Ősszel új sorozattal áll elő az MTV
2007. augusztus 29. 23:59, szerda - Forrás: Napi Online
Több éve nyereségesen működő televízióhoz méltó őszi műsorkínálattal jelentkezik a Magyar Televízió, például sok év után ismét készül filmsorozat a közszolgálati televízió közreműködésével - jelentette be Pusztay András, az m1 programigazgatója.

Hirdetés

A Tűzvonalban című új krimisorozat szeptember 9-étől vasárnap esténként főműsoridőben kerül az m1 képernyőjére. A film az MTV anyagi közreműködésével, koprodukcióban készül. Keddenként jelentkezik A társulat című szereposztó show, amely Pusztay reményei szerint az eddigi legszínvonalasabb tehetségkutató műsor lesz a magyar televíziózásban. Hosszú idő után ismét vetélkedővel áll elő a közszolgálati tévé: Az örökös című kvízműsorban - amelyet Gundel Takács Gábor vezet - ötmillió forint lesz a tét, október 1-jétől kerül képernyőre, de az adás pontos ideje egyelőre nem nyilvános.

A szórakoztatás és a művelődés mellett az m1 a tájékoztatást tartja harmadik pillérének. Az információs és hírműsorok - a Híradó, A szólás szabadsága, Az este - rövidesen új stúdióból, új díszletek közül és megújult arculattal jelentkeznek. Az m2 műsorigazgatója, Kósa Somogyi György arról számolt be, hogy tovább fiatalít az m2, ennek keretében részben megújul a Kultúrház, valamint új filmek, sorozatok, programok (Klikkerek, Popsziget, Szabadlábon Erdélyben) gazdagítják a csatorna palettáját.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Su0my  
2007. aug. 30. 10:26 | válasz | #1
sajnos túlságosan kezd 'elkereskedelmitévésedni' az MTV. A közszolgálati TVnek a tájékoztatás és a művelődés lenne a fő célja, de mivel nincsenek hozzáértő emberek az MTV-nél, legalábbis nem az ilyen embereknél van a 'gyeplő', ezért nincsenek rendes dokumentumfilmek, ezért nem nézik a fiatalaok, ezért vannak gagyi és unalmas műsoraik. Ilyen szempontból érthető ez a fajta stratégia, meg fogom nézni az új műsoraikat, de nem fűzök hozzájuk vérmes reményeket. Szerintem elsődlegesen a legkisebb korosztályhoz kéne nyitniuk, gondolom nem én vagyok egyedül olyan, aki a fekete-fehér Zorro-n, a Gumimacikon, Nils Horgelson-on, Babar-on, BLinky Bill-en, Hupikék Törpikék-en etc nevelkedtem.. A mai rajzfilmvilág mellett kellenek igenis ilyenek! A Minimax is kezd elmenni egy rossz irányba, ha az MTV képviselné a régi jó, barátságról, szeretetről etc szóló meséket, a szülők is inkább ez elé ültetnék a kölkeiket! A felnőtteknek meg valami jó kis sorozat (Tűzvonalban??) kéne, és vissza kéne hívni a régi jó dokfilmes csapatot is (van 1-2 ilyen ismerősöm:) ).

Mindazonáltal hajrá MTV! Hátha elkezd nézhető lenni!