Csak javításokból áll a Vista SP1
2007. augusztus 30. 18:23, csütörtök
A Microsoft végre hajlandó volt részleteket közölni a Vista készülő első javítócsomagjával kapcsolatban. Eszerint a frissítés 2008 elején érkezik, és kizárólag javításokat tartalmaz, új funkciókat hiába várunk.

Hirdetés

A Vista hivatalos blogoldalán közzétett bejegyzésből számos, eddig ismeretlen részletre fény derül. Megtudhatjuk például, hogy a javítócsomag immár biztosan a következő évre csúszik, bár a béta már most szeptemberben elérhető lesz mintegy 10-15 ezer szerencsés tesztelő számára. A nyitás azonban lassú és fokozatos lesz és a végleges változat csak 2008-ban válik elérhetővé.

A fejlesztőcsapat igyekezett leszögezni, hogy az SP1 - a Windows XP-hez megjelent második javítócsomaggal ellentétben - semmilyen lényeges újítást nem tartalmaz majd, kizárólag az addig megjelent és most készülő javításokat és foltozásokat foglalja magába. Mindez azt is jelenti, hogy Redmond a Vista azonnali telepítésére szeretné rábírni a tartózkodókat, mondván, hogy hiába várnak az SP1 újításaira. A szoftvercég problémamentes átmenetet ígér, és bár számos részletet módosítanak az operációs rendszeren belül, állításuk szerint ez nem okoz majd kompatibilitási gondokat.


A végleges változat 2008 elején lesz letölthető a Windows Update weboldaláról, mérete nagyjából 50 MB. Az üzleti felhasználók azonban egy nagyobb csomagot lesznek kénytelenek letölteni, amely az összes támogatott nyelvet is tartalmazza, így mérete eléri majd az 1 GB-ot és mintegy 7 GB szabad helyet igényel majd a merevlemezen. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szervízcsomagot - jelenlegi állás szerint - nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe, vagyis mindenképpen utólag kell telepíteni, még ha újra is rakjuk a teljes rendszert.

A Microsoft egyébként a napokban egy egyszerű levéllel elérte az AutoPatcher szolgáltatás megszüntetését. A portál, amely a Windows frissítések terjesztését végezte, a szoftvercég kifejezett kérésére befejezi működését, és a redmondi tervek szerint a jövőben kizárólag a szoftvercégen keresztül szerezhetjük be a legfrissebb javításokat. A négy éve működő szolgáltatás bezárása minden bizonnyal csak az első lépés és a jövőben a hasonló oldalak megszüntetésére törekszik majd a vállalat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. szept. 02. 10:46 | válasz | #34
Nem is kell semmilyen újítás, foltozgassák csak szépen a meglevő dolgokat!
2007. szept. 01. 14:17 | válasz | #33
"mert nekem a vista is ugyanúgy belassult eg yidő után mint az xp szóval semmivel sem jobb sem rosszabb..."

Akkor lehet, hogy nem a win a hibás, hanem valami más progi, amit használsz. Én már az XP-él sem tapasztaltam semmiféle lassulást (hacsak nem volt agyon telepítve minden szarral).
Kaadi  
2007. szept. 01. 03:57 | válasz | #32
A javitocsomag integralasa miatt nem kell aggodni: majd csinalnak egy mappat a telepito CDn es beleteszik az osszes frissitest, a telepitorutint meg beallitjak, hogy az elso futtataskor telepitsen. Ezzel a modszerrel az XP-be is be lehet "integralni" a SP2 utani frissiteseket (csak maceras).
Amugy tudtommal az Office 2007 alapbol igy kezeli a frissitest vallalati kornyezetben: a halora felteszi az admin a telepitot, az updates mappaba belerakja a mar megjelent frissiteseket es amikor az Active Directory-val egy uj gepre megy fel a csomag mar minden belekerul.

Windows XP SP3: varhatoan 2008 elso fele, vagyis marcius-junius (ha marcius elott lenne, akkor elso negyedevet irt volna az MS)
- valoszinuleg lesz benne WMP11, .NET 3.0 es IE7
2007. aug. 31. 18:30 | válasz | #31
Megszűnteti a letöltő oldalakat...és imigyen lészen az Internetnek egyetlen uralkodója, kinek neve M$...
dester  
2007. aug. 31. 13:39 | válasz | #30
Hát mutass egy céget aki úgy reklámoz valamit, hogy azt mondja róla, hogy szar.

