Indul a Bajnokok Ligája a Viasaton
2007. szeptember 3. 08:47, hétfő
Ahogy azt az utóbbi években megszokhattuk a Viasat 3-tól (az MTV-vel karöltve), idén is közvetíti a csatorna a labdarúgó Bajnokok Ligájának legérdekesebbnek ígérkező meccseit.

Illetőleg ez a fenti kitétel nem feltétlenül igaz, hiszen a Magyar Televíziót illeti meg az első választás joga és ha a éppen szerdára esik a forduló legérdekesebb meccse, akkor a Viasat csak a maradékból válogathat, de minden bizonnyal a második legérdekesebb meccs is elegendő izgalmat fog tartogatni a magyar foci emlőin nevelkedett nézőknek.

Az első mérkőzést szeptember 18-án sugározza a Viasat3, és ezt követően is a keddi összecsapások élő közvetítésére koncentrál majd a csatorna. A felvételről sugárzott meccseken túl minden kedden és szerdán este 11-kor gólösszefoglalót láthatnak a nézők. A stúdióban az Újpesti FC népszerű vezetőedzője, Urbányi István, a kommentátori székben pedig Hajdú B. István várja majd a szurkolókat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 03. 09:07 | válasz | #1
Hála az égnek, marad Hajdú B. ! normálisan lehet nézni a meccseket.