|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Kötelező az e-beszámoló a cégeknek
2007. szeptember 10. 09:17, hétfő - Forrás: Napi Online
Augusztus végéig 110 ezer 2006-os üzleti évre vonatkozó számviteli beszámolót helyeztek letétbe a fővárosi cégbíróságon, a dokumentumokat már feldolgoztuk, vagyis megtekinthetők az irattárban - mondta Könnyűné Mondok Edit, a cégbíróság vezetője.
A hagyományos, cégbírósághoz történő papíralapú benyújtás esetében a beszámolót közzététel céljából az igazságügyi tárca céginformációs szolgálatához is meg kell küldeni. A cégeknek 2005 óta lehetőségük van arra, hogy a beszámolót elektronikus úton nyújtsák be, de a módszer egyelőre nem népszerű. Az idén mintegy háromszáz cég nyújtotta be így a beszámolóját, a több mint 300 ezer kötelezett elenyésző hányada - tájékoztatta lapunkat Győri Enikő. Az igazságügyi tárca osztályvezetője hozzátette: várhatóan ez év őszén a Pénzügyminisztérium a parlament elé terjeszti a beszámolók elektronikus úton történő benyújtásának kötelezővé tételét szolgáló törvényjavaslatot. Utóbbi - Győri szerint - a cégek adminisztratív terheit nem csökkenti, de kiiktatja a feldolgozás időigényét, és gyors fellépést tesz lehetővé a mulasztókkal szemben. A pénzügyi tárca sajtóosztályán elismerték, hogy készül a javaslat, de annak részleteiről egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni. Az e-beszámoló kötelezővé tétele nagy üzlet lehet az elektronikusaláírás-szolgáltatóknak, a dokumentumokat ugyanis fokozott biztonságú vagy minősített e-aláírással kell hitelesíteni. A cégek jellemzően ezért nem is választják ezt a módszert, pedig előnye, hogy nem kell sorban állni, és a közzétételért mindössze háromezer forintot kell fizetni, szemben a papíralapú megoldással, ami jogi személyiségű társaságoknak tízezer, jogi személyiség nélkülieknek pedig ötezer forintba kerül. Az e-szignóval rendelkezők elektronikus cégeljárásra is jogosultak, vagyis bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmüket is beadhatják online, ami szintén olcsóbb - 5 ezer, illetve 3 ezer forint -, mint a papíralapú eljárás. A fokozott biztonságú e-aláíráshoz szükség van egy személyre szóló tanúsítványra, az ezt tartalmazó chipkártyára, kártyaleolvasóra, e-szignó szoftverre, valamint időbélyegző-előfizetésre. Ehhez évente már 20 ezer forintért hozzá lehet jutni a Nemzeti Hírközlési Hatóság által jegyzett, hitelesített szolgáltatóknál. Kapcsolódó cikkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |