Mindenki bekerül az angol DNS-adatbázisba
2007. szeptember 5. 12:47, szerda - Forrás: MTI
A teljes brit lakosságra, valamint az összes külföldi beutazóra kiterjedő DNS-adatbázis létrehozását szorgalmazta szerdán a brit igazságszolgáltatás egyik vezető bírája, aki szerint a jelenlegi brit rendszer - jóllehet már most is a világ legnagyobb ilyen adatbankja - "igazságtalan, mert hiányos".

Hirdetés


Sir Steven Sedley
Sir Steven Sedley, a Lordok Háza - a legfőbb jogi fellebbviteli fórum szerepét is betöltő brit felsőház - lordbírói testületének tagja a BBC rádiónak azt mondta: jelenleg esetleges, hogy ki kerül be az országos DNS-adatbankba. Ha valakit bármiért őrizetbe vesznek, DNS-mintát is vesznek tőle, amely azután az adatbankban marad, akár elítélik az illetőt, akár nem - mondta. Ugyanakkor "rengetegen sétálgatnak szabadon, jóllehet DNS-mintájukból (ha lenne) kiderülne, hogy bűnözők" - tette hozzá. Sir Steven szerint ráadásul a kisebbségek aránytalanul nagy mértékben vannak jelen az adatbázisban, ami "védhetetlen". A bíró szerint ennél igazságosabb lenne, ha mindenki benne lenne a DNS-bankban, "akár bűnös, akár ártatlan". Hozzátette: ez vonatkozik a Nagy-Britanniába beutazó külföldiekre is.

Az 59 milliós brit lakosságból mintegy 4 milliónak a mintáit tárolja a 12 éve létrehozott mostani DNS-bázis, amely a népességhez mérve a legnagyobb a világon. Angliában és Walesben a jelenleg hatályos törvények alapján minden őrizetbe vételi eljárás során DNS-mintát vesznek az őrizetestől, és az anyag örökre a rendszerben marad, függetlenül a mintavétel okától, és attól, hogy az eljárás alá vont illetőt elítélték-e valamiért, vagy sem. Ez ugyanúgy vonatkozik a gyilkossággal gyanúsítottakra, mint azokra, akiket közlekedési vétség miatt kísérnek be egy rendőrőrsre. Az adatbankban több tízezer gyermekkorú - 10-17 év közötti - személytől is vannak minták. Skóciában törölni kell a DNS-mintát a helyi adatbankból, ha az illető ellen, akitől levették, végül nem születik elmarasztaló végzés.

Sir Steven szerint a mindenkire kötelezően kiterjesztendő DNS-adatszolgáltatás célja "abszolút szigorúan csak a bűnfelderítésre és -megelőzésre korlátozódna". A kormány első reagálásában nem zárkózott el egyértelműen a javaslattól. Tony McNulty illetékes belügyi államminiszter szerdán a BBC-nek azt mondta: jóllehet jelenleg nincsenek kormányzati tervek az adatbank teljes körűvé tételére, "az ember soha ne mondja azt, hogy soha".

A javaslat ellen azonban még kormányzati szakértők is felemelték szavukat. Stephen Bain professzor, a DNS-adatbázissal foglalkozó országos stratégiai tanács tagja kijelentette: a DNS-adatokat törvénytelen vagy akár törvényes úton is fel lehet használni olyan célokra, amelyekre "ma még nem is gondolunk ... ezt a szellemet már nem lehetne visszatuszkolni a palackba".

Tony Blair egyetértett a bővítés tervével, ám a jelenlegi miniszterelnök ellenzi, és mint szóvivője szerdán közölte, a brit kormánynak nem áll szándékában az egész ország lakosságát átfogó kötelező vagy önkéntes DNS-adatbázis létrehozása. A nagy londoni reptereken amúgy is gyakran hosszú sorok kígyóznak a vámvizsgálatnál, ezért DNS-adatok ellenőrzésével és felvételével tetézni a procedúrát komoly fennakadásokat okozna - mutatott rá a szóvivő.

Emberi jogi csoportok már korábban többször is felhívták a figyelmet a brit lakosság személyes adatainak rendkívül széleskörű állami nyilvántartására. Tavaly év végén került nyilvánosságra például az a jelentés, amely szerint Nagy-Britannia messze a legmegfigyeltebb ország az ipari demokráciák között: az országban jelenleg 4,2 millió, kifejezetten a lakosság mozgásának megfigyelésére felállított zártláncú tévékamera működik, vagyis minden 14 lakosra jut egy. Nagy-Britanniában sokkal több közterületi kamera működik, mint a jóval nagyobb területű Egyesült Államokban - állt a jelentésben. A szakértők szerint egy átlagos hétköznapon mindenkiről, aki közterületen megfordul, 300 kamera készít felvételt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 07. 17:44 | válasz | #33
Te vagy az én emberem.
dez  
2007. szept. 06. 20:42 | válasz | #32
Biztos, hogy azt akartad írni, hogy a társadalmi problémákat egyes személyek okozzák (okozat okozói)? :)
2007. szept. 06. 19:38 | válasz | #31
Hát mindenesetre érdekes kezdeményezés, de én nem a "mindenhez jogom van" című sztorival magyarázom a nem tetszésemet.... Ha egy kódszámot rendelnek a polinukleotidláncodhoz, akkor azt valamiféleképpen vissza is lehet fejteni, és ha tárolják melletted a "hagyományos" infókat is, akkor buktad ha valaki feltöri, megszerzi, visszafejti...
Én nem vagyok az az optimista, mint it sokan, mert már bármit el tudok képzelni erről a világról... Bármit... Szóval nem kell mindig csak a jó oldalát nézni, mert a visszaélésekre mindig is voltak, és lesznek is vevők...
De a cikk sem teljesen pontos.... nem tér ki mindenre
2007. szept. 06. 19:00 | válasz | #30
Igy felreerthetoen hangzik: "okozat okozoit"
JAV: "okozatot okozo szemelyeket"
2007. szept. 06. 18:58 | válasz | #29
> Sokkal inkább a többségnek van oka a félelemre.

De ennek a tobbsegnek a faji alapon valo szelektalasa is megtortenhet ha egy ilyen adatbazis illetektelen kezekbe kerul.

A baj azzal van, hogy a rohamosan romlo kozbiztonsag ellen nem az okozo tenyezoit probaljak minel jobban ellehetetleniteni (tarsadalmi zulles), hanem az okozatot csokkenteni, vagy az okozat okozoit utolagosan felkutatni.

Ebbol kifolyolag ezt a fajta "bunuldozest" inkabb ahhoz lehetne hasonlitani, mint ha egy repedezo, rozsdasodo viztartalyt probalnank ugy szintentartani, hogy egyre tobb es tobb vizet probalnank bele merni ahelyett, hogy a javitasara es/vagy uj viztartalyra valo cserere oszpontositanank.
kvp  
2007. szept. 06. 16:00 | válasz | #28
"Az hogy valaki zsidó az genetikai alapú?"

Ha a vallast vesszuk akkor nem, viszont ha a nephez valo tartozast akkor igen. Az egyik olyan neprol van szo amely bamulatosan jol orizte meg az eredeti genkeszletet, sok zsido kozott a mai napig kimutathato hogy melyik torzshoz tartoztak annak idejen az osei. (meglepo modon a palesztinok is hasonlo genkeszlettel rendelkeznek, tehat ok valojaban a zsidok muzulman es kereszteny vallasu rokonai)

A problema a masodik vilaghaboruban is az volt, hogy csak a szarmazast neztek es ez alapjan valogattak. Ez volt a mai napig oly nepszeru fajelmelet alapja. Ez olyan, mint hogy minden arab osokkel rendelkezo ember terrorista. (meg ha valojaban hivo kereszteny is a csaladja kozel ketezer eve)

Az angolok altal bevezetesre varo rendszerrel az a baj, hogy nagyon pontatlan, ugyanakkor a segitsegevel a dns kb. olyanna valik mint annak idejen a sarga csillag volt.
2007. szept. 06. 14:44 | válasz | #27
Az hogy valaki zsidó az genetikai alapú?
Ronny  
2007. szept. 06. 13:55 | galéria | válasz | #26
én nem hiszem, hogy ettől kellene félnünk. A világ egy teljesen más irányba indult el az elmúlt pár évtizedben. Sokkal inkább a többségnek van oka a félelemre.
2007. szept. 06. 13:10 | galéria | válasz | #25
You rang M'Lord?
2007. szept. 06. 11:37 | válasz | #24
> Most gondold el, hogy mennyivel könnyebb dolga lesz egy ilyen agyament társaságnak (aki valójában megnyerte a 2.vh-t és csak látszólag veszetette el...), ha DNS mintákkal dolgozhat.

Pont ez jutott nekem is eszembe, hogy egy ilyen adatbazisbol qrva konnyen szet lehet valogatni, hogy ki a zsido/nemzsido, cigany/nemcigany, sarga/nemsarga, stb. Ez nem csupan egy nyomozati segedezkoz, hanem egy etnikai haboru/irtogatas valodi csodafegyvere es megalapozoja is egyben. A mai vad vilagban pedig tobb mint orultseg ilyet letrehozni.
2007. szept. 06. 10:03 | válasz | #23
Én sem komálom ezt a "hejj, de szabad vagyok és azt csinálok, amit akarok" világot, de a totális uralom még nagyobb veszélyeket rejteget. Néhány köz(rö)hely példaként: Sztálin, Hitler. Ez utóbbi emberke és csapata pl családfakutatásokkal tudta megszűrni, hogy ki tartozik a nem-árja kategóriába. Most gondold el, hogy mennyivel könnyebb dolga lesz egy ilyen agyament társaságnak (aki valójában megnyerte a 2.vh-t és csak látszólag veszetette el...), ha DNS mintákkal dolgozhat.
Egyébként nem hinném, hogy csak egy számsort tárolnak...
2007. szept. 06. 09:53 | válasz | #22
hát engem inkább vegyenek elő egy tüsszentés miatt, minthogy egy db embert se találjanak meg mert csak 3 dns van a helyszínen.. az áldozaté, a gyilkosé, és az én tüsszenetem...
L3zl13  
2007. szept. 06. 09:39 | válasz | #21
Az, hogy csak egy számsor, nem jelent semmit. A Paris Hilton szexvideó is csak egy számsor a számítógépemen. Az a kérdés, hogy visszafejthető-e valamilyen hasznos adat abból a számsorból. Ha nem akkor jó.

PS: Gattaca. Azt a filmet mindenki, mint amolyan negatív jövőképet állítja be, hogy milyen társadalmi megkülönböztetésekhez vezethet a DNS kutatás.
Ugyanakkor ha belegondolunk a Gattaca összes negatívuma abból adódott, hogy egy átmeneti időszakban játszódott, amikor már voltak genetikailag optimalizált emberek, de még léteztek módosítatlanok is. Ha mindenki módosított lett volna nem lett volna megkülönböztetés.
L3zl13  
2007. szept. 06. 09:32 | válasz | #20
A tüsszentés csak egy példa volt. Legyen akkor elhullajtott hajszál. Ilyesmit azért már szoktak találni. Mellesleg véletlenül rátüsszenthettél az asztalon heverő papírnehezékre is, amivel agyonütötték az áldozatot, arról pedig már jó eséllyel vesznek mintát.
Most azért nem veszik elő azt aki "tüsszentett", mert ha más módon előbb nem hozzák kapcsolatba az áldozattal, vagy a helyszínnel, akkor nem tudják kitől kéne mintát venni az azonosításhoz. Így ha nincs benne már eleve a rendszerben, akkor soha nem fognak eljutni hozzá.
2007. szept. 06. 08:53 | válasz | #19
Furcsa dolog ez az egész rendőrállamtól való félelem. Én speciel egyre jobban ellene vagyok ennek a "totális szabadságom van", "énnekem személyiségi jogaim vannak (még a börtönben is ha tömeggyilkos vagyok)" mentalitásnak. Egy teljes lakosságot átölelő DNS adatbázis nekem nem okozna túl nagy gondot - ha az állam ki akar b*szni veled, megteszi anélkül is, ellenben egy remek eszköz lenne a bűnügyek felderitéséhez. Persze az emberi találékonyság végtelen - tök laikusként a témában el tudom képzelni hogy a bűnőzők mondjuk a BKV buszok fogantyújáról gyűjtögetik a DNS mintákat amiket aztán a bűntett helyén elhelyeznek jól megvezetve a nyomozást, szóval biztos ez sem lenne olyan űber módszer, de önmagában egy ilyen adazbázis azért nem csak az emberek ellen hanem az emberek érdekében is működhet.

Zedas  
2007. szept. 05. 22:35 | válasz | #18
Szerinted az nem személyes adat, amikor valahol mintát vesznek egy billentyűzetről és megmondják hogy ki dolgozott rajta? (igen, a Gattacában ez is volt, és ez totál megvalósítható, ha mindenkinek letárolod a DNS profilját!)
dez  
2007. szept. 05. 20:50 | válasz | #17
Ha valóban DNS profilról van szó, de ebben nem lehetünk biztosak.
dez  
2007. szept. 05. 20:47 | válasz | #16
Látom, te nagyobb szakértőnek hiszed magad, mint Stephen Bain professzor, a DNS-adatbázissal foglalkozó országos stratégiai tanács tagja, aki kijelentette: "a DNS-adatokat törvénytelen vagy akár törvényes úton is fel lehet használni olyan célokra, amelyekre "ma még nem is gondolunk ... ezt a szellemet már nem lehetne visszatuszkolni a palackba"...
AzUs  
2007. szept. 05. 19:57 | válasz | #15
Hát azzal aztán rohadt sokra mennek a kínai haxxorok :D:D:D
Ronny  
2007. szept. 05. 19:57 | galéria | válasz | #14
A britek teljesen megbolondúltak. Az is biztos, hogy ott lesz a legelőször rendőrállam.
2007. szept. 05. 19:38 | válasz | #13
Hogy érdemben IS hozzá szóljak:

Ennek a mukinak kéne levenni a DNS-ét és azt a nevetséges parókát a semmittevő tökéröl.
2007. szept. 05. 19:36 | válasz | #12
Uramatyám! Ilyen majmok még vannak?!

