Módosul a Vista keresője
2007. szeptember 13. 13:05, csütörtök
Az előzetes megállapodásoknak megfelelően a Microsoft beleegyezett a Vista beépített keresőjének módosításába, hogy elkerüljék az újabb vitát a trösztellenes szervezetekkel. A változásokat az első javítócsomag lépteti életbe.

Hirdetés

Ennek eredményeként a külső fejlesztőktől származó asztali keresőmotorok támogatása változik, bővül ki. A legfőbb cél, hogy a nem beépített keresők által kidobott eredményeket ugyanolyan könnyen és több helyen is elérjék a felhasználók, ahogy azt a Microsoft megoldása esetében már megszokhatták, vagyis a külső fejlesztések semmilyen téren ne szenvedjenek hátrányt.

Az első ilyen változást a Start menüben vehetjük majd észre, itt a jelenleg is megtalálható "see all results" és "search everywhere" gombok funkcionalitása módosul. Amennyiben ez utóbbira kattintunk és előzőleg egy külső keresőt választottunk alapértelmezettnek, ez a gomb a kiválasztott motort indítja majd el, vagyis egyetlen kattintással nekifoghatunk a keresésnek, függetlenül a használni kívánt motortól. Ugyanez a gomb jelenik majd meg az Intéző parancssorában is, ahonnan eddig hiányzott, vagyis innen is ugyanúgy elérhetjük majd az egyéb fejlesztőktől származó keresőket.

A szoftvercég saját oldalán tette közzé az első javítócsomagban ezzel kapcsolatosan várható változtatásokat. A fejlesztői oldalon egy újabb dokumentumot tesznek elérhetővé, amely viszont az egyes keresőkben végrehajtandó módosításokat foglalja össze a külső fejlesztők számára, hogy kihasználják az új funkciókat, egy harmadik anyag pedig azt taglalja, hogy milyen módon biztosíthatják az alacsony erőforrásigényt, vagyis a rendszer teljesítményének magasan tartását a keresések közben.

Az SP1 bétája egyébként néhány héten belül elkészül, a végleges verzió megjelenésére azonban csak jövőre, az ünnepeket követően számíthatunk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 15. 21:09 | galéria | válasz | #11
"szerintem senkinek nem kötelező win-t használni"
Mit is oktatnak a magyar közoktatásban?
Szövegszerkesztést? Táblázatkezelést? Platformfüggetlenül?
Nem bizony! Windowst, Wordöt, Excelt.
Vannak (alapoktatáshoz elegendő) alternatívák? Vannak.
Mégsincs választási lehetőséged - helyette van "Tiszta Szoftver" program.

"ha valakinek nem tetszik h csak M$ kereső van annak nem kell megvenni"
Kénytelen: ezt oktatják, ezt használja bent a munkahelyén, ez van elterjesztve.
2007. szept. 14. 22:41 | válasz | #10
az a röhely, hogy valaki ír valamit és onnatól követelnek tőle h ezt-azt tegyen bele - vegyen ki belőle. lásd media player mentes "N" verziós XP-k eset. szerintem senkinek nem kötelező win-t használni, és ha valaki úgy gondolja h csak azért mert OS azért mindent követelhet az bolond, és az jogi szabályozás is aki ezt hagyja. ha holnaptól lenne olyan win amire semmit nem tehetnél csak mondjuk neten olvasgathatnál akkor kapásból tröszt ? ha valakinek nem tetszik h csak M$ kereső van annak nem kell megvenni.

szépen néznék ki ha valaki kitalálná h hihetetlen h az új autókban alapból van rádió és így mindenki a gyárit használja, és feljelentené a jövöhetet egy fejegység gyártó h ezzel rontják az üzletét és követelné h cserélhető legyen. ez szerintem mindenki számára röhelyesen hangzik, de gyakorlatilag úgyan az a szemlélet a kettő.

Még mielött bárki beleköt nem a szivem csücske az ms de ez akkor is röhely. egy kereskedelmi termékről beszélünk, és ha úgy akarnák akkor holnaptól minden új win félóránként újra indulna. ha nem tetszik akkor nem veszed meg és kész.


tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2007. szept. 14. 20:17 | galéria | válasz | #9
nem azt mondom hogy baj hogy beleteszik de a google követeli a microsofttól hogy tegyék bele
arty  
2007. szept. 14. 15:24 | galéria | válasz | #8
nem fogják észrevenni, szemmellenzőben nem látsz jól ... ;)
tz19  
2007. szept. 14. 08:23 | válasz | #7
"egyszerűen rátelepedjenek a programjukra"
"szoftvereket ugy megirni hogy mások belepiszkáhasanak"

Vegyétek már észre, hogy egy oprendszerről lenne szó! Ennek az lenne a lényege, hogy más programok "rátelepedjenek", "belepiszkálhassanak". Vagy nálatok csak M$ progikat kell futtatni egy op rendszernek? Ezt utáltam mindig az M$ fanokban, hogy még meg is próbálják magyarázzák a hülyeséget....
hypno  
2007. szept. 14. 06:26 | válasz | #6
Nem vagyok egy Microsoft fun, de talán tommyg-nak igaza vam.

Fejlesztettek egy csomó oprendszert, egy rakás pénzért, aztán most kötelesek eltűrni, sőt lehetővé tenni, hogy mások egyszerűen rátelepedjenek a programjukra?
Aztán majd jön az ugatás, hogy nem elég biztonságos a Vista.
haxy27  
2007. szept. 13. 19:23 | válasz | #5
Nem értem a dolgot a számitogépek biosát sem lehet matatni akkor miért kötelezö a szoftvereket ugy megirni hogy mások belepiszkáhasanak.
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2007. szept. 13. 16:14 | galéria | válasz | #4
nem értem mit kell beleugatni a microsoft dolgába, mintha a google-é lenne a cég...
2007. szept. 13. 16:01 | válasz | #3
Látom, nem sikerült értelmezni a fenti mondatokat. Ugyan keress már rá a firefoxszal a googleban a gépeden levő dokumentumokra például.
2007. szept. 13. 15:13 | válasz | #2
Ha a neten akarok keresni, elindítom a F.F-ot és beírom a gugliba...
Mi a ráknak kell ezt is így túlbonyolítani????
Jódolgukban már nem tudják mit csináljanak???
Ehh...
( marad az XP nél)
2007. szept. 13. 15:10 | válasz | #1
a Vista keresője, kifejezetten jól működik. Az pont egy olyan funkciója a Vista-nak, amelyhez, nem fogok külső programot telepíteni..