagyok otthon a procik gyártástechnológiájában, de lehetséges, hogy bizonyos selejtes példányokban a hibás magot utólag letiltják? Kissé hülyén hangzik, de ez nem lenne egy rossz húzás, hiszen nem a szemétbe kéne dobni a hibás X4-eket.

Bocsi, ha egetverő baromságot irtam