DivX már mobilokra is
2007. szeptember 12. 23:13, szerda
A kodekcsomag megállíthatatlanul terjed és kezdi meghódítani a mobil világot is. A DivX Inc. mindenesetre semmit sem bíz a véletlenre.

Hirdetés

Jelenleg csupán két mobil készüléken, a Samsung SGH-F500 és az SGH-F508 okostelefonokon találhatnak a vásárlók előre telepített DivX-lejátszó programot, azonban ez a helyzet már a közeljövőben változni fog. "Természetesen szeretnénk, ha a szoftvereink egyre több mobiltelefonon jelennének meg, azonban ez csak lépésről lépésre valósulhat meg. Addig is elérhetővé tettük a DivX Mobile Playert" - közölte a DivX Inc. szóvivője.

A programot bárki ingyen letöltheti. Egyelőre csak a bétaverziója érhető el, jelenleg a Windows Mobile 2003 (SE), a Windows Mobile 5.0 (okostelefon és PocketPC verzióit), a Windows Mobile 6 (Standard, Classic és Professional verzióit), valamint a Symbian OS 7.0-es és későbbi változatait támogatja.

Mindez azt jelenti, hogy a jövőben bárki, akinek a számítógépén vagy a notebookján van DivX-videó, az egy USB-kábel, WLAN-kapcsolat vagy egy memóriakártya segítségével áttöltheti a felvételeket a mobiltelefonjára és ott is megnézheti őket. A cég ugyanakkor azt javasolja, hogy ajánlott az átjátszás előtt a videókat 320x240 képpontos felbontásúra átkonvertálni, célszerű, ha a videó bitrátája 300 Kbit/s, míg az audiadatráta 128 KBit/s. Így a legtöbb esetben elkerülhető, hogy megjelenítési problémák merüljenek fel. Az átalakítás elvégezhető a Windows XP-n és Vistán, valamint a Mac OS X alatt egyaránt elérhető DivX Converterrel.

A DivX Inc. ezenkívül létrehozott egy mobil videoplatformot is, amely az mobilemedia.divx.com címen érhető el. "Eddig is sok mindent értünk el, hiszen a DivX bekerült a PC-kre és az otthonokba. Ezért logikus, hogy folytassuk ezt a folyamatot és a mobil piac hatalmas növekedési lehetőségeket jelent a számunkra" - mondta Patrice Lagrange, a DivX Inc. alelnöke. A népszerű kodekcsomag jelenleg a 6.6-os verziójánál tart.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. nov. 05. 18:33 | galéria | válasz | #21
Az egyik ismerősöm is már egy pár éves néz DivX filmeket a Symbianos telóján. ;-)
2007. szept. 30. 21:17 | válasz | #20
hm.. érdekes.. nekünk má 3 éve van DivX a mobilunkon :D
2007. szept. 21. 16:06 | válasz | #19
Nekem is volt már 4 éve xvid codec a Nokia 3650-en, Smartmovie lejátszóval szépen vitte a filmeket.
kadar1  
2007. szept. 21. 13:43 | válasz | #18
Divx-kodek minek? Jóformán csak xvidbe kodolnak....
Tinman   2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. szept. 16. 10:30 | galéria | válasz | #17
A lassan 5 éves N-gage telómon a mai napig fent van az Xvid codec, ami ugye a divx-es filmek nagy többségét is szépen viszi.

Én sem értem mi a kunszt...
2007. szept. 14. 14:19 | válasz | #16
2 kieg: az sbc-képes vdub természetesen a nando készítette nandub.
a másik a konklúzió: az, hogy az asztali készülék gyártója rábiggyeszti a divx logót a masinára, még nem biztos, hogy minden divxet le fog játszani. és ez nem attól függ, hogy a forrás xvid vagy divx (kb egyhülyeség), hanem attól, hogy a gyártó az mpeg4 part2-t milyen szintig implementálta a firmware-be.
2007. szept. 14. 14:10 | válasz | #15
kis összefoglaló, akkor:
kezdetben vala a divx ;) 3.xx, ami az ms mpeg4 implemetációjának hackja vala. a vdub módosítása tette lehetővé ezzel a változó bitrátájú tömörítést. ezzel már naon szép tömörítvényeket lehetett csinálni. osztán megalapítódott az opendivx, elvileg nyílt forrással, amely, mivel a fejlesztés pihent + a forrás szabaddá tételével se siettek, 2 ágra szakadt: megalakult a céges divx(networks), amely kpra utazott ill. az xvid prodzsekt, ami maradt nyílt forrású.
mind2 mpeg4 part2 implementáció, akárcsak a qt6 vagy nero digital (ellentétben pl qt7, h.264, amelyek part 10).
a bibi az, hogy az mpeg4 szabványon belül vannak kompatibilitási szintek, különböző +képességekkel, amelyekből minden fejlesztő azt rak bele a saját termékébe amit akar (pl qpel, gmc). ha józsi szeretné a lehető legjobb minőségben (vagy megfordítva, uolyan minőségben kisebb helyre) betömöríteni a videoanyagot, nem biztos, hogy anyunak meg tudja mutatni az elvileg divx-képes asztali lejátszón, mert az esetleg nem ismeri a + funkciókat - és ebben mind1, hogy divxről vagy xvidről van szó. divxről nem tudok, xvid fejlesztés lelassult, de régebben a lejátszók gyártói vagy kiadtak új firmware-t, vagy készülékük nem tudta lejátszani a kicsit "spécibb" videókat. érdekes módon a "noname" gyártók voltak frissebbek mint az mpeg4-képes készülékek megjelentetésével, mind a frissítésekkel...
a divx szimplán egy márkanév, amit a cég igyekszik propagálni. a gyors net terjedésével kezdenek kimenni a divatból a divx/xvid tömörítésű anyagok, egy dvd is csak 6-7x akkora, mint egy 1lemezes release. a játékkészítőket se tudták meggyőzni (talán csak a dawn of warra emlékszem divx introval), úgyhogy a mobilpiac felé nyitnak, ott még fontos a méret és a kis teljesítményigény (1részt mert a mobileszközök amúgy sem túl gyorsak, másfelől több prociidő zabálja az akkut). viszont ott is lemaradtak valamelyest, az oprszrel rendelkező eszközökre előbb-utóbb úgyis lett/lesz vmi ingyenes cucc, és mindig szimpatikusabb az ilyesmit szoftverből mint hardverből csinálni (rugalmasabb).
én a magam részéről part2 párti, azon belül is xvid párti vagyok, bár az asztali pckről lassan el fognak ezek tűnni, mobil eszközökön az arany közép a bélyegvideo, az mpeg2 (nagy)/mpeg4 part2 (zabálja a procit, akkut) között.

