Itt a Stephen King-féle Köd trailer
2007. szeptember 1. 12:15, Szombat
Végre megérkezett az első képsor a King-veteránnak számító Frank Darabont legújabb adaptációjából. A köd a horror-király egyik legjobb novellája, melyből az előzetes alapján egy, a rangjához méltó film készült.

Hirdetés

Frank Darabont neve nagyon szépen cseng minden Stephen King rajongó fülében. A direktor mára igazi King-veteránnak számít, aki ráadásul csak minőségi filmet tesz le az asztalra. A direktor készítette minden idők egyik legjobb filmjét, A remény rabjait valamint a Halálsoront is.

Közös ismertetője a két alkotásnak, hogy bár King-adaptációkról van szó, még sincs sok közük a horrorhoz. Ám hamarosan ez is megváltozik és Darabont bebizonyíthatja, hogy egy rémesebb filmet is biztos kézzel vezényel le. November 21-én debütál ugyanis Amerikában a számomra legjobb Stephen King novellaként megragadt A köd című történet moziváltozata, melynek Darabont a rendezője.

Egy kép után végre megérkezett az első trailer is, melyből ismét kiderül, hogy a rendező ezúttal sem a szörnyekre, hanem a boltban ragadt emberek közötti feszültségre, drámai kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Az előzetes itt tekinthető meg.

A történet helyszíne egy tipikus amerikai kisváros, melyben mindenki éli tipikus amerikai életét. David egy tóparti házban él feleségével és fiával. Egy napon érdekes jelenségre lesznek figyelmesek: kísérteties köd kezd leereszkedni a tóra. David fiával elindul a helyi boltba, a köd időközben pedig beborítja az egész várost. A tejsűrűségű fehérségből aztán titokzatos és emberi húsra éhező teremtmények bukkanak fel, a boltban ragadt emberek pedig elbarikádozzák magukat és megpróbálják túlélni a dolgot.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 10. 13:38 | válasz erre | #13
"a carpenter féle rémgáz köd c. film"

Ez a mondat helyesen így hangzik:
"a Carpenter féle klasszikus Köd c. film"

2007. szept. 05. 12:47 | válasz erre | #12
ott a szovegben a link a trailerhez
2007. szept. 03. 09:16 | válasz erre | #11
először tök gagyinak tűnt az ötlet, a carpenter féle rémgáz köd c. film után, de talán king és darabont tényleg összehozhat valami ütőset.
pbanfa  
2007. szept. 03. 09:04 | válasz erre | #10
De hol a trailer???? A cikk címe: "Itt a Stephen King-féle Köd trailer", de hogy ezt hol lehet megnézni, letölteni, arról semmi hir????
2007. szept. 02. 14:15 | galéria | válasz erre | #9
frank tényleg minőséget tesz le az asztalra, és komoly színészeket is sikerül megnyernie a produkcióira. a trailer alapján nekem eddig bejövős....várom a filmet. king forever !
2007. szept. 02. 11:19 | válasz erre | #8
Áhh, én is imádtam a novellát, nagyon jó volt. Még anno a Galaktika sorozatban jelent meg. :)))
Biztos marha jó film lesz, ha Frank Darabont rendezi. A Halálsoron és a Remény rabjai is milyen isteniek voltak. És a trailer alapján is jó lesz.

2007. szept. 01. 19:03 | galéria | válasz erre | #7
Itt jobb minőségben van fent...

http://hardwired.hu/forum/forum.phtml?area=comment&id=22229


2007. szept. 01. 17:03 | válasz erre | #6
Hát elég sok King könyvet olvastam, de egyiket sem nevezném horror-nak.

Szerintem el kellene felejteni a horror királya kifejezést, már csak azért is, mert nem ír horrort :)

Bár a könyveit imádom, a filmjei csak ritkán sikerülnek sajnos...
uTomi  
2007. szept. 01. 16:31 | válasz erre | #5
Remélem tényleg jó lesz. Nagyon várom már.
2007. szept. 01. 16:01 | galéria | válasz erre | #4
Úr Isten de imádtam ezt a novellát!

Reméllem nem cseszik el!
2007. szept. 01. 14:55 | válasz erre | #3
hangulatos :)
2007. szept. 01. 14:08 | galéria | válasz erre | #2
Ütős trailer :)
2007. szept. 01. 12:46 | válasz erre | #1
Remélem jó lesz.