Sutba dobja régi műsorait a Hír TV
2007. szeptember 2. 09:24, vasárnap
Magyarország vezető hírtelevíziója megújuló arculatot hirdet hétfőtől és vadonatúj műsorokat. A nem különösebben nagy hírtévés piacon minden bizonnyal ezzel megszilárdítja helyét a jobboldali kötődésű médium.

A Magyar Nemzet információi szerint a csatorna nézői egy arculatában, műsorstruktúrájában teljesen megújult Hír Televíziót látnak majd hétfőtől - ígérte Gajdics Ottó, a társaság vezérigazgató-helyettese. Elmondása szerint sokkal szebb, modernebb arculattal jelentkezik a Hír TV - és sok új műsorokkal, melyektől természetesen új nézőket is remélnek.

Többek között a reggel hét órási adásokból elhagyják a hosszas stúdióbeszélgetéseket - helyettük szolgáltató jellegű hosszú híradót láthatunk. Az esti műsorsáv is teljesen új formában próbálja csábítani a nézőket - ez fél ötkor kezdődik a Paletta című félórás műsorral, amelyben művészettel, zenével, filmmel, fesztiválokkal, kulturális rendezvényekkel foglalkoznának - Kurucz Éva műsorvezetésével.

A szokásos Híradót követően pedig Csintalan Sándor Vonalban címmel interaktív műsorral jelentkezik hétfőtől csütörtökig környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, egészségpolitikai és oktatáspolitikai kérdésekről. Emellett a vezető szerint nagyon érdekes kezdeményezés lesz az Ősök tere, melyben megpróbálják a XX. század történelmét oly formában bemutatni, hogy lássuk, mindazok a folyamatok, amelyek a mindennapjainkat érintik, hogyan gyökereznek a múltban, miként determinálódnak a XX. század történelme által

Természetesen a hétvégi műsor is megújul, szombaton Csermely Péter portréműsora indul el Sziluett címmel, amelyben ismert emberekkel készít mélyinterjúkat az újságíró. Vasárnap viszont továbbra is látható lesz a Kontraszt, a Keresztmetszet és a Hírvilág - azonban mindhárom produkció új köntöst kap.

Az említettek mellett még a csatorna sztárműsorvezetőjének, Borbás Máriának is indul két új műsora, ezek kilétét azonban egyelőre még a titok leple fedi.

Hirdetés

Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 02. 14:26 | galéria | válasz | #4
:O
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. szept. 02. 13:53 | galéria | válasz | #3
Sajna, csak 24 órából áll egy nap. De már egy ideje érett a változás, hiába jó a műsorszerkezet, változtatni kell, mert a nézők megunják. A Péntek 8 a kedvencem, tetszik a fanyar stílusa.
2007. szept. 02. 13:25 | válasz | #2
Jah, péntek 8 csintalan. De a hosszú stúdió beszélgetéseket sem kellene teljesen elhagyni.
2007. szept. 02. 09:54 | válasz | #1
Remélem a Péntek8 marad. Nekem az a hét fénypontja, imádom :)) Bayer Zsolt RULZ