Hétfőn rajtolnak a négymagos AMD chipek
2007. szeptember 9. 09:50, vasárnap
A processzorgyártó már jó ideje készül a rajtra, ami több szempontból is előrelépést jelent a K8-hoz képest. A Barcelona magos Opteronok az első natív négymagos chipek a szerverek és az asztali számítógépek vonalán.

Hirdetés

A már korábban bejelentett hétfői debütálásra készülve a DailyTech készített egy összeállítást a Barcelona újdonságairól és azok jelentőségéről. Ebből kiderül, hogy miért is olyan fontos az AMD-nek a négymagos Opteronok elrajtolása és hogy mit remélnek az új felépítésű szerverprocesszoroktól. Az elsődleges cél természetesen az Intel meglévő négymagosaihoz történő felzárkózás és - amennyiben erre lehetőség mutatkozik - azok fényének elhalványítása.

A Barcelona a K8 első szignifikáns architektúrális felülvizsgálását is jelképezi. A teljesítmény növelését célozza a natív négymagos felépítés, a megújult memóriavezérlő és dinamikus órajelszabályozás, valamint az új utasítások, amelyek elsősorban a virtualizációs feladatoknál jönnek majd jól. A gyorsítótár kiosztása nem változik, hiszen magonként 128 kB L1, valamint 512 kB L2 cache lesz megtalálható az új Opteronokban, ám ezt 2 MB osztott L3 cache egészíti ki, amelyet a gyártó a K6-2 processzorok óta nem használt ki. Ezzel összesen 4,5 MB gyorsítótár kap helyet az egyes chipeken, szemben az Intel Clovertown és Kentsfield processzoraival, amelyek 8,25 MB-ot foglalnak magukba.



A beépített memóriavezérlőt gyakorlatilag kettéosztották és egy 128 bites helyett két 64 bites egység végzi majd a feladatot, amely a fejlesztők szerint nagyobb hatékonyságú. Ezek eleinte a DDR2-memóriát támogatják, ám az első sorozat frissítéseként érkező Shanghai már a DDR3-at is kezeli majd. Az SSE-utasítások végrehajtása is 128 bites buszon történik a korábbi 64 bites helyett, ami szintén némi gyorsulást eredményez. Az AMD-V utasításkészlet ezzel egy időben lehetővé teszi a "vendég" operációs rendszerek saját memóriakezelését, javítva a virtualizáció sebességén.

A négymagos processzorok fogyasztása nem változik az ikermagos példányokhoz képest, dacára annak, hogy még szintén 65 nanométeren készülnek. Ezt azzal érték el, hogy javítottak a dinamikus órajelszabályozáson, amely immár lehetővé teszi az egyes processzormagok független kezelését a terheléstől függően. A HE jelzésű chipek így továbbra is 68 wattot, a "normál" példányok 95 wattot, a teljesítményre kiélezett SE változatok pedig 120 wattot igényelnek majd.

A rajtra kilenc eltérő változat áll készen, öt darab a 2xxx-es sorozatból, további négy pedig a nyolcutas rendszerekbe szánt 8xxx-es családból. Az órajel 1,7 és 2,0 GHz között mozog, az árak pedig a 2xxx-es sorozatnál 206-372 dollár, a 8xxx-es példányoknál 688-1004 dollár között lesznek. A bemutatót egyébként az AMD élőben is közvetíti, a közlemény szerint ez magyar idő szerint kedd hajnalra csúszik át.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 12. 11:20 | galéria | válasz | #52
Jó, de ez azért megtéveszti egy kicsit azt, aki nem ért hozzá....Attól függetlenül, h mind a két oldalról ez megy...és tudom, h örök idő óta a megtévesztés megy, mert ezekből az emberekből él meg mindenki.De akkor is... :)
lee56  
2007. szept. 11. 15:42 | válasz | #51
Lehet várni, én is várok, attól még lehet a jövőn gondolkodni és elmélkedni, nemde?! :)
2007. szept. 11. 15:09 | galéria | válasz | #50
Ez eddig ok, de ez nem a desktopba szánt dolog.A xeonoktól meg mindig is jobbak voltak az opteronok..én olyan húde messzemenő következtetést nem vonnék le ebből a desktop procikra nézve.Miért nem lehet várni?Mindenféle félre híresztelés helyett?.Másrészt az opteron, ha jól láttam drágább.Igaz, nem annyival mint amennyivel gyorsabb.
dez  
2007. szept. 10. 22:14 | válasz | #49
Java? Akkor mi a problémád ezzel?