Su0my  
2007. aug. 31. 13:16 | válasz | #29
az a helyzet, hogy az MS kampányaiban nem egyszer előfordul az éppen aktuális Windows tulajdonságainak jellemzésében a tökéletes szó. Igen érdekes melléknév a Windows tulajdonságainak leírására, szó-szó...
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2007. aug. 31. 11:59 | galéria | válasz | #28
a szervízcsomagot - jelenlegi állás szerint - nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe

Kamu. Nyilván azért mondják hogy vedd meg most, ne várj későbbre, hogy majd SP1-el integrálva megveszed. Én inkább várok. Úgyis "véletlenül" sikerül megoldaniuk.
2007. aug. 31. 10:58 | válasz | #27
Nagyon érdekes hitvilágod lehet, ha azt gondolod, hogy egy extrém komplexitású rendszert hiba nélkül lehet elkészíteni.

A cikkhez:Vajon a cikkíró látta-e a MS által most kiadott whitepaper-t?

ppista  
2007. aug. 31. 10:39 | válasz | #26
Javítócsomag???
Én eddig azt hittem hogy a Microsoft csak tökéletes termékeket dob piacra.
2007. aug. 31. 09:37 | válasz | #25
Hogy miért nincs még "megoldva" az integrációja az sp1-nek a telepítőlemezbe? Mert megvárják, amíg elfogy a polcokról az alap cd nagy része, és csak utánna "tudják megoldani". A sok legyártott alap visztát ki venné meg, ha van már sp1-es viszta is a polcokon? Azért ők sem hülyék. Nem fogják hirtelen kidobálni a cd-ket, mert van egy új frissítés. Csak kár, hogy minket néznek hülyének, és nem mondják ki, hogy emberek, addig nem lesz sp1-es viszta, amíg a polcokon kint van a legyártottak 90%-a.
2007. aug. 31. 09:37 | válasz | #24
2007. aug. 31. 06:26 | válasz | #23
azert ilyen hoszu a test idoszak hogy legyen utanna bukta belole. mi lenne ha most kiadnak es kiderulne hogy ezentul nm mukodik az X nyomtatod mert a hoza rendelt szoftot viruskent kezeli, vagy oszeakad a videokartjad meghajto progijaval es az tobbet csak 800*680 modvan indulna el 60 hz alatt. megprobaljak a legjobbat kihozni belole.ez nm csoda a sok rosz velemenyi utan.
2007. aug. 31. 03:14 | válasz | #22
ha az eddig elérhető frissítéseket tartalmazza az sp1, akkor minek azt tesztelni jövő év elejéig?
2007. aug. 31. 01:58 | válasz | #21
Semmi bajom a Windows céggel és sok sikert kívánok nekik, komolyan, ez most ne viccelődés akar lenni.
Ami miatt leszoktam róluk, az pontosan ez a magatartás, hogy kiadnak valamit, aztán a foltozás foltozásának a foltozása is reklámkampánnyá silányul és ami jót sikerült szerencsétlen programozóknak tenniük, azt a bulvár típusú "üzletemberek" fél év alatt lerombolják. Ha azt irdatlan mennyiségű energiát és pénzt, amit az ügyvéd bagázsra és a dcsillagos üzletembereikre költenek, arra fordítanák, hogy tisztességesen létezzenek a piacon, mert az van és lesz, akkor nem lenne támadási felületük sem a rajongói, sem az ellentábori oldalról. Valóban őszinte részvétem azoknak, akik mindent beleadva dolgoznak egy ügyön és a sok selejtes, Tajgetoszt megúszott barom miatt ők szívnak, kritikátkat kapnak és ők mardnak szégyenben.
2007. aug. 31. 00:11 | válasz | #20
"jelenlegi állás szerint - nem tudjuk beleintegrálni a MEGLÉVŐ telepítőlemezekbe", de ahogy egy másik helyen olvastam, az sp1 megjelenése után sp1 integrált vistás lemezeket lehet majd csak kapni. tehát max letöltöd azt a változatot, és akkor nem kell új telepítés után vacakolni.
2007. aug. 31. 00:08 | galéria | válasz | #19
Még szerencse, hogy még egy jó hoszúúúúúúú ideig nem lesz a gépemen vista.
2007. aug. 30. 23:36 | válasz | #18
idővel úgyis muszáj lesz. 2006-ban pl nem olyan XP-t adtak ki a boltok polcaira amelyekbe ne lett volna SP1-Sp2 integrálva. Úgyis hamar integrálni fogják az SP1-t, mert nagyon jelentős frissítések vannak benne.
2007. aug. 30. 22:17 | válasz | #17
"nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe"
ha nem tudjátok, hát nem tudjátok.... más majd tudja:D
2007. aug. 30. 22:09 | galéria | válasz | #16
hát én sem. mert nekem a vista is ugyanúgy belassult eg yidő után mint az xp szóval semmivel sem jobb sem rosszabb...
oneman  
2007. aug. 30. 21:56 | válasz | #15
"A szoftvercég problémamentes átmenetet ígér, és bár számos részletet módosítanak az operációs rendszeren belül, állításuk szerint ez nem okoz majd kompatibilitási gondokat."

