Tojás alakú zenelejátszóval rukkolt elő a Sony
2007. szeptember 11. 19:38, kedd
A Rolly névre keresztelt hordozható zenelejátszót a források csak táncoló tojásként említik - a Sony ezúttal egy meglepő fejlesztéssel állt elő, amely főleg külsejével hódíthat.

Hirdetés

A vállalat hétfőn mutatta be legújabb fejlesztését, amely egyelőre kizárólag Japánban kerül a boltok polcaira. A Rolly nem más, mint egy hordozható zenelejátszó, amely a funkciók terén gyakorlatilag semmi újat nem kínál, ám külsejével nagy meglepést okozhat. A készülék a szokatlan tojásforma mellett az érdekes külsőhöz kapcsolódó könnyítéseket kínál.


A fehér színű készülék valóban egy tojásra hasonlít, gurul és pörög a sima felületeken. Az érdekesség a forma mellett a beépített szenzorokban rejlik, amelyek érzékelik a lejátszó helyzetét és ennek megfelelően módosítják a hangerőt, vagy a lejátszást. A hivatalos közlemény szerint ugyanis a készülék forgatásával tudjuk szabályozni a hangerőt, a zeneszámok közötti váltást pedig a lejátszó bökdösésével, illetve húzásával tudjuk elérni. Lejátszás közben a Rolly fényjátékot is biztosít, csakúgy mint a hasonló elgondolásból született Miuro, amelyről korábban szintén beszámoltunk.


A Sony készüléke szeptember 29-én rajtol el Japánban, mégpedig nem éppen alacsony áron, hiszen a Rolly darabja 354 dollárba kerül majd a szigetország üzleteiben. Mindezért sztereó hangszórókat, 1 GB flashmemóriát, valamint a hivatalos tájékoztató szerint folyamatos lejátszás esetén 5 órán át működő akkumulátort kapunk. A beépített Bluetooth vezérlő révén asztali számítógépünkről is másolhatunk zeneszámokat a készülékre, a Sony pedig online üzletében szintén kínál majd tartalmakat a lejátszóhoz.

A hírek szerint a cég egyelőre nem tervezi a Rolly piacra dobását egyéb régiókban, így a készüléknek amerikai megfelelője sincs. Ez természetesen változhat, ám egyelőre úgy tűnik, hogy Japánra koncentrálnak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
ivjoe  
2007. szept. 18. 15:12 | galéria | válasz | #26
Jah, azt fogják hinni, h heresérved van. :)
barret  
2007. szept. 14. 12:49 | galéria | válasz | #25
Nem fer el a zsebembem...Errol ennyit XD.
2007. szept. 13. 18:19 | válasz | #24
Csak Japánban fogják forgalmazni.
Amúgy ez tényleg egy robot + player, az AIobo "agyát" kapta meg, tanítható, programozható, stb.
Értelmét én se látom, de van benne karaoki mód, ezért akármennyit el udnak majd adni belőle :D
KM  
2007. szept. 13. 10:12 | válasz | #23
MeoH   2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 12. 20. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. szept. 12. 17:52 | galéria | válasz | #22
Ronda, semmi ujat nem tud es lagalabb draga. Tuti siker lesz nehany orszagban...
2007. szept. 12. 17:06 | galéria | válasz | #21
ez bűn ronda...
ppista  
2007. szept. 12. 15:20 | válasz | #20
Hát ez tipikus Japán.Nagyon tetszik,de nagyon drága.
2007. szept. 12. 14:55 | válasz | #19
nekem tetszik a szine es a design , tenyleg uj , es epp ezert fogjak eladni , az emberek agya , sajnos , csak a sokkolo dolgokra hat mar , es ezek a bizniszmenek jol tudjak, azt is lehet latni h a perverzio(hala az egnek) kezd kimenni a divatbol , tehat vissza a hagyomanyoshoz modern valtozatban , es mi hagyomanyosabb egy tojasnal ?
2007. szept. 12. 12:31 | válasz | #17
Lol, másik oldaláról véletlenül nincs kép, ahol a kamera van? Na, a Japánban bemutatoról készült fotókon egy bazinagy Made in Malaysia delirat van, amin ki is akadtak a szakírók. Meg ha már bekerült egy robotos oldalra, akkor valószinüleg a Bluetooth nem csak zene tötésre van benne ... Gondolom távirányítással simán el lehet küldeni a lakáson belül A pontból B-be, akár internetten keresztül is.
De mint lejátszó, tényleg nincs értelme.
12346  
2007. szept. 12. 11:29 | galéria | válasz | #16
bocsi, de ez nem jópofa. iszonyat irritáló.
spydee  
2007. szept. 12. 10:47 | válasz | #15
gondold el amerikában ugyanezt fekete szinben leoperált hangszóró takaró fülekkel, amint bekapcsolod egy forgalmas bevásárlóközpontban. Lerakod a földre/asztalra és bekapcsolod, minek hatására mondjuk GOA zene esetén sípolással indul a zene, hozzá még mondjuk piros színben villog a készülék....tuti mindenki hasravágja magát és letartóztatnak és bebörtönöznek tennorizmus alapos gyanújával. Mindenesetre nekem egy gránát jutott eszembe róla nem egy ártatlan mpizé lejátszó.
sgbo  
2007. szept. 12. 09:48 | válasz | #14
Ezt a sz@rt csak ferdeszeműeknek tudják eladni...

Az irányításáról meg eszemebe jut a galaxis utikalauz űrhajója ahol olyan suintre fejlődött a távirányítás hogy az emberek (vagy egyéb lények) a puszta mozdulataikkal irányították a rádiót. Ennek egyenes következménye volt hogy mozdulatlanul kellett maradni.
Szóval épeszű ember marad a gomboknál...
2007. szept. 12. 09:23 | válasz | #13
@Mezcalero:
Háháá ez jó :D

Amúgy sz.tem ez olyan asztali mp3 lejátszó. Látszik a képen, hogy az oldalán van 2 kis hangszóró.Vagyis biztos nem az a zsebbetevős mp3 amiből tucatnyi van az üzletekben. Meghát az utcán abból a oldalsó hangszóróval nemsokra mennének :)
2007. szept. 12. 09:18 | válasz | #12
meglátná édesanyám reakció ----> bang húskloffoló
2007. szept. 12. 09:08 | válasz | #11
Nem a farzsebbe kell tenni hanem előre és akkor mindjárt vagányan fog dudorodni! :-))))))))) Lehet hogy ezért is tervezték ilyenre hogy tuti bukjanak rá a japcsi kiscsajok.
2007. szept. 12. 09:05 | válasz | #10
Ehhez a cucchoz még a nevét is adta a Sony? Szánalom. Egy újabb értelmetlen kütyü a sok hülyegyereknek.
2007. szept. 12. 08:58 | válasz | #9
Ez lesz az újgenerációs gyerekek játékszere. :)
2007. szept. 12. 08:47 | válasz | #8
Úgy tudom iPodhoz van már ilyen kiegészítő, ami a zene ritmusára vibrál :)
2007. szept. 12. 08:46 | válasz | #7
Sok értelme nincs, viszont jópofa: http://www.youtube.com/watch?v=GepKz9qsQQ4&eurl=http%3A%2F%2Fbigyo%2Eblog%2Ehu%2Findex%2Ephp
NEXUS6  
2007. szept. 12. 08:20 | galéria | válasz | #6
Ari, meg jópofa meg minden. Csak télleg tök értelmetlen és drága.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2007. szept. 12. 08:17 | válasz | #5
Ennyi pénzt valóban nem ér meg egy átlagembernek. De mint tudjuk, vannak gazdag hülyék is, azok meg is fogják venni. Volt már a Sony-nak robotkutyája is eléggé horror áron, és ha nem is lett slágertermék, elég sokat eladtak abból is. A japók igénye, izlése eléggé eltér az európaitól, így nem lesz csoda, ha majd eladnak ebből is szép számmal.
Voltan  
2007. szept. 12. 07:55 | galéria | válasz | #4
Ez egy rakás sz*r.
Főleg ennyiért.
2007. szept. 12. 07:29 | válasz | #3
Vibrátor alakú zenelejátszót mikor dobnak piacra ?
2007. szept. 12. 06:55 | válasz | #2
hát... én nem fizetnék érte ennyit... meg totál haszontalan, ha asztalra leteszem lejátszónak gondolták akkor már inkább hifi, ha meg hordozhatóra, akkor eléggé eltévelyedtek mert mp3lejátszót az ember zsebbe tesz, ez meg formája miatt erre alkalmatlan szerintem, legalábbis az első képen a hölgy kezéhez képest nagy, tehát ha bele is tömöm a zsebembe akkor erősen látszani fog nem éppen vagány módon
2007. szept. 12. 06:41 | válasz | #1
wáow! :/