Nem tudom, látod-e, hogy a 2GHz-es Barcelona beelőzi a 2.33-as Xeont, és a 2.5GHz-es Barcelona még jobban a 3GHz-es Xeont.
dez  
2007. szept. 10. 21:16 | válasz | #48
Mi a problémád? Egy szóval sem említettem a játékokat. Az meg tény, hogy sok SSE utasítás a 2x-esére gyorsult. Amúgy ez volt az egyedüli teljesítményre vonatkozó adat, a többi architektúrális tény.

Az SSE-s gyorsulás itt is szépen kijön (hivalatos IBM-es számok alapján):

Azért nem rossz, hogy a másfélszer magasabb órajelű Xeon 5365-öst is így lenyomja.

Nem SSE kódban átlagban egy szinten vannak, így ott a jelenlegi órajel hátrányt jelent - bár ez többszálas alkalmazásoknál több esetben eliminálódik. És ez a 2GHz közel sem a csúcs.
dez  
2007. szept. 10. 21:05 | válasz | #47
Az IMC-nek köszönhetően nem valami sokat számít a HT (legtöbb tesztben teljesen elenyésző lassulást okoz, ha pl. 1000MHz-ről 800-ra vesszük). Persze, ha tellik rá, le lehet cserélni az alaplapot is, de a régivel is el lehet lenni, nem sürgető a csere.
2007. szept. 10. 19:08 | galéria | válasz | #46
"Mellesleg ezek szerver procik! (ha nem olvastad volna a hírt)"

:::>>> "akkor mutasd azt a pórnépnek szánt butitott barcelónát"

Mi lenne, ha megpróbálnád meg is érteni amit ír a másik, nem csak 1-2 szót kiragadni és azon fröcsögni.Ok?Gyakorolj.

dara  
2007. szept. 10. 16:30 | válasz | #45
Úgy látom a cenzúra működik...
2007. szept. 10. 15:44 | válasz | #44
Azert MySQL-t nemsurun hasznal az ember komoly adatbazisok kezelesere:)
Javanal pedig rengeteg fugg a futtatokornyezettol.
Abu85  
2007. szept. 10. 15:22 | válasz | #43
Azért a szerver nem merül ki ezek futtatásában. Nézd meg a többutas rendszerek teljesítményét az eléggé meggyőző.
dani30  
2007. szept. 10. 15:18 | galéria | válasz | #42
Nekem két magos procim van és nagyon meg vagyok vele elégedve.3.2Ghz el megy.
Zedas  
2007. szept. 10. 14:48 | válasz | #41
Nekem a Java és a MySQL elég, főleg hogy ezek futtatására használok szervert.
Abu85  
2007. szept. 10. 14:01 | válasz | #40
Hát az anandtech az tényleg olyan alkalmazásokban tesztelte a rendszert amit szerverben használnak. :)
Zedas  
2007. szept. 10. 13:56 | válasz | #39
Az anandtechen kint vannak a benchmarkok és szerintem elég ciki hogy a natív Barcelona magos Quadok nem érik be az összetokozott Intel Xeonokat. Nyilván ár / teljesítményben az AMD lesz a nyerő (addig játszanak az árral az Intellel), de én speciel többet vártam.
2007. szept. 10. 13:13 | válasz | #38
s/AMB/AMD/ offkorz
2007. szept. 10. 13:10 | válasz | #37
Alapvetoen ez a cucc fokent OLTP alakalmazasokban es massziv virtualkornyezetekben teljesit jol. Arra is van kitalalva.
Raadasul nekem eddig valahogy az AMB procik joval gyorsabbnak tuntek ilyen alkalmazasok alatt *kb azonos intellel osszehasonlitva*
Pl Vmware ESX es MS VirtualServer eseten jelentosen.

2007. szept. 10. 13:06 | válasz | #36
Miért, te nem olvasod a Blikk-et?
Abu85  
2007. szept. 10. 12:56 | válasz | #35
És mégis miért éri meg a fejlesztőnek az egyik cég hardvereit előnyben részesíteni?
HM  
2007. szept. 10. 11:51 | galéria | válasz | #34
"játék tesztet"
Mégis miért kell mindent játékokkal tesztelni? Főleg egy procit. (Mai játékok HW kihasználása is elég hiányos. Annak örül a nép ha egyáltalán több magot kihasznál...)

Mellesleg ezek szerver procik! (ha nem olvastad volna a hírt)
Többszálas alkalmazásnál porig aláz mindent!

2007. szept. 10. 11:11 | galéria | válasz | #33
Elég sokmindent érnek, mert akkor úgy választ az ember...Ha az én programom jobban fut egy amd-én mint intelen amit nap mint nap használok, akkor azt veszem, ha az intel a jobb abban akkor meg azt....AKár levannak fizetve az cégek akár nem, ez egy mellékes/hátteres dolog.Az igazságosztás nem az én feladatom, sajnos.
2007. szept. 10. 11:09 | galéria | válasz | #32
Tények?Ok, akkor mutasd azt a pórnépnek szánt butitott barcelónát (hol lehet kapni), és pár progi/játék tesztet.Az újabb játékokkal ha lehet.Ha már úgye tényekről van szó, nem pedig, kijelentésekre alapozott feltevésekről.
2007. szept. 10. 10:02 | válasz | #31
Ez szép és jó, de álmodtam vagy a régi lapokon 2GHz-s a HT, míg pl. az RD790-en meg 5GHz? Mert ezen esetben (pláne egyébb újításokat is nézve) inkább megéri várni új AM2+ lapra, minr egy régit upgradelni.
2007. szept. 10. 08:57 | válasz | #30
Ezt folytatva: a játék- és progitesztek szart sem érnek, mert azon a konfigon futnak jól (azokra a hardware-elemekre vannak optimalizálva), amik gyártói tejeltek a készítőknek.
Abu85  
2007. szept. 10. 08:39 | válasz | #29
A felépítésből lehet következtetni a teljesítményre. A mai progik pedig nem biztos, hogy kihasználják a legtöbb újítást. Ilyen az R600 is. Az elején a Gf8800GTS sok volt neki, de megjöttek az új játékok ahol már a 8800Ultra is félhet tőle.
dez  
2007. szept. 10. 02:01 | válasz | #28
A hülyeséget itt csak te tolod. Én tényeket írtam.
2007. szept. 10. 00:38 | galéria | válasz | #27
dez, látom megy a "hadjárat" még mindig.Ugyanennyi erővel, neked mennyit fizet az amd, h a hülyeségeit tóljad?Vagy épp most jöttél ki a laborból és kezedben van a proci, már tesztelted, stb?...Nyugodjunk már le.Majd a progi/játék tesztek szépen megmondják, melyik újítás mennyit ért.Ennyi.ne fikázzunk kérem
2007. szept. 09. 19:13 | válasz | #26
Bövült guide rendesen, de többség ismerős a régiből.

Intelt nem olvastam még, mi az ami jó AMD prockónak, de Intel utálni fogja, vagy fordítva ?
2007. szept. 09. 18:47 | válasz | #25
Wáá!Én meg itt nézek mint a hülye gyerek h mivan.Asszitem már lemaradtam vmiröl...
dara  
2007. szept. 09. 17:11 | válasz | #23
A cache mennyiséges dolog meg egyoldalú. AMD architektúrák mindig is kevésbé voltak érzékenyek rá, mint az intel-ek.