Lassan már azt sem hiszem el, ha kérdeznek...
2007. aug. 30. 21:50 | válasz | #14
"a béta már most szeptemberben elérhető lesz mintegy 10-15 ezer szerencsés tesztelő számára" - Hát nagyon szerencsések, irigylem őket :)

Mikor lesz XP SP3, tudja vki?
DjDano  
2007. aug. 30. 21:19 | válasz | #13
Törlésnél viszont pont fordítva van! Total Commanderrel nagyon sokáig tart egy sok kis fájlból álló könyvtár törlése, a Vista fájlkezelőjéből pillanatok alatt törölhető.... érdekes
2007. aug. 30. 21:16 | válasz | #12
én maradok az XP-nél, majd egyszer talán 2030-ban
tompka  
2007. aug. 30. 20:57 | válasz | #11
a total nekem is hasít azzal nincs gond. de ha a vista saját másolójával nyomom az káosz.
2007. aug. 30. 20:33 | válasz | #10
ez benne van a legfontosabb fixek kozott. viszont en nem tapasztaltam meg ilyet egyaltalan.. mondjuk csak total commanderrel -el masolok.
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2007. aug. 30. 19:44 | galéria | válasz | #9
very derkün
tompka  
2007. aug. 30. 19:33 | válasz | #8
azért mert az Ms létre hozott egy fizetős nemzetközi warez ódalt ahol rajta van
2007. aug. 30. 19:28 | válasz | #7
Miért van olyan érzésem, hogy ezekkel a húzásokkal nem hogy ösztönözné a vista terjedését a Ms., hanem csak akadályozza. :-\
2007. aug. 30. 19:24 | válasz | #6
mikor lesz SP2?

"nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe, vagyis mindenképpen utólag kell telepíteni, még ha újra is rakjuk a teljes rendszert."

ez meg egy vicc.

tompka  
2007. aug. 30. 19:18 | válasz | #5
Az SP1-ben orvosolva lessz a fájl másolás? 1MB-os fájl 15-20másodpercig másol mert számolja a hátralévő időt. 60megással meg 3másodperc alatt végez. kicsid idegesítő.
tommyg   "Rest in Peace tommyg" 
2007. aug. 30. 19:12 | galéria | válasz | #4
meg lesz az oldva nyugi
2007. aug. 30. 19:06 | galéria | válasz | #3
Gondolom ezzel is szeretnék biztatni az embereket hogy vegyék meg.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. aug. 30. 19:03 | galéria | válasz | #2
"nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe, vagyis mindenképpen utólag kell telepíteni, még ha újra is rakjuk a teljes rendszert."

LOL-e?
2007. aug. 30. 18:34 | válasz | #1
A javító csomagnak örülök, bár a 2 korábban kikerült javítás minden kompatibilitási gondom megoldotta és a teljes Legacy of Kain sorozat végre fut vista alatt is (még a carmageddon 2 is)

Az viszont elég zavaró, és kicsit érthetetlen is a számomra, hogy a minden nyelvhez, verzióhoz tartozó frissítés 1 gigaés 7 giga kell az installáláshoz

A patchek terjesztésének leállítása meg elég nagy butaság, mert a krekkelt verziók is simán frissítenek a hivatalos oldalról így ezzel a lépésükkel is csak az irántuk érzet ellenszenvet nővelik...Más értelmes okot meg nem látok erre...