Az AMD nagy eredményeket vár a Barcelonától
2007. szeptember 11. 13:45, kedd
Az AMD nagy reményeket fűz a hétfőn elrajtolt szerverprocesszorokhoz, amelyek fogadtatásától a cég jövője is nagymértékben függ. Az Intel eközben Kínában építi új üzemét.

Hirdetés

A korábban beharangozott rendezvényen Hector Ruiz vezérigazgató beszélt az ágazat helyzetéről, az új natív négymagos Opteron processzorok megjelenésébe fektetett reményekről és a vállalat jövőjéről. Az új chipek 1,7 és 2,0 GHz közötti órajelen, összesen 4,5 MB gyorsítótárral felszerelkezve érkeznek, számos architektúrális változtatással a K8 család tagjaihoz képest. Bár az órajel egyelőre nem teszi lehetővé a konkurencia egyértelmű túlszárnyalását, ennek növelésével az AMD szerint erre is sor kerül majd.


A Barcelonát az AM2 foglalatos Budapest követi majd

A legtöbb külső forrás evolúciós fejlődésként jellemzi a Barcelona magos Opteronokat, amelyek forradalmi változtatásokat nem hordoznak magukban, ám a technológiák finomítása, tökéletesítése révén sikerült növelni a processzorok teljesítményét - nem beszélve a natív négymagos felépítésről, amely már önmagában előrelépést jelent. Kiemelik, hogy a vállalat helyzete most jóval kedvezőbb, mint az első Opteronok felbukkanása idején - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az AMD sajtószobája rögtön egy csomag hírrel telt meg, amelyben a partnerek várható termékiről számolnak be.

A Cnet a gyártó pénzügyi helyzetével is foglalkozik és megjegyzi, hogy sok minden függ a Barcelona fogadtatásától. Ennek nagy sikere visszaadhatja a cég korábbi lendületét, az esetlegesen lanyha érdeklődés viszont komoly bajba sodorhatja a vállalatot. Ezt persze minden lehetséges módon igyekeznek elkerülni, és már most jelzik, hogy az utolsó negyedévben növelik a processzorok órajelét. Az év végén megjelenő példányoknál az 1,9 GHz-es változatok lesznek az alacsony feszültségű darabok, a középkategória 2,0 fölé helyeződik át, míg a csúcskategóriás példányok 2,5 GHz körüli frekvencián futnak majd.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Ruiz nem mulasztotta el megjegyezni, hogy egy fair és nyitott versenyhelyzetben mindenképpen meg tudják kaparintani a piac 30 százalékát - ahogy azt korábban tervezték -, sőt ezt túl is kell szárnyalniuk. Ezzel az Intel ellen folytatott perre utalt, amelyben éppen a verseny akadályozásával vádolják a vetélytársat.

Az Intellel kapcsolatban egy új üzem építéséről adtak hírt tajvani források. Ebből kiderül, hogy a Fab 68 - némi meglepetésre - Kínában épül és a 2,5 milliárd dolláros beruházás révén 2010-re indulhat be a sorozatgyártás. A vállalat ezzel összesen 4 milliárd dollár értékben fektet be az ázsiai országban, hiszen immár több városban is létrehoztak kutató-, illetve tesztelői központokat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 12. 17:32 | válasz | #30
ATI/AMD most azzal probálkozik, hogy kiadja r600 család doksiját.
így az OpenSource arcok örülhetnek, hogy teljesértékű nyílt drivert fejleszthetnek jópár király kártyához. (Bár az még idő, míg elkészül)

Lehet én is váltok majd emiatt GeForce -ról Radeonra -ra.

Milyen jól dukumentált chipset van AMD procis desktop -hoz ?
Abu85  
2007. szept. 12. 12:44 | válasz | #29
De a K10 féle 4 magos CPU 463 millió tranyóból áll. Míg az Intel dual Core Penryn 410 millió. Ergo a 2x2 magos verzió 2x410 millió tranyó van. Ez nem kis mennyiség.
shabba  
2007. szept. 12. 12:25 | válasz | #28
Én nem tartom valószínűnek hogy az AMD lehúzza a rólót és az Intel egyedül marad. Ha be is bukik, tuti lesz majd új tulaj aki occsóért megveszi és majd újra próbálkozik. A kérdés inkább az hogy amcsi kormány mennyire védi az AMD-t pl. a külföldi befektetőktől. Mert tuti lenne érdekődő ázsia vagy európa felől is, de akár országon belül is lennének olyan cégek akik átvennék az új tulaj szerepét. Az egészben csak az lenne gáz hogy egy tulajdonos váltás mindig időigényes, pepecselős folyamat, addig kicsit megáll az élet cégen belül. Márpedig AMD-nek jelenleg pont ideje nincs, így is el van maradva Inteltől fejlesztésileg, ha ez további késedelemmel járna az még inkább negatív hatással lenne a cégre.

Itt azért nem arról van szó hogy az AMD egy eladhatatlan terméket állít elő és nincs jővője, sokkal inkább rossz a vezetői, stratégia döntések vitték rossz anyagi helyzetbe a céget. Ezt azért a külső befektetők is látják és ezért szerintem lenne jelentkező új tulajdonosnak. Persze ha egy eladhatatlan terméket gyártó cég lenne és úgy menne csődbe, akkor senkit nem érdekelne a sorsa.
shabba  
2007. szept. 12. 12:13 | válasz | #27
Ezt nem tudom honnan veszed hogy az Intel procija annyival nagyobb mint amennyivel olcsóbb a 45nm-es gyártás. A Penryn 2x107 mm2, a Barcelona 283 mm2, szóval még abszolút értéken is jóval kisebb az Intel chipje. Ráadásul mivel két darab két magos van összetokozva így ha az egyik hibás, nem kell kidobni a másikat, míg ha a Barcelona natív négy magosánál van gond akkor ez az út nem járható. Ráadásul az Intel procinál a nagy cache teszi ki a 107 mm2 majd felét, ez pedig redundásan tervezett terület. Nem pont annyi cache van mint amivel szállítják hanem túl van tervezve, így a hibás rész egy adott hibahatárig kikapcsolható és így még jó procit ad. A Barcelona esetén és a korábbi AMD-knél is a cache területe jóval kisebb részarányú, így a hibára fokozottan érzékenyebb, nem redundáns terület nagyobb. Ezek mind az Intel kihozatalát erősítik, ezért gazdaságosabb az Intel chiptermelése, miközben ő kérheti a drágább árat a termékeiért.
Abu85  
2007. szept. 12. 10:23 | válasz | #26
Az AMD még nincs olyan helyzetben, hogy erről beszélni kellene. A HD2000-ek tudását és teljesítményét látva, azok hozhatnak pénzt a konyhára. A többutas rendszereknél pedig folyamatosan jönni fog a pénz. Már nincs veszélyben az AMD, mert megvan az a CPU alap amire építkezni lehet.
Az nVidia ellen is jó esélyei vannak. Az R680-ra nem fog tudni az nV addig válaszolni amíg Crossbar memóriavezérlővel dolgozik (a G90-et sem véletlen törölték).
Abu85  
2007. szept. 12. 10:19 | válasz | #25
A kihozatalhoz azért hozzászólnék. Való igaz, hogy az AMD K10 65nm-es és az Intel Penryn 45nm. De ne feledjük, hogy az Intel procija minimum annyival nagyobb méretű, mint amennyivel talán olcsóbb a 45nm-en való gyártás. Tehát itt kompenzálódik a hátrány. A kihozatal pedig mindkét rendszernél kérdéses. Az AMD-t a natív négy mag fogja hátráltatni, míg az Intel problémája az óriás cache lesz. Mindkettő elég képlékeny terület. Az AMD vélhetőleg x2-ként adja majd el a nem jól sikerült x4-eket. Az Intelnél meg lesz egy szép adag Celeron alap. :)
2007. szept. 12. 07:53 | válasz | #24
Intelnek sem érdeke, hogy egyedül maradjon az x86 piacon, ugyanis akkor nagyon komoly trösztellenes törvényeknek kell eleget tenniük - amiknek most nem kell, mert van versenytársuk. Biztosan emlékeznek néhányan arra, amikor néhány éve a MS segítette ki az Apple-t némi pénzzel; ott is csak és kizárólag ilyen megfontolások vezették a redmondiakat.
2007. szept. 12. 01:15 | válasz | #23
"Az Nvidia-nak már régóta ( GF4 MX440,Fx5200 LE, 6100, 7300 GS stb...) voltak/vannak "low end" videokártyái ezek NEM játékra vannak kitalálva, hanem munkára aki ezzel nincs tisztában. Az keressen szakértőt a vásárláshoz vagy "igy járt"."

Igazad van ez elképzelhető.
De azért valahogy jelölhetnék. Amúgy meg az Nvidia honlapján "Video/Photo/Web User, Gamer"- használatra van jelölve. Na persze a Gamer kifejezés sokféleképpen érthető. Mondjuk a 8800as séria meg Extreme Gamer ként van jelölve :)
Én abszolút nemérzem magam annak, csak ki akartam próbálni a mostanában meg a közeljövőben készülő gameket. :)
dez  
2007. szept. 12. 00:30 | válasz | #22
Btw, ez a cikk most tetszik. (Bár ki kérdezett, mi? :))
dez  
2007. szept. 12. 00:29 | válasz | #21
(Ja, még a split/non-split power planesben lehet különbség, de úgy tudom, ehhez nem is kell feltétlenül AM2+.)
dez  
2007. szept. 12. 00:27 | válasz | #20
Hát, nem sok különbség van a Budapest és az Agena (Phenom X4, FX) között... Valószínű az utóbbi a előbbi minimálisan módosított változata, vagy még az is lehet, hogy ugyanaz, csak 1-2 microfuse van máshogy beállítva. Mint pl. hogy engedélyezett-e a DDR2-1066, vagy a HT3.0. Más talán nincs is.
dez  
2007. szept. 12. 00:21 | válasz | #19
Hát, éppenhogy ár/teljesítményben elég jók a kisebb HD-k, a kisebb GF8xxx-ek meg nem annyival gyorsabbak, amennyivel drágábbak.
2007. szept. 11. 23:45 | válasz | #18
Hát nincsmás mint drukkolni az AMDnek mertha Intel marad egyedül a placcon akkor vhogy nem véletlen ugy sejtem, hogy igencsak drágulni fognak a dolgok és igencsak lassulni fog a fejlesztés.
2007. szept. 11. 23:01 | válasz | #17
Az Nvidia-nak már régóta ( GF4 MX440,Fx5200 LE, 6100, 7300 GS stb...) voltak/vannak "low end" videokártyái ezek NEM játékra vannak kitalálva, hanem munkára aki ezzel nincs tisztában. Az keressen szakértőt a vásárláshoz vagy "igy járt".
2007. szept. 11. 22:26 | válasz | #15
" Jajj a címből majdnem azt hittem, hogy focis hír "

LoooL
2007. szept. 11. 22:25 | válasz | #14
Egyetértek az Nvidia részt illetően. A 8400GS be volt pofájuk 64bites memóriát betenni 2007ben! Röhej.
Szerencsétlen vevő meg aki csak azt nézi hogy most jött ki a kártya és fhúúú 8400as !!! az tuti jó lehet, aztán szinte lószart se ér.
Aztán amikor majd szegény Crysisezni akar majd csodálkozik hogy mért szaggat be 640ben is, amikor vadi új kártyája van =/
2007. szept. 11. 22:22 | válasz | #13
Jajj a címből majdnem azt hittem, hogy focis hír
shabba  
2007. szept. 11. 21:44 | válasz | #12
Az Intel Xeon árcsökkentést már rég eldöntötték és jó ideje ismert, az AMD is a szerint alakította ki az árait. November 11-től érkeznek a 45nm-es Xeon DP-k, azonos árszint mellett akár +25% órajellel, vagy olcsóbban azonos órajel mellett, kisebb fogyasztással.

List of future Intel Xeon microprocessors

Kettőnél több utas rendszereknél jól áll AMD, de ott eddig is jó volt az Opteronnal. Intel most ott erősített azzal hogy átállt 65nm-es Core2 alapra P4 helyett, de az nem lesz elég a Barcelona ellen. Változás ott pedig nem lesz egyhamar, talán 1 év múlva az is 45nm-esedik, kicsit még belenyúlnak, de Nehalem alapra inkább 2 év múlva fognak ott állni, az pedig még nagyon távoli.

Viszont 2 utas szerver, desktop és mobil fronton nem igazán kell tartani Intelnek az AMD termékeitől, ott jól érezhető előnyben vannak és fejlesztések alapján ezt az előnyt tartani is fogják a Nehalem érkezéséig.

A legnagyobb volumen azért a desktop front, ott kellene már jó egy éve erős 2 magos rendszerrel rendelkeznie AMD-nek hogy pénzügyi sikerei is lehessenek, de nem jött össze a Core2 ellene. És jővőre már lassan jönnek a 4 magos rendszerek is. 65nm mellett drágább előállítani mint 45nm-en az Intelnek egy bonyolultabb procit, amit lehet még olcsóbban is kell adni ha érvényesülni akar. Ez nem igazán jó irányba visz, hisz elsősorban a verszteségeket kellene minél nagyobb iramban mérsékelni.