Emellett a sima K6-2-ben nem volt L3 cache, az először a K6-3-nál jelent meg, majd később a K6-2+ és K6-3+ esetén.
dez  
2007. szept. 09. 16:33 | válasz | #22
Már korábban kiadták a K10-re (Family 10h [itt a 10h nem 10d akar lenni, a K8 a Family0Fh volt]) vonatkozó Optimization Guide-ot, utasítás latency-kkel, stb., és ebből tudható, hogy sok utasítás tényleg közel 2x-esre gyorsult (plusz az áteresztő képesség is nőtt a szélesebb buszok, és egyéb fejlesztések által). Persze egy SSE-s kódban sem csak ilyenek vannak, így az átlagos gyorsulás 40-50%, de jó optimizációval több is lehet.
2007. szept. 09. 16:24 | válasz | #21
Én nem fogadnék közel 2x kimutatható SSE teljesítményre (/mag). De majd az SSE benchmarkok megmondják.
dez  
2007. szept. 09. 15:38 | válasz | #20
"hanem a split plane áramellátásra (magok és memvezérlő külön tápon van)." --> A félreértések elkerülése végett: egy tápról is működhetnek (így mehetnek a korábbi lapokban), csak így valamivel magasabb a fogyasztás.
2007. szept. 09. 15:31 | válasz | #19
Rendben, gondoltam csak azért nem voltam 100% biztos :)
dez  
2007. szept. 09. 15:29 | válasz | #18
Teljesen konkrétan tudható, tehát hivatalos, hogy az új Opteronok mennek a korábbi (persze DDR2-es) lapokban is (lásd Youtube-on az AMD-től származó, szerverüzemeltetőknek szóló okítás erről). Ugyanez a helyzet asztalon is. (Csak kell majd egy újabb BIOS.)
dez  
2007. szept. 09. 15:25 | válasz | #17
Nos, a változatosság kedvéért ez a cikk is pontatlan és hiányos. Kb. az eredeti cikk szó szerinti fordítása, kihagyva azokat a részeket, amikről a cikkíró (vagyis inkább fordító) nyilván nem tudta, eszik vagy isszák. :) (És/vagy az olvasót feltételezi totál hozzánemértőnek - de azért ez mégsincs így jól, hogy meg sem említi az egyéb újdonságokat, legalább annyiban, hogy van még pár dolog, hanem úgy állítja be, mintha ennyi lenne az egész.)

Mint pl. "New features of Barcelona include tweaked cache, memory controller, branch predictors, prefetch logic, power management and additional AMD-V extensions." (ezek az eredeti cikkben alább kicsit részletezve is vannak).

Szóval, a K10 architektúra, aminek a Barcelona az első, 4-magos inkarnációja, a cikkben említettekhez képest még számos magon belüli újítást is tartalmaz. Ezek a 2-magos asztali változatoknál is jól fognak jönni...

További hibák:
"A beépített memóriavezérlőt gyakorlatilag kettéosztották és egy 128 bites helyett két 64 bites egység végzi majd a feladatot, amely a fejlesztők szerint nagyobb hatékonyságú."
Itt az eredeti cikk is téved, mert képes a megszokott 2-utas, de egybefüggő 128 bites elérésre is, konfigurálástól függően.

"Az SSE-utasítások végrehajtása is 128 bites buszon történik a korábbi 64 bites helyett, ami szintén némi gyorsulást eredményez."
Van 128 bites busz is, de az eredeti cikkben ezt nem említik, mert fontosabb, hogy a maguk az SSE egységek is 128 bitesek, a korábbi 64 bites helyett, így nem "némi" gyorsulást érnek el, hanem közel 2x-est... Azért nem mindegy.

"Ezt azzal érték el, hogy javítottak a dinamikus órajelszabályozáson, amely immár lehetővé teszi az egyes processzormagok független kezelését a terheléstől függően."