aki végigolvassa, kap egy virtuális sört! 8)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. szept. 14. 07:44 | válasz | #14
Ezt mi alapján sikerült megállapítanod? Megnézted az előlapokra rászitázott emblémákat? Én olyan asztali lejátszót még nem láttam, ami ismerte a divx-et, és az xvid-et meg nem. Sorolj már fel párat, légy szíves.

Itt van neked mutatóban "pár" darab :)
Cat  
2007. szept. 14. 01:24 | galéria | válasz | #13
Én meg joformán nem találkozok olyan asztali lejátszóval, ami ne tudná a divxet, viszont olyan mutatóban sincs, ami ismeri az xvidet. Sajnos.
2007. szept. 13. 21:16 | válasz | #12
Ha jól emléxem ngage-en és nokia 3650-esen (symbian sw) régesrég volt divx-es motyó...Hol a kunszt?:)
2007. szept. 13. 18:12 | válasz | #11
sry, én azt kizártam a versenyből fizetős volta miatt 8), amúgy jogos.
L3zl13  
2007. szept. 13. 16:19 | válasz | #10
A DivX kodekcsomag terjed? Én manapság már jóformán nem is találkozok olyan videóval amit ezzel tömörítettek.
Majd minden Xviddel meg H264-gyel van tömörítve.
2007. szept. 13. 15:14 | válasz | #9
Hát, próbáltam ezt a cuccot, de nem az igazi. Elvileg külön van wm5, wm6 meg minden féle egyéb, de gyakorlatban ugyanazt a zippet lehet letölteni. Mindegy, felraktam, az első döbbenet ott volt, hogy full figyelembe sem veszi az érintőképernyőt, csak gombokkal lehet irányítani. A második húzása az volt a pocketdivxencoderrel tömörített filmet nem játszotta le rendesen (amit a tcpmp tökéletesen mutat). Szóval itt volt uninstall...
Penge4  
2007. szept. 13. 13:41 | válasz | #8
Ez ilyen nagy dolog? Én már lassan 3 éve ismerem a Smart Movie nevű progit Symbianra (még 6-osra is). Sőt, már jó 2 éve ETI 2 Camcorder is van (az csak 7-estől felfelé), ami DivX-ben rögzít.
Na meg amikor letöltöttem, láttam ott Winmobile-ra, UIQ-ra meg mindenre.

"3GP-filmeket is ugyanolyan jól lehet mobilon nézni"

Akkor nézz meg egy divx-et, vagy akár egy mp4-et mobilon és meglátod a különbséget. A 3gp-től ocsmányabb formátumot még nem sűrűn láttam. Pixeles, kockás, homályos kivehetetlen.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. szept. 13. 13:28 | válasz | #7
Ez a Picard által készített TCPMP "továbbfejlesztett" (állítólag nem Picard által) kereskedelmi verziója. A TCPMP bár régebbi, de ingyenes, és még mindig leveri a CorePlayer-t :)
A TCPMP-hez ráadásul van egy csomó plug-in is, és gyakorlatilag mindent lejátszik, még streaming-elt internetes rádió és tv adásokat is.

PS: a TCPMP-nek van asztali gépre készített verziója is :)
2007. szept. 13. 12:14 | válasz | #6
Nem, én arra gondolok amit írtam, létezik symbianra:

Tessék :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. szept. 13. 08:20 | válasz | #5
Nem kell semmilyen egyéb plugin. MP4-hez viszont tényleg kell.
Az átkonvertáláshoz van egy nagyon jó kis ingyenes és nagyon gyors program: PocketDivxEncoder. Villámgyors és nagyon jó.

PS: persze ha a számítógépen a megfelelő codec-ek fenn vannak, akkor egy Virtualdub is bőven elég, csak a megfelelő paramétereket kell beállítani.
2007. szept. 13. 07:03 | válasz | #4
te gondolom a Picard fejlesztette tcpmp-re gondolsz (a core media player más). symbianra asszem nincs, minden máson teljesen jó... persze kell hozzá a ffmpeg plugin mpeg4 lejátszáshoz.

tcpmp
2007. szept. 13. 01:45 | válasz | #3
Hát nemtom :) Nekem pl marhára nincs kedvem konvertálgatni. Felnyomok pár sorozatrészt vagy egy filmet egy 1 v 2gb-os kártyára, és megnézem útközben, kész :)
2007. szept. 13. 00:15 | válasz | #2
Szerintem felesleges, 3GP-filmeket is ugyanolyan jól lehet mobilon nézni, és az kiisebb helyet is foglal.
2007. szept. 13. 00:00 | válasz | #1
Hát, CorePlayer néven van mindenes videólejátszó mobilokra már egy ideje, bár tény és való, ez nem alapfelszerelés a symbian-os telefonoknál :)