Addig amíg jővő második negyedévig föl nem fut a K10-es 2 magos értékesítések volumene nem hiszem hogy érdemes a veszteségek apadásában reménykedni, jó ha addig stabilizálni tudják a jelenlegi siralmas eredményeket. Ha már jobban fognak fogyni a deszktop 2-4 magosok akkor talán szépen lassan elindulhat a veszteség lemorzsolódása és talán 2009-re némileg normalizálódik a pénzügyi helyzetük. Csak az lesz a gond hogy mire ez bekötvetkezik megint ott lesz az Intel Nehaleme, ami ismét kemény diót fog jelenti az AMD-nek. Utána 2009 elején még a Larrebee is érkezni fog, ami a legelején kevésbé lesz zavaró tényező, de 1-2 év alatt szerintem oda fogja tenni magát az Intel azzal is, főleg ha 32nm mellett már lesz hely odatenni a proci mellé egy foglalatba.
lezso  
2007. szept. 11. 21:26 | válasz | #11
az egész gf8000-es és hd2000-es sorozat a csúcskarikon kivül egy ratyi szar, mert dx9-ben az előző generáció karijai gyorsabbak ugyanolyan áron, dx10-ben pedig egyszerűen meghalnak...
dara  
2007. szept. 11. 21:23 | válasz | #10
Mivel a Bp is server/WS proci lesz, ezért egy kategória a 23xx/83xx szériával.
2007. szept. 11. 21:16 | válasz | #9
HD2xxx széria, leszámitva a 2900-ast, elég ratyi cucc lett. legalábbis 2007-ben, ár/teljesítmény viszonylatban. nem kellett volna 8600gt/s -nél ramatyabb cucc, mert a 8600 se borotva.
2007. szept. 11. 21:14 | válasz | #8
márha Intel nem indit árversenyt. Mert ha igen akkor AMD már a köv negyedévben veheti fel a következő hitelt a multkorinál is megalázobb/rosszabb feltételekel. Márha kap, mertha nem akkor pápá.

Jelenleg Intel nagy joindulatára van szükség ahoz, hogy AMD tulélje. Nagyon vonzo lehet Inteléknél egy "felezzük le a Xeon árát" és evvel meg is oldottuk VIAsitottuk az AMD problémát gondolatmenet.
2007. szept. 11. 18:24 | válasz | #7
780/790-es chipsetes lapokkal van tele a szaksajtó. Szóval de.
L3zl13  
2007. szept. 11. 16:53 | válasz | #6
Na de a Budapesthez sem lesz Ati/AMD chipset? Az már tulajdonképpen desktop chip. (AM2 foglalat, nincs több processzoros támogatás...)
Abu85  
2007. szept. 11. 16:19 | válasz | #5
Nem. A szerverekhez még a partnereken keresztül lesz chipset egy darabig.
A felvásárlás a Torrenza és a Fusion platform miatt történt. Meg persze a HD2000-eket látva nem volt túl rossz befektetés.
L3zl13  
2007. szept. 11. 16:15 | válasz | #4
Érdekes, hogy a menetrendben nincs saját (Ati) chipset az új procikhoz. Nem ez lett volna a felvásárlás lényege?
2007. szept. 11. 16:11 | válasz | #3
Ami teszt eddig hozzáférhető az felemás, ami fontos szerverprocinál, abban az AMD gyors, ami viszont inkább desktop oldalon, abban lasabb. Viszont fix HW, Bios, stb. hiányában kérdés mennyire okésak a tesztek. Amúgy elég viccesnek tartom, hogy egyesek szerint ha az AMD nem sokkal gyorsabb mint az Intel, akkor vége. Simán olcsobbnan adja a cuccot és kész. Annyival nem lesz rosszabb mint a régi X2-k a C2D-vel szemben, tehát annyival nem kell olcsóbbnak lennie. Aztán az is lehet pofáraesések lesznek, ha kijön a desktop verzió ....
2007. szept. 11. 15:12 | galéria | válasz | #2
Már nem sok van hátra...várjuk már ki a végét könyörgöm :D
Habár dezt már el sem tudom képzelni opteron vs xenon teszt rituálé nélkül , de én azt mondom, h várjunk még...
2007. szept. 11. 14:41 | válasz | #1
Majd, ha kiadják a Desktop verziókat akkor meglájuk, hogy "Durkmars vagy Betli" lesz az eredmény .Addig is tehettek volna ide egy tesztet, hogy a hasonló órajelű/áru Intel procihoz képest mennyit tunak ezek a procik.