Az eredeti cikk csak megemlíti, hogy a 4-magosok fogyasztása a nekik (órajelben) megfelelő korábbi 2-magosok fogyasztásával lesz egy szinten. Az már csak a cikkíró/fordító fantáziája, hogy ennek oka egyedül az említett dolog. Ezzel szemben nem csak ezen múlik, mert ilyenkor full terhelésnél 2x annyit kellene fogyasztaniuk, de ez nem így van. Hasonló gyártástechnológiai finomítások is hozzájárulnak a dologhoz, mint amik lehetővé tették a nemrégiben piacra került X2-k csökkent fogyasztását. És ehhez jön még az éppen nem használt aláramkörök kikapcsolása.


Ilyenkor úgy érzem, az ilyen cikkeket a konkurencia támogatja.

2007. szept. 09. 15:04 | válasz | #16
Ez esetben veszíteni állnak, hiszen az Intel jelenleg előnyben és a Core2Duo, Quad mind működik a jelenlegi és a picit régebbi alaplapokon is. Szóval nem lehet a piaccal játszani következmények nélkül, egy Server CPU esetében más a játék, nem igen szoktak CPU upgradet szerverek esetében általában komplett új vas jön, de consumer piac esetén a userek az ilyen magatartást búntetni szokták - fogják ezért nem hiszem, hogy az AMD ezt a hibát el fogja követni, főleg nem most amikor az Intel után szalad.
dez  
2007. szept. 09. 14:49 | válasz | #14
Ezt nem, mert ezek még Socket F-es több-utas Opteronok. De ezek belemennek a korábbi DDR2-es Opteron lapokba.

És a Phenomok is mennek majd a korábbi lapokban. Pl. az ASUS már most elkészítette pár AM2-es lapjához a BIOS frissítést, ami által AM2+ kompatibilisek lettek. link
dez  
2007. szept. 09. 14:44 | válasz | #13
Igen, az csak 1.7 GHz-es (és 2 utas).
2007. szept. 09. 13:43 | válasz | #11
Itt Opteronról van szó, a Phenom esetében nem tudom mi a helyzet, de gondolom, hogy menni fog a jelenlegi AM2-es alaplapokon.
2007. szept. 09. 13:42 | galéria | válasz | #10
Igen de nálunk pakolj hozzá olyan 10-15 ezret azt megvan a hazi ára!
2007. szept. 09. 13:07 | válasz | #8
Jah, de ennek a relatív ocssóságnak meg lesz majd az "ára". Nem véletlen lesz odaárazva.
lezso  
2007. szept. 09. 12:20 | válasz | #7
Azért 206$ egy négymagosért igencsak olcsó!
2007. szept. 09. 12:06 | válasz | #6
AMD
2007. szept. 09. 11:39 | válasz | #5
Most az a lényeg, hogy az Intel és az AMD között most már csak papíron van különbség, ugyanis a multicore előnyeit még ki kell használni, a szoftveripar és a fejlesztők kell most, hogy meglépjék a következő lépést. Különben azt hiszem most az AMD van lépéselőnyben (technológiailag) mert nekim már megvan az négymagos egy lapon, persze valaki mondhatja, hogy az Intel meg már 45nm, de a két dolog szerintem nem 1:1 hasonítható össze. Hogy félreértés ne legyen Intelem van és azt hiszem az Intel jobban fogja használni a lehetőségeket a jövőben. Mindenképpen gratula az AMD-nek a verseny csak jót hozhat.
T0nk  
2007. szept. 09. 11:35 | válasz | #4
Pontosan az a lényeg.

Azt ne felejtsük el, hogy ezek még nem desktop processzorok, ergó előbb meg kell érkeznie a technológia pórnépnek szánt variációjának is.
2007. szept. 09. 11:25 | galéria | válasz | #3
Na kiváncsi leszek a tesztekre!
2007. szept. 09. 11:10 | válasz | #2
Nekem meg nem :D
tompka  
2007. szept. 09. 10:28 | válasz | #1
Kel nekem egy ilyen :D