"Bekéne zárni a Lordok házát. Lapátot adni a kezükbe, és leküldei őket a bányába!"

Aki tudja miböl idéztem, az tudja. Aki nem, az #&@!%
2007. szept. 05. 17:20 | galéria | válasz | #11
valszeg nem csak a DNS-ét vennék le az embereknek, hanem rengeteg adatot is tárolnának, amikkel már vissza lehetne élni... V for Vendetta megvalósul? :)
sgbo  
2007. szept. 05. 17:20 | válasz | #10
Csak nem DNS profil alapján. A két dolog TELESEN MÁS...
sgbo  
2007. szept. 05. 17:19 | válasz | #9
Látom azért sok a szakértő.
Nyílván csak a DNS profilt tároják el (ami gyakorlatilag egy számsor). Ebből az azonosításon kívül SEMMILYEN más adatot(információt) nem lehet kinyerni (mert nincs is benn - pl géneket sem tartalmaznak ezek a szakaszok (nem aktív részek), msgyarul ha vkinek a Gattaca című film ugrik be, felejtse el)).
Magyarul nem értem a problémát (pl visszaélni sem lehet vele...)
2007. szept. 05. 17:16 | válasz | #8
Gondolj bele L3zl13! Most is használnak DNS-en alapuló azonosítást a bűntények felderítése során, és nem mindenhonnan vesznek mintát, azaz nem veszik elő azt, aki tüsszentett... A holttesten, vagy azokon a "bűnjeleken" keresnek genetikai mintákat, mint pl egy kés a hulla mellett..... Ha meg letüsszentetted a halottat, hát elő is vehetnek :)
Amúgy sztem ez is egy brit agyrém, mert nem igazán tartom szerencsésnek egy teljes lakosságra kiterjedő genetikai adatbank megalkotását, hiszen ha belegondolunk, eljött a rémálom, ahol nem lehet, elbújni, megszökni, eltűnni... Már ma.... :S És ki tudja mire lehet felhasználni...
dez  
2007. szept. 05. 17:16 | válasz | #7
Számos betegségre való genetikai hajlamot ki tudnak már mutatni a DNS alapján.
L3zl13  
2007. szept. 05. 17:08 | válasz | #6
"Elég egyszer feltörni/ellopni/megszerezni/lemásolni az adatbázist és mindenki aki bennevolt cseszheti."

Mármint mit cseszhet? Jelenleg nem túl sok mindent lehet kezdeni egy ember genetikai adataival azonosításon kívül...
C4ine  
2007. szept. 05. 17:02 | válasz | #5
Na ja... Elég egyszer feltörni/ellopni/megszerezni/lemásolni az adatbázist és mindenki aki bennevolt cseszheti. Márpedig a nagy számok törvénye, és az alapján hogy nem létezik feltörhetetlen rendszer -lásd pl. Pentagonos buli- meg fogják szerezni illetéktelenek az adatokat. Innen pedig kb. végtelen módja létezik a visszaélésnek, amit mindenki képzeletére bízok...
L3zl13  
2007. szept. 05. 15:57 | válasz | #4
Egyrészt látok benne logikát, hogy minden ember ujjlenyomatát illetve DNS mintáját kötelező érvényűen eltárolják, és azt kizárólag bűnfelderítésre felhasználják.
Két ok miatt látok benne mégis problémát.
Az egyik, hogy illegálisan, vagy ha a későbbiekben változik a szabályozás, akkor akár legálisan milyen információkat tudnak majd kideríteni a DNS-emből.
Ezt mondjuk még ki lehetne védeni, ha nem magát a DNS-t tárolnák az adatbázisban, hanem csak egy az alapján generált azonosítót, amelynek a segítségével be lehetne azonosítani egy ismeretlen génmintát, de nem lehetne belőle visszafejteni a genetikai adatokat. Így a visszaélés esélye jelentősen csökkenne.

A másik ok viszont az lenne, hogy az ember folyamaosan aggódhana, hogy mikor fogják őt előszedni valami bűnteny kapcsán csak azért mert ő két hónappal korábban ott járt a helyszínen és eltüsszentette magát...
Filiic  
2007. szept. 05. 15:31 | válasz | #3
Aki megtagadja a dnse átadását azt meg lelövik?
2007. szept. 05. 14:34 | válasz | #2
Jaja, kb.
Cat  
2007. szept. 05. 14:19 | galéria | válasz | #1
Mint a középkorban: "Öld meg mindet, Isten majd kiválogatja!"